Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-22 / 44. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972, február 22., kedd Közös erőfeszítéssel „Mezőgazdasági jellegű já­rás vagyunk ugyan, de két nagy ipari centrum: Miskolc és Lerünváros vonzásköré­ben. Ennek megfelelően igen magas ' a/, eljáró dolgozók szama, akikét a közművelő­dés ma is csak nehezen és csak alkalmakként ér el.” Ezzel a summás megállapí­tással indítják a mezőcsáti • járási Egressy Béni Művelő­dési Központ idei munka­tervét. A lent megállapítot­tak alapvetően meghatároz­zák , á művelődési központ munkáját. Javuló körülmenyek Meghatározzák, mert a művelődési központ hálózati tevékenysége, a művelődési 1 lázak munkájának segítése ezen alapvető körülmények között történhet meg. A mezőcsáti járásban az egész járásra vonatkozik, amit: a közművelődés nehézségei kö­zött szoktunk emlegetni: a bejáró dolgozókkal való kap­csolatteremtés és a falusi mezőgazdasági dolgozókkal való foglalkozás. Az elmúlt év munkáját .értékelve azért örömmel ál­lapíthatunk meg egy foko­zatos — bár lassú javulást. Elsősorban a tanácsok jóvol­tából fokozódott a művelő­dési házuk támogatása né- . hány községben. Nemesbík- ken új klubkönyvtár nyílt, Sajószögeden megkezdték az intézmény átalakítását. Ösz- szességében azonban megle­hetősen mostoha körülmé­nyek között kell végezni a •művelődési munkát. A művelődési központ se­gítésének feltételei-ben alap­vető változást jelentett a i A Miskolci I’amulíonó FELVESZ NŐKET FONÓ- ATIvÉPZÖS MUNKAKÖRBE Ki—30 év közötti életkor mellett. — Jó kereseti le­hetőség — 41 órás raun- ka hét. A betanulási idő 0 hét-, töl 3 hónapig tart. Jelentkezni lehet: MISKOLC, József Attila u. 74. Munkaerő-gazdái kodás,' hétfőtől — péntekig, 7—15 óráig. í Pamutíonóipari Vállalat, 3 miskolci gyára j FELVESZ | 2 éves í FONÓIPARI SZAK- ; MUNKÁS TANULÓNAK 5 14 éves lányokat. ! 8 ált. isk. végzettséggel, : 1972. szeptember 1-től | Ingyenes étkeztetés, f tankönyvellátás, munka- \ ruha, űtíköltség-térítés | és anyagi ösztönzés j a tanulmányi eredmény- I tói függően. I LeányszálJást.biztosítani j nem tudunk, j Jelentkezni lehet: ; Miskolci Pamutfonó, • József Attila u. 74. ] Személyzeti osztály, — \ hétfőtől:—péntekig 7—15 5 óráig. művelődési autó beállítása. Lényegesen könnyebbé vált ezzel a látogatások megszer­vezése is. A közművelődési munka segítése céljából to­vábbképzéseket szervezlek, bem u t a t ó mi n t a f ogl alkozá so - 1 kai tartottak, s több tapasz­talatcsere-látogatásra is sor került. Különösen szép ered­ményeket értek el a népi . művészet — néptánc, nép­dal, helytörténet — ápolásá­ban, felelevenítésében, E tevékenységüket ebben az esztendőben is folytatni sze­retnék. Megrendezik a nyá­ron az ifjú népdal éhek esek járási vetélkedőjét, a Rö­pülj páva-körök találkozó­ját, s folytatják a járás népdalkinesének gyűjtését is. Feladat: a termelés segítése A hálózati és az intézmé­nyen belüli, - községi mun­ka javításának, továbbfej-' lesztésének egyik alapvető követelménye — s ezt a mun­katerv készítésénél figyelem­be vették —, hogy elmélyít­sék kapcsolataikat a taná­csokkal, a tömegszervezetek­kel, nem utolsósorban pedig a termelőszövetkezetekkel. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb gondol, jóllehet a termelő­szövetkezetek erkölcsi és anyagi segítsége nélkül a művelődési központ és a já­rás közművelődési intézmé­nyei nem érhetnek ej. jelen­tős. hatásos eredményeket. A járási művelődési köz­pont ez évi munkatervében jelentős < szerepet kapott a 1 termelés segítése és a mű­szaki ismeretek gyarapítása. A szakmai jellegű felnőtt­A nyomári „Rákóczi” Mg Termelőszövetkezet folyó hó 28-án, délelőtt lü órakor LÓ és CSIKÓ . ÁRVERÉST TART. Eladásra kerülnek 1, 2, 3 éves csíkok és igáslovak. Tavaszi női. Í r P" erlang, blúz, köntös, pizsama, anyag­és fazon­újdonságok megérkeztek FEDOSZ, Miskolc Széchenyi u. 21. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a hozzátartozóknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk Mócsay Béla temetésén megje­lentéit, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétük­kel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat 89. .szí bolt vezetőjének és dol­gozóinak, a szakszervezeti osztálynak, a központ veze­tőségének és dolgozóinak, a Centrum Áruház v ezetősé­gének, a méterosztály dolgozóinak, a Textilkonfekció Szövetkezet dolgozóinak,’valamint a Huba út 52. I. sz. lépcsőház'lakóinak együttérzésükért és segítségükéi!. A gyászoló család oktatás kapcsán például az Augusztus 2Ü. Tsz-ben kerté­szeti előadássorozatot ren­deznék, az áfész-nél pedig hetente egyszer a kereske­delmi dolgozók számára rendeznek tanfolyamot az alapvető szakmai ismeretek­ből. E célt'szolgálják az ál­taluk szervezett tapasztalat- cserék is; Gelejen -a bá­rányhizlalást, Tiszakeszijben a kukorioalermeszlést, Ernő­dön pedig a szarvasmarha- tenyésztést ismerhetik meg a ta paszta 1 at cserék részvevői. Az ismeretterjesztő jelle­gű előadássorozatok közül a kosárfonóban sorra kerülő természettudományos elő­adások- érdemlik a legna­gyobb figyelmet. A havonta sorra kerülő előadásokon egészségügyi témáktól egé­szen a fiatalokról szóló be­szélgetésekig sok mindenről szó lesz. A művészeti mun­kában elsősorban a hagyo­mányok élesztőse dominált. Terveznek gyermekfoglalko­zásokat is, és továbbra is működtetik a már bevall klubokat,' szakköröket. A {(Jnőiioliiatás érdekében Lehetetlen volna számba venni, felsorolni valamennyi tervüket. A sok-sok elképze­lés közül azonban feltétlenül szólni kell az egyikről. Ez pedig a felnőttoktatással kapcsolatos, munka. A járási művelődési központban eb­ben az esztendőben is osz­tályozó vizsgára való fel­készítést terveznek. Három csoportban az V—VIII. osz­tály anyagából korrepetálják a dolgozók esti iskolájába járó felnőtt diákokat. A mű­velődési központ e munkája természetszerűleg szoros .kapcsolatban van az általá­nos iskolák tevékenységével. A gazdag tervek megvaló­sításához löbbé-kevésbé adottak a feltételek. Egy do­log azonban elengedhetetlen. Az, nevezetesen, -hogy mi­ként á tervezésnél, úgy a ki­vitelezésnél is meglegyen a «szoros kapcsolat a művelődé­si központ és a különböző állami, gazdasági és tömeg- szérvezetek között. Csutonís Annamária „Orvosi munkám és a gyűjtés — a , szép keresése — voll az'életem.” Így vall dr. Tompa Kálmán önmagá­ról a’ Miskolci Képtárban megnyílt kiállításának kata­lógusában. Harmincévi gyűj­tőmunkájának néhány szép darabját láthatják az érdek­lődői;: festett tányérokat, lean csókát, korsókat, faragott székeket, festett ládákat és szekrényt. Képek és szobrok sorakoznak meg a kiállítási teremben —- valamennyi a fiépből gy/ikerezett. s a népi életformánál maradt. m,a már névtelen alkotók egy-egy re­meké; ' t .A miskolci 'kiállítási in­tézményékben cleg ritka az .ilyen jellegű kiállítás: hi-1 szén többnyire a hivatásos művészek alkotásainak ad­nak helvet , a tárlatok. A dr. Tompa Kálmán néprajzi gyűjteményéből rendezett bemutató éppen ■ jellegénél KÖSZÖNET!*’ VII. V ANITAs Mindazoknak, akik Ivaűirisz Dimiirisz temeté­sén részt, vettek, részvé­tükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, fájdal­munkban osztoztak;. Köszö­netét mondunk a VI Miül A.'X Finommechanikai Jav. Váll. vezetőségének, dolgozóinak, a Selyemréti Általános is­kola VIII/A oszt. tanulói­nak. . tanárainak, valamint mindazoknak a kedves ba- r á t o k n a k, 5 s m erő söknek. akik a temetésen megjelen­tek. A gyászoló család Versmondók és színpadok fii ét helyszínen, Kazinc- ft barcikán eS Sárospata- ■* kon ' bonyolították le a „Ki mit tud?” vetélkedő megyei elődöntőit a vers- rpondók és az amatőr szín­padi együttesek számára. A nagyszámú nevezés arról ta­núskodik, hogy - fiataljaink kedvelik a költészetet, iro­dalmi élményük hozzá tarto­zik az .emberségüket formáló tényezőkhöz. Az irodalmi színpadok,' amatőr színjátszó csoportok' pedig közösséggé kapcsolják össze az, iroda­lommal elmélyültebben fog­lalkozó ifjakat. Az igényes mércével mérő zsűrik a két elődöntőről együttvéve három irodalmi színpad — az ózdi József Attila Színpad, a szikszói Szepsi Csombor Gimnázium együttese és a sárospataki művelődési ház irodalmi színpada — teljesítményét minősítették alkalmasnak a továbbjutásra. A versmon- (fók közül összesen tizenegy leány és fiú indulhat a ver­seny következő döntőjében. A tehetségek arányos meg­oszlására vall, hogy a városi fiatalok mellett több község­ből, sőt egészen kis falusi településről indult vers­mondó és továbbjutott. M ű vésze ti í zlésíej lesztő, nyelvművelő, szép,, válaszlé- ■ kos beszédre nevelő hatása is kívánatossá teszi, hogy ezt az amatőr művészeti ágazatot érdeme szerint be­csüljük. A mostani két pró­batétele azonban ismételten figyelmeztet: nem elég ör­vendezni a jelentkező fiatal tehetségeknek. löszre kell .venni azt is. milyeh tanács­talanok a fiatalok az elő­adásra szánt versek, irodal­mi szövegek kiválasztásá­ban. Sokan nem az életko­ruknak, egyéniségüknek megfelelő művek megtanulá­sával küszködnek, s a szín­padon ezért Vallanak kudar­cot. A jobbára ösztönös te­hetségek i kiteljesítéséhez egy ügyszerető szakmai irányító segítsége is szükséges. Me­gyénkben sürgetően szüksé­ges -az amatőr színjátszók vezetőinek szakmai képzésé­ről, továbbképzéséről intéz­ményesen és folyamatosan gondoskodni. Csak így érhe­tő el a közérdekű cél: az ösztönös tehetségek tudatos kiművelése, az irodalom tel­jés értékű szolgálata. —CT, TV-JEGYZET fogva érdemel a szokásos­nál nagyobb figyelmet most, amikor egyre nagyobb ér­deklődéssel fordulnak az emberek a népi művészei még fellelhető alkotásai, da­rabjai után. Többnyire -egy­szerűen használati tárgyak­ról van szó, használati tár­gyakról. amelyeket; készítőik saját ízlésük szerint díszítet­tek. 8 ezek a díszítések, mo­tívumok — túlélvén az idő pusztítását — még-ma is ré­gi szépségükben tündököl­nek. mintegy bizonyítván ma már ismeretlen alkotóik te­hetségét. A dr. Tompa Kálmán gyűj­teményéből rendezett kiállí­tást — amelyet szombaton, február 19-én nyitott meg dr. László Gyula, egyetemi tanár — bizonyára sokan te­kintik majd meg. A kiállí­tás egyébként március 12-ig tart nyitva.- Cs. A. Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a szeretett test­vér, nagybácsi, unokatest­vér. sógor, ismerős és ro­kon BAKOS ISTVÁN BERTALAN fodrász, életének fi4. évében. rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése február 2,'S-án. szer­dán délután '4 órakor, a Deszka temető ravatalozó­jából. , A gyászoló család . Kicsik és nagyok címmel láttuk Sánta Ferenc négy novel­lájának tv-változatát. A közös téma: a felnőttek és a gyer­mekek kő ős világa, miként látja a gyermek t»zl a világot, -amelyben a felnőtt él. Négy kis etűd tanúi lehettünk A Tün­dérvilágban a nagymosás közben elálmodozó, az izzadt ablak mintáiban mesevilágot látó paraszlasszony és magatartását természetesen nem értő kisfia kapcsolatának egy epizódja villant elénk a Sárga virág. Izék virágban az ártatlan gyer­meki tisztaság hatása egy csavargóra. A csillagukig a meg­változott, olvasott falusi gyermek és a felnőtt, találkozását állította elénk, míg a címadó Kicsik és nagyol; két gyerek- szereplője azt érzékeltette döbbenetesen, miként, is hat a környezet .a gyermekre, hogyan látja az a felnőttek -világát. E legutóbbi etűdöt ítélhetjük a legsikerültebbnek, de a'másik' három is kellemes és értékes élményeink közé sorolandó. Andrzej Wajda lengyel filmrendező a mai európai film­művészet egyik kimagasló egyénisége. Filmjeinek többségét a mozilátogató közönség jól ismeri — legutóbb a Nyirfalige- 'iel láttuk tőle —, a televízió is több filmjét benfututla már. Most egész eddigi életművének érzékeltetésére szombat éjsza­kánkénti vetítésben nyolc filmjét ismerhetjük meg keletke­zésük sorrendjében.' s ezzel átfogó képet kapunk egy rend­kívül érdekes és gazdag életpálya íveléséről,'egy nemzete fej­lődése és szabadsága iránt elkötelezett kitűnő művész fejlődé­séről. A szombat éjjel látott A mi nemzedékünk Wajda első. 1954-ben készült filmje sok életrajzi motívumot is tartalmaz, a lengyel ellenállás egy picike epizódjában már érzékelteti azt a későbbi művészi társadalomrajzot, ami majd a Csatorná­ban, a Hamu és gyémántban, .vagy a Tájkép csata után-ban a lengyel, nép fejlődésének ellentmondásait, a szabadság és el­lenállás többféle értelmezését, a már-már tragikus szemben­állásokat oly magas szinten mutatja be. Szűkebb pátriánk, Borsod megye két érdekes adásban szerepelt a Magyarország kisvasútjai sorozat első adása Ä hegyközi vaséit, néhány hegyközi községbe .engedett futó bepillantást, a vasárnapi Röpülj pára! műsor pedig Hegyalja községeinek dalkultúráját, a népművészet ‘ág,olását vitte szerte az országba. (Az adásról vasárnap részletes előzetest adtunk.) örülünk a sikeres^szereplésnek, a megyei KOT A és Bakonyi Béla munkája elismerésének, s a kis Min ár esik András szép szereplésének. (hm) ■SKKlHKMUlWHMallul A/. Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat mis­kolci fiókja saját gépkocsival Vagy jogosítvánnyal rendelkező munkaerőt alkalmazna üzlet­szerzői munkakörbe, azonnali hatállyal. Cím: Miskolc, Szem­űden kapu, irodaházak. A Bartók Béla Zeneművészeti 'Szakközépiskola Állast hirdet vizsgázón kazánfűtő és liívaval- «egc.l részére. A fülő számára té- ríté.sinepUis szolgálati lakást la­káscserével biztosítunk, házmes­ter! teendők ellátásiért. Házas­párok előnyben. !• Ize, lés a 212 3371. MR. 13.JVIM. Ml)M sz. ula- sítás szerint. Érdeklődni minden­nap 10— 12-ig szegélyesen és a 35-971 telei onszámon (Miskolc, Bariók tér 1.). Béresünk jól gépelő adminiszt­rátort az Országos Orvosszakér­tői Int. miskolci kirendeltségé­hez. .Jelentkezés naponta ll —12 óra között, a fenti intézmény E fokú bizottságánál, Szcnipétori kamt] kórház. Postagarázs felvesz gyakorlott gépkocsivezetőket, autó-vili. sze­relőt, segédmunkást, portásokat. Miskolc, Szenlpélcri kapu. Gyakorlott gépírót, határozott Időre felveszünk. Miskolci Ven- dégláióipa-éi V. . A Magyar Pamutipar, P.mla- pest, IV. kér.. Újpest, Erkel ti. 30.. felvesz 1.3. életévüket betöl­tött lányokat vzövö, fonó, cér- názó. csévélő hetanulóknak. Szállást biztosítunk. .Jelentkezés személyesen, vagy levélben, a gyár munkaügyi osztályán. Takarítónőket felvesz a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem gondnoki osztálya. .Jelentkezni lehet az A 4, ép. 124. sz. szobában. Közgazdasági technikumi vég­zettséggel, vagy képesített könyvelői képesítéssel rendel­kező és könyvelésben dolgoaó munkaerőt felveszünk. Fizetés.: Kiül) Ft-ig képesítésiül és gya­korlati . időtől függően. .Jelent­kezés: AMFORA—(ÍV FIM , Mis­kolc, Baross G. u. 12—15. Felvételre keresünk közgazda- sági végzettséggel rendelkező a n y a g kön y v e löt, hé rels /.ám ol ót gyors- és gepirónóket, gyakor­lattal rendelkezők előnyben. .Je­lentkezni lehet Cementipari Gépjavító, Miskolc, II.. Mésztelep u., személyzeti osztály, (2-cs. 12- es busszal). A Sárospataki városi Tanács V. B. pályázatot hirdet költ­ségvetési csoportvezetői állás betöltésére. Alkalmazási felté­téi: Pénzügyi és Számviteli Főiskolai végzettség. Költségve­tési gyakorlat tar rendelkezők előnyben részesülnek. A pá­lyázatot — önéletrajz csatolá-' KáVal_ — a pénzügyi osztály ve­zetőjének keil megküldeni. Papíripari Vállalat budn- piipn'gvára kartong*. ártó A foki gépi munkára felvesz és betanít, is éven felüli dolgozókat. Vál­lalatunknál folyamatos munka­rend van; minden (í munkanap után kettő szabadnap. Férfi 'dol­gozóknak a gyár mellett kors/e- !'ü' munkásszállást és úfiköllsbg- * éritest biztosítunk. .Jelentkezés írásban, vagy személyesen, a g.vár munkaügyi osztályán. Bu­dapest. XXII . Gyár ti. 15. Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a 'legdrágább fe­leség. gyermek, unoka es rokon KOVÁCS JANOSNfi Nagy Erzsébet 22 éves korában, türelem­mel viselt rövid szenvedés után elhunyt. Temel és« február 22-én. kedden délután 3 órakor, a Deszka- temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tud ál­juk,.' hogy a legdrágább fé­leség. édesanya. anyós, nagymama éw rokon id. LJPPAY SANDORNE Vit» tó rísz Zsuzsanna , életének «2. évében, boldog háxasiságának (iO. évében, váratlanul elhunyt. Temeté­se íébruar 22-om kedden du. 4 órakor: a Mindszenti evangélikus temető ravata­lozójából. A gyászoló család KÜSZÖNETN VI EV AN li A S I Mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk. özv. Kunhalmi Ruclolfné Nagy Irén temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, vilá­got helyeztek, részvétnyJJ- vá n í l á sukká I m él y s ég es fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, hálás sziy vél­ni ond köszönetét a gyászoló család KÖSZÖNETN V11. V AN IT AS .Hálás szívvel . mondunk köszöneté! mindazoknak, akik ..drága halottunk, Tótli Sándor temetésén megjelentek, sírjára virá­got, koszorút 'helyezlek és fű j d a 1 m u n k a t e n y hite n i igyekeztek. l'ótii testvérek 1 Mezőcsáti kulturális tervek Etűdök, éleiül, Népi remekek i Miskolci Képtárban

Next

/
Thumbnails
Contents