Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-19 / 116. szám

VSLAG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! a síagyar szocialista munkáspárt borsóit megyei bizottságának lapja XXVIII. évfolyam, 116. szám Ara: 80 fillér Pénfeli, 1372. május 19. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány az igazságügy­miniszter előterjesztése alap­ján megtárgyalta és elfogadta a bíróságokról szóló törvény tervezetét, s úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A legfőbb ügyész es az igazságügy-miniszter közös előterjesztése alapján a kor­mány megvitatta a Magyar N épköztársaság ügyészségé­ről szó'ó törvény tervezetét, azzal egyetértett, s úgy ha­tározott, hogy erről értesíti az országgyűlés elnökét. A Minisztertanács megtár­gyalta ás elfogadta az Orszá­gos Tervhivatal elnökének jelentését a népgazdaság 1972. I. negyedévi fejlődéséről. A beszámoló megállapítja, hogy a gazdasági fejlődés összes­ségében megfe’-lt a népgaz­dasági t.erv célkitűzéseinek. A belföldi felhasználás szük­ségleteit a hazai termelés az elmúlt év 1. negyedévinél kisebb behozatal mellett: biz­tosította. emellett jelentősen emelkedett a kivitel. A la­kosság jövedelme a terve­zett mértékben növekedett; az áruellátás — néhány ter­mék kivételével — megfele­lő volt. A gazdasági munka ed­digi eredményei általában kedvező feltételeket biztosí­tanak az 1972. évi népgaz­dasági terv sikeres teljesíté­séhez, ehhez azonban a terv irányelveinek továbbra is kö­vetkezetes végrehajtása, a gazdái kodás hatékonyságának növelése- szükséges. Különö­sen nagy gondot kell fordí­tani a befejezetlen beruhá­zások állományának csökken, t ás áré. ,A munkaügyi miniszter az 1972, I. negyedévi munka­ügyi helyzetről és az elmúlt évi nveres mvv'-'esedésről számolt be. Megállapította, ülni számunkból: Időzavar (3. oldal) A tizenharmadik nia n (4. oldal) Eleszí%etés a gázellátásról (5. oldal) Radio­es tv-műsor (6. oldal) hogy a munkaügyi helyzetet fő vonásaiban — az előző két évhez hasonló — kedvező fejlődés jellemzi. Az iparban a termelés növekedését — mérséklődő túlóráztatás mel­lett — teljes egészében, az építőiparban mintegy kéthar­mad részben a munkaterme­lékenység emelkedése ered­ményezte. A munkások és az alkal­mazottak átlagkeresete az iparban 5.4, áz építőiparban 5 százalékkal — az elmúlt év első negyedévéhez hasonló mértékben — emelkedett. A munkások és az alkalmazot­tak jövedelme az év végi nyereségrészesedés ki fi/.elésé­vel számottevően növekedett. A kifizetett év végi részese­dés 8.6 százalékkal volt több, mint az előző évben. Kedvező, hogy a vállalatok egy része feladatai teljesíté­se érdekében mind gyakrab­ban alkalmazza a korszerűbb, fejlettebb módszereket; a műszaki-technológiai fejlesz­tést. a munka- és üzemszer­vezést. Az ilyen jellegű te­vékenység azonban még nem eléggé általános és eseten­ként nem eléggé hatékony. A kormány a jelentést tudómra, sül vette. A kormány megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter jelenté­sét az élelmiszerek minősé­gének: 1971. évi alakulásáról, s a minőség javítása érdeké­ben teli. ilíetve tervezett in­tézkedésekről. 1971-ben az előző évhez viszonyítva jobb minőségű termékeket állítottak elő a baromfi-, a dohány-, a hű­lő-. a konzerv-, a növény­olaj- és a söriparban. Egyes területeken azonban a minő­ség nem javult. Változatlan szintű a termékek minősége az édes-, a gabona- és a tej­iparban. Az élelmiszerek mi­nőségének további javítása érdekében a Minisztertanács felhívta az érintett miniszte­reket a szükséges intézkedé­sek megtételére. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, vala­mint a belkereskedelmi mi­niszter a szövetkezeti bur­gonya-, zöldség- és gyümölcs- kereskedelmi közös vállala­tok működésének tapásztala­(F.olytatás a 2, oldalon) Küldőitek tanácskozása a sajtó házban Az MSZMP Borsod me­gyei Bizottsága gazdaságpo­litikai osztályának, a Szak- szervezetek megyei Tanácsá­nak, valamint lapunknak szervezésében igen hasznos találkozó és tanácskozás zaj­lott le tegnap, május 18-án, csütörtökön a sajtóházban. A szocialista brigádvezetök május 26-án kezdődő IV. országos tanácskozásának 16 borsodi küldötte, Kovács Zoltán, Horánszlcy Árpád, a megyéi pártbizottság munka­társa. dr Balogh András, az SZMT titkára, s Kádár Sán­dor, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetője vett részt a tanácskozáson. Dr. Balpgh András elv­társ értékelte a szocialista brigád mozgalom eredményeit, az országos találkozó előké- • szító munkálatait. Szólott róla, hogy Borsod 11 218 munkabrigádját, 7025 szo- cialisla címei elnyert bri­gádját 67 küldött képviseli az országos találkozón. A vitaindító, valamint a munkájukról, életükről,ered­ményeikről beszámoló kül­dőitek felszólalásai nyomán átfogó képet kaptunk Borsod szocialista brigádmozgalmá­ról, sikereiről, gondjairól. Az elhangzottakról lapunkban cikksorozatot közlünk. Tanácskoznak a szocialista brigúilvczctö’U. íPmiM: Gyárlátogatás és városnézés lengyel vendégeink programiában Miskolcot. A déli órákban városunk egyik büszkeségéi, a sportcsarnokot tekintettek meg, ahol Menyhért László igazgató tájékoztatta a kül­döttség tagjait az ÚJ létesít­ményről. Ezt követően a megnyitás előtt álló új me­gyei könyvtárat nézték meg, A kora délutáni órákban a delegáció tagjait a Diósgyőri Gépgyárban Cácsi Miklós vezérigazgató fogadta. A kül­döttség tagjai elsősorban gazdaságpolitikai kérdések iránt érdeklődtek, így rész­letes tájékozódást kaphat­tak a gépgyárban egy mis­kolci nagyüzem ilyen irányú tevékenységéről. A vezérigazgatóság tanács­termében Gácsi Miklós tájé­koztatta a vendégeket a gyár gazdasági helyzetéről. el­mondotta. hogy az 57 esz­tendeje alakított, tipikusan gépgyártással foglalkozó üze­mekben a fejlett technoló­giák alkalmazásán fáradoz­nak. a gépgyár lelkes, szak­máját szerető és értő kollek­tívája pedig eddig is számos nagyszerű eredményt ért el. Ezt fémjelzik a különféle párt-, állami és szakszerve­zeti elismerések. A továbbiakban szervezési és fejlesztési témákról tájé­koztatta a lengyel vendége­ket. Külön beszélt róla. hogy a DIG ÉP export! ermék-va- lasztékát mily nagy mérték­ben növelték. Számos olyan génről esett szó, amelyek különféle műszaki paramé­terei világszínvonalon áll­nak, Ezek közül is kiemel­kedik az ellenütős kalapács, és a szovjet—magyar mű­szaki együttműködés keretén belül készülő rendkívül ma­gas műszaki színvonalon álló DKX—1 C húzógépsor. Ezt követően Mónus Antal, elvtárs. a DIGÉP pártbizott­ságának titkára arról be­széli. hogy a pártszervek és a tömegszeryezétek miként segítik a gyár gazdasági te­vékenységét. Szólt a Párt., munka számos gyakorlati kérdéséről. A katowicei vajdasági pártmunkás küldöttség a tá­jékoztató után megtekintette a Diósgyőri Gépgyár több üzemét. Ma délelőtt dr. Ladánni József, a megyei tanács el­nöke fogadja a lengyel ven­dégeket. délután pedig a tokai-hegyaljai rekonstruk­ciót tekintik meg. P. A. Tudeusz Pylta dr., a katowicei vajdaság pártmunkás-delegá­ció vezetője Mónus Antallal, a DIGÉP pártbizottság liíká- rával az I'-gyáregységben A lengyel vendégek a B-egységcl is megtekintették Gazdag, s mindenképpen hasznos programmal telt el a Tadeusz Pylta dr. elvtárs vezette lengyel pártmunkás- küldöttség harmadik napja Borsodban. A vendégek ezút­tal elsősorban Miskolccal is­merkedtek. A délelőtti órák­ban Dojcsák János elvtárs­nak, a megyei pártbizottság titkárának a kíséretében el­látogattak az MSZMP Mis­kolc: városi Bizottságára, ahol dr. Havasi Béla első titkár köszöntötte és tájé­koztatta a kedves vendége­ket. Ismertette azokat, a gyakorlati pártmunkában bevált helyes módszereket, amelyek jellemzik a pártbi­zottság irányító és ellenőrző tevékenységét, valamint min­dennapi munkáját. A meg­beszélésen részt vettek Mol- dován Gyula és Drótos László, a városi pártbizott­ság titkárai. Ezután a katowicei vajda­sági pártmunkás-delegáció tagjai a miskolci házigazdák kíséretében a- -avasi kilátó­hoz sétáltak fel. s onnan te­kintették meg az egyre job­ban épülő, szépülő, íejiődö Akadémiai napok Borsodban 7 okaj’Hcqyalja szőlőkullúrájárói A Magyar Tudományos Akadémia különböző bizott­ságai és osztályai minden évben rendeznek tudományos napokat vidéken. A vidéki napok témáját és programját ezúttal Borsod megye adta. A Magyar Tu­dományos Akadémia kerté­szeti bizottsága rendezett két­napos vándorgyűlést me­gyénkben. A vándorgyűlésre meghívták a Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság tag­jait, valamint azokat a szak­embereket, akik a szőlő-gyü­mölcskultúra tudományos és gyakorlati fejlesztésével fog­lalkoznak. A vándorgyűlés tegnap, május 18-án délelőtt kezdő­dőit. ■ Előbb a megyei taná­cson dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei 1a<r nács elnöke fogadta a Ma­gyar Tudományos Akadémia kertészeti bizottságának ve­zetőit, majd a megyei tanács dísztermében Fejes László, a megyei tanács elnökhelyette­se üdvözölte a vándorgyűlés részvevőit, köztük dr. Somos András akadémikust, egyete­mi rektort, az MTA kerté­szeti bizottságának elnökét, dr. Kozma Pál tanszékveze­tő egyetemi tanárt, az MTA levelező tagját, a Tokaj- hegyaljai Rekonstrukciós Bi­zottság elnökét, dr. Tompa Bélát, a MÉM kertészeti osz­tályának vezetőjét és Juhász Györgyöt, a megyei pártbi­zottság gazdaságpolitikai osz­tályának vezetőjét. A tanácskozást dr. Somos András akadémikus nyitotta meg. Ezután Fejes Bászló, a megyei tanács, elnökhelyette­se tartott összefoglaló és tá­jékoztató jellegű előadást a megye szőlő- és borgazdasá­gának helyzetéről, és a to­vábbi feladatokról. Beveze­tőben ismertette a tokaj- hegyaljai szőlészet és borá­szat történetét, majd a mai helyzetről beszélt.. Elmondot­ta többek közt, hogy Borsod megyében jelenleg összesen 14 960 hektár szőlőültetvény van, melynek zöme borszőlő, hiszen a csemegeszőlő terü­lete csak 570 hektár. Tokaj-Hegyalja zárt bor­vidék, országosan is kiemelt gazdasági jelentősége van. Az állam anyagi támogatásával — a párt agrárpolitikájának megfelelően — fejlődik és bővül a híres borvidék. 1947- ben Tokaj-Hegyalján csak 3912 hektár szőlő volt. Ma 6300 hektár van. Ennek fele nagyüzemi művelésű szóló. Ezután dr. Kozma Pál. a Tokaj-hegyaljai Rekonstruk­ciós Bizottság elnöke szá­molt be az eddig végzett munkáról, az elmúlt évek nagy vitáiról és a további feladatokról. Főleg a tokaj- hegyaljai borok exportálásá­nak fontosságát hangsúlyoz­ta. A bizottságnak is terve és feladata, hogy 1975-ig 60 ezer hektoliter, később 100 ezer hektoliter tokaj-hegyal­jai bor kerüljön exportra. A vándorgyűlés részvevői tegnap délután Tokaj-Hegy- aljára utaztak, ahol megláto­gatták a Szőlészeti és Borá­szati Kutatóintézet larcali ál­lomását, majd a Tokaj-hegy­aljai Állami Gazdasági Bor­kombinát mádi szőlőterüle­teit. A mai program Tokaj- Hegyalján folytatódik. A részvevők meglátogat.iáit az olaszliszkai Hárslevelű Szak­szövetkezetét és az Állami Gazdasági Borkombinát nagy­üzemi tábláit. Ellátogatnak a hercegkúti Remény Terme­lőszövetkezetbe is. Ebéd után megvitatják a tapasztalato­kat és határozati javaslatot fogalmaznak meg. (sz. j.) ■BgJJB ■ ;íL ismerkedés Miskolccal Ülést tartóit a Minisztertanács lapraftit i Éppziasii 1972 ebi negyedévi fejlidése

Next

/
Thumbnails
Contents