Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-31 / 77. szám

1972. márc 31., péntek ESZAMítAűYAkORSZAG 5 Nem isiért akadályokat j (Tudósítónktól) Keveset tudott még az élet­ről Jávori József a harmin­cas években, amikor füvet nyesett a vágányok mellett iskolai szünidőben. Csak anv- nyit tudott, hogy a vasút ad megélhetést családjuknak, és ezért apja nyomában ő is vasutas akart lenne. Vonzotta az ottani munka. 1 sí:« őszén vették fel köd­őrnek Miskolcra. Az őszi és téli forgalom után azonban mindig elbocsátották. Négy évvel később véglegesítették, csak ekkor fogadta be végér­vényesen a vasút. Rövidesen elvégezte a segédtiszti tanfo­lyamot. s a felszabadulásig számos állásban dolgozott, igyekezett mindenütt becsü­lettel helytállni. 1947-ben ke­rült Miskolcra, ahol térfelvi­gyázó. majd külső forgalmi szolgálattevő beosztást látott el. Munkáját itt is becsülettel és lelkiismeretesen végezte. A társadalmi munkából is ki­vette a részét. Az újító moz­galomban sokat tevékenyke­dett. Eddig 14G újítást adott be. amelyből huszonhetet fo­gadtak el. illetve ennyit való­sítottak meg. Szocialista bri­gádjával már másodszor nyerték el az ezüstkoszorús jelvényt. Mint többszörös ki­váló dolgozó elnyerte a szo­cialista munkáért érdemér­met is. ötvenhat éves korában, már őszülő fejjel leérettségi­zett és levelező úton elvégez­te a tisztképző tanfolyamot. 1971-ben főfelügyelőnek ne­vezték ki, és mint állomás­irányító dolgozik a miskolci rendező pályaudvaron, ahol valamikor ködőrként kezdte megismerni a vasút munká­ját. Kisvárdili János “ Divatról mindenkinek Modellek a divatlapban és a kirakatban A divat. Öltözködésünket ez irányítja, befolyásolja ízlé­sünket. és lapossá teszi pénztárcánkat. Mindenki divatosan szeretne öltözködni, a hölgyek a divatlapokat bújják, és a boltok kirakatait figyelik. Annál is inkább aktuális most a divattal foglalkozni, mert a telikabátot, vastag pulóvert, levetettük már, s mindenki a tavaszi, nyári újdonságokat keresi. Hagy az ipar és a kereskedelem követi-e a divat változásait — ezt próbáltak lemérni a: üzletek áruválaszté­kán. Kezdjük a cipőkkel! Né­hány napja a Duna Cipőgyár sajtótájékoztatón mutatta be az 1973-as modelleket. A szakemberek meg voltak elé­gedve a gyár rugalmasságá­val; a cipők — úgy hírlik — a jövő évi divatnak megfe­lelőek. Nos, nézzük meg, az elmúlt évben mennyire al­kalmazkodott az ipar az idei divathoz: A miskolci főutca egyik legnagyobb cipő ltja a Tip­top. Állandóan nagy a forga­lom, a polcokra rakott cipő­ket egymás kezéből kapkod­ják ki a vevők. Egy-egv fa­zonból általában mindenféle méret. van. Megérkeztek a nyári cipők is, most még van elegem— szandál es szellős, könnyű cipő. — Ilyen nagy választék talán egész évben nem lesz mondja Horváth Istvánná boltvezető helyettes. — Min­Műszaki konferencia a BALV-nál den igényt ki tudunk elégí­teni, és a fazonok a legdiva- tosabbak. Tavaszi divaUzin a bordó, s a legújabb parafa-“ talpú nyári szandálból is van elég. Még mindig sláger a sportos cipő, és a férfi- es gye­rekcipők is „utolérték'' a di­vatot. Van import-árunk is. Nagyon viszik a jugoszláv es olasz cipőket. Következő állomásunk a Sirály ruházati bolt. Itt sok­féle divatcikket árusítanak, kalapoktól a pulóverekig. Glatz Pálné, a boltvezető- helyettes itt is megnyugtat: árukészletük a legdivatosabb és legkeresettebb cikkekből áll. Frottíringek, vékony szá­lú női pulóverek, és a tizen­évesek „kedvence", a bordás kötött pulóver — mind meg­található. — Egyetlen probléma — mondja a vezetöhelyetles — hogy színválaszték nincs. Egy-egy nagyobb árutótelben csak 2—3 szín .van, pedig most — főként a pulóverek­nél — minden szín, a hal­ványzöld a sötétliláig diva­tos. Ügy látszik, a kötöttáru- gyárak már nem igazodnak úgy az egy évvel későbbi di­vathoz, mint a cipőgyárak. Vagy csak jóstehetségük nincs? A villanyrendőrnél levő női ruházati bolt a bakl'is-. és női konfekció és kabátok boltja. A tavaszi „roham” már lezajlott. A nyári ruhá­zati cikkek csak áprilisban érkeznek Pestről. Most kicsit kifosztottnak látszik az üzlet. Elmondták, hogy a tavaszi sláger a nadrágkosztüm volt, s előreláthatólag még egy­két' évig az is marad. Na­ponta tucatszámra adtak el ballon ka bálokat. legtöbbet fehérből. — Most már kifo­gyott — mondta Dósa Gé- záné. Ez viszont nem csak ebben a boltban van így, mert bár még mindig reklá­mozzák a ballonkabátokat, az egész városban nehéz eggyet felkutatni. Az ipar és a kereskedelem egy-két kisebb ..műhibától” eltekintve jó munkát végzett, évekkel ezelőtti divatú cik­keket alig találhatunk. Jövő évre öltözködési útmutatót nem tudunk adni. Mindenki ízléscrc és psnxt*ái*cájái3 bízza magát. Ez a mindenkori divatnál is fontosabb. Orosz Júlia Előtérben a minőségi követelmények betartása j A Miskolci Pamut fonó a/ MSI'ÜT tagcsoportja lett Közel kétmilliárd forintér­tékű építési feladatot telje­sít ebben az évben a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat. A termelés, az épí­tés aktuális tennivalóit ki­bővített műszaki konferenci­án tárgyalták meg. A válla­lat vezérigazgatója, Vincze Géza kritikusan elemezte« az 1971. évi eredményeket, ser­re az évre szóló tanulságait. A többi között megállapítot­ta, hogy a BÁÉV dolgozói nyugodt lelkiismerettel el­mondhatják, hogy a rájuk bízott feladatokat teljesítet­ték. Az 1972. évi terv nem na­gyobb az előző évinél. A be­ruházási piacon kialakult uj helyzet azonban azt kívánja a vállalattól, hogy rugalma­san alkalmazkodjon a fize­tőképes igényekhez. Jobban kell keresniük azokat a le- I hetőségeket, amelyek bizto- j sít .iák a meglevő kapacitás I jobb kihasználását. Ármunka I feltételeiről való gondoskodás | mellett javítani kell a veze­tés szemléletén. így például el kell ítélni azt a gondolko­dásmódot, amely minden plusz feladatot újabb mun­kaerővel és további termelő- berendezéssel tud csak meg­oldani. Kedden délután a késő esti órákig tartó konferencián a vállalat mintegy 15!) műsza­ki. gazdasági vezetője vett j részt. Közülük l(i-an szólal­tak fel. Egyetértettek abban, hogv a vonatkozó párthatá­rozatnak megfelelően a vál­lalatnál emelni kell a mun­ka- és üzemszervezés szín­vonalát. Különösen nagy gondot keli a munka minő­ségének javítására fordítani. J.972-ben a BÄF.V dolgozói- ttnK legfontosabb feladata ai lakások folyamatos, tervsze­rű átadása mellett a minő­ség javítása. A vállalat az 1971. évi ter­melési eredmények uián mintegy Ili napi munkabér­nek megfelelő nyereségré­szesedést fizetett ki. A kon­ferencia résztvevői — építés­vezetők. üzemvezetők, rész­legvezetők — állást foglaltak abban, hogy ezt a szintet csak a munkaverseny széles körű kibontakoztatásával tudják idén is tartani. Sz. M. Tegnap. március 30-án, csütörtökön telszabadulási ünnepséget rendeztek a Mis­kolci Pamutfonóban. Molnár József igazgató megnyitója után Szuchy Róbert, a Haza­fias Népfront városi Bizottsá­gának titkára mondott beszé­det. A gyárban márciust a magyar—szovjet barátság hó­napjának szentelték, és ké­réssel fordultak az illetéke­sekhez. hogv a Miskolci Pa- mutfonó teljes kollektíváját vegyék fel a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai közé. Az ünnepségen Koszti Lajos, a Miskolc városi Párt- bizottság Végrehajtó Bizott­ságának tagja, az LKM párt­bizottságának titkára, az MSZBT Országos Elnökségé­nek tagja adta ál a díszes oklevelet, az MSZBT tag­csoportjai közé történt felvé­tel alkalmából. A felszabadulási ünnepsé­gen 55 kiváló dolgozó kitün­tetést adtak át a legjobbak­nak. Új híd épül Kúnszcnlmáríon határában új közúti híd épül a Hár­mas-Kőrösön. A megnövekedett közúti forgalmat a ré­gi keskeny hűl már nem tudja lebonyolítani. Az új Korüs-hid lesz az ország első szabadon szerelt hídja. A vasbclonclemekel a helyszínen szerelik össze. Jelen­leg a nagy parti pillérszekrén.v vízbe süllyesztésén dolgoznak Volán-telepen Balogh János, lakatos csoportvezető cs tíz társa szorgoskodik a Volán kazincbarcikai telepén az autóbuszok karbantar­tásán Foto: Mécs E. Víztisztításra 28 millió A Borsodi Vegyikombinát üzemeiben a gyártási folya­matok elvégzésére és a bo­nyolult berendezések hűtésé­re óránként több mint 2 ezer köbméter vizet vesznek ki a Sajóból és a Bódvából. A többszörösen felhasznált víz különböző vegyi és más szennyező anyagokat visz magával — méghozzá nem is kis mennyiségben, amikor a folyóba visszaengedik. A Sajó szennyezettségének csökkentésére a kombinát vezetői az üzemekben számos termelő berendezést korsze­rűsítették. A pvc-üzemben keletkező karbidiszap vissza­tartására a Sajó partján épü­lő és tároló medencéket léte­sítettek. Ezt a tevékenységet az idén tovább folytatták. A Sajó közelében két — egyenként 100 ezer köbméteres — szennyvíztisztító medencét építettek, amelyekbe most kezdték meg a termelési pró­bákat. A vállalat a gyári vi­zek szennyezettségének csök­kentésére alig másfél év alatt több mint 28 millió forintot fordított. Kubikosok k&fyett robbantás Érdekes benniíaló Cigándon Nagy érdeklődésre számot- tartó, a különböző vízrende­zési és általában a földmun­kákat valósággal forradalma­sító szakmai bemutatóra ke­rült sor a Bodrogközben. Az Országos Vízügyi Hivatal köz­ponti Belvízvédelmi Készen­léti Szolgálatának szakembe­rei mutatták be a gyakorlat­ban a cigándi Petőfi Tsz te­rületen a robbantásos csator­nanyitási, tisztítási és iszap- talanítási munkákat. A. fokozódó gépesítés elle­nére országosan mind ha- gyobb gond a különböző föld­munkák kivitelezése, a csa­tornák ásása és azok karban­tartása. tisztítása. Nemcsak a vízügyi szervek és a vízgaz­dálkodási társulatok, de az üzemen belüli vízrendezése­kéi megvalósító, vagy öntöző­müveket építő mezőgazdasági üzemek is mind nehezebben találnak munkáikhoz kubikos brigádokat. Vizes, lápos terü­leteken a csatornák tisztítása, iszaptalanítása megyénk né­hány belvizes öblözetében is mind nagyobb nehézségekbe ütközik, évről évre költsége­sebb. A Cigándon megtartott szakmai bemutató, a megis­mert újfajta robbantásos el­járások szakemberek vélemé­nye szerint teljes megoldást kínál erre a problémára. Először a robbantásos csa­tornanyitást mutatták be. Egv holland drén-gép. amelvnek 300 méter ez. óránkénti előre­haladási sebessége, percek alatt jókora, több mint egy méter mély. keskeny árkot réseit, s az árok aljába egy­úttal lefektette a nyújtott pa- xit töltetet. A rést percek alatt be is temették, majd sor került a robbantásra. Az eredmény meglepő volt. A Petőfi Tsz belvízrendezésre szoruló tábláján a robbantás eredményeként négy méter széles és két és fél méter mély csatorna „nyílt”. A robbantásos eljárással és a drén-gép segítségével, kubi­kosok. vagy akár kotrógépek nélkül naponta 2—3 kilomé­ter hosszú csatorna is nyit­ható. A robbantásos csalornatisz- tííás. illetve iszaptalanitás• is hasonlóan jó. gazdaságos eredménnyel járt. Egy régi. eliszaposodott csatornaszaka­szon méterenként 1.5—2 kiló nyújtott robbanótöltetet fek­tettek le percek alatt a víz alá. A robbantás teljesen ki­vágta a mederből az iszapot, valamint a gazt és a nádat. A bemutató igazolta, hogy a robbantásos eljárás olcsóbb és nagyszámú munkaerői ta­karít meg. Egy előzőén vég­zett kísérletnél, a Bodrogzug- ban az egyik Zalkod közelé­ben levő teljesen eliszaposo­dott. lápos csatornán a rob­bantásos eljárás alig egyhar- madába került a kézi mun­kával elvégzett csatornatisz- titás költségeinek. Nem .s szólva arról, hogv a robban­tás sokallta gyorsabb. (1>. s.)

Next

/
Thumbnails
Contents