Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-28 / 99. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÖLJETEKI A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGV El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 99. szám Arat 80 fillér Péntek, 1972. április 28. Gáspár Sándor felszólalása a népfront-kongresszuson Csütörtökön tél kilenc órakor kezdődött a Hazafias Népfront V. kongresszusának második tanácskozási napja, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. A plenáris ülésen folytatódott a vita a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által beterjesztett jelentésről és a főtitkári referátumról. Egyidejűleg munkához' láttak a kongresszus témabizottságai. A plenáris ülést Baráti József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyitotta meg. Részt vett az ülésen és az elnökségben foglalt helyet Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Bejelentette Barati József, hogy a szerkesztő bizottság elkészítette a kongresszus állásfoglalásának tervezetét, s azt szétosztották a küldöttek között. A tanácskozáson felszólalt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők, elvtársak, barátaink! Megtisztelő megbízatásom, bőgj' átadjam önöknek, s önökön keresztül a Hazafias Népit ont valamennyi aktivistájának, tisztségviselőjének a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága üdvözletét. Kádár elvtárs nagyon sajnálja. hogy nem tudott részt venni a kongresszus munkájában, így megkért, hogy az ő nevében külön is köszönt- sesm a kongresszust és eredményes, jó munkát kívánjak. Pártunk Központi Bizottsága egyetért a Hazafias Népfront politikai tevékenységével, az elvégzett munka értékelésével, helyesli és támogatja mindazokat a célokat, feladatokat, amelyeket a beszámolóban, a határozat-tervezetben kitűztek. Tisztelt kongresszus! A Magyar Szocialista Munkáspárt szövetségi politikáját az a törekvés irányítja, hogy' népünk tehetsége és szorgalma, alkotó munkája egyre teljesebbé váljék. E szövetségi politikát, amelyet az élet igazolt, a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának határozata alapján kívánjuk változatlanul folytatni és tovább erősíteni. Szövetségi politikánk tartalma: szövetség a szocializmusért. E szövetség annál erősebb, minél jobban és hatékonyabban érvényesül a munkásosztály vezető szerepe (Folytatás a 2. oldalon) Brandt győzelme Brandt kancellár gratulálok gyűrűjében a Bundestag drámai bizalmi szavazása után Idegtépő feszültségben zajlott le csütörtökön déieiótt az NSZK parlamentjében, a Bundestagban az a szavazás, amely lényegében megerősítette Willy Brandtot és kormányát és rendkívül érzékeny vereséget mért a hatalomra éhes. ugrásra kész jobboldali ellenzékre. A kereszténydemokratáknak arra a Brandt-kormány ellen irányuló bizalmatlan- sági indítványára, hogy Rainer Barzelt válassza meg a Bundestag kancellárnak. 247 szavazat esett. A szükséges többség 249 lett volna. A bonni szavazásnak az a jelentősége, hogy amennyiben csütörtökön nem vetették volna el Barzel és pártja igényét a kormány megalakítására, a jövő héten semmiképpen nem kerülhetett volna sor a szovjet— NSZK, illetve a lengyel— NSZK szerződés ratifikációs vitájára. Mm számunkból: •««•••tStVRRÓOO Kilenc lióiKip kalauz nélkül (5. oldal) Rádióés tv-műsor <(>. oldal) Rovatunk noslájából (7. oldal) Nixon beszéde poüstkai szemfényvesztés Nixon elnök magyar idő szerint csütörtökön hajnalban fehérházi hivatalából élő adásban közvetített rádió-jv- beszédében szólt első ízben nyilvánosan a vietnami haza. íias erők offenzívájáról. Nixon bejelentette, hogy a következő két hónap folyamán további 20 000 amerikai katonát vonak ki Dél-Vietnamból. és ilv módon július 1-ig létszámuk 49 000-re csökken. Második intézkedésként említette, hogy utasítást adott Porter nagykövetnek a párizsi tárgyalóasztalhoz való visszatérésre. Harmadik intézkedésként Nixon elnök utasítást adott az amerikai légi és haditengerészeti erőknek, hogy folytassák támadásaikat ..északvietnami katonai létesítmények” ellen, amíg Dél-Vietnavnban folytatódik az oíien- zíva. George McGovern szenátor Clevlandben kijelentette, hogy Nixon beszéde „politikai szemfényvesztés és kiszámí-! tott félrevezetés, aminek az a célja, hogy megmentse az el- | nők tekintélyét és Thieu tó-: bornok elnöki tisztségét”. McGovern ismét felszólította Nixont. hogy tűzze ki az] amerikai csapatok teljes ki-i vonásának időpontját és a í bombázások folytatására utal- : va hangoztatta: „Vietnam] bombázása kegyetlen tréfa, amely veszedelmes helyzetbe hozza Hanoiban levő foglyainkat. ártatlan polgári sze- mélyeket öl meg. újabb tá-, madósokat hív ki Vietnamban maradó katonáink ellen és a zsebébe nyúl minden amerikai munkásnak és adó- fizetőnek”. 1 Hárem szövetkezet ünnepsége MT-zúszló, kitüntetés, új szolgáltatóhá. Rév Lajos elvtárs. az MSZMP KB tagja, az OKISZ elnöke átadja a vörös vándorzászlót a fodrász szövetkezet elnöknőjének A szövetkezeti ipar szolgáltatása, s az építése fejlődésének tanúbizonyságaként tegnap, április 27-én. csütörtökön három jelentős esemény zajlott le Borsodban. Délelőtt. 10 órai kezdettel adták át Kazincbarcikán az ú.i szolgáltatóházat. Takács István, a városi tanács elnöke elmondotta, hogy a tardonai városrész fejlesztési programja szerint négy és fél millió forint költséggel több szövetkezet. s vállalat közreműködésével készült el az új szolgáltatóhúz. Ezzel befejeződött az új városrész szolgáltató kombinátjának készítése. A vendégek az ünnepélyes átadás után megtekintették a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet korszerű női-férfi fodrász és kozmetikai szalonját. a Putnoki Vegyesipari Szövetkezet cipőjavító részlegét. a Sajó menti Vegyesipari Szövetkezet tv-, rádiójavító, női és férfiszabó, a Miskolci Fényképész Szövetkezet fényképész. valamint a Patyolat gyorstisztító szalonját, * Az ipari szövetkezeti mozgalom ünnepségének legnagyobb borsodi eseménye a megyei tanács dísztermében zajlott le. Kovács György, a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet párttitkára köszöntötte a kitüntetett kollektíva tagjait. Rév Lajost, a Központi Bizottság tagját, az OKISZ elnökét. Dojesák Jánost. a megyei pártbizottság titkárát. Moldovan Gyulát, a Miskolc városi Pártbizottság titkárát. Fejes Lászlót, a megyei tanács. Rózsa KálmánL a Miskolc városi Tanács elnökhelyettesét. Holtai Zoltánt, a KISZÖV elnökét, Németh Tibort, a Miskolc városi KISZ-bizottság első titkárát. A munkás-paraszt forradalmi kormány nevében Rév Lajos, az OKISZ elnöke nyújtotta át a Borsod megyei Fodrász Szövetkezetnek a Minisztertanács vörös vándorzászlaját. Rév elvtárs elmondotta. hogy az ipari szövetkezetek a szoigáltatási igények kielégítésében is jelentős munkát végeznek. Országosan is jelentős eredményeket ért el ebben a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet. A kitüntetés jelentőségét tanúsítja. hogy most hármad - szór kerül Borsodba e jelen- (Folytatás a 2. oldalon) Borsod ünnepre készül Nagygyűlések a menye városai ban és községeiben Majálisok, színes kulturális műsorok — Sportrendezvények Az egész országban, városokban és községekben egyaránt megemlékeznek május 1-ről. a világ proletárjainak nagy ünnepéről. Miskolcon az üzemek, vállalatok és intézmények majálisokkal ünnepük május 1-ét. A legjelentősebb esemény a csanyiki koszorúzás! ünnepség, valamint a nagygyűlés lesz. Ünnepi beszédet dr. Bodnár Ferenc} a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára mond. AZ ÓZDI JÁRÁSBAN május 1-e tiszteletére valameny. nyi községben nagygyűlés lesz. Pulnokon a kastélykertben 10 órakor Aux István, a Putnoki Bányaüzem csúcstitkára mond ünnepi beszédet. Borsodnádasdon zenés ébresztővel kezdődik az egésznapos műsor és majális. A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁS központi ünnepségét ez évben Ricsén rendezik meg. Az ünnepi nagygyűlés szóíjpka dr. Németh Pál. a járási pártbizottság első titkára lesz. Ezt követően egésznapos majálist tartanak. Több községben április 30-án este ünnepi megemlékezéseket, május 1-én pedig munkás— paraszt találkozót tartanak és úttörőavatással kultúrműsor, ral színesítik az ünnepi műsorokat, A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBAN a május 1-i ünnepségeket megelőzve az Afész. a 3. sz. Volán mezőkövesdi egyse. ge. valamint az építőipari vállalat tart vállalati ünnepséget. A központi ünnepség Mezőkövesden, hétfőn. 8 órakor kezdődik. 37 üzem. vállalat: és intézmény mintegy ötezer dolgozója színpompás felvonulással ünnepli május 1-ét. Ezt követően a sportpályán ünnepi nagygyűlést rendeznek. amelyen Derne László. a megyei pártbizottság titkára mond beszédet. Az egésznapos műsorban kultúr, és sportrendezvényekkel szórakoztatják a dolgozókat, A járás több községében is majálissal egybekötött rendezvényeken emlékeznek meg május 1-ről. Mezőkeresztesen a népkertben dr. Zsidai László országgyűlési képviselő lesz az ünnepi nagygyűlés szónoka. A MEZŰCSATI JÁRÁSBAN vasárnap három község tartja Hejőpapin az ünnepi megemlékezést. A nagygyűlés szónoka dr. Greisz László. a megyei tanács mezöcsáti járási hivatalának vezetője lesz. Utána sportműsor, közös ebéd, majd majális színesíti az egésznapos műsort. MEZÖCSATON ünnepi felvonulást tartanak, majd ezt követően a sportpályán nagy. gyűlés lesz. Ä járás több községében is rendezpek nagygyűléseket és majálisokat a munka ünnepének tiszteletére. LE NINVÁROSBAN zenés ébresztővel és felvonulással kezdődik az ünnepi műsor, majd ezt követően sportműsorral és kultúrműsorral szó. rakoztatják a majális ifjúsági parkban az egybegyűlteket. SZERENCSEN reggel 9 órakor kezdődik a május 1-i felvonulás, majd ezt követően a cukorgyár udvarán megtartandó nagygyűlésen Sárkány Imre, a nagyközségi pártbizottság titkára tart ünnepi beszédet. Tokajban 11 órakor Tokaj-Rakamaz községek közös ünnepi nagygyű. lését tartják meg. Ünnepi beszédet Imri Gyula, a Szerencsi járási Pártbizottság első titkára mond. A községekben a hagyományoknak megfelelően ünnepi gyűlésekkel, ma. jálisokkal és sportrendezvényekkel emlékeznek meg május 1-ről. EDELÉNYBEN felvonulás lesz az ünnep tiszteletére, a különböző üzemek és termelőszövetkezetek dolgozóinak, valamint a község lakóinak részvételével. Ezt követően a kastély kertben sportrendezvényekkel egybekötött majálison ünnepük az egybegyűltek május 1-ét. A MISKOLCI JÁRÁSBAN Böcsön április 30-án fáklyás felvonulást tartanak a fiatalok. majd tábortüzet gyújtanak a Hernád partján. A műsor befejezéseként a KISZ zenekarának hangjai melleit utcabállal ünnepük május 1-ét.