Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-03 / 28. szám

NAJ>I POSTÁNKBÓL BHsssá, vagy szívesség? Január 15-én eltűrt az unokám lába és 18-án dél­előtt begipszelték. Délelőtt fél 10-kor azt mondta az , ápolónő, hogy mentőt hív, ideadta a papírt azzal, hogy várjak. Dél felé megkérdez­tem az egyik ápolónőt, mi­kor jön a mentő, hiszen a gyerek nagyon fázik a fo­lyosón. Azt felelte, hogy csak este jönnek, s akkor is csali szívességből viszik haza a gyereket. Ezt én nem értem. Miért szívesség, hiszen a gip­szelt lábú gyereket még fel­öltöztetni sem tudtam, és ebben a hidegben a háta­mon kellett felvinni a hegy­re. Szeretném tudni, jogos-e ilyen esetben a mentőszállí­tás, vagy tényleg csak szí­vesség ? Illyés Béláné Miskolc, III., Martinász u. 8. * A miskolci mentőállomás vezető főorvosa, dr. Horváth Endre válaszol: — A beteg hazaszállítása a kórházból, vagy a rendelőin­tézetből nem szívességből tör­ténik. Az ápolónő a félreve­zető tájékoztatás helyett in­kább hívta volna fel a men­tőállomást, és érdeklődött volna, mikorra várható a kocsi. Ha a rendelőintézeti, vagy a kórházi orvos elren­deli a beteg hazaszállítását, s erről értesítenek bennün­ket, úgy annak sorrendben eleget teszünk. A mentők feladata közül első a mentés, majd sürgős­ség szempontjából a kórház­ba, vagy a rendelőintézetbe szállítás, s csak ezután tehe­tünk eleget a hazaszállítá­soknak. Ha például a kórhá­zakból csak egy nappal előbb kapnánk értesítést a haza­szállítandó betegekről, gyor­sabban tudnánk másnap le­bonyolítani, mert csoporto­síthatnánk, előre beoszthat­nánk a munkát. Tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy Miskolc te­rületén nappal 15, éjjel 6 ko­csi áll a mentőállomás ren­delkezésére, s vannak idő­szakok, amikor ez kevésnek bizonyul. Ez is egyik oka, hogy a hazaszállításra néha várakozni kell, de a kirende­lésnek minden esetben eleget teszünk. Nem lehet így iskolába járni... Községünkből és két szom­szédos faluról — Szászfáról, Keresztétéről — a felső ta­gozatos tanulók Kraszn ok­vajdára járnak körzeti isko­lába. Naponta, külön erre a célra adott autóbusz szállíta­ná őket oda és vissza. Ez a gépkocsi azonban rendszer­telenül, vagy egyáltalán nem közlekedik. A téli szünet előtt két héten át reggel ugyan beértek a tanulók, de délután már gyalog kellett- hazajönniük, mert az autó­busz elromlott. Esőben, hó­ban, nehéz táskával gyalo­goltak nap-nap után 6 kilo-' métert. A szünet után még rosszabb lett a helyzet. Ma már két-llárom napig be sem szállítják őket, vagy ha igen, akkor is csak 11 órára érnek az iskolába. A máso­dik félévben eddig csupán 4 teljes napot voltak iskolában, és a mulasztásokat önszorga­lommal nagyon nehéz pótol­ni. A szállításról a 3. sz. AKÖV encsi kirendeltségé­nek kellene gondoskodni. Mi megértjük, ha esetenként el- romjjk az autóbusz, de hogy heteken keresztül tartson ez az állapot, azt már nehezen. A kirendeltség vezetősége panaszunk, az iskolaigazgató, a községi tanács elnöke, a párttitkár hivatalos kérésére sem változtat a helyzeten. Mit tegyünk hát? Czövek Lajos és társai Pamlény Vetélkedő Monokon Monok és Golop községek közös Tanácsa a tanácsi dol­gozók továbbképzése során kétórás vetélkedőt rendezett január 27-én délután. Az új tanácsi törvényt és a mun- Icaügyi jogszabályokat 68 kérdésben dolgozták fel úgy, hogy egy-egy személy 8—8 kérdést kapott. Az elért szép eredmény bizonyította, hogy a. részvevők gondosan felké­szültek. Az első három he­lyezett az erkölcsi elismeré­sen kívül pénzjutaloméiban is részesült. A tanács vezetősége elha­tározta, hogy a jövőben újabb vetélkedőt rendez, s nemcsak a tanácsi dolgozók­nak, hanem szélesebb kör­be«. és változatosabb téma­körrel. Ezúton is előbbre kí­vánja mozdítani a község dolgozóinak általános műve­lődését és politikai képzését. Zsuffa Tibor Monok Mély fájdalommal tudat- juk. hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon JUHASZ LAJOS életének 74. évében, várat­lanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halot­tunk. Húsz László temeté­sén megjelentek, sírjára vi­rágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a FÉMTVTLL és a Csepel Nagy­kereskedelmi Vállalat dol­gozóinak együttérzésükért. A gj'ászoló család köszönetnyilvánítás Hál ás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak és is­merősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, Kiss János temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a Nemzetőr és a Ber­talan utca lakóinak, velünk való együttérzésükért. özv. Kiss János né és a gyászoló család Háztartásban jártas középkorú nőt felve­szünk. Hejőcsaba, Csa- bavezér u. 62. Győ­riek. ADÄS-VHTEL Hízott sertés eladó. Miskolc, III. kér., Bla- ha Lujza u, 7. 1 db kétszemélyes rekamié és ágynemű- tartós heverő eladó. Tóth u. 32. Wartburg de Luxe gepkocsiutalványt cse­rélnék négy, vagy öt hónappal későbbi ká­li tál á sra. Teleionszá m: .15-456. _________________ E ladó keveset hasz­nált, fehér, zománco­zott, öntöttvas fürdő­kád. vörösréz fürdő­kályha, konyhai fal i- kutak. öntöttvas W. C.-csészék. Budai Jó­zsef u. 11. Skoda Octávia Su­per gépkocsi megkí­mélt állapotban eladó. Érdeklődni: 34-649. Eladó egy sötét, tel­jes hálószobabútor. Megtekinthető délelőtt 11 után. Vörösmarty u. 49., 5. ajtó. ________ E ladó zongora, bécsi, márkás, kereszthúros, páncélkeretes, íélrö- vid. Somogyi Béla 26., utcai lakás. Naponta délután 5—8 között. Megkímélt, jó álla­potban levő Skoda Octávia személygépko­csi eladó. Katalin u. 8. I. kér. Dr. Dóczi. Eladó 673 négyszög­öl szőlő és gyümölcsös Diósgyőrben, a Pecér- völgyön. Érdeklődni: III. ker„ Hegyalja u. 26.__ K ülön bejáratú, bú­torozott szoba kiadó. 1. kér., Csermely u. 24. Dózsa Gy. folyta­tása___________________ 3 szobás, palatetős új ház, 400 négyszögöl telekkel, buszmegálló­nál eladó. Miskolc, II. kér., Kelet u. 45. INGATLAN Eladó azonnal be­költözhető kertes ház. Nagy Sándor u. 27. 80 négyzetméter alap- területű asztalosmü- hely gépekkel kiadó; szövetkezetnek is. Ér­deklődni: mindennap, Görömböly, Sebes Gy. 20. Egyedülálló férfi, vagy nő eltartását életjáradékkal lakásért házaspár vállalná. Mo­csári Gézáná, Miskolc, Agnes u. 3. _________ 3 2/180, barna fiatal­ember házasság céljá­ból megismerkedne 23 —30 év közötti lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Csak fényképes leve­lekre válaszolok. ..Köl­csönös megbecsülés” jeligére a kiadóba. A Borsodi Ércelőkészítő Mű felvesz víz-gáz-csőszerelö, lakatos, gumivulkanizáló (gumija* vító), hegesztő szakmunkásokat, kocsirendezőket, beta­nított munkásokat, gépkezelőket, mintavevőket. Heti 42 órás és 44 órás munkaidő. Munkásszállást és napi egyszeri kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. A Fejér megyei Bauxitbányák tekéidre keres alatti munkára 40 éves ■ életkorig vájárokat, csilléseket, segédvájárokat, villanyszerelőket, lakatosokat. külszíni munkára: villanyszerelőket, lakatosokat, segédmunkásokat A bányászatban szokásos hűségjutalom és évi 40 q szénjuttatás van. Az 1973-as évben lakást biztosítunk. lehet személyesen, vagy írásban a Fejér AMFORA—ÜVÉiiyák üzemgazdasági osztályán, Fejér Miskolc, Besenyői u. K Székesfehérvárról vonat- és A Miskolci Kertészeti Vállalat alkalmaz 1 (ö gyakorlattal rendelkező «épészmérnököt OSZTÁLYVEZETŐI BEOSZTÁSBA, 1 lő gyakorlattal rendelkező kertészmérnököt MŰSZAKI-ELLENŐRI BEOSZTÁSBA, valamint 1 fő SZÁLLÍTÁSI ELŐADÓT és 1 fő KÖZGAZDÁSZT, egyetemi végzettséggel. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztáyán, MISKOLC, Szcnípétcri kapu. A B.-A.-Z. megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vál­lalat. húsipari szakmunkás- tanulókat beiskoláz az 1972—73-as tanévre. Jelentkezni lehet a vál­lalat személyzeti és okta­tási vezetőjénél, Miskolc, Vágóhíd u. 16. szám alatt.* Mély fájdalommal tudat- f julc. hogy a szeretett test- J vér és rokon BALLÓK TIVADAR gépkocsivezető életének 38. évében, csen­desen elhunyt. Temetése február 3-án délután 2 óra­kor. a Deszlca-tem etöben, A gyászoló család j Mély fájdalommal tudat­! jak, hogy a szeretett édes­1 apa, .nagyapa, testvér Icon és ro­MISI I JÓZSEF életének 78. évében ina­glkue hirtelenséggel el­hunyt. Temetése február 4­én, pénteken délután 2 óra-j kor. a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászold csatád Felejthetetlen halottunk, SZŰCS DÁNIEL hamvainak búcsúztatása február 4-én. pénteken 1 órakor, a Mindszenti rom. kát. temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk üzv. VISEGRADY GYULÁNÉ 1072. február 1-én, életének .92. évében, csendesen el­hunyt. Temetése február 3- án délután 4 órakor, a Deszka-temetőben. Gyászoló gyermekei A Miskolci Kertészeti Vállalat alkalmaz 1 gyakorlattal rendel­kező általános árelemzőt, 3 gép­kocsivezetőt és i MTZ-rakodóra vezetőt. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán, Miskolc. Szent- péteri kapu. Takarítónőt irodatakarítás cél­jából, segédmunkásokat gépko- csirakodóknak felveszünk. Je­lentkezni lehet; Miskolci ÁFÉSZ, Kossuth u. l.. I. cm., ipari osz­tályon, 8—!)-ig. A Beton- és Vasbetonipari Müvek miskolci gyára azonnali belépéssel alkalmaz lakatos, kő­műves, villanyszerelő szakmun­kásokat. férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a telepvezetőnél, Miskolc, József A. u. 23—27. A Beton- és Vasbetonipari Müvek miskolci gyára kazincbar­cikai telepe azonnali belépéssel alkalmaz lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés ka­zincbarcikai telepen, a telepveze­tőnél. Kazincbarcikai vagy Kazinc­barcika környéki lakost, 5 éves gyakorlattal rendelkező karosszé­ria lakatost és autóvillamossági szerelőt azonnali belépéssel fel­veszünk. Munkabér megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Észak­magyarországi Regionális Vízmű cs Vízgazdálkodási Vállalat, Ka­zincbarcika, Tardonai út, 1. sz. szállítási üzem. A 103. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet felvesz egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel ren­delkező pedagógust kollégiumve­zetői munkakörbe. Továbbá kol­légiumi nevelőtanárt főiskolai végzettséggel vagy képesítés nél­küli, 25 éven felüli dolgozót, érettségi bizonyítvánnyal, szerző­déses munkaviszonyba. Jelent­kezni lehet személyesen, vagy írásban, önéletrajzzal, az intézet igazgatójánál, Sajószentpétcr, Bé­ke tér 2. sz. Az ELZETT sajószcntpéterl te­lepére betanított segédmunkáso­kat felveszünk, csiszolói munka­körbe. Bérezés a betanulási idő után, teljesítmény szerint. Je­lentkezés a telep munkaügyi osz­tályán. ÉRTESÍTÉS! Értesítjük a Miskolc III. kér. Nagyváthy utcától Marx térig lakó fogyasz­tóinkat, hogy az ÁKAM­SZOLG ÁLTATÁST ,1972. február 5-től feb­ruár 28-ig, 7—16 óráig feszültség mentesítés miatt szakaszosan SZÜNETELTETNI FOGJUK. ÉMASZ 111. sz. Autótulajdonosok! Figyelem! Üj szolgáltatás az AFIT keretén belül. AFIT-OTP hitelakció Vegye igénybe az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat és a Borsod megyei OTP Igazgatóság által biztosított OTP-hitelakciót. Az OTP-hitelakció a magántulajdon­ban levő személygépkocsik javítására vonatkozik. Karambolos javítások, gépkocsik teljes és részleges fényezése, hatósági műszaki vizsgára felkészítés, szükség szerinti szerkezeti javítások, műszeres diagnosztikai vizsgálatok alapján: motorjavítás, futóműjavítás, . autóvillamossági javítások. Most használja ki a kedvező személygépkocsi-javítási lehetőséget. OTP-hitcllel kapcsolatos felvilágosítás: OTP megyei Igazgatóság, Miskolc. JAVÍTÁS ÉS ÉRDEKLŐDÉS: A FIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 8. sz. üzemegysége, Miskolc-Hejőcsaba, Téglás u. 4. Telefon: 38-711. OTP-HITELAKCIÓ OTP-HITELAKCIÓ A Mechanikai Müvek által gyártott minden OLAJKÁLVHA (Minikalor, 622,B. tip., M—630 luxus, ií^22 tip.) GARANCIÁLIS IDEJE \ az eddigi 2 év helyett: 1972. január l-től 3 év ill, íozat A január 1. után vásárolt olajkályhákra vissz jelöőíeg is vonatkozik ez a hosszabbítás, függetlenül attól.atemá a ga­rancia jegyen 2 év szerepel! ,keU c. (A f:_ — kém helyett) N X

Next

/
Thumbnails
Contents