Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-24 / 71. szám

m [ A nőkérdéssel foglalkoztak Ma reggeltől: Kedvezményes húsvéti vásár 40—50'h-os árengedmények a MÉH olcsó boltjaiban Tihanyban csütörtökön be­fejeződött a nőkérdéssel fog­lalkozó újságírók európai találkozója. Szó volt a kon­ferencián az európai bizton­sági értekezlet ez évi össze­hívásának szükségességéről, s az újságírók, mint a köz­vélemény szószólói, megvi­tatták azt is, hogyan tehet­nének többet a nők egyen­jogúságáért. A konferencia utolsó nap­jának programjában részt vett Erdei Lászlóné, a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak elnöke is. Munkásfiatalok sza vaió versenye Ebben az évben először rendezték meg megyénkben a fiatal munkások versmon­dó versenyét. Ezekben a na­pokban zajlanak'le a járási es városi döntők. Az edelé- nyi járás legjobbjai 19-én Boldván mérték össze tudá­sukat, 20-án az encsi járás fiataljai vetélkedtek, a mező- csáti járási döntőt pedig Ernődön tartották. Ma, március 24-én, Ózdon délután 15 órai kezdettel a városi döntőt rendezik meg. Mozgalmas hétvégük lesz a miskolci Bartók Béla Mű­velődési Ház amatőr művé­szeti csoportjainak. Március 25-én, szombaton rendezik meg Kazincbarcikán a - szak- szervezeti irodalmi színpa­dok III. megyei találkozóját, ahol a vasas irodalmi szín­pada is szerepel. Szintén szombaton Szent- istvánban, a művelődési ház­ban közös műsort rendeznek a helyi amatőr csoporttal, s ide a tánccsoport és az ének­kar utazik el. Még nincs másfél eves, és több nyelven beszél. Német származású mamájától — aki anyanyelvén kívül még négy nyelv diplomás birtokosa —, nem ball magyar szót, viszont 3 család többi tagja természe­tesen csak a mi nyelvünkön szól hozzá. Az „omi” is, aki a nagymama. Ok ketten na­gyon jól mégértik egymást. Igaz, azért Pepike szövege né­ha fejtörést okoz, és meghök­kenést. Az például már nem is tartozott a legnagyobb megle­petések sorába, araikor a vau* vau-val való játszadozás köze­pette felnézett az óraira, s csak úgy odavetöleg szólt: — Hajudujudul? Egyik ragyogó napsütéses ta­vaszi délutánon együtt sétált t Pepi, a mami, meg a ,,háti­éi’*. Ezeregy megcsodálni való­ja van ilyenkor egy pici kis­fiúnak. Annyi a vau-vau, meg a „hautó”, hogy alig győzte figyelmeztetni rá anyját, apját. Szedegeti Pepike a lábait, ar­cocskáján boldog elégedettség fénye ragyog. A tanácskozás csütörtök délutáni záróülése után köz­leményt adtak ki: A találkozó célja az volt, hogy megvizsgálja, hogyan támogatja és tükrözi a sajtó a nők aktuális törekvéseit jogaik teljes gyakorlására, a boldogságra, a békére és az együttműködésre Európában. Megállapították, hogy a nők egyenjogúsága, munka- körülményeik, szerepük a családban és a társadalom­ban mindnyájunk közös gondja, és olyan problémák­kal jár együtt, amelyekre sürgősen olyan megoldásokat kell találni, amelyek megfe­lelnek a huszadik század tu­dományos és technikai fejlő­désének. A részvevők — lehetősé­geik és koncepcióik szerint — folytatni óhajtják a pár­beszédet találkozókon, infor­máció- és tapasztalatcseré­ken, amelyek révén előmoz­dítanák az összes európai országok között a gazdasági, társadalmi és kulturális kap­csolatokat. Miskolcon, az Ady Endre u. 9. sz. alatt és a József At­tila u. 15. sz. alatt levő MÉH olcsó áruk boltjaiban ma reggeltől kedvezményes húsvéti vásárt rendeznek. A két bolt már eddig is az ol­csó áruk bőséges választéká­val várta a vásárlókat. Most, a hús vét előtti vásár alkal­mával több újdonság is ér­kezett a boltokba, s számos árucikket az eddiginél is ol­csóbban, 40—50 százalékos árkedvezménnyel árusítanak. Az Északmagyarországi MÉH Nyersanyagha.sz.nosi tó Vállalat két olcsó boltjában a húsvéti vásár idején nagy mennyiségű különböző edényféleséget, serpenyőket, tálakat, mintegy 30 féle szö­vetet, selyemárut, gallon függönyt, férfimellényeket, takarókat kínálnak a vásár­lóknak 40—50 százalékos ár­engedménnyel. A két bolt hagyom ánvos olcsó cikkeiből, így darált és táblás habszivacsból, kilós textíliákból, lábbelikből, fo­nalakból is nagy választék várja a vevőket. (N.) Légibicikli M » Ügyeletes riporterünk jelenti: Látható zebrák Miskolcon festik a zebrá­kat. Friss, fehér színnel. A Tanácsház téren, ahol elég­gé veszélyes utak torkollnak egymásba, mintha jobban tiszteletben tartanák egymás jogait a gyalogosok is, a jár­művezetők is. A gyalogos nean lép le. amikor a gépko­csi már közel jár, nem halla­ni semmiféle családfáról, a gépkocsik közül pedig né­hány: megáll a zebra előtt. Egyszerűen megáll, a vezető pedig int, hogy tessék, men­jenek. Ritka, szép látvány. Lehet, hogy a kellemes, ta­vaszi idő az oka. (Vagy eset­leg a közelben látható rend­őr.) A jelzőlámpás útkeresz­teződéseknél sincs baj. A fények egyértelműek, és nem Egy szőke asszony közeleg. A gyerek ámuló tekintettel néz rá, lábacskája lecövckel, pofikáján örömteli várakozás láza ég. — Omi! Omi! A nő egy pillanatig értelmet­lenül néz a gyerekre, aztán valószínűleg az Omnia kávé szépséges reklámjára gondol, alakja szinte megnyúlik, arca kedves mosolyává lesz, szemé­ben tavaszias, llódító fények csillannak, s leereszkedve pu­szit dob Pepi (vagy talán a csinos apuci felé?). Pepi ke arcáról mindjobban lehervad a mosoly. Szomorú pillantást vet a kecsesen lép­kedő nő után, s csak ennyit mond: — Omi, anci, hajududu Pepi, aaj szia. Ez magyarul annyit jelent: csúnya vagy nagyanyu, a ka­bátodban szótlanul elmentél Pepi mellett, s még köszönni is elfelejtettél. Hm! Milyen jó néha, ha az ;mber csak magyarul ért . . . Szegeezky lla tűrnek ellentmondást. Min­denki pontosan tudja, mi­kor mehet, merre mehet. A Katalin utca közelében, a Bajcsy-Zsilinszky utcán át­haladó zebránál... hát.. . pedig ott a gyalogátkelő. Le­het: a Kun Béla utca felől érkező járművek vezetői örülnek, hogy átjutottak a jelzőlámpánál, a másik irányból érkezők pedig talán azért sietnek, hogy még át­érjenek a zöldnél. Bátor, me­rész, vagy mindentől meg- csömörlött, életunt emberek vállalkoznak itt a zebrán a gyalogátkelésre. A vezetők rájuk dudálnak, gyorsítanak. Mindenesetre most a zeb­rák újra szép, friss, fehér színt kapnak. Messziről is jól látható fehér színt. * Az erdőtüzek sorozata teg­nap sem szakadt meg. Óz­don, a Boroszló erdőrészben az avar égett, a tűzoltók gyors közbeavatkozása elejét vette a nagyobb kártételnek. Ezt a tüzel egyébként egy 7 éves kisfiú okozta, akinek anyja nem ügyelt a gyerek­re. * A tűzzel való játék szom­szédos megyénkben, Heves­ben, Nagyvisnyó községben halálos áldozatot követelt. Kigyulladt az egyik ház mel­léképülete. A tűzoltók és a lakók megfékezték a lángo­kat, megakadályozták to­vábbterjedését, a kigyulladt melléképületben azonban holtan találták Bodnár Sán­dor öt és fél éves gyerme­ket. A vizsgálat szerint a kisfiú egyedül tartózkodott az épületben, gyufával ját­szott, így keletkezett a tűz. A felelősség megállapításá­ra vizsgálat indult. Az angliai Wallingford kö­zelében tegnap, az angol lé­gierő egyik hadnagya, John Potter egy saját tervezésű, lábbal hajtőit repülőgépet próbált ki. A gép kb. 4,5 km-es sikeres legiút. után ért földet, ahol azonban ösz- szetört. Pilótája szerencsésen megúszta a földetérést. Va­lószínű, hogy a kísérlet után visszatér a motorral működő repülőkhöz ... Tavaszi-nyári divat ELHUNYT Fekete Sándor újságíró, a Népköztársaság Elnöki Taná­csa titkárságának osztályve­zetője hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az Elnöki Ta­nács titkársága saját halott­jának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. KOSSUTH EMLÉKÜNNEPÉLY A forradalmi ifjúsági na­pok keretében ünnepséget tartottak Monokon, Kossuth Lajos szülőfalujában. A sze­rencsi járási KISZ-bizottság rendezésében megtartott ün­nepségen részt vett a buda­pesti, a sátoraljaújhelyi, va­lamint a tállyai és golopi is­kolák küldöttsége is. KISISKOLÁSOK MŰSORA A miskolci Vörösmarty utcai XI. sz. Általános Is­kola alsótagozatos osztályai március 25-én, szombaton délután 16 órai kezdettel műsoros délutánt rendeznek a BAÉV kultúrtermében. A műsoron népi játékok, erede­ti gyermekjátékok, táncok és mesejátékok szerepelnek. AZ ORSZÁGOS ELSŐSÉGÉRT A rongygyűjtő hetek első kiemelkedő eredményét az országos hasznos hulladék­gyűjtési versenyben az első helyezésért küzdő Szerencsi Általános Iskola úttörői ér­ték el. Egy nap alatt 12 má­zsa rongyot gyűjtöttek, ami­ért 4000 forintot és 448 aján­déksorsjegyet kaptak. PARKOK, JÁTSZÖREKEK Szerencsen a lakásépítő akciók eredményeként vá­rosrésznyi modern lakás épült fel. Nemrégiben meg­kezdték a lakások környé­kének szépítését is. Parkok, játszóterek épülnek a házak között. A munkát a helyi ta­nács anyagilag támogatja, de az ott lakók jelentős társa­dalmi munkával is segítik az elkészülést. FEJLŐDŐ TERMELŐSZÖVETKEZET A szentistváni VII. Párt- kongresszus Tsz az elmúlt évben 11,7 millió forintot fordított beruházásokra. A fejlődő gazdaságban felújí­tották a gépparkot, kenyér- és szárítóüzemet, 300 köb­méteres víztartályt, utat épí­tettek, saját kenyérbolt-há- lózatot létesítettek, korszerű­sítették a javítóműhelyeket. VB-ÜLÉS KAZINCBARCIKÁN Vb-ülést tartott a városi tanács 23-án, tegnap Kazinc­barcikán. Az ülésen foglal­koztak többek között tár­sasházak építésére alkalmas telkek kijelölésével, vala­mint az építési-költségvetési üzem elmúlt évi feladatai­nak teljesítésével is. VETÍTÉS A BRIGÁDOKNAK Március 29-én Miskolcon, a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban délután fél 3-kor le­vetítik a Jelenidő című ma­gyar filmet. A vetítésen az LKM szocialista brigádjai vesznek részt, s a film után megbeszélik a látottakat. Megjöttek a gólyák Az enyhe március nemcsak a jó időt, hanem az első gó­lyákat is meghozta. Az első madarak a Duna-Tisza közi szikes tavakra érkeztek — Fülöpháza határában látták az elsőket. Most a regi fé­szek rendezgetésével vannak elfoglalva. IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Március 25-én, szombaton Igriciben ifjúsági találkozót rendeznek. A találkozón Ne- mesbikk. Nagycsécs és Mu­hi fiataljai is részt vesznek, előtte azonban közösen meg­látogatják a közeli lakta­nyát. Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, egy-két he­lyen kisebb futó csövei. Élénk, többfclé erős lökések­kel kísért északnyugati szél. A nappali felmelegedés gyen­gül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általá­ban 10—15 fok közöli, dél­keleten kevéssel 15 fok fe­lett. TERMÉSZETJÁRÓ VERSENY A KISZ Űzd járási Bizott­sága a forradalmi ifjúsági napok tiszteletére Évforduló Kupa természetjáró versenyt hirdetett. A túrát — több mint száz fiatal részvételé­vel — március 26-án bonyo­lítják le. ELNYERTÉK A VÁNDORZÁSZLÖT Ma. március 24-én délután Mezőkövesden a helyi KISZ- szervezetnek munkájuk ju­talmául átadjak a KISZ KB vörös selyem vándorzászla­ját. A FIN keretében rende­zett esemény Cserépfalun folytatódik, ahol nemzedékek találkozóját rendezik meg. A Fővárosi Ruházati Bolt $ szakUzlcteibcn hamarosan ’ megkezdik az új tavaszi-nyá­ri ruhák árusítását, amclyc- i két Hiczkó Katalin tervezett. > ÉSZAK-MAG YA RORS2 AG. — A Magyar SzoclaUsta Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő FODOR UASZLO. Szerkesztőség Miskolc. Batcs.v* Zsilinszky u 13 Központ Sb-132. 16-672. 35-380 36-579 titkárság !6-8tk GazdasögpoOtikai rovai: I6-Ú35 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat- 16-150 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: l6-04y Munkóslevelezés oanaszueyek is-04G. Kiadta: a Borsod megyei Bankiad.: Vállalat. Miskolc Baicsy- Zsllinszky u. 15 Felelős kiadt WU1TP CAins telelőn v-1.81. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15-17 Telefon: 16-21? Ter­jeszti a Magyar Posta Előfizethető ■ -t helyt oostahtvataiokna- es a kézbesítőknél Az előfizetés Ü1a egy nőnapra 20 forint index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN 3 nap Ingváron 1 nap Nagyváradon teljes ellátással, miskolci indulással. Részvételi díj: 678 Ft + költőpénz. Indulási időpont: 1972. április 26. Jelentkezési határidő: március 29-ig. Részvételi díj: kb. 180 Ft -f- költőpénz. Indulási időpont: 1972. április 21. Jelentkezési határidő: március 31. Maparország Románia LABDARÜGŐ-MÉRKÖZÉS. 1 nap BUDAPESTEN Részvételi díj, belépővel: 137 Ft. Indulási időpont: 1972. április 29. Jelentkezési határidő: április 10. ÉRDEKLŐDÉS, FEL VILÁGOS ÍTÁS: UTAZÁSI IRODA, MISKOLC, Zsolcai kapu 18. sz. Telefon: 33-572. Megyei találkozó, közös reiítóny Pepi

Next

/
Thumbnails
Contents