Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-07 / 56. szám
Vásár után I, f: ■ m l’ I 'Ú Szovjet nődelegácié látogat Leninvárosba Kéttagú szovjet nődelegáció látogat március 9-én, csütörtökön Leninvárosba. Eltarova Roza Bashirova, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának osztályvezetője és Blokina Irina Nyikolajevna, a szovjet . Járványügyi és Mikrobiológiai Tudományos Kutatóintézet igazgatója a 62. nemzetközi nőnap alkalmából érkezik Leninvárosba. A küldöttség ellátogat a Tiszai Vegyikombinátba, ahol a vállalat vezetői fogadják őket. A szovjet delegáció programjában a gyárlátogatáson kívül filmvetítés is szerepel, délután pedig nőaktivistákkal találkoznak a vendégek a leninvárosi Derko- vifcs Gyula Művelődési Központban. Ózdi KISZ-fia tulok vetélkedője Az Özdi Kohászati Üzemek MSZBT-tagcsoportja és a vállalat nagyüzemi KI3Z- bizottsága Hős városok címmel vetélkedőt rendez^ az üzem fiataljai részére. A vetélkedő célja, hogy a KISZ- tagok jobban megismerjék a nevezetesebb szovjet városok történetét, és szerepüket a második világháborúban. A vetélkedőben mintegy kétezer üzemi fiatal aktív részvételére számítanak. A felkészülés már megkezdődött az alapszervezetekben, s a bizottsági szintű döntő április elején les2. A vetélkedő legjobbjait értékes díjakkal jutalmazzák. Vasúti szerencsétlenség Debrecenben Szerencsétlenség érte hét- , főre virradó éjszaka a Budapest — Nyíregyháza — Záhony vonalon közlekedő személyvonatot: műszáki hiba következtében kisiklott a szerelvény a debreceni vasútállomáson. öt kocsi a sínekről legördült, s közülük kettő fel is borult. A baleset — amint a MÁV vezér- igazgatója közölte — hajnali 3 óra 20. perckor történt, a Güzfeíliő A csendes éjszakában már messziről hallatszott az egyenletes zúgás. ‘Nehéz terhet cipelő teherautók motorjainak lassan közeledő egyenletes zajához keveredett valami ismeretlen hangzás. Aztán feltűnt ,a népte- len utcán két gözfelhő. Közelebb érve, mintha rriár sistergés is hallatszott volna, de leltet, hogy ez csak képzelődés. A felhőből időnként sárga jelzőlámpa villogott eld. S ahogy közeledett a zajos gőzíelhö. úgy'vált tisztábba a kocsiút burkolata. Zubogott a meleg vízsugár, csattogott az aszfalton, a villamossínek mellett a gránitkockákon. Az útburkolat örömmel fürdőit a vízben, a vastag porréteg - kakaó színű patakokká i radtan bújt szégyenkezve a csatornák ak- náiba. A Mi Utol cl Köztisztasági Vállalat két tartálykocsija járt tel és alá a főútvonalon áíombatról vasárnapra virradó éjszaka, s néhány méternyire egymástól — hogy egyszerre két nyomsávot fogjon át — magas nyomású melegvíz-sugarakkal tisztogatta az utcát. Mire a te- . evizió éjszakai filmje véget ért, és mindenki nyugovóra .ért, már ragyogott az utca, valósággal ,,enni lehetett volna róla’’, de a két gőzfél- hős kocsi még rótta útját. • Keggel, még nem volt hat óra, kinéztem. A néhány órája tisztára mosott utcán cigarettacsutkák, mogyoróhéj, fél újságlap. viilamos- iegyek. lovak nyomai és a járdákról iesöpört vegyes -zemét hirdette- nem tudunk "Így ázni a más munkájára, mi városunk tisztaságára. (b) Nyugati pályaudvarról 23 óra 40 perckor elindult szerelvénnyel. Farkas Imre 23 éves honvéd őrvezető, ecsegfalvi lakos a baleset következtében életét vesztette. Öten súlyosan, de nem életveszélyesen, 29-en könnyebben megsérüllek. A debreceni kórházban elsősegélyben részesítették a köny- nyebben sérültekét, akik már valamennyien elhagyták a kórházat. A baleset körülményeit szakértőbizottság vizsgálja, a rendőrség bevonásával. Békési Rezső. a MÁV Debreceni Igazgatóságának helyettes vc/.ctője a következőket mondta a balesetről az MTI debreceni tudósítójának: „A személyvonat a biztosító berendezések szabályszerű kezelése mellett érkezett a debreceni pályaudvarra, amikor a szerencsétlenség történt. Nem forgalmi, hanem műszaki hiba okozta a bajt. E hiba kiderítésén jelenleg is dolgoznak. A munkú nehezíti, hogy a felborult, (illetve kisiklott vasúti kocsik egyes darabjai a baleset helyszínétől 15—30 méterre szétszóródtak”. Héttő délutáni értesülés Debrecenből, hogy négy sú- i lyos sérült kivételével valamennyi utast hazaengedtek a kórházból. VÉm Mécs Ernő felvétele ? „Hogy mertél leülni az asztalunkhoz!” Takács Ernő bányamunkás a cseitnelyi presszóban szórakozott. Munkából hazafelé jövet betért oda Bárdos József lénárddaróci lakos. Még az elmúlt év folyamán jelentéktelen nézeteltérésük volt. Mialatt Takács, a hangulatos presszóban ropta a táncot, az asztaltársaság tagjai hellyel és itallal kínálták Bárdost. Amint ezt Takács Ernő észrevette, nyomban odament: „Hogy mertél leülni az asztalunkhoz!” Bárdosnak annyi ideje sem volt, hogy válaszoljon, Takács hirtelen felkapott egy sörös poharat, és az arcába vágta. A széttört pohár összevagdalta Bárdos arcát. Az Ózdi Járásbíróság 3 hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Takács Ernőt. A tárgyaláson Takács őszinte megbánást tanúsító magatartást mutatott, s ezt, továbbá! büntetlen előéletét és családos voltát a bíróság enyhítő körülménynek tekintette. Az ítélet nem jogerős. — k — Ügyeletes riporterünk jelenti: Virágok százával Több hivatalban, üzemben már tegnap megemlékeztek a nemzetközi nőnapról, másutt még csak készülődnek az ün- , népséghez. Ritkán látni any- nyi virágot hozó-vivő férfit, mint például tegnap is, mert hiába, erre az alkalomra mégiscsak a virág a legigazibb ajándék. A természet ezúttal igen kegyes volt: bőven van hóvirág, a ibolyából sincs hiány. A virágboltok ellátása is jobb a tavalyinál. A Miskolci Kertészeti Vállalat 5 • ezer cserép tulipánt, 3 ezer cserép jácintot, ugyanennyi cineráriát, zöld szobanövényt és 15 ezer szál szegfűt hoz forgalomba nőnapra. A legújabb miskolci virágboltban, a Rozmaringban gáláns férfiakkal találkoztunk tegnap. — Kérek 100 szál szegfűt. — Kétszáz csokor hóvirágot szíveskedjék becsomagolni. — Szeretnénk megvenni az összes fokföldi ibolyát. ök természetesen a munkahelyek virágbeszerzői, de hasonló nagylelkűségről tanúskodtak a „szóló” férfiak is: — A legszebb cserép virágot kérem! — Egy csokor orchideát, ha lehetne . .. Szőlőtermesztés — szőlőmetszés Együttes programot rendez március 9-én, csütörtökön három miskolci mezőgazdasági szakkör (Kocsis Pál. Mathiász János. Buday József) és az Ady Endre Művelődési Ház. Délelőtt 10 órakor a perecesi általános iskolában megbeszélést tartanak a szőlőtermesztésről és a borászatról, délután pedig szőlőmetszési bemutató lesz a Baráthegyen. Este 6 órakor az Ady Endre. Művelődési Házban folytatódik a téma. Az egész napos, gazdag programot Kiss Ervin, a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tudományos főmunkatársa vezeti. Egy csokorra való természetesen nem volt, hiszen az orchidea a legritkább (ennélfogva a legdrágább) virágok egyike, de már a szándék is megnyerő. A jelek szerint színpompásak, díszesek az idei nőnapi köszöntők. ' * Tegnap indult el az első idei. házgyári elemekből álló szállítmány Alsózsolcaról Egerbe. A gépkocsik éjjelnappal hordják az elemeket a szomszéd megye székhelyére, naponta két és fél lakást juttatnak a helyszínre. A BÁÉV és az ÉPFU képviselői tegnap a szlovákiai Trencsényben jártak, ahol szintén házgyári elemek szállításáról, összeszereléséről tanácskoztak. * Vasárnap délután fél 3-kor a sajószentpéteri Sajó-híd közelében a 9553. sz. tehervonat elgázolta E. András, 45 éves sajólászlófalvi lakost. A súlyosan sérült ember a mentőautóban meghalt. A baleset okait tisztázó vizsgálat folyamatban van. * A sajószentpéteri MÁV-al- lomás közelében egy tehervonat halálra' gázolta a sínek között figyelmetlenül haladó Égérszegi András 44 esztendős, • sajólászlófalvi községi pásztort. * A Magyar Nők Országos Tanácsa elnökségének nevében — Kovács Juditnak, az elnökség tagjának vezetésével — hétfőn küldöttség kereste fel dr. Szabó Zoltán- egészségügyi minisztert, s továbbította az országos nőkonferencia vitájában elhangzott ajánlásokat, észrevételeket. A miniszter biztosította a küldöttséget, hogy az észrevételeket, javaslatokat megvizsgálja, és az eredményről tájékoztatja a Magyar Nők Országos Tanácsának küldöttségét. MAGYAR HÁRFATRIÖ Sárospatakon a Tanítóképző Intézet dísztermében nagy érdeklődés mellett tartotta meg hangversenyét a Magyar HáiTatrió. A különleges zenei élményt nyújtó rendezvény műsorán Händel, Gaál, Szak Péter, Saint- Saens és Patachich István müvei szerepeltek. A NŐK KÖSZÖNTÉSE * • A TVK szakszervezeti bizottsága március S-an este, a nőnap alkalmából Jogadást rendez a Derkovits Gyula Művelődési Központban. Az ünnepségen Beái Gyula szb-titkár köszönti a vállalat nődolgozóit, akik közül többeket ki— / tüntetésben részesítenek. ŰJJÁVÁLASZTÁS ELŐTT A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ társadalmi vezetősége március 10-én, pénteken tartandó ülésén veszi számba a művészeti csoportok és szakkörök vezetőségeinek újjá- választásál, és megvitatja a közgyűlés elé terjesztendő beszámolót. 12 LAKÁS Mézőcsát központjában jó ütemben halad az új állami lakóház építése. 12 család kap majd benne helyet. A 12 lakásos épületet, a járási székhely új létesítményeinek egyikét, a tervek szerint az idén adják át rendeltetésének. TOTÓTAJÉKOZTATÖ A 10. fogadási heti totónyeremények "az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 116 864 forint, ebből 13 plusz 1 találatos szelvény ‘ l darab, nyereménye 419 844 .forint, 12 találat 346 darab, nyeremény egyenként 1576 forint, 11 találat 4441 darab, nyeremény egyenként 123 forint, ,10 találat 31838 dargb, 26 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. FILMFESZTIVÁL A XIII. miskolci filmfesztivál előkészítő bizottságának március 8-án tartandó ülésén a költségvetést, valamint a propaganda élőké-, szüleleit vitatják meg, s Tok Miklósnak, az előkészítő bizottság elnökének, valamint György István fesztiváligazgatónak előterjesztése alapján megbeszélik a további teendőket. ENRICO CARUSO LEGSZEBB LEMEZEI Március 8-án, szerdán 18 órakor a „Nagylemezek — híres énekesek” sorozatban Enrico Caruso legszebb lemezeit hallhatják az érdeklődők a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ klubjában. NŐNAP A BVK-BAN Ma, kedden 14 órai kezdettel a Borsodi Vegyikombinát szakszervezeti bizottsága nőnapi ünnepséget rendez a vállalat kultúrtermében. vakar SZIKSZÓN Március 13-án országos állat- és kirakodóvásár lesz Szikszón. ÉPÜL A LABORATÓRIUM Épül a. Borsod megyei Állategészségügyi Állomás központi laboratóriuma és ifo- daháza. A szakemberek valószínűleg ez idén szeptember 1-én vehetik birtokukba a háromszintes épületet. PAUSZTO VSZKIJ - ÉVFORDULÓ Az idén májusban Szov- jetunió-szerle megemlékeznek Pausztovszkij, a hires szovjet író születésének 80. évfordulójáról. Megyénkben ez alkalomból több MSZBT- tagcsoport rendez szovjet irodalmi estet, amelynek műsorán elsősorban Pausztov- szkij-művek szerepelnek. ÚTIKÖLTSÉGTÉRÍTÉS A megyei tanács vb művelődésügyi osztályának rendelkezése alapján a mezőkövesdi I. László Gimnázium — a szociális indokok figyelembevételével — 23 bejáró tanulónak biztosít teljes költségtérítést. Ez az összeg évenként 14 ezer forint. TECHNIKA ÉS KULTÚRA ■ A Borsodi Bányász kulturális hetek zsorán ma, március 7-én, kedden délután 5 órai kezdettel fiatal mérnökök és technikusok tanácskoznak. Dr. Fukász György kandidátus Technika és kultúra címmel tart vitaindító előadást. MARKALY GABOR MŰSORA Markaly Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze március 9- én, csütörtökön délután 3 órai kezdettel Encsen mutatja be önálló műsorát. OLVASÓ- ‘ PÁLYÁZAT A Magyar—Szovjet Baráti Társaság az Üttörőszövetség- gel és az ifjúsági lapokkal együttműködve április és november között olvasópályázatot szervez a 10—14 éves gyermekek részére. A pályázat fődíjait majd a Televízióval közösen, szervezett irodalmi esten sorsolják ki. KÖZÖSEN A VAROSÉRT Kazincbarcikán az üzemek és intézmények a városi tanács nagytermében március 8-án tartják meg városfejlesztéssel és -szépítéssel kapcsolatos megbeszélésüket. Az értekezleten a tanács vezetői tájékoztatják a megjelenteket a vb munkájáról és az 1972. évi „tiszta, virágos város” verseny mozgalom feladatairól. * MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELEMMEL Az MSZBT országos elnökségének idei munkaterve — ennek megfelelően az MSZBT-tagcsoporloké is — megkülönböztetett figyelmet fordít Szibéria dinamikus fejlődésének széles körű megismertetésére, és a szovjet államiság 50. évfordulójára. A tervek megvalósítására több hónapig tartó eseménysorozatot szerveznek. Várható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, többféle esővel. Élénk, helyenként erős keleti szél. Enyhe marad az idő." Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Eszak-IMAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja, főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15 Központ. 36-132, 10-672, 35-38Ü 30-570. Titkárság. 18-83' Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovai: 16-049 Munká&Ievelezes nanaszúgyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadi Vállalat. Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky u. 15. 1 Felelős kiadó- WIRTK LAJOS Telefon 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15-17 Telefon: 16-213. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető: a hc’yi ooetahlvataloknái és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25635. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN Piti/’