Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-11 / 35. szám

Rendeliiiifézet univáz-szerkezetbft! Az Ózd: Kohászati Üze­mekben új munkásjóléti in­tézmények épülnek. Az idén' átadják a kohóién dolgozók ezerszáz férőhelyes fürdő- és öltözőépületét, jövőre pedig elkészül a gyár új üzem- egészségügyi intézete. A négyszintes épületet univáz- szerkezetből állítják össze és építésére, valamint felszere­lésére több mint 30 millió forintot költenek. Az új létesítmények­ben tíz szakrendelő kap majd helyet — köztük sebészet, bel-, no- és bőrgyógyászat, röntgen. Menü fiipi A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat a nagyobb ételfo­gyasztás érdekében az étla­pokat úgy állítja össze, hogy mindenki megtalálja rajta az ízléséhez és zsebéhez legjob­ban illő ételeket. Több, na­gyobb étteremben, így Óz- cion, Sátoraljaújhelyen, Ka­zincbarcikán és Leninváros- ban az eddig megszokott két menü mellett megtalálhatják a vendégek az ifjúsági, nyugdíjas, kímélő és gyer­mekmenüket is. A kezdeményezés kapcsán máris jelentős forgalmat bo­nyolítottak le a vendéglátó előbb említett üzemegységei. Most folyik a tapasztalától felmérése, és ha megfelelő eredménnyel jár, akkor több üzemegységre is kiterjesztik a kezdeményezést. Sárospatakról száll a dal Hegyaljai Röpül páva-körök a le.ev /iában t Február 20-án. vasárnap , délután egy rövid órára | a hegyaljai községek dalosaié lesz a televízió nyilvánossá­ga. Abaújszántói ói a Sivaa I család dalkincse, továbbá az ' ottani, valaminc az undi és taktaszadai Röpülj páva kö­rük dalai, több szólista szó- i mai, a Bodrog 'Táncegyüttes; produkciói kerülnek a Sáros- j .-alakon felállítandó käme- ; rák elé, hogy bemutassák e hagyományokban gazdag vi­tték dalkincsét, dalszeretetét: i A műsor érzékeltetni kíván- ! ja azt a nemes fáradozást is, | amit Bakonyi Béla abaúj- ; szántói tanár, karvezslő. a | KOTA megyei szervezeténe! egyik vezetője a Röpülj páva i körök fejlesztése érdekében kifejt. A próbákat l'B-án ’és 18-én , tartják, az adás 20-án, va- j sárnap délután jász. í laboratórium, szemészet és fogászat. Ezenkívül üzemorvosi rende­lőket is kialakítanak, és itt helyezik el a gyár mentőál­lomását. A rendelőket korszerű vizsgáló és gyógyító beren­dezésekkel szerelik fel. Így például az ínysorvadásos be­tegségek kezelésére szénsav vaj dúsított vizű szájfürdő­ket helyeznek üzembe. Az ú.i intézetben, ahol helyet kap a vállalati szakszervezeti mun­kaügyi döntőbizottsága és nyugdíj-osztálya, 15 szakorvos és 12 üzem­orvos vigyáz majd a ko­hász dolgozók egészsé­gére. Az új szakorvosi rendelő- intézetnek a szerkezeti vázát már szerelik, és felépülése utón jelentősen csökken majd a kohászváros orvosi rende_ lőinek jelenlegi túlzsúfolt­sága. a lejjipapi Wáii&iaí&táí A minap váratlanul éllen. őrök jelentek meg a Tejipa­ri Vállalat miskolci üzemé­ben az esti órákban. A Bor­sod megyei Tanács kereske­delmi osztályának, a megyei kereskedelmi felügyelőség, a Mérésügyi Hivatal és az Élel­miszeripari Minőségvizsgáló Intézet szakemberei a szállí­tásra elkészített, valamint a tejet töltő automata gépek alól közvetlenül szúrópróba­szerűen kiválasztott tej és kakaó tasakokat, azok tar­talmát vizsgálták meg. Ugyanis ezzel kapcsolatban !obb bejelentés érkezett kü­lönféle szervekhez. A bizott­ság megállapította, hogy’ a panaszok nem voltak meg­alapozottak. A vizsgálat sem a mennyiséggel, sem a mi­nőséggel kapcsolatban nem talál l kifogásolnivalót. A vállalat ügyeletes mű­szaki vezetőjének közlése szerint korábban valóban előfordult, hogy a zacskóba töltött tej mennyiségileg hiá­nyos volt. A töltőgépet a vál­lalat kicserélte, most már szabályozható a tej és a ka. kaó pontos adagolása. Ezt az utóbbit igazolta a vizsgálatunk is. SzombaiUy Zoltán az Országos Mérésügyi Hivatal kirendeltségének vezetője 0 fi ra fy i Világhírű vendégek i-sts0 kés® Si tök •a A Szekszárdi Járásbíróság megkezdte ifj. Zsidó Béla és hót társa bűnügyének tárgya­m • ügyeletes riporterünk jelenti: Mint már arról hírt ad­tunk, szakértők bevonásával a tűzoltóság és rendőrség már szerdára virradó éjjel megindította a vizsgálatot a miskolci István-malom ki­gyulladása okának meg­állapítására. A vizsgálat több napig tart majd, mivel a ro­mok, és az állandó omlásve­szély nehezíti a tönkrement berendezések alapos ellen­őrzését. Annyit azonban már megállapítottak, hogy a tűz a földszinti hengersor szívóvezetékénél gyulladt ki. A vizsgálat eddigi megál­lapítása szerint a tüzet az okozta, hogy az őrlőhenge­rek közé idegen fémtárgy kerülhetett, mely felizzott a súrlódástól, és lángra lob- baníottá az elszívóesö veze- i (ékében levő gyúlékony j anyagot. Az anyagi kár ineg- i állapítása is tart még. Becs- J lések szerint 20 millió forint j értékű gép és berendezés pusztult el. A tűz után azonnal intéz­kedtek a folyamatos liszt- és kenyérellátás érdekében. A megyében működő kisebb malmokban átálltak a há­rom műszakos őrlésre, és több olyan malom gépei is működnek, melyek az utób­bi időben nem őröltek. Szükség esetén az ország más részeiről irányítanak megyénkbe liszt.szállítmányo­kat. * Itt a hóvirágidény! A mis­kolci főutcán lépten-nyomon utcai árusokba lehet ütköz­ni, akik hatalmas kosárból kotorásszák elő az apró vi­rágú hóvirágcsokrot. A sze­szélyes idő is segít, hiszen ilyen forgalom csak február végén, március elején van a „hóvirágpiacon”. * Szilvásvárad és Bélapát­falva között a 9223. számú személyvonat elgázolta Bá­rány: Lajosné, szilvásvárad! lakost. Az asszony öngyil­kossági szándékkal a vonat elé vetette magát, és súlyos fej- és lábsérüléseket szen­vedett. Balesetet okozott a 9524/A számú személyvonat is, amelyik éppen beérkezett a kazincbarcikai állomásra. A II. számú vágányon tar­tózkodott ugyanis Bari Fe­renc sajókazai lakos, akit a vonat lesodort a sínről. Ba­ri Ferencet könnyebb sé­rülésekkel kórházba szállí­tották. xirammemsBsmma «tM»iw*aE«s Sárközi hímestojások lását. A többi között tavaly augusztusban pedig a Szek- szárd—Sárbogárd között köz­lekedő személyvonatot ki akarták siklatni, hogy a postakocsit és az utasokat ki­rabolják. Ez a tervük azért hiúsult meg, mert nem arra a sínpárra raktak hatalmas köveket', amelyen a vonat érkezett. Hirosimái figyelmeztetés Az Aszahi című tokiói lap jelentése szerint 1971-ben újabb 7ö páciens halt meg a hirosimai atomkórházban, az 1945 augusztusi amerikai bombatámadás kiváltotta be­tegségek következtében Az atomkórház orvosai közölték, hogy ebben az évben feltű­nően magas volt a rákos megbetegedések száma: az el­hunytak közül húszán gyo­morrákban, nyolcán tüdő­rákban haltak meg. A hiro­simai atombomba évi átlag­ban még mindig 5ö ember életét oltja ki. s tojások Két világhírű művész érkezett a napokban inagánrcpülőgé- pen a Ferihegyi repülőtérre. A „KékszakáU” című NSZK— francia—olasz koprodukcióé film helyszíni forgatását már meg is kezdték Budapesten és íí: '”'rd Burtont, a film fő­szereplőjét elkísérte felesége is. iz Taylor, a világhírű filmszínésznő. Képünkön: Richard Burton és Liz Taylor a Ferihegyi repülőtéren KÖZÖS MUNKAPROGRAM • Az MHSZ, a KISZ és a magyar néphadsereg miskol­ci vezetői a honvédelmi ne­veléssel kapcsolatos felada­tokról tárgyaltak 9-cn, szer­dán. Közös ,munkaprogramot dolgoztak ki, s ennek kere­tében rendezik meg március elején a bevonuló fiatalok szüleinek találkozóját „Ka­tona lesz az én fiam is” címmel. BRIG ADV E3ETÖK FÓRUMA A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete és a Nehéz­ipari Minisztérium február 15-re hívta össze Budapestre az iparág szocialista brigád­vezetőinek második szakmai tanácskozását. Eltűntették a «omiaíironesukat ( r asárnapi számunkban szóvá leilük, hogy újfajta vízszennyezési ..eljárássá.!' találkoztunk a gesz- lelyi Hernád-hidnát ahol valakik kimustrált gu­miabroncsokat dobálta!: a folyó jegére. Azóta úgy nagyjából eltüntették a vízszennyezésnek ezeket a jé­gen éktelenkedő ,, bűnjeleit”. Azért csak nagyjából, mert a gumiabroncsokat elégették, de az égés nyomai, az így keletkezeti szennyeződés ottmaradt szinte be­lesütve” a jégpáncélba. Szinte bizonyosra, vesszük,, hogy a. gumiatbroncs- hajigálók és a gumiégetők ugyanazok a személyek voltak. Örülünk, hogy cikkünk nyomán lelklismerel- fúrdalásuk támadt. Még örvendetesebb lenne, ha a jö­vőben egyszerűbb módszert találnának a használt gu­miabroncsok megsemmisítésére. MÁJLIBA Dr. Pacs István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem adjunktusa a májliba-te- nyésztésről tart előadást ma a szerencsi művelődési köz­pontban, délelőtt 10.30 órai kezdettel. Az előadást a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából tartják. ŰRKUTATÁSRÓL A Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ­ban február l(j-ún délután fél 3 órai kezdettel dr. Sza­bó Gyula, az Uránia Csil­lagvizsgáló igazgatója a szovjet űrkutatás tudomá­nyos eredményeiről tart filmvetítéssel kísért előadási. KNF-GYÜLÉS MEGYASZÓN , A napokban tartották a Hazafias Népfront gyűlését Megyaszón, amelyen 350 em­ber vett részt. Ott volt Iniri Gyula, a Szerencsi járási Pártbizottság első titkára, országgyűlési' képviselő, aki felszólalásában méltatta a HNF tevékenységét. A lel­kes hangulatú összejövetelen a helybeli úttörők műsort is adtak. AGROFÖLÍA LENIN VAROSBÓL A Tiszai Vegyikombinát I-es számú műanyag-feldol­gozó gyárában naponta 40 ezer fóliazsákot készítenek. Az agrofóiia legyártott meny- nyisége pedig közel 5 ezer tonna. A termékekkel a mezőgazdaságot kívánják se­gíteni. idrárás Várható időjárás ma esi:": időnként felszakadozó felhú- £ zet, ismétlődő csövei. Mér­sékelt, időnként élénk déli, délkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let ma: plusz 3- plusz ti 173!; között . JAVÍTÁS MIATT ZÁRVA! Február 25-ig zárva tart a közkedvelt tapolcai termál - és barlangfürdő. A vízhiány is. de különösen a tatarozás az, amiért a fürdőt az előbb említett időpontig zárva tart­ják. VÁROSI SELEJTEZŐ ' Február 12-én, szombaton tartják a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Házban az irodalmi színpadok, színját­szó és folk-beat, együttesek városi selejtezőjét. Az itt to­vábbjutott együttesek kerül­nek a városi döntőbe. PETŐFI NEVÉVEL A sárospataki új, Ki tan­termes általános- iskolái, mely a múlt évben készült el. Petőfi Sándorról nevezik eh A költő «annak idején ba­rátságot kötött a pataki diá­kokkal. tanárokkal, s költe­ményeiben is tükröződik a táj szeretete, BÁL ÉS KI MIT TUD? Hol nép, február 13-én es­te ti órai kezdettel rendezik meri Matyiben a hagyomá­nyos cigánybáll. a kultúr- l: árban. Műsorként. Ki mH ' id? lesz, rr zenéről ped.n Jónás Két mán gS zeneitara gondoskodik. VITA A JELEN (DÓRÓL A napokban vetítették Óz-' dón Bacsó Péter Jelenidő című filmjét. A munkások hétköznapjairól, a demokra­tizmus lehetőségeinek ki­használásáról szóló, új tű­met a gyúrva ros számos szóda lista brigádja szerve­zetien tekintette meg. s részvételükkel február 22-én ankétot rendeznek a Jelen- időről. Az ankéten - részt vesz Bacsó Péter rendező is. Kedveltté váltak külföldön is a szépen festett, sárközi min­tákkal díszített húsvéti’ hímes tojások, amelyet a Tolna me­gyei Dees község Háziipari Szövetkezete szállít a megren­delőknek. A Sárköz egyik leghíresebb toiásfestője. Farkas Lászlóné 35(! db hímes tojást készített a Háziipari Szövetke­zet megrendelésére KSZAK-i\lAG Y A HOllSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: ionon LÁSZLÓ, szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Központ: Ut>-132. 16-072, 35-3:10. 30-579. Titkárság; Ui-ílOü Gazdaságpolitikai rovat: id-uoö. Pártrovat: 10-07J1 Belpolitikai rovat: 10-450 Kultúrrovat: 10-007. Sporlrovat: 16-049 Munkáslevelezés. panaszügyek: 10-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: WIHTII LAJOS. Telefont 30-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ti 15-17 Telefon: 16-213. Ter­jeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a hclvt postahivataloknál es a kézbesítőknél. Az előfizetés díja eev hónaora 20 forint index: 3. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN 1 rtizl: a tizet?

Next

/
Thumbnails
Contents