Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. február 23., szerda Miskolciak a képernyőn Kedden kora este a miskolci öntevékeny művészet jó hírét sugározta a televízió képernyője. A Kiváló együttesek a kamerák előtt sorozatban a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ keretében működő Avas Táncegyüttes adott rövid ízelítőt felkészültségéből, mindennapi életéből. Két hónappal ezelőtt ünnepelte az együttes fennállásának húszéves jubileumát, s akkor vette át folyamatosán végzett magas értékű ■munkájának elismeréséül másodszor a kiváló, együttes kitüntetést. A televízió félórás filmje természetesen nem* a két évtizedes múltat fürkészte, hanem az együttessé kovácsolódott' csoport mai életéből mutatott fel egy keveset, ami az adásidőbe feleférhetett. A főcím előtti indító képsor azt kívánta jelezni, kikből tevődik össze a csoport, merre, hányféle munkakörben dolgoznak a táncosok. Lakatos és diák. kárpitos és csemegebolt-vezető, gépészmérnök és hegésztő, adminisztrátor és fodrász és ki győzné még felsorolni a sokféle elfoglaltságot, a táncosok hivatásszerű foglalkozását, amelyhez nemes hobby- ként, (i művészet iránti rajongás kifejezőiéként csatlakozik a minimálisan heli tízórai elfoglaltságot jelentő tánc. De talán már szükség- teleri is őket bemutatnunk, inkább a televízióban látott műsorról szólunk. A televízió műsora jól szerkesztett volt. Nemcsak a kész produkciókat mutatta fel, hanem a műhelymunkát is, a nélkülözhetetlen dalta- nulást, a folklórismeretek elsajátítását, a mozgásgyakorlatokat, mint a táncok alapjait. Külön öröm számunkra, hogy a televízió műsorába az együttesnek azon produkciói kerültek, anié- lyek leginkább kifejelik a. csoport tagjainak és Galambos Tibor. koreográfus és művészeti vezetőnek törekvéseit, amelyek között mind Megfiatalodik a 150 éves kollégium D Ö Két év alatt ' a felújítási munkákat Kereken 150 esztendeje, hogy a 441 éves sárospataki kollégium Rákóczi utcai főépülete Nyíry István akkori professzor tervei és lelkes irányítása alapján elkészült. Másfél század telt el azóta, ami nem kis idő. S bizony az öreg, kollégiumnak nemcsak a külső arculata kopott, meg. hanem a tetőzete, födémgerendái is megrokkantak. Szükségessé Yált tehát az egész épületsor teljes felújítása. Erre több mint 10 millió forintot előirányzott költségvetésében a városi tanács. A munkát — hosszúra nyúlt előkészületek után — végre tavaly ősszel megkezdte a megyei építőipari vállalat, de az elmúlt évben még csak kisebb 'összeg felhasználására került sor. Ebből mindössze a díszterem újjáépítését végzik. 1 Eredetileg három évre tervezte a vállalat a kollégium teljes felújításának befejezését. Most lehetőséget talált arra, hogy a munkálatokat meggyorsítsa, s a vállalat . szakvezetőinek ígérete szerint 1972-ben nemcsak a főépület restaurálását fejezik be, hanem a gimnáziumi szárny felújítását is megkezdik. A tanács a munkálatokra ebben az évben 6 millió 091 ezer forintot ad. Ha a vállalat a módosított kivitelezési tervének ütemét tartani fogja, akkor az eredetileg három évre tervezett felújítási munkákat két év alatt elvégzik. Nagyon várja ezt nemcsak a város társadalma. hanem a szülők, diákok. és az iskolából kikerült, s az érettségi találkozókra visszatérő sok-sok ezer öreg diák is. már csak azért is, hogy az öreg kollégium külsejében is mennél előbb méltó legyen régi és mai híréhez. Tegye szebbé, hangulatosabbá otthonát gyárunk új termékével, a ujázas és mázolatlan virágcseréppel! > i Többféle színben és méretben Kaphatók a FIM romhányi építési kerámiagyárban Bemutatkozott az Avas Táncegyüttes kevesebb a szokvány, az elkoptatott fogás, motívum, s mind nagyobb teret’ kap a merészebb koreográfia, az artisztikusabb közlési mód. Különösen tetszett ismét á Tere-fere, a Jártatós, és nem utolsósorban a Forradalmi verbunk, amelyek éppen ezeknek a törekvéseknek kitűnő példái. Az Avas Táncegyüttes már otlhcyios minden jelentős hazai népitánc-fesztíyálon, nem ritka vendég a nagyvilág színpadait], sem. Jó, hogy most a képernyőről itthon is megismerhette a fél ország. (bm) Lelkesedésben nincs hiány Irodalmi színpad Muesonyban IF.TŰ KAULICS .TÄNOST, a kertészetből hívták be a múcsonyi termelőszövetkezet irodájába. Csizmában, munkaruhában volt, s - ha. nem tudtam volna élőre, hogy ő az, akit keresek, nem ismertem volna rá. Mert ez a kertésztechnikus fiatalember, a termelőszövetkezet kertészeti brigád vezetője nagy fába vágta a fejszéjét. Ö a községben megalakult irodalmi színpad vezetője. — Amikor leszereltem és hazajöttem, nagyon bántott, hogy semmi sem volt a faluban. Én tagja voltam a hatvani irodalmi színpadnak. Eszembe jutott:, hogy jó lenne itthon is létrehozni ilyet. Az elképzelést tett követte. Egy évvel ezelőtt már megkezdték a.próbákat. A K1SZ- szervezet égisze alatt. Pihenők Mezcy István rajza Országos középiskolai íoíokiállítás A pécsi Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-szérvezete, a Baranya megyei KlSZ-bizottság támogatásával f elsza ba d úlás u nk évfordulójának tiszteletére országos középiskolai fotókiállítást rendez Pécsett, a Magyar Fotóművészek Szó- Vétségé* és a Népművelési Intézet védnöksége alatt. Az április 4-től 13-ig tartó kiállításra március 6-ig kell beküldeni a pályaműveket. Részt vehet minden húsz évnél nem idősebb, középfokú oktatásban részesülő tanuló, személyenként legfeljebb 4, kötetlen témájú, országos kiállításon. vagy pályázaton még nem díjazott fekele-fe- hér képpel. Nevezési lap és bővebb felvilágosítás, a rendező gimnáziumnál (Pécs. Széchenyi tér 11.) szerezhető be. i A Tiszai Vegyi Kombinál lel vételre keres forgácsoló és hegesztő szakmunkásokat, valamint vasipari segéd- és betanított munkásokat, forgácsoló szakmunkás munkakörbe történő átképzésre Kereseti lehetőség: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: személyesen, a vállalat munkaügyi osztályán! Lenin várc/ban. Nem akarták megváltani a világot. Csak arra gondoltak, hogy jó lenne csinálni valamit, s ha már csinálnak valamit, az akkor legyen irodalmi színpad. Az elsp bemutatkozásuk — ha nem is kirobbanó sikert, de — sikert hozott. A kispolgárok- című szatirikus, szerkesztett m űsoi-u kát h a t-van h ár m a n .nézték meg. Nem sokkal bemutatkozásuk előtt a7. állami Déryné Színház .előadására mindössze húszón nyolcán voltak kíváncsiak a községben. Április 4-re verses összeállítást tanultak be, azután megint egy vidám műsor következett.' A/, egyik KIS2- összejövételen a mai /magyar irodalomból mutattak be egy rövid műsort. , A figyelem egyre inkább rájuk terelődött' — a falu oldaláról. A közelmúltban megtartott bemutatójukra már több mint százötvenen voltak kíváncsiak. ' Ha a számok nem is tudnak mindenről beszélni, azért valamiről árulkodnak. Ebben az esetben arról, hogy fel tudták kelteni az érdek- • íődést. S ez Muesonyban nagy szó. — Vidám dolgokkal kezdtük. Tudtuk, hogy nem lehet ajtóstól rohanni a házba. Ez a műfaj idegen volt az itt élőknek;. Talán most már komolyabb műsorhoz is hozzá kezdhetünk. Mert mi mindenesetre irodalmi színpadként; szeretnénk működni. — Hogyan sikerült megszervezni a színpadot? — Plakátokat tettünk ki. Kilencen jelentkeztek. Többnyire középiskolásak, de volt közöttük két szakmunkás is. — Mit szóltak hozzá a faluban? — Csak azt tudom, hogy kezdetben néhány szülő elkísérte a gyerekét. Megnézte, hogy jó helyre jár-e a gyerek. Aztán, mivel látták, hogy rendes helyre jár, megnyugodtak. De most már csak heten vagyunk ... Az alapító tagok között mindössze ketten voltait, akik korábban is álltak már pódiumon. /A többiek ebben az irodalmi színpadban ismerkedtek a műfajjal. Vezetőjük azt mondta, hogy sokat kell tanulni, gyakorolni, próbálni, hiszen lényegében valamennyien most kezdik. S eredményt elérni csak soksok. tanulás, áldozat árán lehet. Persze nemcsak ezért vannak nehéz helyzetben. Az irodalmi színpad meglehetősen furcsa státusban van. A KIST, szervezte meg, a művelődési házban tartják a próbákat, ifjú K au lies János is onnan kánja a 200 forintos tiszteletdijat. De ha valahova utazni kell, akkor a termelőszövetkezet biztosítja a szállítást. Az pedig nem mindig jó, ha sok a „gazda”.' Mért. bizony csak ilyen körülmények közölt adódhatott élő, hogy az” egyik előadás .kellékeit; az irodalmi színpad vezetőjének tiszteletdíjából kellett megcsináltatni. Nem panaszképpen mondta el, inkább tényként: jó, hogy volt az a pénz! A termelőszövetkezet párt- titkára azt mondta; nehéz dolguk van. Nem az övék az irodalmi színpad. De hát a KISZ-nek sincs pánze, a művelődési ház költségvetése pedig rendkívül szűkös. Abból csalt a tiszteletdíjra futja. EGY DOLOG bizonyos* S ezt a szövetkezet pártlil- kára is megfogalmazta: „Jó, hogy van ez az irodalmi színpad, van ez a mozgás a- faluban.” Csakhogy félő, hogy támogatás híján lelohad majd a lelkesedés. S akkor elfogy majd ez a kis csoport is, mint ahogy elfogytak a régi kezdeményezések résztvevői. S ezért igazán kár lenne.' Csutora,s Annamária A Magyar Pedagógiai társasig küldöltközgyilése Az( öt esztendővel ezelőtt, 1967-ben újjáalakult Magyar Pedagógiai Társaság kedden a budapesti pedagógusok központi kultúrotthonában. a Fáklya klubban tartotta meg vezetőségválaszló küldöttközgyűlését. A kivetkező négy esztendőre megválasztotta a Magyar Pedagógiai Társaság elnökségét, ügyintéző szerveit és tisztségviselőit. A társaság elnöke dr. Jausz Béla, nyugalmazott egyetemi tanár, főtitkára pedig Simon Gyula lett. . A Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat (KEV1TERV) vállalja mezőgazdasági vízgazdálkodás, h n o közműves vízellátás, csatornázás és szennyvíztisztítás valamint ezekkel kapcsolatos agrárhasznosítás, meliorációs, magas- és mélyépítés — gépész és elektromos szakterületeken tanulmánytervek, beruházási programok és kiviteli tervek készítését, i Címünk: Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat, Szolnok, Tiszaliget. pf.: 99. Telefon: 12-735 és 13-170.