Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-16 / 39. szám
1972. február 16., szerda eszaií-magyarország 7 J972. február 16., szerda iiiimmiMmiiinmimimimmuii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin A nap Kelte 6.50, nyugta 17.08 órakor. A hold kelte 7.13, nyugta 17.18 órakor. Névnap: Julianna. Asztalitenisz Miskolci sikerek Szegeden 6 arany, 2 ezüst, 6 bronz Ökölvívás A III. osztályú felnőtt ökölvívók területi versenyét Hatvanban rendezték meg. Az MVSC ökölvívói közül Fodor könnyüsúlyban a harmadik, Szarvas lúsválíósúlyban az első lett a területi versenyen. Irány Moszkva ÉvforsfySó ____ K ilencven évvel ezelőtt, 1SS2. február Iti-án született Budapesten Benkliard Ágost festőművész. Tanulmányait a budapesti Mintarajz-iskolában és a Rajztanárképzőben Zemplényi Tivadar növendékeként kezdte, majd Nagybanyán Hollóst Simonnál folytatta és Budapesten fejezte be. Huszonkét éves korában olaszországi tanulmányutat ■ tett, s mar a következő évben — 1905-ben — a Műcsarnokban nyilvános kiállításon szerepelt. Egyik átállító tagja volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesületének (1907), majd később elnöke. Rádió__________ K ossuth rádió. 8.1 R: Kedvelt régi melódiák. 8.59: Maupassant: Az esernyő. 9.19: A Krímtől a Kaukázusig. I. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.4ü: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: A rivalda túlsó oldaláról: .< Pillangókisasszony. 14.35: Fuvolatrió. 15.10: Az élő népdal. 15.20: lskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Muzsikáról fiataloknak. 16.40: Miért szép? 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: 8 millió pagoda — Ö00 millió ember. 18.10: Holnap közvetítjük . . . 18.40: Nolak. 19.00: Esti krónika. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.25: Bach: E-dur hegedűverseny. 20.47: Gondolat. 21.27: Népi zene. 22.15: Sporthírek. 22.21 : Éjszakai Ka- dioszínhaz. 0.10: Csajkovszkij: Jolanta — finálé. Petőfi rádió. 8.05: Operaegyüttesek. 9.03: Beethoven: D-dur szerenád. 9.31: A Gyermekradio műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány pere tudomány. 12.00: Népi zene. 12.13: Jan Smidra csodálatos kalandjai. IV. 13.03: Magyar muzsika. 14.CK>: Kettőtől hatig . . . 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 20.00: Esti krónika. II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: A Rádió Dalszínháza. A varázshegedű. 21.12: nes üdvözlet Helsinkiből. 21.39: Régi magyar mulatságok. 21.59: Sehubert-íei vételek. 23.15: Népi zene. A Maeyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m hullámhosszon, 18—19 óráig) Megyei körkép. a Mádi Ásványbánya cs Őrlő munkajáró'. Megyénk tsz-ei és az export. A ..közepesek“, az átlag megbecsüléséért. Filmzene. ..Nagyobb figyelemmel. .A nők Borsod megye társadalmában. Nő védelem a Miskolci Pamutfon óban. Előadó: a szerző! A megye sportéletéből. Ksáüiiás-------M iskolci Galéria: Prizma 13 — iparművészeti kiállítás. Nyitva: de. 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Brit grafikusok alkotásai. Nyitva délelőtt 10 érától este 6 óráig. Eibresszó: Máger Agnes grafikusművész kiállítása. Nyitva 1 ólától este 8 óráig. Würtz Adám festőművész kiállításának megnyitása a József Attila könyvtár klubjában, délután 5 órakor. HaLmy Miklós festőművész kiállítása a tokaji pártházban. Megtekinthető délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Rudabányai Ere- és Ásvány- bányászati Múzeum. Nyitva délelőtt 9 érától délután 4 óráig. Ek Sándor emlékkiállítás a sajószentnéteri művelődési központban. Megtekinthető délelőtt lü órától este 6 éráig. Rendezvény ----o rgonahangverseny a miskolci Bartók-teremben. este fél 8-kor. Honismereti előadás az Ady Endre Művelődési Házban, erste 6 óra kor. A mezőkövesdi zeneiskola növendékei Kod á i y - -B a r tők-hangversenye, délután 4 órakor. A szovjet űrkutatás tudományos eredményei címmel előadás n Bartók Béla Művelődési Központban. délután fél 3-kor. Hazai körkép: Szombathely — Jak — Kőszeg címmel előadás a TIT Kazinezy-klubjaban, délután 5 órakor. Időjárás —------V árhaló időjárás ma estis: felszakadozó felhőzet, már csak néhány helyen esővel, havas esővel, helyenként havazással. Az erős, helyenként viharos északi szél fokozatosan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—1 fok között. Szegeden került sor az újonc, serdülő és ifjúsági korosztálybeli asztal i teniszezők kelet-vidék területi baj- nokságára. Megyénkét Mis-‘- kolc (18), Ózd (5) es Leninváros (1) versenyzői képviselték a bajnokságon. A nagyszámú versenyzőt felvonultató területi bajnokságon megyénk asztaliteniszezői sikeresen szerepellek, s a bajnokság 11 versenyszáma közül hatban arany-, kettőben ezüst- és hatban bronzérmet nyerteit. A legsikeresebben a MÉMTE versenyzői szerepeltek. A kelet-vidéki asztalitenisz bajnokságon megyénk versenyzői közül aranyérmet nyertek, leány ifjúsági egyéni: Brilla (MÉMTE), ifjúsági fiú páros: Fischer (DVTK)— Bodrogi (Cegléd), ifjúsági vegyespáros: Fischer (DVTK) —Brilla (MÉMTE), serdülő fiú egyéni: Vincze (MÉMTE), serdülő leány páros: Czirn- ma (MÉMTE)—Nagy (Kecs- j kémét), újonc fiú egyéni: j Kriston (MÉMTE). Ezüstér- j met nyertek, ifjúsági fiú egyéni: Fischer (DVTK). serdülő fiú páros: Losonczi—FePrinez (Borsodi Bányász) és Pozsonyi (MÉMTE) nagy’ harcot vívott súlycsoportjában, a Sajószcntpéteren megrendezett ököl vívó tornán. Foto: Laczó József Televízió Röplabda teremíiajiieksáo 8.05: IsUola-tv. 9.00: Delta. 9.25: Europa bölcsője. Hellas. 10.10: Maigret felügyelő. 11.00: Petruska es a huszárok. 13.10: Magyar irodalom. 16.40: Irány a/, egyetem! lí. 17.30: Ilitek. 17.85: Kuckó. 17.55: Tapsi füles. 18.40: Mi e.s a nagyvilág. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Dísz- magyar. Film vígjáték. 21.25: A Tv Galériája. 22.05: Tv-hiradó, 2. Mozi _ ____— B éke: K: f. 4. Sípoló macska- kő. Magyar. Hn. 6 és 8 o. Mr. Tibbs nyomoz. Mb. színes am. — Kossuth de.: K: n. 10 es n. 12 óra. A sípoló macskakő. Magyar film. — Kosuth du.: K: t. 3 és f. 6 óra. Funny girl' I—II. Színes amerikai. Dupla heiyár- ral! — Hevetsy Iván Filmklub (Kossuth mozi): K: 18 ora. A lovag végakarata. Színes szovjet. Színház 16 17 * 19 20 21 22 23 16. szerda. A bolond lány Cl). Bcrlelszünct. 17, csütörtök. Luftballon (7). Schiller bérlet. is, péntek. Noc bárkája (7). Bérletszünet. 19, szombat. Luftballon (3). Petőfi ifjúsági bérlet. Luftballon (7). Berletsziinct. 20, vasárnap. Noé bárkája (3). Bérletszünet. Noé bárkája (■'/);. . Goi doni, bérlet. 21, hétfő. Hangverseny (lél 8). 22, kedd. Noé bárkája (fél 5). Gárdonyt ifjúsági bérlet. 23, szerda. Luftballon (7), Shakespeare béliét. Szombaton a megyei röplabda szövetség rendezésében megkezdődött az MVSC tornatermében a felnőttek téli terem bajnoksága. A férfiaknál 8, a nőknél négy csapat vett részt; a küzdelemben. A férfimezőny kiegyensúlyozott, s a íérflcsapalok összecsapása színvonalas, élvezetes játékot. szoros küzdelmet hozott. A férfiak küzdelme vasárnap délután folytatódott, s ekkor került sör a legszínvonalasabb mérkőzésre az Ozd- vidéki Bányász—KVSE szép leütésekkel, jó védésekkel, s ügyes ejtésekkel tarkított összecsapására. A nők vasárnap délelőtt játszottak. A női mezőny már kevésbé kiegyensúlyozott, s ez meglátszott a mérkőzések színvonalán is, és tükröződött az eredményekben. A női mezőny a következő fordulókban bővül, ekkor ugyanis már pályára lép a Kassai Kohász és a MEAFC csapata is. A terembajnokság mérkőzései, nek eredményei: Nők. MVSC—B. Volán 69:17. MVSC—DVTK 81:17. Nyíregyházi Spartacus—B. Volán 77:17. Nyíregyházi Spartacus—DVTK 59:8. Férfiak. MEAFC—Leni n város 56:50. KVSE—B. Volán 52:22. MVSC—Leninváros 92:17. MVSC—KVSE 36:35. MEAFC —B. Volán 42:41. Özdvidéki Bányász—B. Volán 52:21. Ózd vidéki Bányász—KVSE 40:36. Nyíregyházi Építők— Nyíregyházi Spartacus 40:39. Özdvidéki Bányász—MVSC 58:24. Nyíregyházi Építők— Leninváros 70:18. Nyíregyházi Spartacus—Leninváros 67:12. Nyíregyházi Spartacus —MEAFC 45:39. K. N. Vasárnap az Ifjúsági röplabdátok vették birtokukba a Zrínyi Gimnázium tornatermét. Az első forduló izgalmas küzdelmei ezúttal is sikert, arattak. A Sportiskola 1. és a DVTK játékosaitól láthattunk jó átütéseket. szép megoldásokat. A többi csapat játéka általában igazolta a papírformát. Eredmények. Ifjúsági női. B. Volán—Közgazdasági Technikum 39:30, 2. sz. Szakközépiskola— Zrínyi Gimnázium II. 34:31. DVTK—Közgazdasági Technikum 51:32. Sportiskola I.—Sportiskola III. 57:17. Sportiskola II.—2. sz. Szakközépiskola 61:31. DVTK— Sportiskola ni. 60:23. Sportiskola 11.—Szerencs 60:45. Kazincbarcika—B. Volán 40:28. Szerencs— MVSC 50:12. Sportiskola I.—Kazincbarcika 31:24. ifjúsági fiú. MVSC—Villamos- ipari Technikum 54 :39, Kalocsai István Gimnázium— Zrínyi Gimnázium 3:0 (10. 12, 13) A középfokú tanintézetek országos bajnoksága elődöntőjének első mérkőzését játszották le vasárnap a Zrínyi Gimnázium tornatermében. (A visszavágó február 29-én lesz Kalocsán.) Nagy várakozással tekintettünk a találkozó elé, de az indisz- poháltan játszó miskolci lányok vereséget szenvedtek. Az első játszmában a kalocsaiak — mint akiknek nincs vesztenivalójuk — bátran kezdtek, s vezetésre tettek szert. A vendégek nyitásait a hazaiak rosszul fogadták, sőt, sáncolásuk is bizonyt fan volt. A kalocsaiak jobban blokkoltak, pontosabban ütöttek, jól választották meg a cseles ejtéseket, és kevesebb nyitúshibát vétettek. A második játszmában is hasonlóan alakult a játék, de itt már szorosabb volt az eredmény. A harmadikban a hazaiak kissé megszorították ellenfelüket. de az eredményt nem sikerült a maguk-javára for- j ditani, | jas (MÉMTE). Bronzérmet ! nyertek, ifjúsági leány páros: j Brilla—Ditrói I. (MÉMTE); ! serdülő leány egyéni: Czim- i ma (MÉMTE). sei-dülő fiú páros: Kriston—Viscze j (MÉMTE), újonc fiú egyéni: j Gulyás (MÉMTE) és Csaba I (DVTK). újonc leány egyéni: Répási (MÉMTE). A szegedi asztalitenisz se- ] regszemlén jól szereplő borsodi asztaliteniszezők közül I 15 miskolci fiatal biztosítót- ! la részvételét a Dunaújvá- I rosban húsvétkor sora kerülő j oi-szágos vidéki bajnoksora. I Március hó elején Moszkvában- 8 nemzet részvételével nemzetközi művészi tornaversenyt rendeznek. A Magyar Torna Szövetség a Borsodi Bányász művészi tornaszakosztályában folyó eredményes munka elismeréséül Ladányinét, Szabó Ju- ditot jelölte ki az egyik részvevőnek, Síitöné. a Borsodi Bányász tornásznőinek edzője, mint pontozóbiró kísérheti el versenyzőjét a nagyszabású nemzetközi versenyre.' Az elmúlt hét végén harmadik mérkőzését játszották a Jugoszláviában túrázó DVTK labdarúgók. Ezúttal Strugában léptek pályára az alacsonyabb osztályban, szereplő Karaormán együttes ellen. A DVTK a következő összeállításban játszott: Veréb — Kovács, Salamon. Ha-t jas. Kolláth. Oláh, Kendi, Vass, Földest, Gorgei, Gass. Az első félidőben nagy ira- mot diktált a diósgyőri csapat és a támadósor, ügyesen kihasználta helyzeteit, így aztán 45 perc elteltével Földesi (2), Oláh és Görgei góljaival 4:0-ra vezetett a DVTK. .A gólgyártás szünet után elmaradt. akkor inkább taktikai feladatok gyakorlására törekedtek a diósgyőri játékosok. A kissé mély talajú pályán élvezetes, jó játékot láthatott a közönség, kis szerencsével több gólt is rúghatott volna a DVTK. A diósgyőri együttes ma, szei-dán lép ismét pályára, ezúttal a Pobjeda nevű együttes lesz az ellenfele. Cselgáncs-mozaik Ilyen még nem voll Kitűnő rendezést láthattunk a kétnapos cselgáncs- versenyen. Szombat délután anár olyan érzésünk is támadt, mintha kinőttük volna a sportcsarnokot; egymást fedő versenyeken (Bakony Vegyész kézilabda, vívó seregszemle, cselgáncs országos verseny) a résztvevők elhelyezése alkalomadtán gondot okozott Mégis minden óramű pontossággal -történt, gördülékenyen követték egymást a mérkőzések. Ami az indulók számát illeti: 20 sportkör 229 versenyzőjének részvétele örvendetes megyei csúcs. Mindössze négy vidéki sportkör nem küldte el sportolóitLányok a zsűriben j Köztudomású, hogy az MVSC-ben szívesen foglal, koznak a női judózókkal is. Versenyalkalom viszont, még' nem igen van számukra, ők mégis megtalálták a módját annak, hogy részt vehessenek a nagy találkozón. A zsűri- asztalnál „szorítottak helyet maguknak” Ügyesen kezelték az időmérő órákat és gongokat. Horváth Mari. Katona Éva és Zsiák Irén közreműködése mindenképpen említést érdemel. Néhány „leg”... A részvevők és az elért helyezések számat tekintve legeredményesebb a Bajai MEDOSZ csapata volt (78 százalék), őket követi a Kecskeméti Dózsa (58 százalék), és Pécsi Sportiskola (57 százalék). A miskolciak teljesít- ménve: MVSC 35 százalék, AFIT SC 32 százalék. Legtöbb versenyzővel az MVSC judósai. neveztek, szám . szerint 37, majd- a Kecskeméti Dózsa 24 és Baja következik 21 fővel. Legkevesebb, mindössze egy versenyzővel a Győri Dózsa vett részt Legtöbb első helyet (ti) a Bajai judósok értek el és csupán 6 sportkör versenyzői tértek haza érem nélkül. Programváltozás o A sportcsarnok előterében két fiatal pár találkozik s mindjárt „tolakodó” kérdést szegeznek egymásnak: Ti hogy kerültök ide? — Véletlenül. Moziba készültünk és meghallottuk a csarnokból jövő nagy buzdi. tást. Benéztünk és itt maradtunk. Megvárjuk, hogy mit csinálnak ezek a kis srácok azon a nagy szőnyegen. — Mi pedig Zolinak jöttünk szurkolni. Nézzétek csak, ott ül a szőnyeg szélen! Ennyit hallottunk a párbeszédből, de bízunk benne, hogy Zoli örömöt szerzett szurkolóinak, az ifjú pár pedig máskor is betéved puszta kíváncsiságból. „írj be egy ötöst!” A serdülő 52 kg-ban Nagy- solymosi, a Kecskeméti Dózsa versenyzője valamennyi mérkőzését biztosan nyerte, állásharcban és földharcban egyaránt szép technikával. Döntő mérkőzésén waazaris hátsógáncs után földi-arcba is követte ellenfelét. „Férfiasán" befogott fojtásfogását a pécsi Locskai már csak lekopogni tudta. Varga András, a kecskemétiek kitűnő edzője odaszólt segítőjének: Lajos. irj be neki egy ötöst. Rövid gondolkodás után megtoldotta: és egy felkiáltójelet. Az értékelésnél ez bizonya-, ra dicséretét jelent. Tóth László Borsodiak a siorííóhan Ma délután a Polieia ellen látszik a OVIK