Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
1972. április 30., vasárnap GSZAK-MAGYARORSZAG 7 Május elsejék a nagyvilágban Tavasz, május-ünnepek. A természet, a megújulás, a szerelem, az anyaság, az élet igenlése, köszöntése, ünneplése. S néhány évtizede a munkáé és a munkásé is. Szép szimbólum, hogy a tavaszünnepek, a tél-felejtők, az éledő iák, virágok havának kezdő napját választotta az ember saját teremtő, formáló ereje ünnepnapjául. Amióta, majd száz éve, 1890- ben a II. Internacionálé a ■párizsi határozattal nemzetközi ünneppé nyilvánította május elsejét —munkaszünet, színpompás felvonulások, sokféle ünneplés, szokás köszönti e napot. * Moszkvában a hagyományos katonai díszszemle a Vörös téren, a Lenin Mauzóleum előtt tiszteleg. Ott parádézik a moszkvai helyőrség, a tűzőrség, a gyalogság, a légi alakulatok, felvonulnak a rakéták és a tnegeralatt járók. Indulók harsognak pattogó ritmusok. Tánclépésben, gyakorlatozva jönnek a sportolók, színes mutatványokkal szórakoztatják a nézőket. Gyerekek, diákok, a Szovjetunióban tanuló külföldiek sorát a gyárak, üzemek termékeivel, emblémáival vonulók követik. Órákig tart a moszkvaiak seregszemléje. Díszsortűz hangzik el az ünnep tiszteletére. Aztán zászlós, éneklő emberekkel telnek meg a parkok, terek. Táncolnak, tornásznak. műsort néznek, játszanak. * Rómában is ritkán keiül sor hosszab felvonulásra. A május elsejét olasz honban a háború befejezése óta ünneplik, azóta elismerten munkaszüneti nap. Tavaly másfélszáz olasz városban tartottak kisebb felvonulást és hosszas majálist, népünnepélyt. Jugoszláviában kétnapos az ünnep. S bár tömegfelvonulást csak ötévenként rendeznek, annál hangosabbak a terek, az utcák, a szabadtéri koncertektől, a katonai térzenétől. Zászlódíszbe, virágfüzérbe öltöznek a házak. Majálisra, malacsütésre gyűlnek ösz- sze a fiatalok. Este tűzijáték fénye világítja be az eget. Utcabálon ropják a táncot. S májusi díjakat osztanak ki a termelés, a tudomány és a műszaki fejlesztés élenjáróinak. * Egyiptomban — az arab államok közül először — még Nasszer nyilvánította hivatalos, ünneppé, munkaszüneti nappá május elsejét. A Delta-vidék egyik nagy textilgyárában mondott beszédet az államfő, és azóta mindig más gyárban tartják a központi ünnepséget. S ha valahol, hát Egyiptomban igazán színes a felvonulás. Harsány színű ruhák, gyöngyök, selymek csillának a napfényben. Népi viseletbe öltözött táncosok, énekesek kísérik a menetet. * Vietnamban május elsején se hallgatnak a fegyverek . B o mbatá átadásokról, csatákról szólnak a hírügynökségek jelentései. Békeidőben reggel nagygyűlésekre jönnek össze a munkások, üzemükbe, g.i j- rukba. Aztán elindul a felvonulás, Hanoiban a város központjában a Ba-Dinh palota előtt tiszteleg a tömeg. Hímzett rózsaszín, zöld. sárga tunikás nők, a fehér inges férfiak és a csapatnyi gyerek akik zászlót lengetnek, transzparenseket visznek. Felvonulás után a tavakhoz sétálnak, dalolnak, műsort néznék, teát, sört isznak. Háborúban szomorú a május elseje, üresek az utcák, s a fegyverek zajára figyelnek. Az üzemekben ugyan leáll a munka, a szakszervezet gyűléseket, megemlékezéseket rendez. A május elsejét ünneplik, s a békére gondolnak. A csendes nyugodt ünnepekre, hétköznapokra, a békeidőre. * Az egyik földrészen felszabadultan zeng a dal, másutt sztrájk, tüntetés és rendőrsortűz fogadja a napot. Majális, meg fegyvereik zaja közt telik el az ünnep. Május elsejék — a nagyvilágban. l<í Ipnnp minden’ IWHIt ha nem fájnának a lábaim — mondta az öreg. — Így nem tudok dolgozni. — Am azért csak fűrészelt tovább. Jobb kezében úgy tartotta a fűrészt, olyan könnyedén, ahogy csak azok tarthatják, akik egész életükben ilyen szerszámokat fogtak. Baltájával pedig erősen markolta a fát. Odakinn esett az eső. A friss forgács jellegzetes szaga megrekedt a fáskamrában. Az arasznyi hosszú le- íűrészelt fadarabok tompán puffantak a fürészporban. Később abbahagyta a íűré- szelést, és a csupazöld hegyek felé tekintett. — Most hetvenhét éves vagyok. 1950-től 58-ig tanácselnök voltam, előtte meg 45-től párttitkár, persze, nem függetlenített. Dolgoztam. Volt úgy, hogy télen fát termeltünk, nyáron pedig meszet égettünk. — Nem vagyok bükkszent- kereszti. Jánokon születtem. Tizennyolc éves sem voltam, amikor 1912-ben ide jöttem. Előtte egy székgyárban dolgoztam, aztán 1913-tól a vasgyárban. Tizenkilencben lettem mészégető. Olyan emberekhez jártam dolgozni napszámba, akik szakértők voltak. Ellestem tőlük a fogásokat, ahogy ők is ellesték valamikor.. Mert nem olyan nagy tudomány ez, mint a matematika. Csak figyelni kell. Sok kemencét kiégettem. Ajaj! Nincs ilt olyan ember, aki annyi kemencét kiégetett, mint én. Amint rügyezett, mentünk a mészke- mencékhez, és minden héten égett a mészkemenee, nem havonta, mint most, és nem is kicsik. Eleinte a Dolinká- ban dolgoztunk, ott ahol most a víkendek állnak, s ötvenmázsásak voltak a kemencék. Aztán nagykemencéket csináltunk, 250, - meg 300 mázsásakat. Annyi tiszta mész jött ki belőlük. A mészkemenee gömbölyű. Akár egy pohár. Egy 2000 mázsáshoz 11 méteres átmérőjű kört kellett vájni. Ha nagyobbat akarunk, még nagyobb kör kell. A fa minőségétől is függ. Vékony fa nem égeti ki. Nehéz munka ez. Ha bel'űti az ember a kemencét, 72 óráig nincs megállás. Amikor tanácselnök lettem, abba kellett hagyni a mészégetést. Pedig nem vagyok idevalósi, mégis szerettek az emberek, mit tudom én, hiába tiltakoztam. Most is szeretnek. Persze, sosem felejtettem el, honnan származom. Én mindig a munDrága István kásembert szerettem. Kutya sokat kellett tanulni, mert egyenesen a közigazgatásba kerültem, hat elemivel. Pedig akkor még ide tartozott B ükkszentlaszló és Répáshu- ta is. De úgy akartam, hogy ha már akaratom ellenére tanácselnök lettem, jól tölt- sem be ezt a posztot... Akkor a községnek 156, ka- tasztrális hold földje volt ,es 1500 lélekszáma. Most is sok olyan ember él itt, akinek talpalatnyi földje sincs. Nekem 1 is csak 440 négyszög- ölecském van. Voltak emberek. akik állandóan meszet égettek, és 160 fuvaros volt, most még haminc sincsen. A vasgyárban alig dolgozott valaki, most meg alig akad család, ahonnan legalább egy gyerek, vagy családfő ne dolgozna ott. A középső koícon dogozik, a mélyépítőknél, de ugyanúgy megrakja a kemencét, mint én. Ugye, míg fiatalok voltak, csak nekem dolgoztak. A legfiatalabb meg már 13 éves korában kijelentette: nein akarok ölfavágó lenni, hogy esőben, hóban, sárban kaparásszak az erdőben. Persze, ez nem ment könnyen. Ha jól emlékszem, egy télen dolgozott az erdőn, aztán két évig fajelölő volt, de egyszer elém állt, s azt mondta, apa, én ezt is meguntam. Így tanult ki géplakatosnak. Most már brigádvezető. — Egyszóval végül nekem is abba kellett hagynom a mészégetést. Viszont bevezettük a villanyt. Ki volt adva, hogy oda vezetik be előbb, ahol megvan az anyag. Jártam házról házra: jó volna bevezetni a villanyt. Minek az?! — mondták, eddig jó volt a petróleum. Ezért, hogy legalább a fővezetéket bevezessék, olyanokat is beírtunk, akik nem akarták. Bementem az áramszolgáltató igazgatójához Miskolcra. Elmondtam neki mindent, töviről hegyire. Azzal bocsátott el, hogy készítsük el az oszlopokat, van az erdészetnek elég erdeje. 286 darab oszlopot termeljünk ki, vagyunk it1 elegen. Igen ám, de az erdőgazdaság igazgatója meg azt mondta: nem pusztítjuk az erdői, elvtársi Mondom, a község villamosításáról van szó. megfizetjük, ingyen kitermeljük. Hajthatatlan volt. Végül a megyéi pártbizottságnak kellett beleavatkoznia. Még kitermelve is volt fa! De hol? Putnok környékén. A diósgyőri rakodóból csak harmincat adtak. Fuvaros kellett hát. A kisbíró összedobolta a fuvarosokat. Estére össze is gyűltek. Néhányan zúgtak csak, hogy mindössze 100 forintot kínálunk a két nap- ma... aztán mire észrevettem, csaknem több fuvaros volt, mint amennyi kellett. Mi ástuk ki a gödröket is. Ahogy álltak az oszlopok, be is szerelték a villanyt. Bámészkodtak vagy húszán nálam is, hogy bevezették a fényt. Ma tán vagy öt házban nincsen villany, s ugyanannyiban hiányzik a rádió, tv, vagy 150 van a községben és zenegép is elég sok. — Két éve a vizet is bevezették. Ismerek én most is mindent. Amíg nem volt ennyire rossz a lábam, mentem én. Hogy az a bajom, mit kéne csinálni? Mert ami igaz, az igaz, semmi rossz nem történt a faluban, amíg én voltam a tanácselnök, csak 52-ben, amikor elvitték a lovakat. Nem tudtam megakadályozni. Pedig sokat tanultam. Hogy hazajöttem a tanácsról, meg vacsoráztam, s mindig tanultam. Törvényeket, rendeleteket, mindent. Szegény feleségem, nyugodjon, mondta is, hogy meg fogsz bolondulni, annyit tanulsz. A világ persze, azóta is fordult, hogy nyugdíjba mentem. Mondom is a mai mészégetőknek: sose fogtok any- nyi meszet égetni, mint én, mert most már másképp van, ipar lett. Akiknek meg van iparuk, nem dolgoznak, hanem dolgoztatnak, kocsikat vesznek és grasszálnak. Igaz, szép napszámokat fizetnek, százötven forintot is, de meg is kell dolgozni a mészkemencénél. Mész pedig kell, hisz’ sok az építkezés az országban. Persze, az Alföldre már alig járnak — mondta Drága István, a nyugdíjas mészégető, aki párttitkár és tanácselnök volt Bükkszentkereszten. intett a fiának, s II ^gy tartott jobb kezében a fűrészt, olyan könnyedén, mint akik egész életükben ilyen szerszámokat foglak. Szöveg: Nyitray Péter Kép: Mécs Ernő — Jó lenne minden, Iia nem fájnának a lábaim .. Nemzedékek Nem mindig könnyű a „volt” embernek elviselni, naponta összezárkózni a „lesz” emberkével. A nemzedékek együttéléséhez tér kell. A dédunoka Még nincs egyéves Bélus. Ül a rácsos ágy sarkában, s elmélyülteti nyomogatja az élénk színű gumitörpe orrát. Hosszú ideje ezt teszi, már vagy két perce. Aztán szétnéz a kis bérházi szobácskábán, S ijedten döbben rá, hogy egyedül van. Bélus pityeregni kezd. Először csak szájacskája két csücske görbül le hangtalanul. Megkapaszkodik az ágy rácsába, feláll és tüzetesebben körülnéz. A következő pillanatban életeién sivalkodásba kezd. Zeng a betonfal, visszaveri az éles hangot. Anyu nem jön. Anyu pelenkát mos a fürdőszobában. Hallja a sírást, de vár egy kicsit. Tudja, hogy hiába vár'. Hátha. Az előszobában ajtó záródik, határozottan, kemény, figyelmeztető kop- panással. A fiatalasszony bemegy a gyerekhez. A bezáródott ajtó mögül nem jött segítség most sem. Az unoka Az unoka, Bclus papája fiatal, szinte még maga is gyerek. Ma ismét szemrehányás várja otthon. — Nagymama? — Mit tudom én! — Ittír on van? — Nincs ... Elkergette a gyereksírás, mint mindig. — Lehetnél kedvesebb is hozzá. — Mikor? Szinte nem is látom. Ha itthon van, bezárkózik __ tulajdonképp en azt sem tudom, mit eszik... A szokásos vita. Már mindketten vigyáznak rá, nehogy veszekedés legyen a vége. Máskor is vigyáznak, mégis mindig összekapnak. — Még egy albérletben is is jobb lenne, mint így — tör ki a fiatalasszony —, meddig lehet ezt bírni? — A te ötleted volt. — Az enyém? Talán inkább az édesanyádé! Lakna ő vele! Csakhogy ügye, ö se tud kijönni nagyanyáddal. Akkor én hogy tudjak? Nekem senkim, sémim, semmi közöm hozzá, és egyszerűen elég volt... Egyre emelkedettebb hangú a vita. Észre sem veszik, hogy az előszobaajtó halkan kinyílik, az öregasszony beóvatoskodik külön bejáratú kis szobácskájába. s magára zárja az ajtót. A lánya — Melyiket védjem, melyiket pártoljam? Egyik az anyám, másik a fiam — panaszolja a korán őszült asszony. — Nem gondolja, hogy túl nagy a korkülönbség a fiatalok és az édesanyja közt? Nem lenne jobb. ha inkább magánál lakna a néni ? Az asszony gyorsan kimondja, hogy nenr. Talán túl gyorsan is. Olyan gyorsan, hogy maga is zavarba jön. s bővebb magyarázatba kezd. • — Nincs olyan ház. ahol ne zord ülne össze kanál, villa. Nálunk talán a szokottnál is többször van nézeteltérés. A férjem nehéz természetű ember. Volt már nálunk anyám, de akkor szinte elviselhetetlen volt a helyzet. Az uram nehéz természete miatt a fiam is szívesebben volt a nagyanyjánál, mint itthon. — És most mégsem egyeznek? — Ezt nem értem. Olyan gond ez nekem, hogy majd szótmegy a fejem. Éjszakákat nem alszom, töprengek, hogy rendezzem el őket? Még a kedves kis unokámban sem tudok kedvem szerint gyönyörködni, mert ha náluk vagyok, mindig az anyámat panaszolja a menyem. Az asszony elsírja magát. Van még egy és más, amit nem akar kiteregetni. Igaza van, ki segíthet rajta? — Szanálták az anyám házát. Abban laktam a fiammal, s olyan szívesen odafogadta akkor a menyemet is. Nem volt semmi baj. Közös megegyezéssel kérték a házért háromszo- I bás lakást, hogy továbbra is együtt lakjanak, s így a fiam lakáshelyzete is megoldódik Hogy mi lett anyámmal? Egyszerűen ’ nem értem! És ő... Talpig feketében, mintegy lopakodva lép be a szerkesztőségi szobába. Furcsa jelenség. Nem is olyan öreg, mint amilyennek egy dédnagymamát elképzel az ember, még így, feketébe öltözve sem. Tekintete riadtan rebben, beszéde halk, kapkodó. Ez az asszony nem lehetett mindig ilyen. Erős, telt alakjához nean illik ez a zavart félénkség. .— Alva gondoltam, hogy elmennék a szociális otthonba . — Feladná a szép lakását? De miért? — Szép lakás? Börtön az. Az a szoba egy cella, csupasz falakkal ahová be vagyok zárva. — De miért zárja be magát? — Mit csináljak? Ott semmit sem lehet tenni. Tudja, amíg házam volt Diósgyőrben, volt elfoglaltságom. Csak amolyan kis, egyszerű munkásember háza volt az. Lehet, hogy nem volt ilyen „szép”, ilyen „kényelmes”. de volt egy kis kertem. Zöldséget vetettem, s az almafán is akadt egy lás gyümölcs. Tavasztól őszig volt mivel kimenni a piacra. Tudja, mint őstermelő. — Hiányzik az a pénz? — Ugyan, van pénzein a takarékban még a ház árából. A piac hiányzik. Áz hiányzik, hogy kimenjek, hogy gyomláljak, hogy válogassam a hullott almát, hogy kínáljam azt a lás hi- mi-humit a kertből. Közelebb hajol, s mintha attól tartana, hogy valaki meghallhatja, halkabbra fogva hangját elárulja végső csalódását: — Tudtam, hogy mi hiányzik nekem. Megtettem, hosrv korán reggel vettem zöldséget a falusiaktól, s árultam. Igen ám. csakhogy ami megmaradt, másnapra teljesen elfonnyadt abban a száraz, meleg szobában. Nem jó az a lakás semmire. — Bizony, ez másféle életfonna, más elfoglaltságot kell keresni. Ott van például a kedves kis dédunokája ... Az asszony arca elborul. — Lehet, hogy megvet, de engem nagyon idegesít már a gyereksírás. Felneveltem a gyerekem, az unokám ... ha csak meg kel-* lene látogatni őket. csak akkor amikor kedvem van, az más. Meg ez is más. Eb-, ben a házban a gverekisírás sem olyan, mint valamikor nálam, otthon. XJev járok én lassan, mint azok a zöldségek'n szobám na dl óián . , . Hiába, az öreg fa ritkán kapaszkodik meg az úi tálaiban. még akkor is, ha száraz szikről löszbe teleoí- fo+tó-V. Adamovics Ilona !