Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-04 / 54. szám

Városi döntők Kazincbarcikán Március 2-án, csütörtökön a kazincbarcikai Egressy Bé­ni Művelődési Központ szín­háztermében rendezte meg a KISZ városi bizottsága a Ki mit tud a nagyvilágról? cí­mű politikai vetélkedősorozat nyilvános városi döntőjét. A fiatalok ezen a vetélke­dősorozaton játékos formá­ban sajátították el az alap­szervezeti versenyektől kezd­ve a városi döntőig — ver­senyzőként és nézőként egy­aránt — az aktuális politi­kai események összefüggé­seit, a munkásmozgalom tör­ténetét. A városi döntő amellett, hogy a város KlSZ-szerveze- teinek csapatai közölt nemes vetélkedést hozott, melyet végül is a Borsodi Vegyi­kombinát csapata nyert meg, a szocialista városok vetél­kedőjének Kazincbarcikát képviselő csapatát is kiala­kította. A városi döntő első három helyezettje: Vilimi László (BVK), Németh Zol­tán (BVK) és Bodnár György (az Irinyi János Vasipari Technikum és Szakközépis­kola versenyzője) képviselik majd Kazincbarcika színeit a március 10-i kazincbarcikai döntőn, amelyen hazánk 11 szocialista városának csapa­ta vesz majd részt. — h — Munkában az úszó-kotrók A tavaszi időjárás hatására — jóval a tervezett határ­idő előtt — megkezdték a termelést Nyékládházán, az ország legnagyobb kavicsbá­nyájában. A hidropneumati- kus rendszerű kotróhajó 24 óránként 4 ezer köbméter kavicsot „szippant fék’, az NSZK gyártmányú Mohi- úszó-kotró „kanala” pedig akár 18 méter mélységből egyszerre hat köbméter anya­Húsvéti nyuszik A Diósgyőri Csokoládégyárban a húsvéti ünnepekre 5300 mázsa csokoládéfigurát készítenek. A Szerencsi Csokoládé- gyárhoz tartozó üzemből 4 országba, főleg az NSZK-ba szál­lítanak. Képünkön: készülnek a csokoládé nyuszik m a Ügyeletes riporterünk jelenti: Ki nyert tegnap ? Március 16-án a megyei ta­nácson a szociális intézetve­zetők és a területi szociál­politikai ügyintézők munka- értekezletet tartanak. Az ér­tekezlet napirendjén az 1971. évi munka értékelése, vala­mint a soron következő fel­adatok ismertetése szerepel. e» ' Ötszáz óvodui férőhely Az idén kilenc településen köztük Mezőkövesden, Sárospatakon, Sajószentpéte- ren, Kurityánban és Böcsön — létesítenek 50 gyermek kényelmes elhelyezésére korszerű óvodákat: nagyobb részü­ket könnyűszerkezetek­ből. Ezek beruházási költségeit állami erőből és vállalati hozzájárulásból biztosítják. A Bocs községben létesülő 50 személyes óvoda mielőbbi kialakítására a leendő sörgyár közmű­vesített telket és 350 ezer forintot, a sajószent­got „markol ki” a medörből. Az így kitermelt kavicsot nagyobbrészt önjáró és önki­rakó uszályokkal szállítják a kikötőkbe és onnan szállító­szalagokon a törő és osztá­lyozó művekbe. A két tóból az idén 1 mil­lió 600 ezer köbméter kavi­csot vesznek ki, ebből jelen­tős mennyiséget a baráti Csehszlovákiába exportálnak. A többi kavicsot a keleti or­szágrész nagy építkezéseire küldik. Tegnap is — mint pénte­ken mindig — kisorsolták a heti nyertes lottószámokat. Szombaton délelőtt már a rádió is közli, hogy volt-e öttalálatos, s hány négyes, hármas és kettes volt ezen a héten. Azt azonban már kevesen tudják, hogy kik, és hogyan válogatják ki a ren­geteg szelvény közül a nyer­teseket. — Ezen a héten közel 732 ezer szelvény érkezett be hozzánk — mondja Rém Kálmán, a miskolci Totó- Lottó iroda ügyfélforgalmi csoportvezetője. — A munka csütörtökön kezdődik. Ekkor rakják szám szerint sorrend­be a szelvényeket. Pénteken fél 12-re jönnek ide a kiér­tékelők. Tulajdonképpen al­kalmi munkások, de általá­ban mindig ugyanazok jön­nek, előzőleg ugyanis egy tanfolyamon is részt kell venniük. Most 84 ember ül a nagy teremben szótlanul. Csak a kezük mozog. Mindenki kap | egy szelvényhez hasonló ke­mény blankettát. Ezen ki vannak vágva a nyertes szá­mok. Ezeket ráillesztik a szel­vényekre, így azonnal látszik, van-e találat. Csalásról szó sem lehet. Annyiféle bizton­Feilődő lene vei kikötők Négy új magyar film készül A Budapest Játékfiimstú- dió Vállalat műtermeiben je­lenleg négy uj magyar film készül. Befejezéséhez közele­dik Keleti Márton Fuss, hogy utolérjenek! című alko­tása. Bacsó Péter pedig el­kezdte a Boróka úr szoron­gásai. című új filmjének for­gatását. A groteszk hangvé­telű mű két kispolgár tün­dökléséről és bukásáról szól. Gábor Pál hozzákezdett har­madik filmjéhez: az Utazás Jakabbal két mai fiatalem­ber útkeresését mutatja be. Végül megkezdődtek Elek Judit második játékfilmjé­nek, a Martinovicsnak élőké szüleli munkái. E film a ma­gyar jakobinusok eredeti per- anyagának felhasználásával készül. i A Balti-tenger legnagyobb kikötője jelenleg Szczecin, amely 1971-ben kb 16 millió tonnás áruforgalmat bonyolított le. A kikötő ón. Walbrzychi rakpartján folynak a modernizálási munkák: új szénkirakó-berendezések és hombárok, energia­ipari és közlekedési létesítmények, s a dolgozók számára újabb helyiségek épülnek sági intézkedés van. A kiér­tékelők nem hozhatnak ma­gukkal papírt és tollat, csak grafitceruzát. A sorba rakott szelvényeket már előzőleg különleges vegytintával meg­jelölik; tehát utólag „be­csempészett” szelvény nem kerülhet oda. S végül a fo­gadási szelvény párja, az el­lenőrző páncélszekrényben van elzárva, s csak akkor szedik elő, ha az értékelés­nek vége s egyeztetik. — Ha a munkával elké­szültünk, még pénteken éj­jel, jelentést adunk Buda­pestnek — mondja a cso­portvezető. — Talán most is jelenthetünk valami nagyobb nyereményt... Szünet van. A hosszú asz­taloktól feláll mindenki, (an, aki eszik, kávézik vagy rá­gyújt egy cigarettára. És esetleg a következő félórá­ban kiemeli a hatalmas szel- vénykötegek közül azt az egyet, amelyiken az öt a blankettán kivágott számok­ra esik. * Miskolcon, a bulgárföldi lakótelepen az út, járda és parképítési munkák tervét a városi tanács III. kerületi hivatalának építési osztálya pénteken hagyta jóvá. Az el­készített tervek alapján a ' munkálatokat rövidesen megkezdik. Figyelmeztető adatok Figyelmeztető adatokat és tényeket olvastunk a napok­ban az 1971. évi Borsod me­gyei állatelhullásról. Tavaly a mezőgazdasági nagyüze­mekben elhullott szarvas- marhák 18, a sertések 22, a juhok 34 és a baromflk 27 százaléka pusztult el állat- betegségek miatt. Ugyanak­kor az elhullott szarvasmar­hák 82, a sertések 78, a ju­hok 66, a baromfik 73 szá­zaléka takarmányozási, gon­dozási — azaz tartási — hi­bák miatt pusztult el. összesen 37 ezer szarvas- marha, 80 ezer sertés, 53 ezer juh és 370 ezer baromfi be­tegedett meg tavaly a bor­sodi nagyüzemekben és 7 ezer szarvasmarha, 16 ezer sertés, 13 ezer juh s 120 ezer ba­romfi hullott el. Újabb öl üzeni cs egy gimnázium MSZBrI-tagcsoport lesz Megyénkben egyre több vállalat és intézmény kollek­tívája kéri felvételét az MSZBT-tagcsoportok sorába. Március 2-án a Miskolcon megtartott MSZBT aktívaér­tekezleten Berczelly Lajosné, az MSZBT országos elnök­sége titkárságának politikai munkatársa tájékoztatta az értekezlet részvevőit, hogy Borsod megyéből újabb csat­lakozó kérelmek érkeztek az országos elnökséghez: járul­jon hozzá, hogy belépjenek az MSZBT-tagcsoportok so­rába. Felvételét kérte: a Borsodnádasdi Lemezgyár, az Országos Érc- és Ásványbá­nya Vállalat rudabányai üze­mei. a Szerencsi Cukorgyár, a Szerencsi Csokoládégyár, a Miskolci Közlekedési Válla­lat és a miskolci Zrínyi Ilo­na Gimnázium kollektívája. Kérelmük ügyében az MSZBT országos ügyvezető elnöksége legközelebbi ülé­sén, március 8-án dönt, s az erről szóló díszoklevelet vár­hatóan április 4-én, hazánk felszabadulásának évforduló­ján nyújtják majd át ünne­pélyes keretek között. Ugyan­csak április 4-én kapják meg az MSZBT-tagcsoportról szó­ló díszoklevelüket a kenézlői Dózsa Tsz tagjai és dolgozói is, akiknek kérelmét az ügy­vezető elnökség már koráb­ban elbírálta és jóváhagyta. VEZETŐ OVONOK TANÁCSKOZÁSA A szerencsi járás óvodái­nak vezetőnői részére tanács­kozást szervez a Szerencsi járási tanácsi Hivatal műve­lődésügyi osztálya. A tanács­kozást, amelyen — többek között — az óvodák első fél­évi munkájának értékeléséről lesz szó, Tokajban, a községi pártbizottságon tartják meg, március 7-én, reggel 9 órai kezdettel. HIDAK IS ÉPÜLNEK Leninváros térségében az olefin-program belvizrende- zési munkálatai után több új híd építése válik szüksé­gessé. A mellékutak tervezé­sét az UVATERV a közel­múltban megkezdte. ALAPANYAGOK EXPORTRA A Tiszai Vegyikombinát egyik üzeme, az epoxi, ta­valy kezdte meg termelését, lakkfestékek és műgyanták alapanyagát állítják elő. Márciusban új termékekkel jelentkezik az üzem, már most is nagy kereslet mutat­kozik az alvázvédő és szige­telőanyagok iránt. Az ex­portra készülő Ikarus-autó­buszokon ugyancsak itt ké­szülő alvázvédő és szigetelő lesz. NŐTT A TERMELÉKENYSÉG A Borsodi Ércelókészitő- mű technológiai üzemében négy új darabosító szalag kezdte meg működését. Az üzem termelése közel 10 ezer tonnára nőtt, ami állag 500 tonnával több a réginél. Az új szalagok üzemeltetéséhez egy új transzformátort is működtetnek. TIZENNÉGY ÉVES KORIG A Miskolc városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya hamarosan 14 éves életkorig terjeszti ki a védőnői fel­ügyeletet. így várható, hogy a miskolci gyermek- és ifjú­ságvédelem fontos munká­jába, a környezettanulmá­nyok készítésébe besegíte­nek a védőnők is. FOTOKI ÁLLÍTÁS SAJOSZÉNTPÉTEREN Ellentétek címmel fotóki­állítás nyílik Laczó József képeiből a sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Központban. A kiállítást március 5-én délután 5 órá­tól tekinthetik meg az ér­deklődők. LOTTONYEREMENYEK A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 9. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 2, 13, 20, 29, 66. NYUGDÍJASOK KLUBJA A hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Fiázat ed­dig elsősorban a fiatalok lá­togatták. A művelődési in­tézményben most nyugdíjas klubot hoznak létre. A klub első találkozóját március 7-én este 7 órai kezdettel tartják meg. MODERN KAMARAEST A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola miskolci tagozata rendezésében mo­dern kamaraest lesz a Bar- tók-teremben március 6-án este fél nyolc órai kezdettel. A kamaraesten hat zenemű­vet mutatnak be a közön­ségnek. JUTALMAZÁS Az Encs járási Hivatal pártalapszervezete a na­pokban taggyűlésen emléke­zett meg a munkásőrség fennállásának 15. évforduló­járól. Az ünnepség utón a munkásőröket jutalomban részesítették. MUNKASOROK ÜNNEPLÉSE Március 3-án ünnepelték meg a szerencsi Bocskai Gimnáziumban a pártalap- szervezet, valamint a KISZ közös rendezésében a mun­kásőrség megalakulásának 15. évfordulóját. Az évfor­dulóra szervezett ünnepsé­gen az iskola énekkara és irodalmi színpada színvona­las műsorral szórakoztatta az ünnepség résztvevőit. EGÉSZSÉGÜGYI GONDNOKSÁG Kazincbarcikán, á városi tanácson március 15-ével egészségügyi gondnokság alakul. A gondnokság segíti majd az egészségügyi szak­ágazat költségvetési gazdál­kodását. Időjárás Várható időjárás szombat estig: időnként felszakadozó felhőzet, többféle csővel. Reggel néhány helyen köd. Mérsékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szel. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton 6—11 fok között. ESZAK-MAGYARORSZAG. — A Magyur Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lap,in. Főszerkesztő: FÖDÖK LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky u. 15. Központ: 36-132, 16-672, 35-380. 36-579. Titkárság: 16-866. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Párlrovat: 16-0711. Belpolitikai rovut: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevele/cs. panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Eoreod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy- Zsillnszky u. 15. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Telefon: 36-131. Hlrdetésfelvélel: Miskolc. Széchenyi u. 15-17. Telefon: 16-213. Ter­jeszti u Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vcz.: SZEMES ISTVÁN pcteri óvoda felépítésére pedig az ELZETT Fémlc- mezipari Müvek ottani üzeme 250 ezer forintot, s az üveggyár 500 ezer forintot biztosított. A kilenc új óvodán kívül a megye területén még 125 ovodai férőhelyet alakítanak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents