Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 85. szám
1972. április 12., szerda ES2AK-MÄGYARORSZÄG 7 1972. április 12., szerda A nap kelte 5.02, nyugta 18.29 órakor A hold kelte 3.56, nyugta 17.03 órakor Névnap: Gyula Évfordulé / * * * * X-X-X-X-X-X ■X X X X X X X X X X X X X X X Tizenegy évvel ezelőtt, 1961. április 12-én, fedélzetén Jurij Cagarinnal, a Föld első űrhajósával, sikeresen teljesítette tudományos feladatát a szovjet Vosz- tok—1, amely egyszer megkerülte a Földet. Április 12 azóta az űrhajózás napja. Az űrkutatás adatszerű ismertetésé helyett (az Üj Magyar Lexikon most megjelent kiegészítő kötetében a legapróbb betűtípusból szedve is kilenc teljes oldalt tölt meg a legismertebb hordozó rakétatípusok leírása és az űrhajózás táblázatos története 1957-töl), ezúttal talán csak arra. utaljunk, hogy az űrhajózás 1960-tól igen nagy fejlődésnek indult. 1966-ban saját űrkutatási programot kezdeményezett Franciaország; amerikai hordozó rakétával saját építésű műbolygót juttatott pályára Nagy-Britannia, Kanada és Olaszország, s Japán is eredményes kísérleteket folytat különböző árszerkezetek febocsátására. Iáié Kiállítás l(>.0(): 16.05: sek. 17.20: port. Kossuth rádió. 8.18: Énekszámok. 9.00: Kora tavasz. XXII. 9.20: Régi melódiák. 10.05: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk. 14.05: Dalok. 14.26: Könnyűzene. 14.47: Kóruspódium. 15.10: Indulók. 15.20: Szóljatok', szép szavak! A világgazdaság hírei. Muzsikáról... 16.39: Ver- 17.05: Külpolitikai figyelő. Énekszámok. 17.29: Ri- 17.44: Leoncavallo: Bajazzók. Opera. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.30: Nóták. 3 9.57: Töitaön egy órát kedvenceivel. 21.00: Gondolat. 22.20: Népi zene. 22.40: Riport. 23.00: Századunk zenéjéből. Petőfi rádió. 8.30: Gyermek- rádió. 9.03: Liszt-dalok. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Mit tegyen?... 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Operákból. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Üj könyvek. 20.38: Hangverseny. 21.18: Nóták. 21.30: Személyiség-fejlődés. 22.00: Sztravinszkij: Persephone. 23.15: Operett részletek. A Magyar Kádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 rn-es hullámhosszon. 18—19 óráig) A riportereké a szó . . . A Hűtőház: új üzem, gonddal . . . Tapasztalatoik egy tanulmányút után . . . N epdalteld ol gozásolc öt év eredményei a MÉH-nél. KI őadó: a szerző! Öt karika — öt verseny . . . A megye sportéletéből . . . Miskolci Galéria: Magyar festészet a XIX—XX. században. Nyitva délelőtt 11 érától este 7 óráig. Húsvéti hímesek. Kiállítás a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Kass János grafikusművész kiállítása a József Attila klubkönyvtárban. Nyitva 12 órától este 6 óráig. Gagarin emlékkiállítás a Bartók: Béla Művelődési Központban. Megtekinthető egész nap. Varga Miklós szobrász és Nagy Gy. Margit iparművész kiállítása az edelényi bányászklubban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Müller Ferenc fotóművész kiállítása a perecesi bányászklubban. Megtekinthető délután 4 órától este 9 óráig. Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása a borsodsziráki művelődési házban. Megtekinthető egész nap. A hódmezővásárhelyi művész- telep kiállítása a tokaji múzeumban. Nyitva .délelőtt 10 örá- ‘ tói este 6 óráig. ®ok Rendezvény Televízió 9.30: Egy hét Karéliában. Ri- lortfilm (ism.). 9.55: Bonivur szive 1—II. rész (ism.). 17.13: 3írek. 17,20: Kuckó. 17.40: Látogatás az Állami Balettintézetben. 18.10: „Az első tíz év * kozmosz meghódításában”. Szovjet film. 19,15: Ksti mese. i9.30: Tv-híradó. 20.00: Hol az * dal? Gyöngy Pál önéletrajza. 20.25: Világirodalmi maga- ón. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Kísérleti (2) műsor: 20.00: A csúzli. Jugoszláv film [színes!). 21.25: Tv-híradó (ism.). 51.55: Húszezer mérföld szárason és vízen. 4. A cédrusok országa (ism.). 100 éves a Népszava — ankét a saj őszen tpé téri művelődési központban délután 5 órakor. Hazai körkép: Sárospatak muzeális értékei — előadás a TIT Kazinczy klubjában délután 5 órakor. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye a fartők-terem ben este fél 8 órakor. Előadás a lillafüredi Herman Ottó emlékházról az Ady Endre Művelődési Házban este 6 órakor. Nagylemezek — híres énekesek: Sammy Davis, a Rónai Sándor Művelődési Központban este 6 órakor. Író—olvasó találkozó Baráth Lajos íróval a Vörösmarty Művelődési Házban este 6 órakor. Mozi, Időjárás. Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő, elsősorban a nyugati és északi megyékben többfclé eső, egy-két helyen zivatar. Elénk, sokfelé erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, délnyugati szél. Várható r „ legmagasabb nappni bömér- SZlilltäZ séklel általában 15 fok körül. délkeleten üt) fok közelében. Bőke: K.: t. 4, hn. 6 és 8 6. A völgy törvénye. Színes jugoszláv film. — Kossuth: de.: K.: n, 10 és n. 12 ó. A völgy törvénye. Színes jugoszláv film. — Kossuth: du : K.: f. 3, f. 5 és f. 7 t. Vidékiek New Yorkban. Mb. színes amerikai film. — Hevesy Iván Filmklub: K.: 18 ő. idegen a cotvboyok között. I—Ti. Színes amerikai film. Dupla helyárral 1 12, szerda. Bolha a fülben. Lehár bérlet (7). KUTATÓINTÉZET BERUHÁZÁSI kirendeltségére KERES 1 fő gondnokot, 1 fő gépírni tudó anyagkönyvelőt, fi fő takarítónőt, fi fő őrt, 1 fő portást és 6 tő raktári segédmunkást. Jelentkezés az intézet hejőcsabai beruházási kirendeltségén. a Hejőcsabai Cementgyárnál, reggel 7—Ifi óráig. Fizetés megegyezés szerint. Megérdemlik a támogatást Beosztásánál fogva nagyon elfoglalt ember Lakatos Sándor, a V. Meteor női labdarúgó-csapatának edzője. Sokat jár vidékre ellenőrizni, s értekezletekre. De mindig talál magának annyi időt, hogy a csapattal tudjon foglalkozni. Az új bajnoki idény előtt a női labdarúgó-csapat felkészüléséről, terveiről beszélgettünk telefonon. — Heti két edzést tartunk — mondotta az edző. A lányok iskolába járnák. Az iskolai elfoglaltságot kellett elsősorban az edzési napokkal egyeztetni. Az alapozás már több mint két hete elkezdődött, s a lányok szorgalmasan készülnek. Két csapatra való játékosunk van. — Bizonyára jól sikerült a szervezés és a népszerűsítés? — Az egyik tényező ez, a másik meg az, hogy egyesültünk a MÉMTE-vel. No. de erről majd személyesen. Egy megbeszélt időben találkoztunk a lányok edzésén, ahol már javában folyt a gimnasztikázás, a gyakorlás a labdával, végül a kétkapu- zás. Az oldalvonal mellől néztük őket. — Amikor Nyá'kládházán megalakult a női labdarúgó- csapat, nagy népszerűségnek örvendezett — kezdte az edző. Győzelmet győzelem követett. Nemzetközi találkozót is rendeztünk itthon, majd külföldön szerepeltünk. Akkor sokféle ígéretet kaptunk mind anyagi, mind erkölcsi vonatkozásban. De az ígéret csak ígéret maradt. Hogy a csapat: ne „mén,jen szét”, úgy döntöttünk, hogy a Miskolci Áfészhez megyünk a teljes gárdával. Ígéretét itt is kap- tunk bőven, majd egyesültünk a V. Meteorral. A sikert siker követte itt is. Közben a támogatásról megfeledkeztek. Pedig ezek a lányok szeretnek focizni. A csapat együttmaradását jelentették a MÉMTE-vel folytatott tárgyalásaink. amelyek eredményre vezettek, Így van most ilyen sok játékosunk. A Munkásban megértő gazdára találtunk. Ígéretet kaptunk arra is. hogy ha szövetkezeti érdekről van szó, a csapat a szövetkezet színeit fogja képviselni. — És most. halljuk a toFÖSPED SZÁLLÍTÓK— DVTK 8:6 OB. I., Budapest. A hat főmesterrel a Szállítók nagy küzdelem után tudott csak győzni. Győztek: Titkos, Szu- rovszki, Czima, Farkas, döntetlen : dr. Pereez, Királyházi, Lőrincz. Ligetfalvi. Ganz-V Hiány— Miskolci Spartacus 8,5:5,5 OB II., Budapest. Balszerencsés mérkőzésen szenvedett vereséget idegenben a miskolci együttes. Sok játszmában hibáztak a Spartacus — Valószínű, hogy április 15-én kezdődik a bajnokság, amelyre léét csapattal nevezünk. Május 1-én egy fővárosi együttessel szeretnénk itthon játszani. További tervünk. még. hogy területenként bemutatókat tartunk a női labdarúgás népszerűsítésére. Az egyik Varsányban, a másik Parasznyán lenne. A nyáron nemzetközi mérkőzésre kerül sor itthon és külföldön. Búcsúzáskor még megjegyezte: Ezek a lányok megérdemlik. hogy kellő gondoskodásban részesüljenek. Azt hiszem, hogy a MÉMTE-ben ezt megtalálják. sakkozói. Győztek: Kovács A., Hájer, döntetlen: Kovács L., Lobarmayer, Nyíri J., Puhl, Vékony, Keczer, Ulics. MEAFC— Békéscsabai Spartacus 8,5:2,5 OB II.. Békéscsaba. Megérdemelten nyerteié az egyetemisták a nagyon fontos mérkőzésen. Ezzel a győzelemmel lassan elkerülnek a veszélyes zónából. Győzlek: Bakó, Kráhl, Imeos. Patai, Gal- govics, Láng, Juhász, döntetlen: Gergely, Kállai, Glück. Az OB I-ben a DVTK a nyolcadik helyen áll 37 ponttal. Az OB H-ben a Miskolci ! Spartacus a nyolcadik helyen :' áll 40,5 ponttal és a MEAFC a tizenkettedik helyen áll 35 ponttal. A városi csapatbajnokság 6. fordulójának eredményéi: Miskolci Spartacus III.—Fel- i sőzsolca 3:7, Miskolci Üveg- ; gyár—Miskolci Közlekedés II. 2,5:7,5. Miskolci Vakok—Borsodi Volán 3,5:6,5. Az 5. forduló eredményei: Miskolci Közlekedés II.— DVTK II. 6:4. A bajnokság élcsoportjának állása: 1. Miskolci Közlekedés II. 12 ponttal (42). 2. Borsodi Volán 11 ponttal (41,5), 3. Miskolci VIMELUX II. 8 ponttal (31).' (Hernádi) Előkészületi mérkőzések Ma délután a DVTK NB I-es labdarúgó-csapata Ede- lényben játszik edzőmérkö- zést a helybeli Bányász- együttessel, 15 órai kezdettel. Az Ózdi Kohász Rakamaz- ra utazik, ahol 15 órai kezdettel az NB Il-es rakamazi csapat lesz az ellenfele. Az MVSC a Szirma utcai sporttelepén fogadja a Papp J. SE csapatát, 16 órakor. Óriási harc a magyar kosár alatt. A labda a 212 cin magas csehszlovák középjátékos Dousa kezében. Előtte a 6-os számmal a magyar Lendvay. Jobbról Bid ok (10). (Csehszlovákia— Magyarország 66:59). S& százalék almit vabbi terveket. Kerékgyártó Imre Sakkeredmények MEGYEI 11. O. ÉSZAKI CSOPORT 1. Bánszállás 19 11 5 3 37:31 27 2. Izsóíalva 19 10 5 4 38:17 25 3. Sz.-besenvő 19 LÓ 4 5 S3:22 21 4. M. Üveggy. 19 10 3 <; 37:3S 23 5. S.-kaza 19 9 4 6 34:24 22 6. Múcsony 19 7 6 6 23 ;X7 20 7. B.-bóta 19 7 5 7 32:23 19 8. Cs.-omány 19 7 5 7 31:28 19 9. S.-kazai B. 19 7 5 7 23:2i 19 10. Putnok 19 8 3 8 25:28 19 11. Bánréve 19 7 d 8 33:28 18 12. Szalonna 19 5 5 *1 22:31 15 13. F.-tclekes 19 6 3 9 23:31 15 14. M. Kinizsi 19 5 5 9 IS :33 15 l5. Herbolya 19 G 1 12 21:39 13 16. B.-szirák 19 4 1 13 23:51 11 KELETI CSOPORT 3. MÉMTE 19 16 2 1 65:13 34 2. S. MÁV Va sas 19 13 3 3 46:19 29 3. Bodrogkercsztúr 39 11 5 3 45:16 27 4. Mád 19 30 4 5 37:27 24 5. Tiszalúc 19 10 3 6 45:28 23 6. Karosa 19 9 2‘ 8 3! :32 20 7. II.-németi 39 7 4 8 21:42 IS 8. Pálháza 39 7 3 9 22:24 17 9. Pácin 19 8 1 10 31Í37 17, 10. T.-karád 19 7 3 9 39 :39 17 11. Bocs 19 s 1 10 31 Ml 17 12. Tokaj 19 7 3 9 30:41 17 13. Hollóháza 19 3 8 8 25:31 14 34. M. Közi. 39 5 4 30 25:34 14 15. Tárcái 19 2 5 12 23 :54 9 16. T.-szada 19 2 3 14 19:58 7 KÖZEPCSOPOUT 3. Mezőcsái 39 13 4 2 46:1.x 30 2. Elles 19 13 2 4 45:13 28 3. Mezőkeresztes 19 12 4 3 48:17 28 4. Nyék 19 11 5 3 38:20 27 5. Ara ót 19 30 4 5 35:28 24 6. Onga 39 8 6 s 46:39 22 7. Aszaló 19 8 3 8 31:35 19 8. A.-vadász 19 7 5 7 26:30 19 9. Tárd 119 7 3 9 36:61 17 10. Kinizsi 19 7 2 10 22:31 16 11. H.-németi 19 7 2 10 26:43 Ifi 12. T.-palk. 19 6 3 10 28:35 15 13. S.-szöged 19 4 6 9 27:34 34 14. Szikszó 19 5 2 32 37 M7 12 15. M.-nyárád 19 3 5 31 24:53 11 16. B.-ábrány 19 — 6 13 20:41 6 Új létesítmény Rndabányáu Ünnepélyes külsőségek között április 9-én adta át Ru- dabányán Bics István, az Ércbányák igazgatója a modern, kétpálvás bitumenes fedett tekepályát. Az ünnepségen jelen volt Molnár András, a járási párt- bizottság titkára és Hegyaljai József. a járási sporttanács elnöke is. Az ünnepség keretében bemutatót tartott az NB Il-es Ormosbányai Bányász két te- kézője. ■«■■■■■■SHBaMNaMBBSBNSljgX&y / s? 3i:. r : .őiXái 13 Bányász-lia verseny A Borsodi Szénbányák KISZ- és szakszervezéti bizottsága. a KISZ 35 éves évfordulója tiszteletére bányász kupa asztali tenisz-versenyt rendezett a sa jószen tpetori sportcsarnokban. A csoport- verseny győztese az Ormosi Bányüzem KISZ-bizottsága, második a Központi Szénosztályozó. harmadik a Központi Bányagépjavító KlSZ-bizott- sága lett. Az egyéni versenyzők döntőjére április 17-én, hétfőn képül sor. szintén a sajószentpéteri sportcsarnokban. Nem volt túlságosan sikeres az elmúlt hét vége a borsodi NB-s labdarúgó-csapatok számára.' A két, felsőbb osztályban szereplő együttesünk vereséget szenvedett, NB Il-es együtteseink 4, kilenc NB Ill-asunk pedig 9 pontot szerzett. A 13 pont 43,3 százalékos összered- ménynek felel meg. 5|c 1966 óta a DVTK 12 mérkőzést játszott az SBTC-vcl. íme, az összesítés (a DVTK szempontjából): • 12 4 3 5 12:13 11 Érdekesség: a DVTK most egyetlen meccsen kapott annyi gólt, mint a négy első tavaszi mérkőzésen összesen. * Rekordnak számít az 5. forduló „góltermése” az NB 1-ben. 23 gól eddig még nem esett; 20 volt a legtöbb, március 12-én. * Hatból — kettő. Ennyi pontot szerzett az Ózdi Kohász a három utolsó mérkőzésen. Nagyon ritkán fordul elő, de most így volt: i a Kohász háromszor játszott odahaza egymás után! Gyakorlatilag tehát 6 pont megszerzésére volt lehetőség. Három hazai mérkőzése közül kettőt azonban elvesztett a Kohász ... * Űgv tűnik, az MVSC töretlenül halad a bajnokság felé. Négy tavaszi mérkőzésen mindössze egyetlen pontot vesztett, 8 gólt rúgott és csak hármat kapott. 6 pont előnye szinte behozhatatlan ... * Nagy a harc az NB III. Északi csoportjának élén. Négy, csaknem egyforma ké- ; pességű együttes — Trencsé- j nyi SE, Rudabánya, Papp J. SE, Berva Vasas — küzd a i feljutásért. Ök négyen egy j kissé el is „húztak” a töb- | biektől. Pillanatnyilag a | Trencsényi SE áll az élen. ’ Mindenesetre: a feljutásért vívott harcot érdemes figye- ; lemmel kísérni... 1 • r I • I r Ifl. •« erseny, riválisok neLk A versenynaptár szerint április S-án az ifjúsági és serdülő fiú, 9-én ugyancsak e korosztálybeli leánytornászok Miskolc városi csapatbajnokságát kellett volna megrendezni a DVTK, illetve a Ság vári utcai általános iskola tornatermében. A fiúknál és a lányoknál is a két-két csoportban mindössze egy-egy csapat „versengett1’ a biztos bajnoki címért. „Különös” verseny volt ez. meri itt a részvétel egyben a győzelmet is jelentette. Nem a bajnoki címet sajnáljuk a kis tornászoktól — hiszen ők megdolgozlak érte —, hanem azt, hogy az érdektelenségből, a rossz szervezésből adódóan nem nyílt lehetőség egészséges rivalizálásra, munkájuk reális értékelésére, összehasonlítására. Nem a verenyen közreműködő testnevelőket, sportembereket hibáztatjuk ezért, hogy a verseny ennyire rangon aluli volt, hanem azokat, akik kiírták a versenynaptárba az ifjúsági és serdülő tornászok városi csapatbajnokságát, de annak szervezésével és rendezésével édeskeveset törődtek. Vagy talán olyan mélypontra jutott városunkban a torna, hogy csak 24 fiatal foglalkoztatására és versenyeztetésére van lehetőség?! Akár így van, akár nem, az illetékeseknek le kell vonni a megfelelő következtetéseket, törekedve rá, hogy ehhez hasonló „szervezés” az elkövetkezendőkben ne forduljon elő. Annál is inkább, mert a sportág szereletére csak tettekben megnyilvánuló sportszere:oUel lehet nevelni. S ezt, ezen a versenyen csak edzőjük részéről tapasztalhatták a kis tornászok. — hiú —