Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-22 / 70. szám
Védjük erieiiei! Az erdő várja a megye felüdülést kereső, tiszta levegőre vágyó, a természet szépségeit kereső lakosságát. Az időjárás kedvező alakulása következtében mind többen keresik fel er- deinkct, a lenyűgöző bükki tájakat. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, amikor kellemes pihenést cs jó szórakozást kíván a megye lakosságának, kéri, hogy az alábbi tűzrendészed előírások betartásával segítse elő az erdők tűzvédelmi munkáját. Az erdőben, fásításban, és a hozzájuk tartozó területeken: — égő gyufát, cigarettát ne dobjanak el, a cigareltavégeket tapossák cl; — a kijelölt (kővel kirakott) helyek kivételével nem szabad nyílt tüzet rakni; — nyílt tüzet, tábortüzet, csak erdész által kijelölt helyen, szélcsendes időben és felügyelet mellett rakjanak; — gazt, gyomot erdő szélétől csak KM) méteren túl. szélcsendes Időben és felügyelet mellett szabad égetni; — tilos égő tüzet, parazsat őrizetlenül hagyni; — szeles időben tilos a tűzrakás (az erdőtől még 100 méteren túl is); — üveget ne dobjanak el, mert az üveg gyújtólencseként meg- gyújthatja a száraz avart; — az engedélyezett helyen rakott tüzet távozás előtt teljesen el kell oltani; — fogadják meg az erdészek és a társadalmi erdei szolgálat figyelmeztetését: — aki az erdőben, vagy közelében tüzet talál, köteles azt azonnal eloltani, illetve jelenteni a tűzoltóságnak, erdészetnek, tanácsnak. rendőrségnek. Társadalmi összefogással védjük erdőinket! Borsodi ^rdo- és Fafeldolgozó Gazdaság Május végéig foglaltak a camgiingc!« A Borsod megyei Idegen- forgalmi Hivatal kezelésében levő turistaházak és campingek az idén a szokásosnál korábban, már április végén megnyitják kapuikat. Ezeken a helyeken egyszerre csaknem easr vendéget fogadhatnak és szállásolhatnak el. A tokaji, hollóstetői és tapolcai campingekben — a sátrak elhelyezése mellett — 53 jól felszerelt, egyenként két- és négyágyas faházikó is a kirándulók rendelkezésére áll. Aggteleken, a Baradla cseppkőbarlang bejárata melletti fenyőligetben új campingtábort alakítanak ki. Négy új fa- házzal gazdagodik a Bükk ..tetején” levő hollóstetői tábor, a tapolcai motel pedig új épületszárnyat, mosdókat és zuhanyozókat kap. A tokaji Tisza-parti campingekben csónakkikötőt, a folyóparton horgászszállásokat alakítanak ki. A meleg, tavaszias időjárás lehetővé teszi, hogy az aggteleki turistaszállót, a tapolcai turistaházat, és a tokaji campinget április 1-én, a másik két tábort pedig április 5-én megnyissák. A három borsodi eampingben eddig már mintegy 800 csoport jelentette be érkezését, s így a nyitás napján szinte minden üdülőházra és turista- szállóra kitehetik a táblát: május vegéig minden hely foglalt. Sanzavera-dzsunwl Ügyeletes riporterünk jelenti: Érdekes kiállítás nyílt Öz- don, a járási hivatal tanácstermében, a hivatal és a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezé- si Iroda rendezésében. Már tegnap is sok nézője volt az okos gépeknek, melyek között elektronikus számitókat, könyvelő automatákat láthattunk. — Mi a kiállítás célja? — Szeretnénk bemutatni azokat a kisgépeket, melyek az államigazgatás ügyvitelének korszerűsítését, gyorsítását, megkönnyítését szolgálják — mondja dr. Vodila Barna, az Ózdi járási Hivatal elnöke. — Miért éppen itt, Ózdon rendezték meg a .kiállítást? — Talán. azért, mert Borsodban elsőként éppen itt valósítottuk meg az adóigazgatásban a gépi adatfeldolgozást. Az adóigazgatás ugyancsak fontos része államigazgatásunknak, és a könyvelő automaták ez év január elseje óta bebizonyították hasznosságukat. A Volán Tröszt az udvarias, balesetmentes közlekedés érdekében az elmúlt év augusztusában. valamennyi vállalatát átfogó mozgalmat kezdeményezett A vetélkedő a jövő hónap végéig tart. Az udvarias és balesetmentesen közlekedő Volán gépkocsivezetőknek dicsérőlapokat adnak át. E lapok sorsjegyként is szerepelnek. A negyedmillió forint értékű ajándéktárgyak között van egy Zsiguli- gépkocsi is. A Volán 3. sz. Vállalatának gépkocsivezetői közül eddig ötvenhármán érdemelték' ki a dicsérőlapot. Ezen túlmenően 924 dicsérőlapot nyújtottak át a hosszú évek óta balesetmentesen vezető gépkocsivezetőknek. A tegnap sem múlt el anélkül, hogy a tűzoltóknak ne kellett volna égő erdőtűzhez sietniük. A miskolciakat, a diósgyőrieket, a kazincbarcikaiakat, az ózdiakat is riasztották. Tegnap, a késő esti órákig összesen 11 bevetésük volt tűzoltóinknak. Az esetek többségében sajnos sok kárt okoztak a lángok, melyeket, most is az emberi gondatlanság lobbantott fel. Csernely egyik dűlőjében 12 éves fenyves égett, Bor- sodbótán két hektár fenyvesben okozott károkat a tűz, Perecesen az Ostorosalja erdőben égett a cserjés, az alom. Edelényben bálázott szalmakazal gyulladt ki. Járdánháza határában pár nappal ezelőtt keletkezett nagy erdőtűz, melynek kártételéről tegnap este kaptuk meg a tájékoztatást. Az anyagi kár 277 ezer forint. Nálunk a tűz okoz károkat, más országban pedig hóvihar pusztít. Tegnap este kaptuk telexünkön a hírt, mely szerint Japánban a Fu- ji-hegységben a dühöngő hóvihar és a lezúduló lavinák számos hegymászót temettek be. Tizenkilenc ember halt meg a lavinák alatt, vagy fagyott meg a hóviharban. A rendőrség számos túristát eltűntnek nyilvánított. A szakszerű gondozás mellett hatalmasra nő a Miskolci Kertészeti Vállalat melegházaiban a több mint 40 ezer levélből álló sanzavera- dzsungel. Foto: Mécs Ernő lérialszés, öitöziEíeiigzés kölcsönzése Az Északmagj'arorszúgi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat az idén jelentős segítséget nyújt a mezőgazdasági üzemeknek a csapadékban szegény földek öntözéséhez. A vállalat szakemberei a nedvességhiány púllá- 'sára béröntözéseket vállalnak és hordozható öntöző berendezéseket kölcsönöznek. Ezt a segítségét örömmel fogadták az állami es közös gazdaságok. Március eleiétől a Hernád és az Eger-patak völgyében az ungai es a Nagymiskolci Állami Gazdaság, a hernád- vécsei Búzakalász, a .makiári Lenin és a nagytállyai Viharsarok Termelőszövetkezet 173 hektáron már mesterséges esőzletéssel áztatja retjeit, legelőit, őszi búza tábláit, valamint kertészeti vetemé- nyeit. A vállalattól 13 gazdaság bérelt olyan hordozható berendezéseket, amelyekkel két- háromezer holdon öntözhetnek. a berendezések már mindenütt üzemelnek. Segítség az MHSZ-riek Nagy segítséget nyújtanak az MHSZ kazincbarcikai városi szervezetének a különböző üzemek. A Borsod megyei Kézműipari Vállalat Volán szocialista brigádja is értékes ajándékkal segítette az MHSZ munkáját. Mintegy 15 ezer forint értékben , készítettek kiselejtezett gépkocsimotorból szemléltetőeszközöket, amelyeken a jövő gépkocsivezetői tanulmányozhatják majd a motorok működését, Az elmúlt napokban Hanti Oltó, a szocialista brigád vezetője adta át Horváth Györgynek, az MHSZ városi titkárának az értékes ajándékot. Fórum fiataloknak Megalakult a fiatal gyógyszerészek fóruma a megyei Gyógyszertári Központban. Mintegy 50—00 olyan fiatal gyógyszerész dolgozik a megyében, aki legfeljebb néhány éve szerezte meg diplomáját. Többségükben szétszórva, a községekben élnek, ahol nincs biztosítva számukra a megfelelő szakmai képzés. Dr. Nádler Viktor, a Gyógyszertári Központ igazgatója ismertette az elgondolásokat. — A szigorúan vett szakmai munkán kívül kulturális és általános ismereti anyagot is nyújt a fórum a fiataloknak. A Nemzeti Színház művészeinek meghívására, valamint a központban más munkaterületek munkájának ismertetésére is gondolunk. Roger Moore angol színművész és Virginia Vcrnay fiatal francia filmszínésznő március 20-án Budapestre érkezett. Roger Moore már négy éve abbahagyta az Angyal-filmek forgatását. Legközelebbi filmjét — amelynek főszerepét játssza — 1973 márciusában kezdi forgatni. Budapestre több amerikai és angol producere társaságában érkezett, s esetleges magyarországi filmforgatásokról tárgyalnak Nagy érdeklődéssel vettek részt a fiatalok az első ösz- szejövetelen és ez bizonyította a fiatalok fórumának szükségszerűségét. A jövőben kéthónaponként kívánják összehívni a fiatalokat. A fórum jó működéséhez számítanak a KISZ segítségére is. Bisztró nyílt a dióstryó'ri Kékacél helyén Március 21-én, tegnap nyitották meg Diósgyőrben a Kékacél presszó helyén az Eszem-iszom bisztrót. Az átalakítással a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat karbantartó részlege rekordidő alatt készült el. Házi kivitelezésben készítették el az új üz- • letet, amely így 850 000 forintba került; A tegnap megnyílt üzletről csak elismeréssel lehet beszélni. Bari István részleg- vezető irányítása alatt végzett minőségi belsőépítészeti munka, valamint a díszítési célokat szolgáló fotómozaik- megoldús önmagáért beszél. Az új üzlet az ott dolgozók éveinek száma alapján akár a fiatalok boltja is lehetne. Hiszen Valent László, az új üzlet vezetője is mindössze 28 éves. Reméljük, hogy az üzletben dolgozók valameny- nyien úgy tevékenykednek majd. hogy az új létesítmény hamarosan közkedveltté válik a diósgyőri dolgozók körében. Vasúti szerencsétlenség Salgótarjánban Kedden vasúti szerencsétlenség történi a MÁV salgótarjáni külső pályaudvarán. Somoskőújfalu irányából Salgótarjánba indult egy tehervonat. Elhagyva Somoskőújfalu állomást, Szliva János mozdonyvezető észlelte, hogy a lék nem működik. Ettől kezdve szakadatlan vészjelzéssel figyelmeztette az őrházakat, állomásokat. A negyvenegy kocsiból álló, csaknem 1700 tonna súlyú szerelvény — becslés szerint legalább 80 kilométeres sebességgel — a külső pályaudvar nyolcas számú vágányára futott, átszakította a vágánysorompót és a Zagyvarónai ötvözetgyár itt levő iparvágányán egy szilíciummal rakott tehervonatnak ütközve kisiklott. A kisiklott és egymásra torlódott vagonok összedőli - tötték a vasúti töltés mellett levő lakóházat. A baleset pillanatában a házban szerencsére csak Soltész Belá- né 54 éves asszony tartózkodott, aki csupán könnyű sérülést szenvedett, Csáki János 43 éves rakodómunkást, nagybálonyi lakost, súlyos fejsérüléssel szállították a salgótarjáni Madzsar József kórházba. Ugyancsak súlyos sérülést szenvedett Rákóczi István rakodómunkás es Kiss András rakodómunkás, mindkettő salgótarjáni lakos. Szliva Józsefet, aki szintén könnyű sérülést szenvedeti és Soltész Bélénél röviddel kórházba szállításuk után hazaengedték. A vasúti szerencsétlenség következtében tizenkét vagon összetört, vagy súlyosan megrongálódott. Az elszabadult vasúti kocsik összezúzták a rakodótéren levő két teherautót és egy rakodógépet. Előzetes becslés szerint az anyagi Kar több millió forint. AVATOÜNNEPSÉG AZ ISKOLÁBAN A sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskolában könyvtáravató ünnepséget rendeznek március 23-án. Az irodalmi műsorral és kiállításokkal színesített kis ünnepségen dr. Hetényi György, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője adta át a könyvtárat a diákoknak és a tantestület tagjainak. A MAGYAR MŰVÉSZET REMEKEI A szerencsi járási művelődési központban, a Rákóczi várban tartja klubestjét március 24-én este 6 órai kezdettel a nők klubja. A filmvetítéssel egybekötött esten dr. Bodnár Éva művészettörténész, a Nemzeti Galéria osztályvezetője tart előadást. A magyar művészet remekei címmel. VÉRADÁS Március 20-án. a Fancsal és Forró községben megtartott véradó napon a lakosság több mint 10 százaléka, 250 fő adott vért. A szervező munkát a Vöröskereszt és az egészségügyi szakszolgálat dolgozói közösen végezték. 574 LAK AS ÉPÍTŐI A Mezőkövesd járási Építőipari Szövetkezet a III. ötéves terv időszaka alatt 408 lakást épített. A IV. ötéves terv első évében a tervezett 80 helyett) 106 lakást adtak át a szövetkezet kiváló építői. GYŐZTESEK A középiskolások megyei szavalóversenyét Sztanko- vics Margit, az ózdi József Attila Gimnázium tanulója nyerte. Második helyezést ért cl Pocsai Piroska, a le- ninvárosi Kun Béla Gimnázium tanulója, harmadik dijat Bozó Mária, a Icazkicbar- cikai Vegyipari Technikum tanulója kapott. A vándor- serleget az ózdi József AtlVa Gimnáziumnak Ítélték oda. (Jánosi József leveléből.) JAVULÓ KENYÉRELLÁTÁS A szentistváni VII. Párt- kongresszus Tsz új sütőüzeme a kövesdi járás négy községében javította meg a kenyérellátást. A tsz sütödéje naponta 24 mázsa fehér kenyeret szállít a tardi. cserépváraljái, mezőkövesdi és a szentistváni üzletekbe. EMLÉKEZÉS FILMVETÍTÉSSEL A MÁV miskolci Járműjavító Üzemében filmvetítéssel emlékeztek meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáról. Levetítették az 1919-es Magyar Vörös Hadsereg Miskolc környéki harcairól, Miskolc visszafoglalásáról és a XII- es számú páncélvonatról készített korabeli dokumentumfilmet, A filmet a MÁV Járműjavító Üzem átadja majd a múzeumnak. SZAKMAI VERSENY A DIGÉP KISZ-bizottsaga az idén is megrendezi a Szakma ifjú mestere és a vállalati Kiváló ifjú szakmunkás versenyeket. Az elméleti és gyakorlati vizsgák áprilisban lesznek. TERÜLETATSZAMÍTÓ ZSEBKÖNYV A földterületek méter- rendszerű nyilvántartására való áttérést rövidesen országszerte befejezik. A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala most kiadta a Területszámító zsebkönyvet, amely a földterületi adatok pontos átszámításához ad segítséget. KAROK A MÉHÉSZETEKBEN A kitűnően sikerült, mintegy 42 vagon mézet adó esztendő ellenére is sok kár keletkezett 1971-ben a borsodi méhészetekben, mert néhány gazdaság nem jelentette idejében a vegyszerezéseket, a méreggel történő permetezéseket és porozásokat. Megya- szó környékén ez a mulasztás mintegy 90 ezer forintos kárt okozott. VETERÁNOKKAL TALÁLKOZTAK A szendröi községi könyvtárban baráti beszélgetésen emlékeztek meg a Tanácsköztársaság 53. évfordulójáról. A beszélgetésre olyan veteránokat hívtak meg, akik aktív részesei voltak a Tanácsköztársaság harcainak. A község vezetői mellett az úttörők köszöntötték virággal az idős kommunistákat. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM A Borsod megyei Kézilabda Szövetség játékvezetői tanfolya- mot szervez. A tanfolyamon részt vehetnek mindazok, akik betöltötték 18. életévüket. Jelentkezni a Dayka Gábor utcai szövetségben leltet. ESZAK-MAGYARORSZAG. - A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod mea.vel Bizottságának lapia főszerkesztő: fodor LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Balesy-Zsllinszky o IS Központ: 86-132. 16-672. 35-380 S6-57g Titkárság- 16-86' Gazdaságpolitikái rovat: 16-035 PártrovBt: 16-078 Belpolitika) rovat- 16-450 KultOrrovat: 16-067 Sportrovai: 16-049 Munkáslevelezes oanasztleyek- 16-048. Kiadta: a Borsod mtgyet LapKiadi Vállalat Miskolc Batcsy- Zsitinszky u, 15 felelős kiadó- WIRTP LAJOS Telefon 36-isi. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi o 15-17 Telefon: 16-218 Tértéért) a Magyar Posta Előfizethető- ■> helyi oostahivataioknát ■* a kézbesítőknél A? előfizetés illa eey hónapra 26 forint Index: 25633. Készült a BorGodi Nyomdában. Feleiöa ve2.: SZEMES ISTVÁN liipel automatái! I ÉSZAKMAGYARORSZÁG