Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám

1972. márc. 8., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A Mcíeoroló^iai ln^'t jelentése szerint közel 100 év óta nem volt olyan enyhe tél, mint 1971—72-ben. Az évszázados átlag fölött -f-3, +7 Celsius-foknál magasabb volt az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Nemcsak Ma­gyarországon, hanem egész Európában, ahol a télhez szoktak hozzá, a tavaszias időjárás volt uralkodó. Ázisiá- ban, Olaszországban pedig, olyan tájakon, ahol a hó és a hideg ismeretlen volt, most nagy tömegben jelentkezeti, rendkívüli gondokat okozva az ott élő embereknek. Ma­gyarországon az ipari üze­mek és a lakosság tüzelő­anyag-felhasználása rendkí­vüli módon lecsökkent, A lakosság más évekhez viszo­nyítva a tüzelőanyag felét, tömblakásoknál egy harmadát igényelte és használta fel, >A készlelek országszerte meg­növekedtek. 2 millió 700 ezer tonnás mennyiségben halmo­zódtak az év fordulóján, és azóta sem csökkent a kész­let sem a villamosművek­nél, sem a' belkereskedelem­nél. Jelentkezett a gond a szénhidrogén-felhasználás­ban is; abból is kevesebbet, fogyasztottak és fogyaszta­nak a vásárlók. Európa- szerte az előző két télen áramkorlátozások, energia­korlátozások bevezetésére ke­rült a sor; Magyarországon erre nem volt^szükség, a bá­nyászok megoldották szabad­napjaik feláldozásával az összenergia-igény kielégítését, E télre is 'Európa-szerle, s Magyarországon is úgy ké­szüllek az államok, hogy legalább az átlagos téli fel­készülést biztosítsák. A tava­szias tél mindenütt keresz­tülhúzta a számításokat, mindenütt zavartalan ener- igaellátás volt, felhalmozód­tak a szén készletek. Ez a, felhalmozódás rendkívüli in­tézkedéseket igényel. Nálunk a belkereskedelem TÜZÉP- telepeire, a villamosművek tárolótereire, a készlett erekre több szenet elhelyezni nem lehet már. Sok helyen az idő­járás hatására, valamint a szakszerűtlen tárolás miatt ég a széntereken elhelye­zett szén. Rendkívül sok a szénaprózódás, ami semmi­képpen nefn növeli a vá­sárlókedvet a fogyasztók kö­rében. Népgazdasági kár a drága költséggel kitermelt szénnek- az elaprózódása és elégése. Mivel most már hideg idő­i-e, zordabb télre nem lehet számítani, az új helyzetnek megfelelően keli országosan megváltoztatni az 1972-es termelési programot. Újra a piac igényeihez kell igazod­ni. a fogyasztók választék­kal kapcsolaLos kívánságát kell közelíteni. A készlettereket tovább te­líteni nem lehet, kárt okoz­nunk nem szabad, ezért a bányákon belül kell orszá­gosan megoldást találni. Elöljáróban kedések ismertetése -előtt szükséges­nek tartom elmondani, hogy a jelenlegi készlelhalmozódásérl felelősséggel terhelni senkit nem lehet. Egy évszázad ta­pasztalatát. egy év, de kü­lönösen egy tel nem változ­tathatja meg. a felkészülés módszereit és gyakorlatát il­letően. Tudomásul kell ven­nünk viszont az igazodás szükségességét. Hogy hazánk­nak a legkevesebb gondot okozzuk, a korábbi évektől eltérően — amikor pótmű- szakozlunk ■—. pőtműszak- mentesen ‘fogunk dolgozni. Szabadnapokon és ünnepna­pokon nem fogunk termelni ebben az esztendőben. Megváltoztatjuk a szabad­nap! munkarendet és az ere­detileg IV. negyedévre ter­vezett szabadnapokat előre­hozzuk március hónapra, a IX. és a Ili. negyedévre. Szénélhelyezési gondjaink ezekben az időpontokban je­lentenek legnaavobb nehéz­séget. Ezért szükséges eset­leg az üdülési szabadságok­ból 1, illetve maximálisan 2 nap egységes kiadása is. A tervezett munkanapokkal szemben kevesebb munka­napot fogunk bedolgozni. Bányáink munkahelyi biz­tonsága érdekében — hogy 2 vagy 3 napot előremozgás nélkül állni tudjanak — minden szabadnapot meg­előző pénteki éjszakás mű­szakban a munkahely-hom­lokokat biztosítani kell az ál­lóképességért. Azokat a sze­relési munkálatokat, melye­ket hétköznapi vagy szabad­napi pótműszakokkal végez­tünk. általában normálmű­szakban. pótműszakmente- sen tervezzük megoldani. Munkaszüneti napokon a ha­tóságilag előírt létszám szük­séges (tűzőrség, szellőztetés, vízszállítás, ellenőrzés, mely­re berendelések történnek); más munkára — rendkívüli esettől eltekintve — nem ke­rül sor. ­A vágathajtási tevékeny­séget minden programszerű elővájásnál és feltárásnál te­lepítéssel , megerősítjük, cá azt a célt tűztük ki, hogy a IV. negyedévet a lehetőség szerint a vágathajtások zö­métől tehermentesítjük’ azért, hogy! télre több termelő munkahely álljon rendelke­zésre. Ez a rendkívüli intéz­kedéssorozat kiegészül u bá­nyák általános karbantartá­sával. javításával is. Minden olyan bányatér­ségben, ahol haszonanyagok vannak, melyek javítás nél­kül vagy javítással felhasz­nálhatók, azok a bányákból kiszállításra kerülnek. Olyan vágatokat, amelyekben kor­szerű biztosítóanyag van és a vágatra már nincs szüksé­günk, visszarabol .iuk, hogy anyagait újra fel tudjuk használni. Olyan bányatérségekben és aknákban, ahol a termelést megszüntettük, teljes kapa­citással. a biztonság ' szem élőit tartáséval meggyorsít­juk a felszámolást, az aknák befejezését; Ilyen munkát végzünk a Sajószentpéter III-as aknában, az ormosi III-as aknában, hasonló vo­lumenű munkát a lyukói Mátyás telepen és Somsály- ban. Itt is az a célunk, hogy a hasznosítható eszközöket, anyagokat a termelés szolgá­latába állítsuk. (lazdúlkofiásunlt javítása e rendkívüli hely­zetben nagyobb súllyal elő­térbe kerül, mivel a költ­ségesebb munkavégzéseket — vágathajtás, visszárablás — előre kell hozni. A taka­rékosság, a meglevő anya­gokkal, eszközökkel való gazdálkodás elsődlegessége egyértelműen megköveteli tőlünk, hogy a hétköznapok termelő tevékenységét úgy végezzük el, hogy a lehető legkisebb gazdasági veszte­ség érje dolgozóinkat és vál­lalatainkat. •Ezért szükséges a magas önköltséggel, ala­csony fűtőértékkel és árbe­vétellel dolgozó aknáinktól átcsoportosítások végrehajtá­sa is olyan területekre, álról kedvezőbb az önköltség, ma­gasabb az árbevétel, jobb a durvahullási arány. Ennek megfelelően intézkedést fo­ganatosítunk alberttelepi ak­nánknál. ahonnan részben Rudolitelepre. Szuhakálló 11. aknára, a járatok szerint szuliavölgyi. ormosi és ede- lénvi üzemeinkbe. Bükltal- jától Szuhavölgyre történik ■járat szerinti áthelyezés. Ugyanilyen áthelyezés lesz az Ózdi Szénbányák akna- üzemeinél is. Az áthelyezések során a 'munkahelyről való gondos­kodás mindenkinél megtörté­nik-. de az áthelyezést mara­déktalanul végre kell hajta­ni saját, jól felfogott érde­künkben. A bonyolítás biz­tonsága , szükségessé teszi, hogy március 1-től az egész vállalat területére átszerve­zést rendeljünk el. Ennek az intézkedésnek azért kel-' lett megtörténnie, mert más aknáknál, ahol hasonló gon­dok vannak (magas önkölt­ség, rossz minőségű szén, alacsony teljesítmény), a két szakra való aknán belüli szállításra, vagy termelésre való beállásnál az átcsopor­tosítás szükségessége fenn­áll. 1 Mivel a pótműszakok csök­kenése, a termelő pótműsza­kok megszűnése miatt jöve­delemcsökkenés várható, és az előre hozott szabadnapok miatt a jelzett nyári hóna­pokban kevesebb lesz a be­dolgozható műszak (bár a IV. negyedévben ez a mü- szakszám — mivel szabadna­pok nem lesznek — bedol­gozásra kerül), olyan mun­kaszervezési feladatokat kell közösen megoldani a terme­lő brigádjainkkal műszaki és irányító munkakörben levő dolgozóinknak, hogy hétköz­napi műszakok termelése cs teljesítménye tekintetében magasabb keresetet biztosító munkahellyel álljanak bú- nyásztársaink rendelkezésé­re. Olyan munkahelyi szerve­zéseket és üzemszervezéseket szükséges végrehajtani, ame­lyek biztosítani fogják a jö­vő esztendőre való felkészü­lésnél a IV. ötéves terv ere­deti programjának megfelelő munkahelyi előkészítettséget és termelési kapacitást. Bányáinkon SJ1 lPs^: tőség van arra, hogy a dur­va szemhullást javítani tud­juk, hogy a kocka- és da­rabos szénmennyiséget nö­veljük, ezért felhívással for­dulunk beosztásra való te­kintet nélkül minden borsodi bányászhoz és vezetőhöz, de elsősorban a szocialista bri­gádokhoz, hogy a gazdálko­dás eredményeinek javítását javaslataikkal és munkájuk­kal segítsék elő. Kérjük, hogy a vásárlók érdekében a választéki igény kielégíté­se céljából keressék a gépi jövesztésű munkahelyeken, a robbantással és jövesztéssel kombinált munkahelyeken, a kézi művelésű munkahelye­ken a kocka- és darabos szénjövesztés lehetőségét. Itt kell kijelenteni, hogy a hét­köznapok során elért mun­kasikerek, teljesítményjavu­lások. minőségjavulások nem vonnak sehol maguk után normarendezést (mivel ilyen aggodalom több helyen el­hangzott). Munkánk haté­konysága. a gazdálkodás. ■ a jövőre való felkészülés meg­követeli, hogy március hó­naptól kezdődően átmeneti­leg létszámzárlatot rendel­jünk el. Ezt. követeli tőlünk a bányászat és a bányászok érdeke. Gazdálkodásunk - szempont­jából nélkülözhetetlen meg­levő gépeink jobb kihaszná­lása, minden néven nevezen­dő eszközzel, de különösen' Bar csapadékban rendkí­vül szegényes volt az idei tél, a közelmúlt napokban lehullott néhány milliméter eső miatt igen sok termelő­szövetkezetben várni kell a tavaszi munkával. A gépek ugyanis nem tudnak dolgoz­ni a puha talajon. Mindenütt nagyon várják már, hogy jó­ra forduljan az idő és hoz­záfoghassanak a vetéshez. Természetesen a tsz-tagok eddig sem ültek ölbe telt kézzel. A leninvárosi Szőke Tisza Termelőszövetkezetben kedden megkezdték a talaj- clökéfezitést és hozzáfogtak a korai zöldhagyma ültetésé­hez. Kdnyási Béla tsz-elnök elmondta, hogyha újabb eső nem lesz. csütörtökön reggel megkezdik a 220 katasztrális holdon a tavaszi árpa és 70 holdon pedig a borsó vetését, Ügy tervezik, hogy néhány nap alatt végezn.ek ezzel a munkával. Tiszapalkonyán Bcnőcs József tsz-elnök tájékozta­tott >a pillanatnyi helyzetről. Mint mondotta, 14 erőgép áll niúszakgazdálkodással össze­függő szervezett, takarékos munka. Ezért körültekintő gondossággal kell vizsgálni azokat a jelenségeket mun­kahelyeinknél, üzemeinknél, melyek a technológia betar­tása, a munkaidő-kihaszná­lás, a veszteségidők csökken­tése segítségével megoldha­tók. Fontos a fegyelem meg­szilárdítása is. Az elkövetkező tavaszi, nyári és őszi időszakban egy szokatlan, ritkán előfor­duló feladatnak kell eleget tennünk. Ez a nem rendsze­res feladat bizonyítani al­kalmas a bányászok állhata­tosságát, rugalmassági kész­ségét és államunk gondjai iránti megértését. A Borsod megyei bányá­szat az átlagos, technikailag jól felszerelt bányászathoz sorakozott fel. Rendkívül magas fokú gépesítéssel, jó bányakörülményekkel, szak­májukat. szerető és jól értő bányászokkal képes a felada­tok megoldására. Erre bizto­síték politikai meggyőződé­sük, annak ismerete, hogy a párt és a kormány nagy gondjainkban mindig segí­tett és most is segíteni fog, ha arra sz.ükség lesz. Ezt a bányászat ki is érdemelte, energiapolitikánkhoz való igazodással, magatartásával, áldozatkészségével, szilárd politikai bázisával, hitével és munkájával szocialista épí­tésünkben. A Borsodi és Özdvidéki Szénbányák helyzete és jö­vőjének alakítása megköve­teli a közös összefogást, a megértést, és egységes végre­hajtását jelzett programunk­nak. A végrehajtás során az ál­lami vezetőknek a bányá­szatban minden beosztásban körültekintő, megfontolt, ha­tározott intézkedéseket kell hozni. .... Bányászaink minden prob­lémájának, gondjának türel­mes megismeröi és segítői legyenek, fokozottabban. Nyíltan, őszintén és idő­ben ismertessék részleteiben és összefüggéseiben a bányá­szokat érintő várható intéz­kedéseket. Bányászaink azt, hogy a pártbizottságok, a szakszervezeti bizottságok, a KISZ-bizottságok rendsze­resen foglalkoztak és foglal­koznak e problémák legjobb megoldásával. Mivel felada­tunk társadalmi összefogást is igényel, kérjük az illetékes párt-, szakszervezetek. KISZ- szervezetek aktív támogatá­sát munkánk során. Borsodi és Özdvidéki Szénbányák vezetősége Mí a termelésben Ezen a napon szerte a világon a nőket iinneplik. A nőket, akik az élet minden területén megállják a helyüket. Alábbi képes riportunkban a dolgozó nőket mutatjuk be olvasóinké­nak. A képsor nem teljes, hiszen álig van olyan munka­hely, ahol ne találnánk lányokat, asszonyokat. A Miskolci Kori eszei i Vállalat nődolgozóinak munkája ered­ményeként ezen a napon senki sem marad virág nélkül A Miskolci Pamutfonóban csak elvétve találunk cgy-cgy férfit v Városunk szépítöi; részlet a Miskolci Tervező Irodából Szorgos munka a fclsőzsolcai Benin Tsz-ben Szabados György felvételei Szénbányászati sondok Sem az embereken múlik Az csví késlcilcli a tavaszi vetést készenlétben, hogy bál-melyik pillanatban megkezdhesse a munkát. A talajelőkészités- sel ebben a gazdaságban is végeztek, s a vetőanyagot is beszerezték az utolsó szemig. Szeretnék már ezen a héten megkezdeni a tavasziak ve­tését. Tavaszi répából 250, napraforgóból 100 és lucer­nából szintén 100 holdat vet­nek be az elkövetkező he­tekben. Itt sincs azonban munka nélkül a tagság. Az emberek elsősorban a ker­tészeiben szorgoskodnak. Há­rom fóliasátor alatt már ki­ültették a karalábé, a ká­poszta és a karfiol palántáit. Ebben a termelőszövetkezet­ben 30 fóliasátort létesíte­nek az? idén, amelyek alatt az említett növényeken kí­vül paprikát, paradicsomot is termesztenek. Az oszlári és a sajószögedi tsz-tíen is a jó időre vár­nak, mivel csak ez az egyet­len akadálya annak, hogy a tavaszi vetőmag mielőbb a földbe kerüljön.

Next

/
Thumbnails
Contents