Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-28 / 305. szám

A társadalmi munka megbecsülése Lövik n, hol vavy? E ddig, ha valaki Buda­pestre utazott egy vagy két napra, kért a vasútállomáson, vagy a jegyirodában egy menettérti jegyet. Kapott egy karton- jegyet, azzal három napig utazhatott. Nem volt vele sok dolga a pénztárosnak, sem az utasnak. Nem úgy, mint egyes jegyirodákban kiadott jegyfüzetekkel, ahol egyetlen budapesti menet­térti úthoz egy oda, s egy visszaútra szóló jegyet, adott esetben mindegyikhez egy-egy gyorsvonat! pót­jegyet is, tenyérnyi űrlap felhasználásával, kézírással iöltenek ki, borítólapba rak­nak, összetűznek, a kalauz csak győzze lyukasztgatni. Egy ilyen jegynek a ki­adása legalább tízszer annyi időbe és hússzor annyi pa­pírba kerül, mint az úgyne­vezett kéreg jegyé. De a kér eg jegy meghal. Vajon miért? Azt a tájékoztatást kap­tuk, hogy a menettérti uta­zásnál ezt a célszerű kéreg- jegyet december 31-el meg­szüntetik, helyette a MÁV jegyiroda is űrlapokat töl­töget ki a jövőben, az ál­lomáson levő pénztárak meg, amelyek előtt hosszú sorban állnak az emberek, valami más megoldást ta­lálnak. Hogy mi indokolja az intézkedést, arról tájé­koztatónk sem tud. A logi­ka nem, az biztos. Csak többletmunka, lassúbb jegy­kiadás, sok-sok bosszúság adódik belőle. (b) i Ügyeletes I riporterünk I jelenti: December 27-én reggel kezdődött Miskolcon a KONTEX-ben az év végi leltár. Mint annyi sok he­lyen másutt, itt is felkerült az üveg bejárati ajtóra a cédula: leltározás miatt zár­va. Mi is történik ezen a néhány napon az üzletek­ben, mikor leltározás miatt nem fogadhatják a vásárló­kat? Erről érdeklődtünk a KONTEX leltározása alkal­mával. — Nagyon munkaigényes feladat egy üzlet leltározása — adta meg készségesen a felvilágosítást .Bodnár _ Vil­mos leltározási' szakértő. — Igen alaposan kell végezni a munkát, hiszen egyetlen tévedés az üzemegységben dolgozók egész évi munká­ját veszélyeztetheti. A leltározók közben a szétrakott árut szortírozták, a Miskolci Textilnagykereske- delmi Vállalat, az üzlet egyik társüzemeltetője kéré­sére árrés szerinti csopor­tokban vették fel az árukat a leltárlapra. Odébb a pult­nál a méterárukat göngyöl­ték le és pontosan, méterrel végigmérték valamennyit. Az előzetes felmérések alapján körülbelül január első napjaiban fejezik be a leltározók ezt a nehéz, sok figyelmet igénylő munkát. Utána ismét megnyílnak az A tanácsválasztásokat meg­előzően, -s azóta is sok terü­leten merült fel a kommu­nális ellátás javítását szor­galmazó jogos igény Miskol­con. Valamennyi ilyen kérés teljesítését a városi tanács eszközei nem teszik lehető­vé, ezért egy korábbi taná­csi állásfoglalás alapján elsősorban ott kell támo­gatást nyújtani, ahol a lakosság társadalmi mun­kával hozzájárul a fej­lesztéshez. Ezért kérte a héten a ta­nács, hogy a tanácstagok Szombaton reggel 8 óra 30 perckor halálos baleset tör­tént az Özdi Kohászati Üze­mekben. Balogh Sándor, 56 éves susai lakos, a finom­hengerműi gyárrészleg ács tv végi leltár üzletek ajtói a vásárlók előtt, és feltöltött árukész­lettel várják a kereskedel­mi dolgozók az új esztendő­ben is a vásárlókat. * Az ünnepek balesetek nél­kül teltek el megyénkben. Az azonban már kevésbé örven­detes, hogy ma öt-hat al­kalommal kellett a mentők­nek kiszállniuk különböző munkahelyekre, az ünnepek alatti erőteljes alkoholfo­gyasztás utóhatásai miatt. * Rusó László miskolci la­kos két éve egyezséget kö­tött különváltan élő felesé­gével, hogy két kiskorú gyer­meke után havonta 640 fo­rint tartásdijat fizet. Az ita­lozó életmódot folytató Ru­só azonban a maga kezde­ményezte megállapodásnak nem tett eleget, ezért a bíró­ság már egyszer bércsökken- tés mellett javító-nevelő munkára ítélte. Ennek letelte után Rusó otthagyta állandó munkahelyét, magánkisipa­rosnál vállalt alkalmi mun­kát, s nem fizetett tartásdí­jat. Az idén csak két alka­lommal adott kisebb össze­get gyermekei részére, és tíz hónap alatt összesen 6000 fo­rinttal maradt adós. A Mis­kolci Járásbíróság Rusó Lászlót hathónapi szabad-1 ságvesztésre ítélte. Rusó J enyhítésért fellebbezett. 1972. január 31-ig tájékoztas­sák a városi tanács titkársá­gát: választókörzetükben milyen kisebb mérvű kommunális jellegű tár­sadalmi munka támoga­tását tartják indokolt­nak, megjelölve a társadalmi munka és az igényelt támo­gatás jellegét, becsülhető nagyságát. Nemcsak a tanácson mú­lik tehát, hanem a közvetle­nül érdekelt lakosságon is, hogy hol, mi valósul majd szakmunkása egy tíztonnás hengercserélő daruról, 7 és fél méter magiasból le­zuhant, és kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat megkezdődött. IMS* találnia Az ünnep előestéjén a MÉSZÖV elnöksége és a szakszervezeti bizottsága meghívására nyugdíjas dol­gozók látogattak el a szék­házba, ahol a meghívók ajándékokkal várták a ven­dégeket. A találkozón Csege Géza, a MÉSZÖV elnöke mondott beszédet, mélyben ismertette az eddigi eredményeket, és a következő 5 éves terv fel­adatait, végül pedig kedves szavak kíséretében vett bú­csút a nyugdíjba vonuló dol­gozóktól, akikre megérde- ( melt pihenés vár. Révészeti klet Nagyrozvágyról A Borsod megyei Nagyroz- vágy község határában ta­lajjavító munka közben ér­tékes leleteket emelt ki a gép a földből. A dolgozók azonnal értesítették a sáros­pataki Rákóczi Vármúzeu­mot, amelynek régésze, D.an- kő Katalin megállapította, hogy a terület valószínűleg korabronzkori sírokat rejt. Erre utal az ott talált, agyagból készült halsütő tál, valamint a kor „divatos ék­szerei”. a bronz karperec és a kélmenetes, úgynevezett tekercses bronzgyűrű. Az előkerült fémleletek között több félkész termék is akadt, amelyekből a ko­rabronzkor mesterei a hasz­nálati tárgyaltat készítették. mmiammmmaasmaammmMsmaaamBBaaam Utazások távoli. országokba Jövőre ünnepli fennállásá­nak 70. évfordulóját az IBUSZ. A jubileumi évben az utazási irodáit számos exkluzív utazással lepik meg közönségüket. A Borsod me­gyei IBUSZ is több érdekes utazást hirdet meg a jövő évre. Összesen 187 útvonalra szerveznek társasutazást. Ezek között szerepelnek tan­zániai, kenyai, ausztráliai, kubai, norvégjai, görögor­szági utazások, s természete­sen a müncheni olimpia sem maradhat ki a tervből. Mindezeken kívül az autós turisták részére több utat készítenek elő, a szocialista és a nyugati országokba egyaránt. íj városi autóbuszok Az Ikarus december 20-án adta át a Budapesti Közlekedési Vállalat képviselőinek a legújabb típusú városi használatra készült 260-as és 280-as típusjelű autóbuszait. A bemutatott járművek hosszabb próbajáratra indulnak. A főváros közle­kedését irányító szakembereknek az az elképzelése, hogy a jövőben ilyen autóbuszokkal látják el a fővárost. Halálos baleset as ÓK ÍJ-ben I MI VOLT A KARÁCSONYFA ALATT Tíz évvel ezelőtt egy nagy­lány bácsinak nevezett... Bácsi a nagyáriád! Gondoltam, pimasz- kodik. kedvem lett volna vi­szont megsérteni . . . Később az őszülő halántékomba kötöttek* bele többen — mondván — , őszül a vén betyár”. Az idei karácsony aztán betet­te az ajtót. A karácsonyfa alatt keresgélt a család, kinek, mit hozott a télapó . .. Már csak egy csomag maradt... Az enyém lehet. Igen. nem tévedtem. Ki­bontottam és elsápadtam a meg­lepetéstől. Jéger alsó volt ben--; ne. KÁR. NAGY KÁR Vidéken egy idegen férfi meg­állította a gépkocsinkat. Udva­riasan, szinte nyájasan kérdezte. — Nem mennek Hidas felé? — Nem. Éppen ellenkezőleg megyünk. — Kár. nagy kár. Az ijedt arc láttán, rosszat sejtve. megkérdeztük: csak nincs valami baj ? — — Baj éppen nincs... Az anyósomat kellett volna elvinni. ■ x -x- x* x* x- x- x* •x-X'X'vr x* x* x- x* x* x* VALLOMÁS Két írogató ember beszélgetett. — Mondd, barátom, te honnét szeded a poénjeidet. Bármelyi­ket olvasom, az az érzésem, hogy már hallottam valahol. — Komolyan veszem, hogy a poének az utcán hevernek. Amit találok, felveszem. — Jó, jó?! De legalább a port törölnéd le róluk, vagy kennéd be sárral, mindjárt más lenne. MAJDNEM KALAND Zakopanéban történt. A szál­loda folyosóján sétáltunk többen, barátok. Egy csinos nő jött ve­lünk szembe. No. most megmu­tatom, milyen bátor fiú vagyok. Megszólítom — gondoltam. — Mit csinál ma este? Együtt vacsorázhatnánk. A nő értetlenül nézett rám, bevallom, nem is vártam mást. Tétovázott, majd csípőre tette a kezét és megszólalt. Magyarul. — Otthon olyan csendes, hogy két szót nem tud szólni, itt meg vacsorázni hív. Na, várjon, ha hazamegyünk, megmondom a fe­leségének, miért nem vitt neki pulóvert... Holmi nöcikre köl­tötte a pénzét! Es még kérdik, miért vagyok hallgatag... Hát érdemes be­szélni? Takács József Zsuppkocsi a részegeknek A legutóbbi tanácsülésen Miskolc törvényességi hely­zetéről tájékoztatta a váro­si tanácsot dr. Bojtos Ottó, a Miskolc városi és járási Ügyészség vezetője, aki töb­bek között elmondta, hogy 1970-ben 2469 részeget kellett datoxilálóba szállítani Mis­kolcon. A tanács ezen az ülésen úgy döntött, hogy egy Ro- bur-gépkocsit vásárolnak az illuminált személyek de- toxilálóba való szállításához. Bízhatunk tehát abban, hogy jövőre kevesebb ittas em­bert látunk Miskolc utcáin, s a kijózanítás költségei bi­zonnyal jó hatással lesznek, a notórius részegeskedőkre is. Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépko­csiigényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat;: Trabant Limousine Trabant Combi Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg Tourist Skoda S—106 Moszkvics Polski FIAT 1300 Polski FIAT 1500 Zastava Zaporozsec Zsiguli (Budapesten) Zsiguli (Debrecenben) MISKOLCI TÁNCOSPÁR Balázs Pál és Turczér Sára, a Miskolci Nemzeti Színház volt táncosai, mint korábban hírül adtuk, hosz- szubb külföldi turnén van­nak. Jelenleg Djakartában táncolnak, s értesülésünk szerint Ausztrália, Szinga­púr, Japán és az USA szere­pel további programjukban. AZ UTOLSÓ FILMHÉTEN 1971 utolsó, december 30- án kezdődő filmhetén négy premier-film kerül a miskol­ci közönség elé. Ekkor lát­ható az Asszony a banditák ellen című szovjet, a Vidé­kiek New Yorkban című amerikai, a Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem című csehszlovák és a Havanná­ban egyedül című kubai filmalkotás. ÖNKISZOLGÁLÓ BOLT A közelmúltban adták át Tiszalúcon rendeltetésének azt az új önkiszolgáló üzle­tet, amelyet az ÁFÉSZ vett át a helyi szövetkezettől. Az ÁFÉSZ mintegy 200 ezer fo­rintos költséggel, alakította át az újonnan megnyílt'lé­tesítményit JÖ VOLT A TERMÉS A Kínai Népköztársaság 1971-ben — a tizedik egy­más után következő évben — Igen jó gabonatermést taka­rított be. A gabona termés­hozama globálisan és hektá­ronként meghaladta az 1970. évi csúcseredményt. Az er­dőgazdaság, az állattenyész­tés és a halászat területén ugyancsak haladás mutatko­zott. TÚLTELJESÍTETTE TERVÉT A December 4. Drótművek dolgozód nevében a vállalat igazgatósága közölte, hogy teljesítették 1971. évi terme­lési, export- és eredményter­vüket, az előírt hatékonysá­gi szint túlteljesítésével. KÖZSÉGFEJLESZTÉS Sajószemtpéteren a községi vízhálózat fejlesztésére az el­következendő években mint­egy 2 és fél millió forintot, míg csatornázásra 1,0 millió forintot kíván fordítani a községi tanács. SOKAT FEJLŐDÖTT A Bodrogkeresztúri Kerá­mia Kitsz sokat fejlődött az elmúlt években. A tetszetős, kerémiakészítményeiről hí­ressé vált szövetkezetben 1960-ban még csak 65-en, míg 1971-ben mór 250-en dolgoznak. 36 805 4 676 16 608 12 660 1 722 24 917 28 207 7 251 2 532 2 106 3 993 7 696 4 426 ÚJÉVI AJÁNDÉK 67 TAKARÓ A Hazafias Népfront me­zőkövesdi járási nőbizottsá­gai, valamint a községi nép­frontbizottságok újévi aján­dékként 67 takarót készítet­tek a vietnamiaknak. Az ajándékokat december 28-án juttatják el a Magyar Nők Országos Tanácsának köz­pontjához. TOTÓ­NYEREMÉNYEK 13 találatot 227 fogadó érv el, szelvónyenkénti nyere­mény 2796 forint. 13 plusz 1 találata 91 fogadónak volt, szelvényenként! nyere­mény a jutalommal .együtt 8024 forint. 12 találatos szel­vények száma 4029 darab, szelvényenként! nyeremény 105 forint. 11 találatot 32 259 fogadó ért él, szelvényen­ként'! nyereményük 16 forint. 10 találatos szelvények szá­ma 127 943 darab, szelvé­nyenként! nyeremény 6 fo­rint. Pf» ünnepi csendélet? * i * * * * * * 8 időiárás Várható időjárás ma estig: párás, sokfelé napközben is ködös idő. Többfelé ködszi- tálás. zúzmaralerakódás. Napközben kissé élénkebb szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tar­tósan ködös helyeken 0 fok körül, máshol kevéssel 0 fok fölött. Foto: Sz. Gy. A Szcntpétcri kapui szövet­kezeti lakótelepen a mellé­kelt képen látható szemét­domb fogadta a lakókat. Ka­rácsony két napján az amúgy is megtelt kuka-tartályokat nem volt, aki kiürítse. A la­kók kénytelenek voltak a tartályok mellé új szcmétlc- rakóhclyekct létesíteni ÉSZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának laola Föszerícesztör FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőséé: i Miskolc. Balcsy-Zs. u 15 Központ ■ 86-132. 16-672. 35-380 16- 579. TltkársáG! ifi-aar. Gaz­daságpolitikai ’’Óva? 16-035 Pártrovat: 10-078 Belpolitikái rovat : 16.450 ‘'ult.úrrovat: 16-067 3porf.rovat • S6-04Ö Munkásleve­lezés oanas/ügyek • io-04C> Ki a d.1a 0 Börsen megyei LaDkiacie Vállalai Miskol" Saicsy u 15 f'el *lőc kiade- IVIBTD LAJOS Telefon: so-isi Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi 4) 15—^ Telefon 16-21? Teri eszi 1 b Matrvar Povta Előfizet Pető • q helyi oostahlvatalokná) 8 kézbesít ölen él Az előfizetés dJl« ftgy hónapra 26 forkni index • 25655 1 Készüli h Borsrrtr ^vomdábar J Felelős vezető: Buborékok

Next

/
Thumbnails
Contents