Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-08 / 82. szám
Kiegyenlítés Igen sokszor regéltünk már kis jegyzeteinkben róla, hogy az élelmiszer- boltokban, különösen az önkiszolgáló rendszerü- ekben nem csomagolják az árut, hanem csak az ölébe szórják a vásárlónak, Kivételt képezett eddig a palackos italáru, amelyet gondosan, fehér papírba tekertek, így a vásárló elegáns csomagban vihette az amúgy is palackba zárt italt, igazán nem számított hát, ha a másik kezében az ujjai között folyt a zacskós tej, csurgóit a megolvadt zsír, vagy a pálpusztai sajt. A minap történelmi fordulat tanúi lehettünk. Két üveg italt vásároltunk, beütötték a kasz- szába az árát, majd fizetés után a pénztáros felemelt két papírdarabig, és a kosarunkba dobta. Csak épp nem mondta, ha akarjuk, csomagoljuk be magunknak. Megtörtént a kiegyenlítés. Igaz. nem az élelmiszereket csomagolják olyan gondosan, mint korábban az italt, hanem most már az italt sem csomagolják. De mégis egyenlően kezelik. (b) Béren kívüli iillalás A Tiszai Vegyikombinát- ban évről évre nő a béren kívüli, közvetett juttatás. A statisztikai adatok szerint a vállalat jelentős összeget biztosít a dolgozók szociális helyzetének, munkakörülményeinek javítására. Például védőruhára, illetve védőeszközökre az elmúlt évben csaknem hat és fél millió forintot költöttek. Az egy dolgozóra jutó költség mintegy 240 forinttal haladta meg a négy évvel ezelőtti szintet. Ez is azt bizonyítja, hogy a kombinát jelentős színvonalemelkedést ért el a védőruha ellátásban. Ezen túlmenően a vállalat évenként több százezer forintot fordít az egészségre ártalmas munkahelyeken dolgozók védőétellel és védőitallal történő ellátására. Tavaly csaknem hatszáz dolgozó részére biztosították ezt a juttatást. amelynek értéke kis híján elérte az egymillió forintot. A felmérésekből az is kiderül, hogy a vállalati étkeztetési hozzájárulás szintje az utóbbi néhány esztendőben változatlan. Tavaly erre a célra 2 millió 290 ezer forintot költöttek. Érdemes megemlíteni, hogy a vidékről bejáró dolgozók szállításához a TVK az elmúlt évben több mint hétmillió 370 ezer forinttal járult hozzá. A közvetett juttatások közé sorolhatjuk azt a 3,2 millió forintot is, amelyből az 1971-ben átadott 100 férőhelyes óvoda építési költségeit fedezte a TVK. Az új gyermekintézmény üzembe helye- zésével elérték, hogy jelenleg minden jogos igényt ki tudnak elégíteni Leninvárosban. Ilyen eredménnyel kevés város büszkélkedhet az országban. A műsoron a SiSáiSőscf senéjr Az Országos Filharmónia miskolci kamarabérleti sorozatában április 12-én. szerdán este a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad koncertet a Barlók-leremben. A hangverseny műsorát a XX. századi modern zene darabjaiból állították össze. Bartók Oiverlimentója. Kadosa Pál Szerenádja, Láng István Három mondat a Rómeó és Júliából — vonósokra című műve, valamint Nicholas Maw Szonáta két kürtre és vonós- zenekarra című szerzeményének magyarországi ősbemutatója szerepel a programban. Közreműködik: Berkes Kálmán (klarinét), Antal Mátyás (fuvola), Csánky Emilia (oboa), Hortobágyi György (fagott) és Füzes Péter, valamint Mészáros Imre (kürt). A hangversenyt Mura Péter érdemes művész vezényli. Ügyeletes Elkésett riporterünk * . « jelenti: !*@S(IÉl11ÖS{ A vas- és edénybolt kirakatában nagy tábla díszeleg: Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! Még mindig? Vagy már jövőre? A Gólya áruház kirakatát most rendezik át, üres az üveg mögötti rész, csak azt felejtették ott, hogy „húsvétra!”. Ugyanez a tábla csalogatja a vásárlót a főutca egyik játékboltjának kirakatában, és a hangszerboltéban. Ezek „enyhe” példák a fe- ledékenységre. Minden ok és cél nélkül rengeteg plakát, felhívás, hirdetés marad az utcán és a járműveken, pedig amit hirdetnek, tudatni akarnak — réges-rég a múlté. A miskolci belváros plakátjai csak napokat, heteket „késnek”. Persze, ez sem törvényszerű, mert az Ady hídnál egy hatalmas plakát még mindig a „hangulatos farsanghoz” kínál elemózsiát. Ha nem szedik le, és kiállja az időjárás viszontagságait, nyolc hónap múlva ismét aktuális lesz. Kivárjuk! A Marx téren újabb csalódás! Lemaradtunk egy jógatanfolyamról, ami ráadásul légzőgyakorlatokkal kezdődött. A plakát március 12-e óta keseríti az arra járókat, ugyanis akkor kellett volna jóga-légzőgyakorlatozni. A DVTK-pálya közelében a sportbarátok figyelmét a DVTK—Egyetértés mérkőzésre hívják fel. (És pont erre...) Nem is baj, akit érdekel, keresse vissza az újságban. Egyesek a húsvétnál tartanak még? Ez semmi! Az egyik 14-es autóbuszon egy megsárgult plakát a Gárdonyi Művelődési Ház február 1-től 18-ig tartó rendezvény- sorozatára invitál. Szerencse, hogy legalább idei „évjáratú”, bár áprilisban már nem nagyon számít, hogy a tavalyi, vagy az idei februárról van szó. Sorolhatnánk tovább a példákat. Aki az utcán jár, busszal, villamossal utazik, úgyis látja, olvashatja. S hogy miért foglalják el ezek a „lejárt hirdetések” B jövő eseményeit tudató plakátok helyét? Rejtély! * Baleset történt a vasúti sínek között Szerencs és Mezőzombor állomások között. Az 1583b. számú tehervonat elgázolt egy középkorú nőt, s levágta . jobb lábát. Az asszony a baleset után még órákig a sínek között feküdt, amíg rátaláltak, majd a miskolci Szentpéteri kapui kórházba szállították. * Befejeződtek a postaigazgatóság fiataljai részére meghirdetett szocialista versenyek. Egy-egy postai dolgozó nyerte el a „kiváló ifjú mérnök”, illetve a „kiváló ifjú technikus” címet, nyolcán a „kiváló ifjúmunkás”, negyvenötén a „szakmai ifjú mestere”, hatvanhárman pedig a „kiváló ifjú szakmunkás” címet szerezték meg. A címeket elismerő okleveleket, jelvényeket ás a jutalmakat a napokban vették át a postásfiatalok. Vízgondok A nagy szárazság következtében a Bükk sem mentes a vízgondok,tói. Vízgondokkal küzd a Dl- GÉP sebesvízi. oktatási célokra használt üdülője. A közeli forrás, amely mindig bőségesen biztosította az ivó- vízellátást, most majdnem BOGÁNCSTRIÖ Piros tűst az udvaron Bctörésjelző berendezések bemutatója ■ Mindenki összerezzent a hirtelen kiáramló, vijjogó, magas hangú sípolásra, s ahogy kitört a kellemetlen szagú piros füst a táskából, bizony, széjjelszaladtak a bemutató részvevői. Pedig tudtuk, mi lesz. A táska még egy percig füstölgött a Miskolc városi Rendőrkapitányság udvarán, ahol a RÁVISZ szakemberei a gyakorlatban is bemutatták tegnap. pénteken délelőtt: hogyan működik a riasztófüstös táska, amelyet a kisebb pénzszállítmányok biztosítására gyárt a Rádió és Villamossági Szolgálat Ktsz. Ha illetéktelen kezek kirántják a táskát a pénzvivő kezéből, az „élesre töltött1’ indítóperec kioldódik, s a tolvaj hiába menekül, mert a táskából gomolygó piros füst . elárulja, merre szalad ... Ez a biztonsági berendezés aratta Miskolcon a legnagyobb sikert a vállalatok. intézmények képviselői körében. Több betörésjelző és riasztóberendezést bemutatott tegnap a RÁVISZ, amely a BM megbízásából vállalta e szerkezetek gyártását, s új termékeivel, a tranzisztoros készülékekkel nemcsak a célnak megfelelő, hanem egyszerű kezelésű készülékeket állított elő. A berendezések központból, s csatlakozó érzékelőkből állnak. Az intézmények, vállalatok, üzletek és raktárak védendő területének nagyságától függően többféle készüléket is gyárt a fővárosi ktsz. Az 1500 forintba kerülő „minilak” például lakásban és üzletisen használható riasztóberendezés, amely hálózati árammal és zseblámpaelemmel is működik, s az ajtókat, ablakokat, vagy akár a falakat biztosító érzékelők jelzésére azonnal megszólal a központban a vészcsengő. Hasonló alapelven működnek a nagyobb riasztó- berendezések is, amelyeknek központjához mechanikus érzékelőktől kézdve a mikro- és rezgőskapcsolók, valamint az infrasugaras érzékelők is hozzákapcsolhatók. A péntek délelőtti' bemutató szakemberei elmondták, hogy speciális módszereket dolgoztak ki a páncélszekrények biztosítására is, amely nyitás, fúrás, vágás, sőt elmozdítás ellen is védi a páncélszekrényt. Az új, betörések elleni riasztó- berendezéseket mi sem dicséri jobban, minthogy nem is kell „eldugni”, falba szerelni kábeleiket, hiszen a központ akkor is jelez, ha elvágják a vezetéket, vagy ha rövidre zárják az áramkört. ■ A nagy érdeklődést kiváltó. tegnapi bemutató után a vállalatok, intézmények képviselői mindjárt rendelhettek a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő, olcsó berendezésekből, amelyeket Sopronban már a telefonvonalakra is bekötöttek ... azaz, akár mindjárt a rendőrséget riasztja a központ, betörés esetén. Ny. P. a Bükkben teljesen elapadt. A Garadna völgyében levő erdészeti pisztrángtelepen is gondokat okoz a vízellátás, a pisztrán- gos tavak állandó vízcseréje. A legidősebbek sem emlékeznek hasonlóan száraz kora tavaszra a Bükkben. ELHUNYT SZALONT AI ISTVÁN Mely fájdalommal közöljük, hogy Szalonjai István, a párt és a munkásmozgalom regi harcosa, a Szocialista Hazáért érdemérem tulajdonosa elhunyt. Szalontai Istvánt a Sátoraljaújhelyi városi Pártbizottság saját halottjának tekinti. A LOTTO NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Tapolcán megtartott 14. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 8, 17, 50, B5. ÜLÉST TART A REKONSTRUKCIÓS BIZOTTSÁG Április 12-én, szerdán egésznapos ülést tart Tolcs- ván a Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság. A bizottság ülésének napirendjén több fontos kérdés megtárgyalása szerepel. Megvitatják többek között a szüret és a felvásárlás tapasztalatait, sor kerül a Hercegkút— Makkoshotyka rajon fejlesztéséről készült tervek tervbírálatára, majd helyszíni szemlét' tartanak Tolcsva és Olaszliszka határában. Az ülés reggel 9 órakor kezdődik a borkombinát tolcsvai Rákóczi-kastélyában. MUNKAVERSENY A KÜVESDI JÁRÁSBAN A mezőkövesdi járás ipari és mezőgazdasági üzemeiben az idén már 210 brigád 3147 dolgozója tett konkrét vállalást az 1972. évi célkitűzések megvalósításának segítésére. A brigádok közül 132 többszörös szocialista brigád. frontátállás A tervtáréi bányászok egy része a több napos ünnep alatt is dolgozott. A dobso- nos IV/a fronton frontátállást kellett végrehajtani. A bányászok ünnepi munkájának köszönhető, hogy a több napos állás után a vágatok semmi különösebb sérülést nem szenvedtek, így a munka zavartalanul folyhat. 4095 MÉTER ELÖVÄ.IÄS A rudolftelepi IV-es akna az idén a terv szerint 4695 folyóméter elövájást végez űj munkahelyek feltárására, előkészítésére. Az akna elő- vájási szocialista brigádjai elhatározták, hogy az idei tervet a harmadik negyedév végéig befejezik. ERDŐTELEPÍTÉS Az idei tavaszon 30 hektár területen telepített erdőt a tibolddarócj Rákóczi Tsz. Az újonnan telepített cse- ' meték nagyobb része fenyő, kisebb része tölgy. Ez a tsz már az elmúlt esztendőben is telepített 50 hektár új erdőt. ÉLÜZEM AVATÓ KAZINCBARCIKÁN A Bányászati Aknamclyí- tő Vállalat borsodi egysége az elmúlt évben is igen jól munkálkodott, mind az idehaza, mind a Szlovákiában kapott feladatok megvalósításán. A kollektívát élüzem címmel tüntettek ki, amelynek avató ját április 14-én, pénteken a Borsodi Hőerőmű kultúrtermében tartják meg. GYÖNGYHŰRÜ CITEKA Balogh Béni Gyöngyhúrú citera című mesejátékát április 9-én, vasárnap 13.09 órakor sugározza a Petöfi-adö. A már nem először hallható játék Mátyás király idejéből való történetei dolgoz fel es nagyrészt szűlcebb pátriánkban, a Bükkben játszódik. ŰJ TELEPHELY Jól halad az építkezés Miskolcon, a Szentpéteri kapuban, ahol 18 millió forintos költséggel új telephelyet és laboratóriumot létesítenek a megyei Növényvédő Állomás részére. Az épület átadását július végére tervezik. NAGYOBB TERMELÉKENYSÉG Fokozott gépesítéssel és a munka jobb megszervezésével készül idei, megnövekedett feladatainak teljesítésére az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat. SIKERES GYŰJTÉS Az április 29-ig tartó országos rongygyűjtő hetek során eddig több mint hat vagon igen nagyon keresett, hasznos hulladék érkezett az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat borsodi átvevőhelyeire. A kampány sikerén múlik iparunk zavartalan géptisztító rongyellátása. Mafmosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc váró« területén 1972. április 8-án (szombaton) 12 órától 1972. április 10-én (hétfőn) reggel 6 óráig: dr. Nagy Pál, Miskolc. II.# Vörös Hadsereg u. i7. sz. Telefon: 16-605. Bejelentés: 8—9 e9 13—14 óra közölt. Közlemények __ F elhívjuk a lakosság figyelmét» hogy az ÉIMASZ -r Nyugati transzformátorállomástól induló és a Szarka hegy — özugró —• Bcdeghvölgyön keresztülhaladó nagyfeszültségű távvezetékek: építése befejeződött. 1972. április 14-én feszültség alá lesz helyezve. Ettől az időponttól a vasoszlopokra felmászni, a vezetér két — még a 1 eszakadtat is — megközelíteni életveszélyes és tilos. Országos Villamos távvezeték Vállalat 2. sz. szerclésvczctősége A Postás Szimfonikus Zenekar vezetősége, Budapest* VI.; Ben- ezur u. 27. alatti székházában 1972. április 17-én, hétfőn 13 órakor zenekari próbajátékot hirdet oboa, kiirt, hegedű, brácsa és nagybő.gő szólamra. Kötelező vonósoknak Bach vagy barokk tétel, fúvóknak versenymű tétel (ez vonósoknál is), valamint helyszínen adott lapról olvasás. Fizetés állami besorolás szerint. VETÉLKEDŐ A sajószentpéteri bányatelepi Petőfi Sándor Művelődési Központban ma, szombaton délután fél ötkor műsoros üzemi munkásvédelmi vetélkedőt rendeznek. ORVOSI HRt Dr. Pfliegler Kálmán április 11-én nem rendel. időjárás. Várható időjárás ina estig: fclliőát vonul ások, elsősorban az északnyugati, északi megyékben szórványosan futó esőkkel. Többfelé élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. ÉSZAK - MAG Y A RORSZAO. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megye) Bl/ottsaeanak lapja t*As/erkesztö HilxiR LÁSZLÓ. Szerkesztősé®: Miskolc Bajcsy-ZsUtnszJcv u is Központ- S6-132. 16-672. 35-360 36-579 Pitkfirsaa 16-««. Gazdasöapobtikat rovat: 16-035 Pértrovat: I6-07B Belpolitikai rovat ift-tür. Kultúrrovat! 16-067 Sportrovat: 16-04« Munltásieveiezefi oanasrueyek- 16-046. Kiadja: a Ponsod megyei Laoldadj vanajat Miskolc Batcsv- Zsilinszky u. ts Felelős Wad' WIBIV la.his telefon já-tgi. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15-n Telefon: 16-219 Ter- teeztl a Maeyar Posta Előfizethető* - helyt oot-th 1 v;italóim A1 re a kézbesítőknél A? előfizetés Itta eev hónapra V forint Inoex: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEME* IS'IVAN \ íszakmmmm