Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-21 / 69. szám
r ESZAK-MAGYARORSZÄG 4 1972. márc. 21., kedd ! isrsodnak jutott a második szólam Ha stílusosan akarunk fogalmazni : Nágrád játszotta a prímet, Borsod megye a második szólamot, s Heves kontrázott! Három megye tizennégy zeneiskolájának, közel ölven hegedűséről van szó, akik három napon át Egerben randevúztak, hogy minősítő verseny keretében adjanak számot fejlődésükről, tudásukról. Az elgondolás Radnóti Tibortól származik, s a hegedű iránt országosan megcsappant érdeklődés inspirálta. Vagyis az a .szándék, hogy a szereplés, versenyzés adta sikerélmény minél több fiatalt megtartson, illetve megnyerjen e szép, nemes hangszernek. Most alkalmunk nyílott beszélgetni a fiatal hegedűtanárral, az Egri Szimfonikus Zenekar koncertmesterével a háromnapos találkozó tapasztalatairól. — A várakozásnak megfelelő színvonalú versenyt produkáltak az Egerbe sereglett kis hegedűsök, akik négy korcsoportban, s előzetes selejtező nyomán megrendezett finálé során döntötték el maguk között az elsőséget. A mezőny jelentősebb felét jó felkészültség, s életkorának megfelelő zenei kifejezőkészség jellemezte kötelező és szabadon választott műsordaraboknál egyaránt — mondotta Radnóti Tibor. — Ezzel összefüggő hasznos tapasztalatunk, hogy érdemes e hangszeres oktatást a szokásos 9—10 éves kor helyett hamarabb elkezdeni. Az alig tízesztendős, de három éve muzsikáló salgótarjáni Virág László például úgy szólaltatta meg Vivaldi koncertjét, hogy két korkategóriával feljebb játszó társainak becsületére válna. De ugyanezt elmondhatom a miskolci Iván Tímeára. aki szintén első lett csoportjában, vagy pedig a hatvani Kovács Andreára, aki legjobb Heves megyei versenyzőként második díjhoz jutott. A tavaszi országos hegedűversenyen való részvételre egyébként a második korcsoportban induló kazincbarcikai Mátyás Olgát javasolta a zsűri. S tovább folytathatja zenei tanulmányait felvételi vizsga nélkül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a balassagyarmati Vásárhelyi Judit, a hatvani Pecze Éva és a nagybátonyi Orsó Erzsébet. Elmondotta még a ver- senyzsüri titkára, hogy pedagógiailag is nagyon hasznos kezdeményezésnek bizonyult a hegedűsök északmagyarországi találkozása. A gyermekeket elkísérő tanárok megismerhették egymás munkáját, módszereit, s felfigyelhettek a javítást igénylő jelenségekre. Ilyen hiba például a sok helyen felfedezhető ellentét a növendékek játékának technikai szintjében, és a helyes zenei megfogalmazásban. Egyiknek vagy másiknak a háttérbe szorulása elég sok versenyzőt ütött el a jobb helyezéstől. Az egri verseny sikere egyébként arra ösztönözte a zenepedagógusokat, hogy a találkozót más-más megyében évente megismételjék. (m. gy.) acialista városok vetélkedője Kazincbarcikán A szocialista városok vetélkedőjének résztvevői — Ajka, Dunaújváros. Kazincbarcika, Komló, Leninváros, Százhalombatta, Tatabánya és Várpalota ifjúságának képviselői — a három napos rendezvénysorozat első napján, március 18-án, szombaton este a munkásfiatalok szavaló verseny ét hallgatták meg. Együtt tapsoltak a kazincbarcikai fiatalokkal az Rgressy Béni Művelődési Központ klubtermében a győzteseknek: Koch Máriának, Kövér Évának és Csabai Istvánnak. Ök hárman jutottak tovább az ózxli megyei döntőre. Este az ismerkedési esten találkozhattak, beszélgethettek a küldöttségek a másnapi döntő ellenfelei. A szocialista városok vetélkedőjét vasárnap, délelőtt 10 órakor Básti János, a KISZ Kazincbarcika városi Bizottsága titkárának üdvözlő szavai után Takács István, a városi tanács elnöke nyitotta meg. A délelőtti selejtezőkből a délutáni döntőre négy város csapata jutott tovább. A házigazda Kazincbarcika, Várpalota, Leninváros és Tatabánya. Ez a sorrend volt tulajdonképpen a döntő végeredménye is. Kazincbarcika győztes csapatát Németh Zoltán, Vilimi László és Bodnár György alkotta. A döntő előtt nyitották meg a. kazincbarcikai Egres- sy Béni Művelődési Központban Káplár Ferenc festőművész kiállítását, amelyet a verseny valamennyi részvevője megtekintett. A vetélkedő ünnepélyes eredményhirdetése után volt a vers- és novellapályázat eredményhirdetése is, melvet a Kazincbarcika városi Tanács V. B. művelődési osztálya. valamint a KISZ Kazincbarcika városi Bizottsága hirdetett meg a KISZ megalakulásának 15. évfordulója tiszteletére. A vetélkedő után jól sikerült klubest következett, ahol a sok izgalom után Jó- zsa Imre, az MSZMP Kazincbarcika városi Bizottságának titkára értékelte a vetélkedő újszerű vonásait, majd Topánka György, a KISZ dunaújvárosi bizottságának titkára meghívta a résztvevőket a május 1-én rendezendő dunaújvárosi ifjúsági napokra. Tegnap, hétfőn a Borsodi Vegyikombinát megtekintésével zárult a háromnapos, gazdag program. H. I. AZ IBUSZ miskolci irodája Miskolc, Kazincbarcika, Leninváros és Mezőkövesd térségében fizető-vendéglátó szolgálati szállásokat keres Felajánlásokat kizárólag írásban fogadunk el, melyet kérünk címünkre I — Miskolc, Széchenyi u. | 56. sz. — megküldeni Gyakorlott szakács munkahelyet változtatna. Ajánlatokat ..Szakács” jeligére a kiadóba kérek. Bejárónőt keresek napi. vagy másnaponként! 4 órára, ‘ lehetőleg nyugdíjast. Dr. Kántoi-, Miskolc, Szent- péteri kapui orvosi lakótelep 72. Érdeklődni 5 óra után. Moszkvics 407-es — rendszám nélkül — eladó. Berenle, Marx Károly u. 20, Lengyel heverő, há- rornajus szekrény eladó. Miskolc. Körösi cs. s. ii. 7.. vn Kiadó széntüzelésű boiler, falikút, tartozékokkal és egy par- kettkei'e. Árok u. 60_a. CP-s Skoda 1000 MB eladó. Érdeklődni: dr. Kincs Pöl, Miskolc, Park u. l. Tel.: 35663. Hízott sertések eladok. III. kqr., Op- rendék S. u. 2. Sep- siék.___________ Kiadó rövid Stingl, originell, páncél tőkés, ke reszth úros zongora igényesnek. Déryné u. 20.. l'SZl. 4. Használt fenyőge- renüa eladó. Szabó L. U, _54._________________ K iadó fehér zoman- cos fürdőkád, vörösréz kályhával, falikút- tal. Semmelweis u. 5., tíu. 4 órától, vagy vasárnap. indiai kötőgt p eladó. Foaorne. Miskolc. III. kerület. Temető u. 2. épület, 1. lépcsőház. Kiadó széna, lóhere. 1 a k arm á n y ré pa, ko ré. Nagy k ánason 2500 négyszögöl szántó es gyümölcsös, kiskerteknek iL. Hejócsaba, Csabavezrr u. 80. !YI él y g y érmék k öcsi eladó. Miskolc, III., Szerdahelyi K. 24. Régi Wartburg szemel y g é p kocsi. üzemképes, eladó. Érdeklődni: Vanú >1 Béla autószerelő, Dugonics Sózó teknő eladó 300 forintért. Margit u. 2., hattil az udvarban. Kombinált szekrény, 7 darabból álló garnitúra. állólámpa eladó. Érdeklődni: Ifitől. Zámenhoí u. 5., Hl. em. 3.___________ S zép, új, diófúrné- ros, kétszemélyes re- kamié eladó. Feszty Árpád 16. Dózsa Gy. u. végén. Görömböly, Lavotta u. 30. szám alatt jo karban levő Trabant Combi sürgősen eladó. Modern, mély gyermekkocsi olcsón eladó. László Jenő u. 117. INGATLAN Eladó a Itilián- észak oldalon 750 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, víkendházzal, borházzal. Érdeklődni: III.. Csortos Gyula u. fSZt. 1 Bérbe adó Hejőcsa- bán, a katolikus temető mellett 1000 négyszögöl termőföld. Fazekasné, Miskolc, Palóczy u. 7. 1972. év végén kisajátításra kerülő ingatlanomat elcserélném újszerű személygépkocsiért. Ajánlatokat ..Debrecen" jeligére a kiadóba kérek. Széchenyi u. 15. Kiadó .TIE, Liszt Ferenc u. 20. sz. alatti kétszobás ház üresen, 240 000 Ft-ért. Érdeklődni: Agárdi István. Szabó L. u. 10., II 1. Te 1 eíon : 36-204, Háromszobás lakás beköltözhetően eladó. Putnok, Tóth Ede u. 15: ____________________ S ajópetri, Szabadság u. 4. alatti ház, 000 négyszögöl telekkel eladó. ádi ház beköltö- eladó. Felsőavas. Lövet sor 546. (Domb utca folytatást ) 4 helyiségből álló házrész eladó. Miskolc. íll. kér.. Szabadság u. 6. sz. Balázs Rezső.__ N yékládházán, a Bánya u. 3. alatti kétszobás családi ház 240 négyszögöl telekkel, melléképületekkel eladó. (Az állomás mellett.) Eladók a város legszebb helyén. Mindszenti templom fölött 200 négyszögöles pihe- nötelkek. ugyanott megkímélt állapotban, keveset futott 1000-es Wartburg. Horváth La- j os u. 24. Teleki utcában garázs kiadó. Tóth Fe- rencné, Zsolcai kapu 2. sz. _________ K ülön bejáratú, bútorozott szoba 2 lánynak, vagy házaspárnak kiadó. Csortos Gyula 1.. íszt. aj tó. Elcserélném budapesti egyszoba-kony- hás lakásomat. Miskolc kül-. vagy belterületén levő kertes lakásra. ,, Diósgyőriek előnyben 67 210" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe, Budapest. Eladó egy 3 szobás családi ház, azonnali beköltözéssel. Felsö- zsolca, Kossuth u. 3. sz.__________________ S árospatak, Felszabadulás tér 3. szám alatti szoba-konyhás, kertes ház. költözés miatt, sürgősen eladó. Most házasulandók, figyelem! Nagyon szép, modern vonalú új ruhák érkeztek olcsó áron nagy választékban. Esküvőiruha- kölcsönzö Vállalat, Miskolc, Zsolcai kapu 12 . szám alatt._________ Idős ember eltartását megegyezéssel vállaljuk. ..Fiatal házasok vagyunk" jeligére a kiadóba. Találtam német juhász szukát. Tulajdonosa átveheti III. kér., Lyukóvölgy 24. alatt, Czabalánál. Cserélek, veszek régi papírpénzt, fémpénzt. katonai érmet, rendjelet, kardot. Mát- ravölgyi János, Mis- kolc. Szegfű u. 15. Kutyaiskola. A MEOE Miskolci Kutyaképző Iskolája április 9-i kezdettel őrző-védő tanfolyamokat indít kezdő és haladó kutyák részére. Nevezési hatandó: március 31. Jelentkezés: Kódor Gyula titkárnál. Miskolc, Széchényi u. 91. Dolgozókat alkalmaznak Általános iskolai helyettesítő gondnoki állásra munkaerőt keresünk. Miskolci 2X. sz. Alt. isk. igazgatósága, Miskolc, II. kér., Jahn F. u. l. sz. Olajtüzelésű kazánkezelő vizsgával rendelkező fűtőket alkalmazunk. Jelentkezni lehet : Tejüzem, Miskolc, ill., Erdélyi u. 1. A Magyar Pamutipar Budapest, IV. kér. (Újpest), Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat, szövő, fonó, ccrnázó, csévélő bctanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen, vagy levélben a gyár műnk a ii gy i osztályán. A VOLÁN 3. sz. Vállalat ózdi üzemegysége azonnali belépéssel felvételt hirdet teher- és autóbuszvezetői és kaiauzi munkakörbe. Jelentkezés: ózd. Zrínyi ii. 32. sz. alatt az üzemgazdasági osztályon. VEGYÉPSZEK Szerelési Igazgatóság felvesz Kazincbarcikán csőszerelő, szerkezeti lakatos, hegesztő tanulókat. Jelentkezés: 112. számú Szakmunkásképző Intéz, i: '.ncbarcika, Építők útja 1.»—1 íi. Indokolt esetben intézeti otthonellátást biztosítunk. Felveszünk Leninvárosban bejáró tanulókat csőszerelő szakmára. Jelentkezés: 103. sz. Szakmunkásképző Intézet, Lenin város. A jelentkezési lapra minden esetben írják rá, hogy vállalatunk hirdetésére jelentkeztek. Tokaji Kőbánya üzem gépkocsivezetőt keres felvételre dömperre. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezni lehet munkanapokon 8—J6 óráig a gépkocsi előadónál. Csavaripari Vállalat felvételre keres egy fő gyors- és gépírót, egy fő hőtechnikai műszerészt. Érdeklődni lehet: 17-641/127. mellék telefonszámon. TV-JEGYZET Három tv-játék és egyebek Ritka az olyan hét. amikor a Magyar Televízió három saját iv-játékot kínál. Mosl ennyit láthattunk, s még nem is számítottuk ide a lolylasásos Bors-film heti adásat. A tv-jálékok számszerű gazdagsága azonban nem járt együtt élménygazdagodással. 9 Az időrendben elsőként látott Milyen nagyon szereltelek . .. Zaharia Stancu román író munkája, rendezője Bozó László volt. Az anya halála kapcsán felidézett múlt. a családtól elszakadt fiú töredezett emlékezése, az elözvegyült apa jere- miádja elég hamar érdektelenné lett számunkra, érzésünk szerint háromszor olyan hosszú volt a játék', mint amennyit ért volna. Hamar elfelejtjük. A George Langelaan elbeszélése nyomán irt ésMihályfi Imre rendezésében iátolt Az elszabadult idő a tudományos-fantasztikus művek, a sci-fi híveinek kedvezett. Eg.v képzeletbeli k .itatóállomáson a relativ idővel való kísérletezés közben üzemhiba adódik, .s emberek drámai módon küzdenek. A környezet fiktiv, tudományos megalapozottságát nehéz lemérni, a fantasztikum az alaptételben rejlik, maga a dráma nagyon is emberi, hileles, illetve hihető. Vasárnap kora délután Szomszédlesök címmel zenés film- bohózat szerepelt a programban. Bencsik Imre írta, Bednai Nándor rendezte, a néző pedig azzal a tanulsággal állhatott fel a készülék elöl. hogv egy ének-trió, eg.v megokolatlan állítás — „szemüveg kérdésé az egész” —. meg néhány bohózat! ötletforgács még nem jelent élvezetes bohózatot. Az egyéb adások közül kiemelkedik a Petőfire emlékeztető, A szabadságharc katonája című összeállítás, Fekete Sándor nagyszerű munkája, továbbá a jól szerkesztett, eleven, sokszínű Színházi album, valamint a Tv-mintabolt reklámmal foglalkozó adása. Szőkébb pátriánk két adásban is szerepelt. Az Ólombetűn vallomások Bernáth Lászlóról szóló adásában két borsodi riportot láttiink (ezt csütörtökön már méltattuk), a Magyar- ország kisvasútjai sorozat pedig — megyénkkel kezdődött hajdan — a bükki kisvasúinkkal fejeződött, be, felvillantva közvetlen környékünk néhány érdekességét. © A filmműsorból ismét kiemelkedik Wajda sorozata. A kétrészes A légió a képernyőn is élmény. A magyar Imposztorok a mozi utón a képernyőn is tetszett, (két főszereplőjét, Husztit és Iglódit másnap a sci-fibem is együtt láttuk), de nem tudjuk. mi indokolta a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója előtti bemutatását. (hm) A „Prometheus” Tüzeléstechnikai Vállalat (Bp.) felvételre keres korszerű automatikus olajtüzelő berendezések hazai és külföldi szereléséhez szakmai gyakorlattal rendelkező: KÖZPONTI FŰTÉSSZERELŐKET, CSŐSZERELŐKET ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Teljesítménybér, változó munkahelyek. Jelentkezés: személyesen vagy levélben Borsos Lajos kirendeltségvezetőnél. Miskolc, Széchenyi u. 23., délelőtt 7—8 és délután 16—18 óra között. A Csoszerelőipari Vállalat FELVÉTELRE KERES Borsodi munkahelyeire közp. fűtésszerelőt, vízvezeték-szerelő, csőszerelő, ívhegesztő, lánghegesztő, lakatos állványozó szakmunkásokat valamint betanított és segédmunkásokat Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Budapest., VIII., Kisfaludy u. 11. Diósgyőri kirendeltség (Miskolc, II., Kabar u. 1(1.), valamint az ózdi-vasgyári és a hernádnémeti— bocsi kirendeltségeken. Mély fájdalomról tudat- | juk. hogy a legdrágább feleség. testvér, rokon l maczkö PALNE Granilla Anna * hosszas betegség után. , március 18-án. 49 éves ko- » rá ban elhunyt. Temetése j március 2l-én, kedden du. | l orakor a Szent Anna í róni. kát. temető ravatalo- ! zójából. A gyászoló család j Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett férj. édesapa, nagyapa, testvér és rokon DK. ZOMBOR LAJOS 'életének 61. évében, 1972. március íü-én, rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Drága halottunk vegtiszt ességét Szikszón a temető halóttashazából tartjuk 1972. március 23-án du. 2 órakor. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat- ' juk. hogy a legdrágább le- j leség, édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon FESZT FERENCIVÉ « Sikerle. Irén életének 74. évében, bosszú szenvedés után elhuny i. Temetése március 2J-é:i kedden délután 4 órakor ; hámori temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett nagynénink özv. LISZKAI JANOSNE Molnár Margit életének 66. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése március 22-én, szerdán délután l órakor a he- jőesabai rom. kát. temető ravatalozójából. A gyászoló család { KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. Szárnyasi Ildikó temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fái dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás 1 Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak. barátainknak, a voll munkatársaknak. ismerősüknek. szomszédoknak, mindazoknak. akik szeretett halottunk, Ketzer István t emelésén részi vetlek, sírjára virágot, koszorút helyeztek s együttérző részvétükkel fájdalmunkat megosztották, j A gyászoló család f