Észak-Magyarország, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-13 / 10. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1972. jón. 13., csütörtök Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Egri Gyula elvtárs, a magyar forradalmi munkásmozgalom régi. kiemelkedő harcosa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, ' a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének ltja. országgyűlési képviselő 1972. január 11-én szívbénulás következtében váratlanul elhunyt. Egri Gyula elvtárs temetése 1972. január 15-én Egri Gyula 1033. április 13-án Tatabányán, munkás- család gyermekeként szüléiéit. A polgári iskola illán kitanulta a lakatos szakmát, s 1-040. elejétől a jelszabadulásig segédként a tatabanyai villamosműhelyben dolgozott.' Édesapja és munkatársai példáját követve, már fiata- lon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. belépett a szakszervezetbe, tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak. ■ 1044 második felétől •részt vett a fegyveres ellenállási mozgalom szervezésében, munkahelyén csoportot szervezett az erőmű fasiszták elleni fegyveres védelmére, a gépel;, berendezései; leszerelésének megakadályozására. A felszabadulás után iize- ■ mének bizalmijává, majd a kerületi pártbizottság tagjává választották. Később is különböző fontos pártfunkciókat töltött be városában, illetve Komárom megyében, majd pedig Baranya megyében. 1950 májusában a Heves (szombaton) 11.30-kor lesz Pécsett a központi temetőben. Az elhunyt elvtársai, barátai. munkatársai és tisztelői 10.30-tól róhatják le ke- . gyeletüket a ravatalnál. Budapest — Pécs. 1972. január 12-én A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége megyei Pártbizottság első titkára lett, 1053 közepétől két éven át a Bar at na megyei Pártbizottság első titkári tisztéi töltötte be. Ezután belügyminiszter-helyettes, illetve a miniszter első helyettese; közben megválasztották a párt központi vezetősége titkárának, ebben a beosztásában 1056-ig tevékenykedett. Az ellenforradalmat követő konszolidáció éveiben az Egri városi Pártbizottság első titkáraként, illetve a Baranya megyei Pártbizottság első titkáraként szolgálta az ország, a nép érdekeit, hosszabb ideig tevékenykedett. az MTS ■ elnökeként, tagja volt az országgyűlésnek, s a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének. Pártunk, népünk nagyra értékelte Egri Gyula áldozatkész munkásságát, érdemeit a Magyar Népköztársaság számos lálüntetésével — köztük a Munka Vörös Zászló érdemrendjével — is elismerte. Tanácskozás a KGM-ben az idei feladatokról Az idei fő feladatokat vitatták meg szerdán a KGM székhazában a kohó- és gépipari vállalatok gazdasági es kereskedelmi igazgatói. Kiss Ernő miniszterhelyettes elmondta, hogy a gépipar a tavalyihoz hasonló mértéke ben, 8.4 százalékkal növeli |W Spanyolország— \ Magyarország 1:0 (0:0) Vezette: Tschenscher„ Góllövő: i Arieta. Tegnap, Madridban barátságos mérkőzést játszott a magyar válogatott a spanyol együttessel. A döntetlen igazságosabb lett volna. Bal- szerencsések voltunk. Az is igaz, hogy csapatunk még a felkészülés elején van, a spanyolok pedig a bajnokság közepén tartanak. Sorsolás Zürichben Szettián délben a zürichi Atlantis Hotelben két Európa-bjnokságon és bárom nemzetközi kupában a legjobb nyolc közé került negyven csapat megkapta következő ellenfelét — a négybe jtrtást eldöntő mérkőzésekre. A sorsoláson érdekelt magyar csapatok közül a válogatott az Európa bajnokságon Rámámat kapta ellenfe- léfflek, a Bajnokcsapatok Earópa Kupájában az Ű. Dózsa a korábbi BEK-győztes CeftSccel mérkőzik, míg az TJÍÖFA Kapában a Ferencváros a jugoszláv Zseljeznyi- asarral küzd. Közös vonás mind a három magyar együttesnél: az első mérkő- afefc Budapesten jjádBsaák. Üj szerkezetet terveztek Dani a eéllai. hogy a kipuffogó mc hatása 50—90 százalékkal cső testvérpár, Leif és Knud Jen ában gépkocsik számára azzal rges gázok és termékek káros lekenjen. A feltalálók: egy sen Dr. Korom Mihály táicko/iatója (Folytatás az 1. oldalról) hatóan bővíti majd a büntetőeljárás alapelveit, több vonatkozásban kapcsolódik az alkotmányhoz. így az állampolgári jogok, garanciák tekintetében is. összeállítóinak törekvése, bogy törvényi megfogalmazást adjanak annak; minden vádlott ártatlan, míg a bíróság ennek ellenkezőjét be nem bizonyítja, el nem ítéli. Dr. Korom Mihály kicsit -túltekintve az idei esztendőn, arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy folyik az új büntétőtörvény- könyv kidolgozása, hozzálátnak a polgári törvénykönyv módosításához, s törvényerejű rendelettel kívánják módosítani a polgári perrend- taihást. Amennyiben ax országgyűlés még az idén megvitatná a törvénytervezetet, az jubiláris „rangot” kapna, hiszen tervgazdálkodásunk éppen 25 esztendős. Az idén várható a gazdasági kapcsolatok egyes jogi kérdéseit szabályozó kormányrendelét kiadása — a hosszú című rendelkezés tulajdonképpen ’a tisztességtelen verseny, a monopolhelyzettel való visszaélés jogi meghatározásait. fogalmáit és szankcióit tartalmazza. A lakosság széles körét más, szociális, kulturális, vagy egészségügyi téren érintő jogszabályokkal foglalkozva dr. Korom Mihály elmondotta, hogy az utolsó simításokat végzik az í'876-ban kiadott prágrafusokat felváltó új egészségügyi' törvény tervezetén. E törvény sok egyéb mellett rendelkezik majd a környezetvédelemmel kapcsolatos teendőkről,- a gyógyító, megelőző ellátásról, a szerv- átültetésekről, az alkoholisták gyógykezelésérők illetve az orvosi magatartás kritériumairól. Hadihajók és diplomácia A Német Demokratikus Köztársaság és a Bolgár Nép- köztársaság után, szerdán a Mongol Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kormányai is közölték, hogy szuverén államként elismerik a Bangla Desh Népköztársaságot. Most már talán a megmaradt pakisztáni állam ultrái előtt sem lehet kétséges: valóban új állafn született, méghozzá tekintélyes létszámú (75 millió lakos), amely helyet kér magának a nap alatt. Rawalpindiben még hangzanak az ellenvélemények. Érvelnek például azzal, hogy milyen hosszú függetlenségi harc előzte meg Pakisztán létrejöttét, hogy Pakisztán állam léte ősi juss, hogy születését világszerte elismerték. Igaz. De az is igaz, hogy 1947-ben, a brit gyarmatbirodalom drámai — s később egyre gyorsabb ütemben haladó — felbomlásának kezdetén még a gyarníatosítók, a regi urak állapították meg. hol legyen India, s hol legyen Pakisztán. S úgy állapították meg a határokat, hogy kivonulásuk után izzó nemzeti, nemzetiségi, vallási konfliktusok keletkezzenek a szándékosan viszály számítására meghúzott határok niiatt. Mégpedig azért, hogy politikai befolyásuk, de legfőképp: gazdasági hatalmuk továbbra is döntő tényező legyen a Hindusztáni-félszigpten. Igaz továbbá az is. hogy egyik pakisztáni vezetés a másik után játszotta el jogát a keleti tartomány, az önálló állammá vált Bangla Desh országrész feletti uralomra, kizsákmányoló, megkülönböztetett politikájával. Most tehát csak azt.eszik, amit főztek. Világos persze, jiogy a Bangla Desh Népköztársaság útja a sorozatos diplomáciai elismerések nyomán sem les/, sima. Akármennyi állam határozta el magát a következő ' időkben, hpgy elismeri Bangla Desht —, az ország gazdasági nehézségeit ez önmagában nem oldja meg. Ahhoz igen sok időre lesz szültség. < Számolni kell továbbá azzal, hogy az imperializmus nem adta fel még á harcot. Washington kezdettől fogva mélységes ellenszenvet érez Bangla Desh iránt, a most napvilágra került titkos dokumentumokból kiderült, hogy miközben semlegességét hangoztatta, valójában és titokban arra kereset módot, hogyan fegyverezhetné fel továbbra is Pakisztánt. Ideje nem volt rá — Jalija Khánék túl gyorsan vesztették el a háborút. De az USA ebből a kudarcból sem vonta le a logikus következtetéseket. Sőt, a Pentagon továbbra is fenyegető hangot használ és csali a minap jelentette be, hogy az amerikai hadihajók a jövőben gyakrabban végeznek majd őrjáratot az Indiai-óceánon. Ezért is van szükség Bangla Desh-ben nemcsak gazda- . sági talpraáUásra, de politikai és védelmi éberségre is. Párt- és kormányvezetők fogadták Bajbakovot Bisziku Béla és Nyers. Rezső, az MSZMP Politikai Bi- zottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai és Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a kormány elnötobelyettese szerdán délután az MSZMP Központi Bizottságának szétaházáhan fogadta N. K. Bajbakovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az Állami Tervbizottság elnökét. Eseményekről RÖVIDEN MA KEZDI A VERSENYT Letartóztatások Jugoszláviában A jugoszláv belügyi szervek ellenséges propaganda terjesztése, az ország társa- dali, politikai rendjéhek rágalmazása és az el nem kötelezettségi politika becsmérlése, továbbá a legmagasabb Szocialista brigádvezetők tanácskoztak A megye kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatainak és szövetkezeteinek szocialista brigádvezetői tegnap, január 12-én tartották megyei tanácskozásukat az -SZMT miskolci székházában. Sugár Andor, a KPVDSZ megyei számvizsgáló bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Doj- csák Jánost, a megyei párt- bizottság titkárát, Vágó Sándort, a Belkereskedelmi Minisztérium löosztályvozc tő- helyettesét, Fejes 'Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét, Mráz Ferencet, az SZMT elnökét. Gelb Miklóst, a KPVDSZ megyei ' titkárát, Csege Gézát, a MÉSZÖV elnökét. A szocialista brigád vezetők 1969-ben megrendezett országos tanácskozása óta eltelt időszak eredményeit, a munkaverseny fejlődését értékelték. majd küldötteket választottak az áprilisi IV. országos tanácskozásra. tagjaira a jövőben is nagy feladatok várnak. Ki kell emelkedniük, példát kell mutatniuk a vállalati, szövetkezeti kollektívában, ideális munkahelyi légkört Aell teremteniük. A vitaindító előadást Gelb Miklósnak, a KPVDSZ megyei titkáránál^ korreferátuma követte. A brigádmozga- lom vállalat, szövetkezeti szintű megt.úrgyalásának tapasztalatairól beszélt. Az áfész-ek szocialista brigád- mozgalmár.ől Csege Géza, a MÉSZÖV /elnöke számolt be, majd a Irngádvezetők' kértek szót. A /hozzászólók egyaránt foglalkoztak a szocialista munkíyverseny lényegi és részletes kérdéseivel. Borsod kereskedelmének, v en dfégl á t ó i párának szód alist* brigádmozgalmáról a tegnap megválasztott küldöttek számolnak be az áprilisi országos tanácskozáséin. vnainüilo beszeuet fejes László mondott. A brigádmozgalom megyei méreteit, eredményeit ismertette bevezetőjében; beszélt a brigádok hasznos gazdasági, művelődési vállalásairól, a női brigádok helytállásáról, az ifjúsági nevelömunkáról. A továbbiakban a kereskedelem, a vendéglátóipar előtt álló feladatokról szólt. Ismertette a IV. ötéves terv megyei céljait. A tervidőszak végéré 50—53 százalékkal, növekszik a megyében a kiskereskedelmi forgalom, növekedik az egy lakosra jutó évi vásárlás összege, öt év alatt 100 ezer négyzetméterrel nő a boltok, áruházak alapterülete. Elsősorban a rosszul ellátott településeken, valamint a fejlődő iparral rendelkező városokban, községekben fejlesztik a hálózatot. . A szocialista címért küzdő és a szocialista brigádok szintű állami és pártvezetők nyilvános sértegetése miatt őrizetbe vettélt Vlado Do- rriazet. Bosznia-Hercegovina volt köztársasági képviselőjét. Nevezett a háború alatt részt vett a népfelszabadító háborúban, majd nyugdíjaztatásáig a néphadseregben teljesített szolgálatot. Múlt év decemberében ellenséges tevékenység miatt kizárták a JKSZ-ből. A Tanjug jelentése szerint a zágrábi kerületi bíróság .előzetes letartóztatásba helyezte a horvát Matica művelődési egyesület' tizenegy vezetőségi tagját és a fennálló társadalmi rend megdöntésére irányuló tevékenység alapos gyanújával megindította ellenük az eljárást. Vegyipari feladatok Ebben 'az esztendőben 11.9 százalékkal nő a vegyipar, 10 százalékkal pedig az alumíniumipar termelése. Ez a többletteljesítmény nagy feladatokat ró a szakszervezetre is — hangoztatták szerdán a Vegyipari Szak- szervezet központi vezetőségi ülésén. Fel kell mérni a szakszervezetek erőforrásait, és azokat a vállalati célkitűzésekre kell koncentrálni — állapították meg továbbá. Almássy Zsuzsa ma kezdi el szerepléséi a műkorcsolyázó EB-n Göteborgban Átadta M EG BÍZÓ LEVELEI Losonczi Pál. 'a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán fogadta Ibra- ,hima Boyé rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, Szenegál Köztársaság első magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét ARAKAT TETTE Aralát, a palesztin felszabadítás! szervezet elnöke történetesen Dél-Libanonban tartózkodott, amikor az izraeliek támadást indítottak két ottani település ellen, s maga vezette harcra a Palesztinái gerillákat — közölték a UPI hírügynökséggel , palesztin forrásból. I AZ AL All RAM ÍRJA Az Al Ahrain jelentés* szerint Szadat egyiptomi elr nők rövideden beszédet intéz á nemzethez ta közel-keleti válság állapotáról es a várható fejleményekről. I I EGRI GYULA (1923 — 1972) termelését, az értékesítés struktúrája azonban lényegesen megváltozik. .A Belkereskedelmi Minisztériummal folytatott tárgyalások alapján az idén nagyjából ugyanannyi vasműszaki cikket bocsátanak a hazai lakosság rendelkezésére. mint tavaly. Néhány cikkből, példáit) rádióból, tévéből, olajkályhából, magnóból a belkereskedelem kevesebbet, rendelt, mint 1971- ben, mivel a belkereskedelmi vállalatok csökkenteni kívánják felduzzadt készleteiket. Viszont szilárd tüzelésű kályhából és tűzhelyből bővült a rendelés.