Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
Az egyik legszebb szakma A lakosság életszínvonalának folyamatos emelkedése szorosan összefügg a mind nagyobb mennyiségű állati eredetű élelmiszerek előállí. fásával, különösen a húsipari termékele mennyiségi és minőségi bőségének biztosításával. Ahhoz viszont, hogy ezeket az igényeket a mostani és a következő ötéves tervek során is kielégíthessük, elsősorban a hústermelés jelentős növelése szükséges. Korszerű hústermelés viszont jól képzett szakmunkások nélkül nincs. Ezért foglalkozik minden húsipari vállalat é* üzem, köztük a Borsod Állatforgalmi és dt , , Vállalat is a szak- szet..-« tervszerű és marók .lü képzésével. .evágott állatok húsának olgozása — alkalmassá ele emberi fogyasztásra — az egyik legrégibb munkaié, vékenység. Már az ókori államokban, városokban is művelték ezt a szakmát, hiszen az emberek akkor Is ettek, és különböző módszerekkel feldolgozták, sőt, tartósí tották a húsféléket, Újabb felvétel Hazánkban a kis húsipari üzemeket, a hentes és mészáros műhelyeket, boltokat, amelyek kézműipari jellegűek voltak, a felszabadulás után hamar felváltották a nagy húsipari üzemek, ahol a gépesítés egyre jobban kiszorította, s a jövőben szinte teljesen kiszorítja a nehéz fizikai munkát. A húsipar korszerűsödik és szakosodik. Éppen ezért minden munka- területén szükség van a jól képzett szakmunkásokra. A megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat eddig is nagy gondot fordított a tervszerű és egyre magasabb szintű szakmunkásképzésre. A jövőben még inkább fokozza ezt a tevékenységét is. Jelenleg újabb felvételt hirdet. A Borsod megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalathoz, a húsipari termékgyártó szakmába, húsfeldolgozó szakmunkásnak, azaz: ipari tanulónak máris jelentkezhetnek mindazok, akik álta_ lános iskolai tanulmányaikat sikeresen elvégezték és még a 18. életévüket nem töltötték be. A jelentkezéseket a következő két címre lehet beküldeni: 1, Az anyaiskolához, amelynek pontos neve és címe a következő: Mezőgazdasági Szakközépiskola és Élelmiszeripari Szakmunkás- képző Intézet, Sátoraljaújhely, Kossuth Hajós utoa 26. szá m. 2. Közvetlenül a vállalathoz, amelynek pontos neve és címe a következő: Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat személyzeti és oktatásügyi csoportja, Miskolc, Vágóhíd utca 16. szám. A két megadott cím minden érdeklődésre — írásosra es személyesi’e egyaránt — részletesen válaszol. Jelentkezhetnek húsfeldolgozó szakmunkástanulónak olyan fiatalok is, akik valahol már dolgoznak, de szakmájuk még nincs. A tanulmányi idő 3 év. Az idén összesen 30 fiatalt vesznek fel szakmunkástanulónak. Felvételkor a test fizikuma nem elsődleges, felvesznek úgynevezett gyengébb fizikumú fiatalokat is, hiszen a szakma ma már egyre jobban gépesített, és a nehéz fizikai munka állandóan csökken. Sőt, a most jelentkezők a szakmunkás- vizsga letétele után már a jelenleg Miskolcon épülő korszerű húsipari kombinátban fognak dolgozni, ahol a munka nehezét gépek és gépsorok végzik majd. Általános feladat Általános feladat, hogy a tanulók az elméleti és gyakorlati oktatás, felkészülés során jól képzett, a korszerű technikának és technológiáknak megfelelően az elméletet és a gyakorlatot egyaránt magas szinten ismerő hús- feldolgozó szakmunkásokká váljanak. Ismerniük kell a vágóállatok szervezetének felépítését. A hús minőségének ismeretében tudniuk kell osztályozni. Ismerniük kell a húsok biológiai és táplálkozási értékeit, s azok kémiai tulajdonságait. A húsfeldolgozó szakmunkástanulónak három év alatt el kell sajátítania az ipar sokféle tevékenységének elméleti és gyakorlati ismereteit, a húsok és húskészítmények előáll ításának — gyártásának — változatosságait, s az alkalmazandó technológiákat. Tevékenységi körükhöz tartozik majd a szarvasmarha és a sertés feldolgozása, kolbászfélék, felvágottak, különböző módon készítendő sonkák, hurkák, sajtok, szalonnatípusok stb. készítése. A tanulás, a képzés — miként arról Hegedűs Antal csoportvezető tájékoztatott — úgynevezett kihelyezett osztályokban, tagozatokban történik. Ez azt jelenti, hogy az elméleti oktatást a MüM miskolci 116-os intézete biztosítja, a közismereti tárgyakat az intézet tanárai oktatják. A gyakorlati oktatás a vállalat tanműhelyében és húsüzemeiben történik. Első évben tanműhelyben, második évtől kezdve a húsipari üzemekben. A szakmai képzés mellett biztosítják a tanulók általános műveltségének megalapozását, a közismereti tantárgyak oktatását is úgy, hogy a szakmunkás- vizsga és a szakmában történő elhelyezkedés után a leendő húsfeldolgozó szakmunkások a dolgozók különböző középiskoláiban esti vagy levelező tagozatokon továbbtanulhassanak. Különbözeti vizsga letétele esetén a hús- feldolgozó szakmunkások a középiskolák valamelyikében a II. évfolyamra iratkozhatnak be. Áz oktatás Az oktatás hármas tagolódású. Közismereti tárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, testnevelés. Szakmai tantárgyak: kémia, biológia, táplálkozás- élet-tan (mikrobiológia), munkavédelem és higiénia, szak- rajz, gép- és műszerismeretek, szakágazati technológia. Gyakorlati oktatásban: szakmai technológiai gyakorlatok, harmadik évtől kezdve géptan! gyakorlatok. A fentiekből érzékelhető, hogy a húsfeldolgozó szakmunkástanuló a ma legkorszerűbb közismereti és szakmai tananyagát sajátíthatja el, ha kicsit is szorgalmas. A szakmai tárgyakat a vállalat legképzettebb szakemberei oktatják, a gyakorlatokat is kiválóan képzett szakemberek vezetik. Az I. évben a diósgyőri húsüzem tanműhelyében tanulnak a leendő szakmunkások. A II. évben már a Miskolci Vágóhídon és a Miskolc, Vásártér utcai húsfeldolgozó üzemben. A III, évben a két üzemben a munkaműveletek követelményei szerint váltakozva tanulnak. Az elméleti oktatás (iskola) heti 3 nap. A harmadik év végén szakmunkásvizsgát kell tenni. Erről a vizsgázó oklevelet (bizonyítványt) kap és a húsiparban azonnal elhelyezkedhet, mint szakmunkás. Az egyik legszebb szakmában dolgozhatnak: finom élelmiszereket, húskészítményeket gyártanak embertársaik részére. A kereseti lehetőségek is nagyon jók. Kedvezmények A húsfeldolgozó szakmunkástanulók sok kedvezményt is élvezhetnek. Elsősorban is: az egész tanulási időszak alatt ösztöndíjat kapnak. A tanulmányi eredményektől függően az I. évben havi 50—170 forintot, a II. évben havi 80—320 forintot, a III. évben havi 110—550 forintot. Ezeket az összegeket' csak a tanulmányi eredmények után kapják. A III. évben viszont már értékes termelőmunkát is végeznek. Ezt a vállalat megfizeti. A végzett munkát az általában alkalmazott teljesítménybérezés szerint fizetik. A szorgalmas és ügyes III. éves tanulók havi 1000 forint fölött is kereshetnek. Ugyanakkor az ösztöndíjukat is megkapják. A vállalati kollektív szerződés értelmében a húsfeldolgozó szakmunkástanulónak a IV. félévtől kezdve (tehát a tanulási idő második felében), ha a tanulmányi eredménye legalább közepes — vállalati nyereségrészesedés is jár. Ennek ösz- szege függ a vállalat gazdálkodásától és a tanulmányi eredményektől. Minden szakmunkástanuló munkaruhát kap, ugyanúgy, minf a vállalat többi dolgozója. Ingyen kapják a tankönyveket és tanszereket. Biztosítják részükre az utazási kedvezményeket. Naponta kapnak; friss, meleg és kiadós ebédet, amelyért mindössze egy forintot kell térítés címén fizetni. Cél tehát: a jól képzett húsipari szakmunkások nevelése és biztosítása. Ebben a Borsod megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnak már évtizedes tapasztalata van. Egészen bizonyos, hogy a most jelentkező fiatalok is a korszerű követelményeknek megfelelő, és jól képzett húsipari szakmunkások lesznek háromévi tanulás után. A „Prometheus” Tüzeléstechnikai Vállalat (Bp.) felvételre keres korszerű automatikus olajtüzelő berendezések hazai és külföldi szereléséhez szakmai gyakorlattal rendelkező: KÖZPONTI FŰTÉSSZERELŐKET, CSŐSZERELŐKET ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Teljesítménybér, változó munkahelyek. Jelentkezés: személyesen vagy levélben Borsos Lajos kirendeltségvezetőnél, Miskolc, Széchenyi u. 23., délelőtt 7—8 és délután 16—18 óra között. pT*OI I KBStlAeAK* A vízépítés vállalja Csőszerelőipari Vállalat diósgyőri kirendeltsége, Miskolc, III. kér., műszaki tervek készítését Kabar u. 16., a FELVESZ: éjjeliőrt, csőszerelő és HEVÍT ÉRV hegesztő Megkeresésre díjtalan tervezési ajánlatot szakmunkásokat, küldünk. segédmunkásokat. Címünk: Kelctmagyarországi Vízügyi Tervező Váll. Fizetés megegyezés szerint. Minden szombat szabad. Szolnok, Tiszallget, pf. 99. Telefon: 12-735 Miskolc, Szemere utca 2., pf. 166. Telefon: 14-263 i » ^ ■ ............................. 1 Beruházók, * kivitelezők! Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság II. sz. főépítésvezetőség gépjavító üzeme felvételre keres Villanyszerelő, asztalos, Ícsíő-mázoló szakmunkásokat munkát motorszerelő hegesztő vállalunk nchézgépszerclő hűtőjavító géplakatos Miskolc, József A. u. 57. Bm. Tanácsi Építőipari munkakörökben. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés- Miskolc—Sajópart II. Főé piles vezetőségen Vállalat (Hűtőház előtt). Megközelíthető a Beké térről induló 8-as autóbusszal. Bérházban nélkülözhetetlen, magánházban sem luxus, az egész család öröme a hűtőszekrény! Most még válogathat! Kedvezményes OTP-hitelakció csak március 31-ig!