Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-18 / 66. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. márc. 13., szombat íoijÉlGfiiíéiel a líra-várta ötvenhárom esztendővel ezelőtt, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor az eseményeknek egyik központi helye volt Sárospatak és a Rá- kóczi-vár. Innen irányilották ugyanis a környék és az egész Bodrogköz életének forradalmi megmozdulásait. Szép számban élnek ma is a városban olyan veteránok, akiknek vezető szerepük volt a történelmi jelentőségű időkben. Nagy lelkesedéssel készül ezért a város társadalma a március 21-i évforduló méltó megünneplésére, s az ünnepségekre az üzemekbe, iskolákba is meghívják az idős kommunistákat. Az iskolák, intézmények külön emlékünnepélyt tartanak, míg a központi műsoros ünnepélyre, amelynek szónoka Tóth József elvtárs. a városi tanács elnöke lesz, hét- ion este kerül sor a városi tanács dísztermében. ■ Ugyanekkor ünnepli a város lakossága a magyar ifjúság forradalmi szervezete, a KISZ Újjáalakulásának 3.5. évfordulóját. Ennek tiszteletére kedden délután a Rá- kóczi-várban ifjúsági nagygyűlést tartanak. Az ünnepi beszédet Takáts Gyula városi KISZ-titkár mondja, majd a történelmi időkre emlékeztető környezetben, ahol 53 évvel ezelőtt a járási direktórium működött, az új KISZ- ! tagok ünnepélyes fogadalomtételével záródik a Tanács- i köztársaság évfordulójának ! ünnepségsorozata. Honfoglalás a Népkertben lítilttisik a megyei köseyvtár Az elmúlt esztendőben a megyei könyvtárról szólva többször írtunk, hogy 1973 a könyvtárra várás esztendeje. Nos, a miskolci Népkertben a 23 millió forintos költséggel elkészült az impozáns könyvtárépület, a Borsod megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár új otthona, s napjainkban már. szemben a korábbi várakozással, a boldog honfoglalás tanúi lehelünk, ha a könyvtárat felkeressük. Március 15-én végleg bezárta kapuit a Szabadság téri. korábbi könyvtárépület. Itt már semmiféle szolgáltatás nincs, s azok, akik meg- késték és 15-ig nem vitték vissza a kikölcsönzött könyveket, már az új épületben pótolhatják mulasztásukat. A könyvtármunkában most látszólagos szünet, van. Legalábbis, ami a közönségszolgálatot illeti. Ugyanakkor a költöztetés, az új könyvtár belső kialakítása, óriási munkát ró a könyvtár minden dolgozójára, könyvtárosokra, tudományos munkatársakra, technikai dolgozókra égy- arán t. Társadalmi segítség Erre az új könyvtárépületre nagyon régóta várunk. Némi késéssel kezdhettek csak hozzá felépítéséhez, de Ezt olvastuk a Pártélet márciusi számában Az MSZMP Központi Bizottságának folyóirata harminc év távlatából méltatja az 1942 márciusában megalakított Történelmi Emlék- bizottság jelentőségét es munkáját, amelyet annak idején az antifasiszta erők tömörítése céljából, a szabad, független és demokratikus Magyarország kivívásáért végzett. Dr. Pintér István, a történelemtudományok kandidátusának írása — egyebek közt — hangsúlyozza: „A történelmi távlatok igazolják, hogy a nemzeti összefogás nem taktika, hanem a magyar kommunisták politikájának állandó. tartós eleme. Természetesen ennek osztálytartalma, célkitűzése a megváltozott történelmi követelményeknek megfelelően , módosult, de az összefogás gondolata, az a törekvés, hogy n magyar társadalom minden haladó osztálya és rétege összefogjon • és közösen dolgozzon — állandó maradt.” Több cikk elemzi az évi beszámoló taggyűlések tapasztalatait és tanulságait. Kovács Antal, a Vas megyei Pártbizottság első titkára például a Vas megyei tapasztalatokat összegezve hangsúlyozza cikkében: „A beszámoló taggyűlések tapasztalatai ismét megerősítették, hogy a munka minősége, az alapszervezet hatóköre, befolyása, i'agyis a párt politikájának érvényesülése elsősorban nem létszámtól függ, hanem főképpen a párttagok eszmei felkészültségétől, politikai aktivitásától. cselek vő készségétől, szervezettségétől.” Széles körű érdeklődésre tarthat számot — a többi között — Béres Józsefnek, a KB munkatársának Személyzeti munka az ipari szövetkezetekben című írása éppúgy. mint Varga Péternek, a KB osztály vezető-hely éltesének az államigazgatás fejlesztésének időszerű kérdéseivel foglalkozó cikke. Dr. Gálos Istvánnak, a KB munkatársának A feladatok elhatárolása a községi párt- munkában című írására mindenekelőtt a községi és a járási pártszervek figyelmét hívhatjuk tel. Több cikk foglalkozik a párt munka különböző területeivel, közte az agitációs és propagandamunka tapasztalataival, módszereivel, lehetőségéivel. A folyóirat Karcolatok, megjegyzések című rovata pedig ezúttal egy szerencsi „édes” ügy tanulságaira hívja fel a • figyelmet. (csé.) A Miskolci Építőipari Szövetkezet [elvesz tetőfedőket,' kőműveseket és segéd munkásokat Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán: MISKOLC, Szeles u. 7. sz. most már készen áll. nagyon szép és a nagyközönség által könnyen elérhető helyen, egy kialakuló, új intézményközpont és városrész egyik első létesítményeként. Az átköltözésről, az új honfoglalás technikai részéről beszélgettünk Hubai/ Lászlóval, a könyvtár megbízott igazgatójával. — Nagy örömmel tapasztaljuk. hogy a II. Rákóczi Ferenc könyvtár átköltözése Miskolcon nagy társadalmi összefogásra mozgósított. A legkülönbözőbb szervek sietnek segítségünkre. A fegyveres eijőktől gépkocsikat és munkaerőt kaptunk a Volán teherkocsik mellé.' Helyi tanácsi szervek is segítenek gépjárművel, a munkáskezet/ pedig elsősorban a Molnár Béla Ifjúsági Ház iíjúgárdistái biztosítják segítségként a nehéz könyvrakományok mozgatásához. Terveink szerint április elejére teljesen befejeződik a 160 ezer kötet könyv és egyebek átköltöztetése, akkor kezdünk hozzá az új épületen belüli ren- dezkedéshez, a könyvtári rend kialakításához. Nyitás: április 29-én Magát a könyvtárépületet többször bemutattuk építése közben. Nem kívánunk erre ismét visszatérni, de örömmel kell regisztrálnunk, hogy nálunk nyitja meg kapuit az ország legnagyobb közművelődési könyvtára, amely nemcsak méreteiben lesz a legelső. hanem korszerű technikai berendezéseivel, a modern könyvtármunkához szükséges felszereltségével is méltó lesz nagyságához. — Május elseje tiszteletére 39 Ti. április '29-én nyitjuk tájé- — Ez meg u könyvtárai — koztál Ilubay László, a megnyitás, könyvtáravatás már a nemzetközi könyvév helyi eseményeihez is kapcsolódik. s annak egyik nem is kis jelentőségű rendezvénye . lesz. Egyébként az új épületben részleges munka máris található, mert módszertani részlegünk és sokszorosító üzemünk, valamint gazdasági hivatalunk' már átköltözött. A megnyitó napján. illetve közvetlenül a megnyitást követően csakpem teljes kapacitással dolgozhat a könyvtár, kivéve a zenei részleg és néhány technikai i felszerelés munkáját. Ezek különféle, rajtunk kívülálló, elsősorban technikai okok miatt később készülnek el és kezdhetik meg munkájukat, de például a zenei részlegben a könyvek és folyóiratok máris a közönség rendelkezésére állnak a nyitáskor, csak a zenehallgatás lehető- álmenetileg Tokajban cs Miskolcon Óvónői szakközépiskolai osztályok sege nem. Várják a közönséget Az új könyvtár épületének környéke napjainkban még a nagy építkezések vigasztalan környezetét mulatja. A tereprendezés határideje március Hl. Hihetőleg az építők el is készülnek addigra vele, és a környék megközelítően méltó lesz magához a könyvtárhoz. — Nyitásunk után továbbra is ellátjuk mind a város, mind Borsod megye közönségének könyvtári igényeit, sőt, a megnövekvő . adottságokkal arányosan szeretnénk növelni szolgálatainkat, Várjuk hát a közönséget, április 29-e után — mondta búcsúzóul Hubay László. (bm) Lapunkban már hírt adtunk róla. hogy az 1972-73- as tanévben óvónői szakközépiskolai első osztályokat is szerveznek. Az új típusú szakközépiskolai osztályok a tokaji Tokaji Ferenc és a miskolci Kossuth Lajos Gimnáziumban lesznek. Mivel új szakközépiskolai osztályokról van szó, az érdeklődők a helybeli általános iskolától kérhetik, hógv jelentkezési lapjukat ezekbe az iskolákba küldjék el. Az általános iskolai igazgatók feladata, hogy a tovább tanulni szándékozók jelentkezési lapjait 1972. március 31- ig eljuttassák a két gimnáziumba. Üj jelentkezési lapot nem lehet kiállítani. Az arányos jelentkezés érdekében kívánatos, hogy a miskolciak a Kossuth Gimnáziumba, a megyében élő fiatalok pedig a Tokaji Ferenc Gimnáziumba. Tokajba küldjék jelentkezésükéi. A szakközépiskó- lai osztályba csak azok nyerhetnek felvételt, akik a felvételi vizsgán megfelelnek a követelményeknek, A felvételi vizsga időpontjáról érté- sitik a jelentkezőket. a Mai egyetemisták jövő egyetemistáiért — Egyelőre csak annyit tudunk, hogy hat csoportunk lesz — mondta Simon László tanársegéd, aki a Nehézipari Műszaki Egyetem KlSZ-bi- zottságának megbízásából vezeti és összefogja az egyetemi előkészítő csoportok ügyeit. — És még annyit, hogy ezeket vidéki gimnáziumokban szervezi meg számunkra a megyei KISZ-bizottság. Furcsa helyzet alakult ki az egyetemisták által szervezett. és vezetett előkészítő csoportoknál. Amikor 1969- ben első Ízben vezettek az egyetemisták társadalmi munkában előkészítő csoportokat, még alig-alig volt , „versenytársuk”. Azóta egyre több szerv, intézmény kapcsolódik be ebbe a munkába. s hogy idézzem beszélgető partneremet; „nehéz Ái Orfeo há a Miskolci Galériában A napokban a Miskolci Galériában lépett fel az Orfeo bábegyüttes. Műsorukban Peter Weiss M och ip poi! úr szenvedései és a Maszkos bábpantomim című darabokat adták elő. A teremben teljes sötétség. Csak a színpadnak használt paraván előtt villan meg a fényfüggöny. Felerősített hangú magnetofonról szólal meg a szöveg, félúton beszéd és dal közt. A színpadon megjelenő maszkos báb- figurák mozgása mámort és révületet gerjeszt a nézőben. Megszállott! neurotikus hanghatások elidegenedélt őrülettel sokkolnak. A megszólaló egy szál hegedű hangja, mint a feszültségrablás kioldója a halottvirrasztásban, a gyermekkor démonai között. Megszállott játék ez a természetiéi. Szüntelen lüktetés, a rit- muskihágyások, improvizációk, szabad asszociációk rombolják szét az idő érzetét. A mozgásrítusok jelentése a tudatosság szintje alatt, mint a primitív népeknél. Minden megnyilvánulás önkifejezés. Társadalmi, politikai mondanivalót hordoznak. Az utánzásban való megélésben a mozgáshoz társul — nem egyszerű zaj terem tőként —, szürrealista technikával a kéthangú dallam. Az előadás után Margott Istvánnal, az együttes rendezőjével beszélgettünk. — Mikor alakult az Orfeo- egyiiltes? — 1968 őszén, főleg fiatal képzőművészeti ■ főiskolásokból. Ez azért volt. célravezető, mert magunk készíthettük bábjainkat és díszleteinket is. — Mi volt az első előadott darab? — Győré Imre Orfeo szerelme című népjátékának bábt/áltozata. Ez bábos szempontból elég rosszul sikerüli, mégis sokat tanultunk belőle. Második darabunk a Ránki György zenéjére készült 1514. Ezt a mai napig is sem oldunk meg. A megöl- játsszuk, kissé felújítva. Első dúsnak az életben kell megjelentős sikerünket a Mo- történnie. chinpolt úr szenvedéseivel ér- / tűk el. V.. R. — Milyen fejlődést jelentett számukra Peter Weiss? — A próbák során rájöttünk, hogy a bábművészet önálló műfaj, ru;m arra való, hogy szöveget illusztráljunk vele. Ezért kihagytuk Weiss szövegét, és amit megírt, azt el játszottuk. Weissnél megragadott. minket az a mély társadalmi elkötelezettség, amely Weissl az új baloldal egyik jelentős művészévé avatja, és az, hogy sablonok nélkül foglalkozik a kisemberek társadalmi helyzetével. Mindig a kisemmizettek mellett foglal állási. Ez egybeesett a mi céljainkkal is. — Mi a közvetlen céljuk darabjaikkal? — Az. hogy nézőinket megtanítsuk arra, nekik is. mint Moehinpoll úrnak, saját fejükkel kel! gondolkodniuk, hogy somsukat mindig meg kell változtatni ahhoz, hogy jobb legyen. Ezért van az. hogy mi n színpadon semmit csoporthoz jutni”. Nehéz, mert a továbbtanulni szándékozók középiskolások, gimnazisták, valamilyen oknál fogva szívesebben választják a tanárok által vezetett. előkészítőket. — Pedig a mi fiaink igazán szívesen csinálják ezt. a munkál. A szabad idejükből áldoznak fel erre nem is kis időt. és panaszt sem hallottunk róluk. Sőt. Azok közül a fiatalok közül, akik a mi csoportjainkban végezlek, 85 —90 százalék felvételt nyert az egyetemre. Ezzel az eredménnyel igazán nem kell szégyenkeznünk. Sajátos rend alakult ki az egyetemi fiatalok által vezetett előkészítő csoportoknál. Nemcsak a foglalkozásokat tartották meg, hanem egyetemi tábort is szerveztek a részvevőknek. S ez löbb szempontból is előnyös volt: egyrészt a tábor ideje alatt hatékonyabban tudtak a fiatalokkal foglalkozni, másrészt. pedig a fiatalok megismerkedhettek magával az egyetemmel is. — Ügy tervezzük, hogy április első napjaiban rögtön táborba hívjuk új csoportjainkat, a csoportok tagjait, a régiekkel együtt. Így talán sikerül behoznunk majd ezt a kis késést. Minden valószínűség szerint változtatunk majd a tanfolyamok módszerén is: áttérünk a levelező formára. Ennek a formának van már előzménye az egyetemen. Jelenleg is mintegy 30 elsős gimnazistával tartanak leve-i lezű‘kapcsolatot, s ezek a 1" - tatok is bejönnek időnként táborba. — Még 1971 nyarán vettük fel a kapcsolatot 30, akkor hetedikes úttörővól a csanyiki táborban. Azóta is levelezünk velük, kéthetenként kapják meg a feladatokat, s ez a módszer — úgy látszik — bevált. Velük az érettségiig folytatjuk a munkát, de erre a mintára kívánjuk megszervezni az újabb, már harmadikos dákokból álló csoportjainkat. Matematikából és fizikából készítik föl a gyerekeket. A mai egyetemisták. Azok. akik — táján saját tapasztalataikból okulva — nem sajnálják sem az időt, sem a fáradságot a jövő egyetemistáitól. Cs. A.