Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-30 / 76. szám
1972. more. 30., csütörtök Ki ÉSZAK-MAGYÁÍÍORSZÁG 3 Huszonhét tízemeletes lakóház Miskolc leendő ú.i lakótelepen, a diósgyőri városközpontban átadták a huszonkettedik tízemeletes lakóházat. Nem egész másfél év alatt házgyári panelekből mintegy ezerháromszáz összkomfortos lakást szereltek össze. Az új lakótelepen az idén még csaknem ezer lakás készül el. A Kertészeti Vállalat brigádjai az elkövet- kezbndő két esztendőben 142 ezer négyzetméternyi terüle- tet parkosítanak. A két épületsor közötti pázsitos részen tollaslabda-, futball- és röplabdapályákat létesítenek, malomjátékot szerelnek fel, és terméskőből készült sza- lonnasütő helyeket létesítenek. Az új park építését már 'megkezdték, és a munkákra az év végéig több mint hárommillió forintot költenek. Az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet levegőtisztasági osztálya környezetünk védelméért folytatott harc egyik központja. Jelenleg azokat a normákat dolgozzák ki, amelyek alapján majd életbe léphet a bírságolási rendszer. A levegőtisztasági osztály új mozgólaboratóriuma járja majd be az országot, hogy megállapítsa az ipari létesítmények környezetében a szilárd és gáznemü szennyezők mértékét. A beszállított levegőminfákat az intézet laboratóriumának modern műszereivel vizsgálják meg. Levegőszennyezettség mérése az új mozgó laboratóriumban. A Gazdasági “'g8 vahugyott. ipartelepítési programban előkelt) helyen szerepel a nagy olefinüzem építése. A magyar—szovjet olefinegyezmény értelmében megvalósuló vegyipari beruházás nemcsak a Tiszai Vegyikombinát. hanem az egész magyar vegyipar fejlődését és strukturális átalakítását meghatározza. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat, leninvárosi lbépílés- vezetősége az évek hosszú során át maradéktalanul teljesítene a Tiszai Vegvikombi- nát építésében reá háruló feladatokat. A főépítés vezetőség műszaki és fizikai dolgozói az eltelt több mint egy évtized alatt igen.nagy gyakorlatra tettek szert a gyárépítésben. Ök rakták le az alapjait a mai festékgyárnak, ők építették fel a nitrogénműtrágya-gyárat. hazánk első polieliléngyárát és még számos üzemet. S most újabb nagy feladattal, az olefinüzem építésével bízták meg a vállalatot. A munkát még az elmúlt évben megkezdték a harmincegyesek. Eddig már mintegy tizenötezer köbméter földet mozgattak meg a leendő üzem helyén, hogy a szükséges betonozást, alapkészítést elvégezhessék. A munka a tervek szerint halad, s rövidesen befejezik a pirolizis kemencék vasbeton alapjainak építését. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat, mint a beruházás egyik alapvállalkozója jelenleg a készülék- alapok építését végzi, ugyanakkor megkezdődtek a központi vezénylőterem földmunkái is. — Milyen hasonlóság, vagy esetleg eltérés van a korábbi években végzett gyárépítés és a mostani beruházási feladat között? — kérdeztük Kovács Lajos főépitésvezetőt. — Nagyon örülünk annak, hogy összehasonlíthatatlanul könnyebb a helyzetünk, mint az eddigiek során volt — mondta meggyőződéssel a fő- építésvezetö. — Az elmúlt tízegynéhány esztendőben főként az építészeti, jellegű feladatok tették ki a munkák zöméi. Ezzel szemben az olefinüzem nagyobbrészt szabadba telepített berendezésekből áll majd. amelyekhez', kimondottan vasbetonmunka szükséges. — Mint érdekességet említem meg, hogy az évi 25(1 ezer tonna etilénkapacitású olefinüzem ugyanolyan területen. fekszik majd. mint a TVK polietiléngyára, viszont tízszer annyi terméket állít elő. — Melyek az idei feladatok ? — Ebben az évben előreláthatólag tízezer köbméter belont kell bedolgoznunk a különböző készülék- és épület-alapokba. Ezenkívül tovább folytatjuk a kombinát szomszédságában levő 11-es számú lakótelep építését. Többek közölt két, egyenként 360 férőhelyes korszerű munkás- szállót létesítünk. Az egyik épületet még ebben az évben átadjuk rendeltetésének. A tervek szerint az idén és a következő esztendőben mintegy 276 millió forintot kitevő magasépítési munkát kell a föépítésvezelőségnek elvégeznie. A inc«nüvekcdcü a^: ? tokra való tekintettel, tovább j korszerűsítettük a meglevő beton telepünket. amelyet egész sor új géppel, berendezéssel szereltünk fel. Ez- zel elértük, hogy háromszorosára nőtt az üzem teljesít- | menye — mondta végezetül Kovács Lajos íőépítésvezető. L. L. Tegnap, szerdán délelőtt ülést tartott a cigánylakosság helyzetének megjavításával foglalkozó miskolci területi koordinációs bizottság a városi tanácsháza kistanácstermében. Az ülésen megjelentek. a cigánytelepi gondokkal foglalkozó tanácstagok is. viszont több társadalmi szerv képviselője hiányzott. A bizottság elnöke, Tok Miklós, Miskolc városi Tanácsának elnökhelyettese számolt be a bizottság határozatainak végrehajtásáról, s elöljáróban elmondta; hogy a koordinációs bizottság munkája, a cigánylakosság problémái júliusban a városi tanács vb-ülése elé kerülnek, s várható, hogy ezen a magas miskolci fórumon sikerül a „cigánykérdést" kimozdítani a holtpontról. Ezután az egészségügyi és a művelődésügyi osztály számolt be intézkedéseiről, majd a Nehézipari Műszaki Egyetem szociológiai csoportja tájékoztatta a bizottságot felmérésük eredményeiről, amelyet az országos koordinációs bizotisáshoz továbbítanak a miskolciak. Végezetül a tavalyi munkáról és áz 1972—73.' évi munkatervről esett szó a tegnapi ülésen. Április 1. tiszteletére oldmzml dissousgáz A Borsodi Vegyikombinátban óránként több mint 20 ezer köbméter földgázt használnak fel kémiai célokra. A vcgyiUombinát dolgozói hazánk felszabadulása évfordulójának tiszteletére újabb termék: a hegesztésre alkalmas dissousgáz gyártását kezdtek meg földgázból. Ebből a gázból — amelyet eddig karóidból készítettek — évente 2 ezer tonnát adnak a feldolgozó iparnak. A nagyüzemi gyártáshoz szerdán fogtak a dolgozók, Pártunk X. kongresszusa a termelési hatékonyság növelésének jelentős tartalékaira hívta fel a figyelmet. Ezek feltárását, hasznosítását a Központi Bizottság több határozata szorgalmazza. Ezek az állásfoglalások szerves egységet alkotnak, s ennek része a vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére hozott 1971. december 1-i KB- határozat. Miért lényeges feladat a vállalatok üzem- és munka- szervezésének korszerűsítése? Azért, mutatott rá a Központi Bizottság határozata, mert napjaink egyik fő jellemzője a gyorsuló műszaki- technikai haladás, amelynek során a technikával együtt nemcsak a gyártmányok cserélődnek, hanem a korábban helyes szervezési elvek is elavultakká válnak, új módszerek alkalmazása válik szükségessé. A negyedik ötéves terv céljainak valóra váltása megköveteli, hogy korszerűen szegezett új vállalataink is tovább fejlődjenek tartsanak lépést a világszerte végbemenő haladással, kevésbé korszerű vállalatainknak pedig fokozatosan fel kell zárkózniuk az élen járó vállalatokhoz. A Központi Bizottság decemberi határozatának végrehajtása a borsodi üzemektől is jelentős erőfeszítéseket követel. Ezért úgy döntött a megyei pártbizottság, hogy testületi ülésen foglalkozik e fontos témával. A napirendi pont előadója Dojcsák János, a megyei pártbizottság titkára volt. Az írásban előre kiadott anyag és Dojcsák elvtárs szóbeli kiegészítője utalt rá: a munka- és üzemszervezés korszerűsítése olyan feladat, amelynek révén tovább vihetjük az üzemek falai közé a gazdasági reformnak a munka ésszerűsítésére vonatkozó elveit. Ezt a tevékenységet most ki kell emelnünk a mindennapi, megszokott tempóból, politikailag is ösztönözni és segíteni, hogy nagyobb lendületet kapjon. Ezért a pártbizottsági ülés több évre szóló munkaprogram végrehajtását tartja szükségesnek. Mit tartalmaz ez a munkaprogram? A szervezési tevékenység javításának minél szélesebb körű kibontakoztatása szükségessé teszi, hogy a különböző szintű pártszervek, a kommunisták politikai munkájukkal támogassák, segítsék és ellenőrizzék a KB-ha- tározat, a kormányzat és a vállalati intézkedések sikeres végrehajtását :— szögezte le a párt bizottsági ülés. Ezért gondoskodni kell arról, hogy minél, szélesebb körben ismerjék meg a Központi Bizottság említett határozatát, s az abból adódó tennivalókat, Megfelelően hasznosítani kell a SZOT, a kormány, az ágazatok, a szervezeti intézetek irányelveit, útmutatásait, módszertani segédleteit. A Központi Bizottság decemberi határozatának végrehajtása érdekében szükséges a vezetési stilus korszerűsítése, a korszerű szervezet kifejlesztése, a vállalaton belüli információs és döntés- előkészítési rendszer kialakítása. a tervezési és ösztönzési rendszer korszerűsítése — mutatott, rá a pártbizottság előtt szereplő írásos előterjesztés. A továbbiakban rámutatott: hangsúlyozni kell Üj fogaskerék készül a Dunai Ccmentműnek. A kitűnő szovjet gép ferde és egyenes fogakat egyaránt tud készíteni A cementgyárak Oj „orvosai” Az ország tíz cement- és mészművében végeznek gépjavításokat, korszerűsítési munkákat a Hejőcsabai Cementipari Gépjavító Vállalat dolgozói. A fiatal üzem jó munkáját mutatja, hogy eddig tizenkét esetben érdemelték lei az élüzem, s egy alkalommal a szocialista munka vállalata kitüntető cí met. A iiejőcsabai gépjavítók feladatai egyre növekszenek. A cement- és mészművek gépeinek, berendezéseinek karbantartásához, javításához évente 50—60 ezer alkatrészt használnak fel. Ezeknek egy részét szintén az üzem készíti, míg másik részüket importtal biztosítják. A 250 tonnás fikciós sajtóién évenként 60—80 ezer lánckengyell gyártanak Ho- jőcsabán a hazai cement- ipar gépeihez Korszerű, egészséges üzem a lakatosoké. Tiszta a levegő, tiszták, ragyognak a mfi- helyablakok. S az eredmények mutatják: ilyen munkahelyen valóban öröm dolgozni Szabados György felvételei a műszaki fejlesztést, a korszerű technológia kihasználását, a gyártmánystruktúra javítását, különösen a beruházási tevékenységgel összefüggő szervezési feladatokat. Fokozottabban kell foglalkozni az állóeszköz-, a készletgazdálkodás, az anyagmozgatás szervezési követelményeivel. általában az önköltségcsökkentés szervezési feladataival-. Perspektivikusan megfelelő gondoskodás kell, hogy történjen a vállalati tevékenység legkedvezőbb feltételeinek megteremtésére, a korszerű, a tudomány eredményeit hasznosító tervezési, iparosítási, ellenőrzési eljárások alkalmazására, lehetőleg a számítógépek komplex módszert! igénybevétele utján, Megfelelő differenciáltsággal kell foglalkozni a különböző szervezettségi színvonalon álló ifjúsági szövetkezetek szervezését korszerűsítő tevékenységgel. Konkrét követelményeket támaszt a gazdasági vezetőkkel szemben a szervezési hiányosságok megszüntetése, a munka- és üzemszervezés korszerűsítése. Megfelelő hangsúlyt kell kapnia a szakember-továbbképzésnek. valamint nagyobb súllyal kell szerepelnie a gazdasági vezetők minősítésénél a szervezettség színvonala javulásának. A megyei pártbizottsági ülés módszertani ajánlást fogadott el az ipari üzemek es a mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére, amelyben részletesen felvázolják az 1971. december 1-i KB-hatá- rozat végrehajtásának segítését., ellenőrzését. Az ózdi honismereti kör tagjai ez alkalommal harmadszor jelentették meg évkönyvüket. amelyben eddigi munkájukról, gyűjtéseikről adnak számot. A település- történet, a tájhagyományok ápolása és népszerűsítése •szempontjából hasznos, 212 oldalas, illusztrációkkal tarkított. kiadvány az Ózdi Kohászati Üzemek sokszorosító üzemében készült Czakó Gyula, a honismereti kör titkárának szerkesztésében. Az 1972-es évkönyv a szokásostól nagyobb teret szentel a településtörténet. a néprajzi és váj hagyományok, régi szokások ismertetésének, ami nem véletlen, mert mint ismeretes. az idén ünnepük az ózdi település fennállásának 700. évfordulóját. A könyv első oldalain beszámolnak a kör múlt évi tevékenységéről és idei gazdag munka tervéről, majd Patkó Imrének, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetőjének tollából olvashatjuk az évfordulóra való előkészületeket. Felelevenítik a második ózdi lakásépítő szövetkezet megalakulásának körülményeit. 1907-ből megmaradt dokumentumok alapján, az egykori inasképzést, s többek között az ózdi sportélet kialakulását. fejlődését. Figyelemreméltó Adorján Lajos gyűjtése a jellegzetes sajó- várkonyi gyermekjátékokról. Elek Géza írása a bolt érmesterségről és a disznóölés helyi szokásairól. Ifjúsági gyűjtők is helyet kaptak az évkönyvben. Legérdekesebb Nyíri Viola gyűjtése. aki Kovács Gábor nyugdíjas kovácsmester elmondása alapján a patkóit tojás elkészítésének módját írja le. Természetesen, most is helyet kaptak a gyár történetének epizódjai a kiadványban. (-ÜÜ Pártbizottsági ülés előtt fiz ízeik- is utÉaszervezés kerszerisítése Az 1971. december 1-i KB-határozat végrehajtása r Épül us ólefinüsem A miskolci cigánylakosság helyzetéről