Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG 6 ItW. «foc. 12., wisámop A pontes • | #vr sdo Ay jJíí Nem anyagi fo­lamihez szorosan kötni akarjuk, azt mondjuk: mú­lik. Hogy tudjuk, milyen gyorsan múlik az idő, mér­nünk kell. A viszonyított matematikai számok, az óra, a hónap, az év: emberi beosztás. Lehetne egy nap­nak 50 órája is akár, de a régi-régi beosztás szerint csak 24 van. Az emberek már az ókorban, és azután is megpróbálták mérni az időt, s ez többé-kevésbé si­került is. A homokóra per­gő szemei, a napóra körbe­járó változása, az ingaóra kongatása — mérőeszköz. A tengerész a csillagok keltét és nyugtát figyelte, az erdei ember az árnyé­kot, a síkságon lakó a nap járását. Falusi ember még ma is gyakran méri így az időt: ,.Elment az ötórás busz, fél hat van”. A pontos idő nagyon öt­letes dolog. Azt már bizo­nyára mindenki tudja, hogy ez nem közvetlen telefon- kapcsolat, a monoton női hang magnószalagról „tár­salog” velünk. De ez sem egyszerű dolog. A pontos idő az egész országban min­dig ugyanannyi, mert min­den város — így Miskolc — közvetlen vonalon, Budapestről kapja a han­got. Amint valaki feltár­csázza a 08-at, a vonal át­kapcsol a pestire, s kétszer . egymás után hallhatja az időt. Persze a szalagra sem úgy vették fel a sorban kö­vetkező számokat, ahogy halljuk. Három szalagot kell tizedmásodpercnyi el­térés nélkül egyeztetni — egyiken csak az órák, má­sikon a percek, harmadikon a másodpercek vannak. Amíg tehát egyik szalag egy nap alatt forog le, a másik egy óra, a harma­dik egy perc alatt. S a körforgás állandó, ahogy az egyik szalag „lejárt”, újra kezdi a nulla órától, nulla perctől, nulla másodperctől. A telefonébresztés — hi szén ez is a pontos időhöz tartozik — nem mecha­nikus dolog. Ez „élőben” történik. Előző nap a tuda­kozó számán kell bejelen­teni az igényt és az idő­pontot. Ezt jegyzik, majd átadják a két éjszakás in- terkezelőnek. Ébresztés előtt azonban — még a be­jelentés napján — vissza­hívják a bemondott számot. Aki tehát hajnali ébresz­téssel akar haragosával ki­tolni, ne számítson a kelle­metlen vicc hatására. Az éjszakások felhívják reggel — leggyakrabban 3 és 6 óra között — az adott számot. Két percig berreg a telefon. — Itt a központ, jó reggelt kívánok! 5 óra 30 perc van. Mély álomból ébredve bizonyára kellemesebb az élő hangot hallani, még egyszer megkérdezni, meny­nyi is az idő, mint esetleg szalagról egyhangú, régen elmondott szöveget hallani. Ha az ébresztő azt mondja: jó reggelt, azt abban a pil­lanatban, és igaz szívből mondja. A technikából is megárt néha a sok. A pontos “«SS napjainkat, éveinket. A pá­lyaudvarokon, a forgalmas helyeken gyorsan rápillan­tunk a villanyórára, mely örökké jár, nem kell fel­húzni. Állandóan ellenőriz­zük magunkat az órával, óránkat a telefonos idővel, azt a villanyórával, és így tovább. Félórákra, percek­re tördeljük a napokat. Nem hozzávetőleges időt számí­tunk, hanem másodperce­ket. S a technika segít ne­künk a homokórában mér­ni a homokszemeket. Pedig az idő nem anyagi, s a sa­ját, önkényes felosztásunk szerint préseljük be ma­gunkat a pillanatok roha­násába. Orosz Júlia FECSKE CSABA A hetedik napon Virágok bíbor-szirmaiból szivárványt épít a szél, ájult levelek zuhannak nyomunkba, anyátlan ujjaim bolyongnak bőröd lázverte mezején; sor som szomorúsága szememben, villámaival jaj halálra ne sebezzelek; itt állok melletted szívemig meztelen, csontsoványan ebben a halálos szerelemben a hetedik napon fájdalmas csókkal megszentelt esküvés iszonyú terhétől roskadozva; nézd, fölöttünk madarak szállnak az ég sarával befröcskölt szárnyakkal, vállunkhoz emberek ülődnek, ajzott idegeikről a fájdalmak dalai csendülnek föl, csak a mi szívünkben van még erő visszhangozni a másik szív dobogását, csak mi bennünk kéklik a csönd olyan gyönyörűen ahogy a legtisztább ég se kéklik. k/öJUáUífA SZAKÁLLAS \ (Teliinger István munkája) TAm á iwiejzlapúk. A MINI AZ OKA Az anya elhatározza, hogy télre harisnyát köt a lányá­nak. A tél beköszöntött, de a harisnya csak nem készült el. — Már hetek óta kötöd — mondja a kislány szemrehá­nyóan —, mondd meg már végre, mikorra lesz kész. — Kislányom, ha hétről hétre így rövidül a szoknyád, azt hiszem, csak jövőre. SAKKMESTER A VOLÁNNÁL Az egyik közismert sakkozó gépkocsivezetést tanul. A vizsga előtt megkérdezi tőle a barátja: — Mondd, hogy megy a vezetés? — Akárcsak a sakkozás mondja magabiztosan —. hol egy parasztot, hol egy lovat ütök el. SZAKMAI ISMERET A villanyszerelő kisfia ék­telen sírásba kezd. — Miért sírsz? Mi bajod? — kérdezi az apja kétségbe­esetten. — Hozzányúltam egy da­rázshoz, és nem volt szigetel­ve. GYORS HELYREIGAZÍTÁS Két ember találkozik az egyik presszóban. — Jó hogy jössz, éppen számolni akarok veled — mondja szemrehányóan az egyik. — Kérlek, parancsolj. — Mondd, igaz az, hogy a minap egy előkelő társaság­ban azt mondták rólam: te­hetséges, rendes, becsületes ember vágyóik, te pedig az ellenkezőjét állítottad? — Sizó sincs róla — hábo­rodik fel a másik. — Mind­ez szemenszedett hazugság. Kijelentem, hoigy én még soha életemben nem voltam olyan társaságban, ahol azt állították volna rólad, hogy rendes és tisztességes vagy. — Elnézést. — Kérlek. A NAGYMAMA MESÉL Lefekvés előtt a nagyma­ma mesét mond a kisunokái- nak. — Volt egyszer egy sze­gény asszony, akinek csak egyetlen forintja volt. Este aztán imádkozott a Jóisten­hez, hogy segítsen rajta. És tudjátok, jól imádkozott, mert amikor reggel felébredt, két darab szép százforintost talált az erszényében. Mire az egyik kisundká megszólal. — És mondd mami! A fér­je nem vett észre semmit? AKTUÁLIS TÖRTÉNET Két barátnő összefut az ut­cáin. — Mondd! Mi van Miiéi­vel? Már két hete nem lát­tam. — Ágyban fekszik, hong­kongija van. — Furcsa, a múlt hónap­ban azzal dicsekedett, hogy egyiptomija van. ŐSZINTESÉG A fiú megkéri a lány ke­zét. — Mielőtt azonban egybe­kelnénk, tisztázzunk egy dolgot, szívem — mondja a fiú. — Tessék. — Drága egyetlenem. Ne érts félre, csak puszta kíván­csiságból kérdezem. Volt már fiúd, mielőtt velem jártál? — Fiúm nem volt, szívem, de van két szép kislányom. ELŐFORDUL Az egyik értelmi,ségi klub­ban így fejezi be az előadó a több mint három órás esz­mefuttatást: — Uraim! Remélem, hogy expozémban sikerült valami újat mondanom önök számá­ra. — Igen, valóban — feléli egy kajáin kanig — Az előadás­ban eüihamgaott két anekdota köziül az egyiket még nem hallottuk. VALÓBAN MEGBOLONDULT Az egyik vékony falú, mai lakásban szinte éjjel-nappal szaxofonozik egy öregúr. így megy ez már hetek óta. A szomszédokat már szinte az őrülés kerülgeti. Az egyik lakó nem, bírja tovább, és be­kötött füllel lerohan az öreg­hez. — Ember! Ha nem hagyja abba azonnal ezt az átkozott szaxofonozást, tisztára meg­bolondulok. — Azt hiszem, hogy már meg is bolondult, szomszéd — mondja az öreg nyugod­tan —, hisz két napja javí­tóban van. KI TUDHATJA? A mama meglátogatja lá­nyát és kisunokáját. — Milyen szép gyerek — mondja —. hogy hasonlít a férjedhez. — Érdekes — válaszolja a fiatalasszony —, a nagymama váltig azt állítja, hogy in­kább az apjához hasonlít. OKOS GYEREK — Pistike, miért írod olyan óriási nagy betűkkel ezt a levelet! — Mert a nagypapám, aki­nek 'küldöm, nagyot hall. Wirlh Kiváló együttesek A Csortos Gyula Színpad Ilyen eredménnyel kevés együttes dicsekedhet. A Borsod megyei Rónai Sán­dor Művelődési Központ Csortos Gyula Színpada ne­gyedszer nyerte el — meg­szakítás nélkül — a Kiváló együttes címet. Megyénkben nincs példa hasonló siker- sorozatra. Persze a sikert, az elismerést nem adják in­gyen. A Csortos Gyula Színpad tagjai — az együt­tes 1951-ben alakult — rendkívül sokat dolgoztak érte. S az a közönség a megmondhatója, hogy meg­érdemelték, amelyik évről évre, előadásról előadásra megtapsolta műsoraikat. Kezdetben egyfelvonáso- sok, rövid jelenetek, iro­dalmi összeállítások szere­peltek műsorukban. De már akkor, az induláskor is ma­gasra állították a mércét: Illyés műveiből, József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor verseiből válogat­tak. Később mind nehe­zebb feladatra vállalkoztak, s ezzel együtt már teljes estét betöltő, művészi pro­dukciót nyújtottak. Csortos Gyula nevét 1963-ban vette fel a színpad. 1965-ben már ezen a néven nyerték el első ízben a Kiváló együt­tes címet. Orosz György, Párkány László, most pedig Gyar­mati Béla foglalkozik a színpad tagjaival, akik kö­zött fiatal és idősebb mun­kások, ipari tanulók és diákok egyaránt találhatók. Nehéz lenne felsorolni ed­digi repertoárjukat. Mai magyar drámaírók, mai külföldi szerzők, s klasszi­kusok művei egyaránt sze­repeltek műsorukban. Leg­szívesebben talán mégis a mai magyar szerzőket tol­mácsolják. Jövő évi ter­veikben is ilyen darabok szerepelnek; Raffai Sarolta és Karinthy Ferenc vala­melyik darabja közül mu­tatnának be egyet, többek között. S jövőre is, akár­csak eddig, találkozhatunk velük városon és falun, művelődési házakban és munkásszállásokon. Egy biztos: bármely előadásu­kat is látjuk majd, lelkese­désük, ügyszeretetük s te­hetségük töretlen lesz. Mert erre kötelezi őket az immár négyszer megszer­zett kiváló cím. Az Avas Táncegyüttes Sziszifuszi feladatra vál­lalkozna, aki össze akarná, számlálni, hányszor és mennyi ideig zengett a vastaps, amikor befejezték egy-egy műsorukat, egy-egy táncszámukat. Mert a mis­kolci Avas Táncegyüttesnek nemcsak idehaza tapsoltak már, szűkebb hazánkban, Miskolcon és Borsodban, nemcsak Magyarország nagyvárosaiban és falvai­ban, hanem számos más országban is. Felléptek — hogy csak az elmúlt két év színhelyeit említsük — Ro­mániában, Ausztriában és Csehszlovákiában, még ré­gebben Algériában, Angliá­ban, az NDK-ban is. A napokban a francia- országi annemesse-i nem­zetközi táncfesztiválra kap­tak meghívást, s reméljük, a hazai hozzájárulás sem marad el. Az együttes 1951-ben ala­kult. Kezdettől fogva nagy létszámmal dolgozik. Jelen­leg is mintegy harmincán tagjai a tánccsoportnak, ti­zenegy tagú a zenekar, van két énekes szólistájuk. Ígé­retes az utánpótlás is; csak­nem harmincötén dolgoz­nak szívósan, hogy a „nagy csoportba” bekerüljenek. Első ízben 1969-ben nyer­ték el a Kiváló együttes cí­met, most kapták meg má­sodszor. Jelenleg Galambos Tibor vezetése alatt dolgoz­nak. A régi sikereket — hisz- szük — felesleges említeni. Inkább az cl következendő esztendőről kellene szól­nunk. Februárban mutat­koznak be a televízió Ki­váló együttesek a pódiumon című műsorában, s meg kell védeni „hírnevüket” a zalai kamaratánc-fesztivá- lon, valamint a Sajó menti táncparádén. A fesztiválo­kon kívül nem kevesebb, mint harminc előadás sze­repel jövő évi program­jukban: új és régi szá­mokkal, s a sikerért,' a tapsért sok-sok próbával készülnek. A Csortos Gyula Színpad és az Avas Táncegyüttes szakmai vezetői csütörtö­kön vették át Budapesten a Kiváló együttes kitünte­tést. Megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a két együttes tegnap és ma ünnepi műsort ad. Ma este az Avas Táncegyüttes jubi­leumi műsora után kerül sor az ünnepélyes ese­ményre; a szakmai vezetők átadják a díjakat, a meg­tisztelő kitüntetésről szóló oklevelet a siker legfőbb részeseinek, az együttes tagjainak. Cs. A. Semmi ok aggodalomra A minap egy országos jellegű közintézményben jár­tam. Belépéskor szabályszerű, egyszeri belépésre szóló cédulát kaptam. Több órát töltöttem bent, sokfelé jár­tam az épületben, majd este, dolgom végeztével eltá­voztam, s hazautaztam. Csak másnap vettem észre, hogy kabátom zsebében maradi a belépőcédula, távo­záskor nem adtam le a portán. Vajon most mi lehet? A másodpéldányokból kitűnik, hogy bementem az épületbe, de a visszakapott cédulák között nem találják az enyémet. Csak egy lehel: még nem jöhettem ki. De hol vagyok, merre bujkálok? Az­óta már bizonyára a fűtőtestekben is keresnek, hová le­hettem, mert mégsem lehet, hogy egy felnőtt ember csak úgy egyszerűen eltűnjön egy olyan épületen be­lül, ahol külön alkalmazott állítja ki a belépőcédulát, megint másik ellenőrzi azt a belépéskor. Semmi ok aggodalomra! Nem tévedtem el a labirin­tusban, békességgel távoztam, csak — bizonyára a siet­ség miatt — a cédula maradt nálam. Elnézést kérek. (b)

Next

/
Thumbnails
Contents