Észak-Magyarország, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-07 / 263. szám

1971. nov. 7., vasárnap ES2AK-MAGYARORSZAG 5 A rádióhuitúnwk még a déli harangszót sugá­rozzák az éterbe. A fő- és a mellékvonalon indulnak, vagy már az acélsíneken zúg­va, dohogva robognak a munkásvonatok a megye szí­ve felé. Félóra még, s a Ti­szai pályaudvar aluljárójából nagy lüktetéssel kezd áram- lani az utastömeg. A pályaudvarral szemben, a Szinva-parton külön autó­buszok állnak. A két nagy üzembe, az LKM-be és a DIGÉP-be szállítják a vo­nattal érkező dolgozókat. Az első kocsi roskadásig telve indul. Egy másikon rövid ideig, a következő munkásvo­nat érkezéséig kevesen van­nak. — A DIGÉP-ben a fűrész­gépen dolgozom — mondja a várakozók egyike. Jól meg­termett, szimpatikus férfi Juhász István. — . Huszonöt éve dolgozom ott. s azóta Nyékről járok he. Nekem nincs messze az utazás. Juhász láthatólag jó barát­ságban. van Farkas Lajossal, a gépgyár segédmunkás-cso­portvezetőjével. Farkas már messzebbről, Mezőkeresztes­ről jár be. Farkas valaha a kőművesek mellett napszá- moskodott, s 1945-ben vá­lasztatta a gyári munkát. Az utazásról ezt mondja: — Nekem két bérletet kell kivennem. Ugyanis, a község­től is autóbusz visz az állo­másra. S mennyi időt vesz el a bejárás? Most fél 12 előtt 10 perccel indultam, és éjfél­re leszek otthon. Szó esők a falu új vonzásá­ról. Mezőkeresztesen is van a tsz-nek ipari üzeme. Ügy, vagy jobban is tud fizetni, mint a gyár. Mindkét ember azonban ezt mondja: — A mi egész életünket a gyár tölti lei! Egy harmadik ember, Szarka László, hosszú ideig csendben hallgat, majd be­kapcsolódik a beszélgetésbe. — 1950-ben jöttem a Le­nin Kohászati Művekbe^ Szakmát tanultam. Hőkezelő vagyok. Ónodon lakom. On­nan először autóbusszal Nyékre utazom, s ott szállolt a vonatra. Egy időben ko­vácsként dolgoztam a tsz-ben is. De most már nem megy. Nem bírja az ember két he­lyen. Mire a műszaknak vé­ge és hazaérek, már nincs kedvem máshoz. A bcs/éhclésl lát1^: an az autóbuszban ülők is figyelik. Egy munkásasszony leszól: — Most rosszkor jöttek. Reggel kell megnézni az uta­zást. Nem férni fel a vonat­ra, és verekedni kell a hely­ért az, autóbuszban. A lenn állók rábólintanak, hogy ez biz’ így van. Nyék- ládházán sokszor már csalt a vonat lépcsőjére férnek fel. Űj vonat érkezik, s új utas­tömeg rohan az autóbuszok­ra. — Naponta hatvanezer em­ber jön a várasba — ltözlik a Tiszáin. — Igaz, nincs sta­tisztikánk róla, de ezek nagy része a környező községek­ből, vagy a távoli falvak­ból jön munkába. Nálunk, a csomóponton a dolgozók het- ven-nyolcvan százaléka vi­dékről jár be. Vannak he­lyek — Nyék, Onga, Hernád- németi — ahonnan 15—17 perc alatt, tehát hamarabb beérnek, mintha a Kiliánnál laknának. De hát vannak, akik messziről, járnak be, olyanok is, akik egy szolgá­latért 8—10 órán át utaznak. Mintegy hatezer ember jár be vidékről a Lenin Kohá­szatba. Sokan jönnek Mező­kövesdről, Keresztesről, s a bükki falvakból. Találomra szólítunk meg egy embert, a g, ír nagykovácsműhelyében. — 1950-től dolgozom itt,áz abroncshengerlőnél — mond­ja Filepkó Balázs — Hemád- nómetiből járok be. Ha dél­előttös vagyok, fél négykor kelek, s fél négykor vagyok otthon. A munka? Huszon­egy éve csinálom, szeretem is a munkámat. Én innen csak egyszer, a nyugdíjazáskor megyek el. A finomhengermű melege­dőjében Nyilas Sándor szo­cialista brigádjának tagjai jó étvággyal falatoznak. — A munka nehéz, kell a kalória — mondják. Sokan már ide is fáradtan érkez­nek. — Én Göneruszkáról járok be — mondja két harapás között Hanics András, hen­gerész. — Ma például haj­nali háromkor keltem. Jó ki­lométerre van az állomás. És Hidasnémetiben át kell száll­ni a másik vonatra. Este 7 lesz mire hazaérek. Minde­neim megvan, ami kell. OTP- segítséggel hazat építettem, van mosógép, rádió, tv, csak- hát időm nincs a pihenéshez, a szórakozáshoz. 'Különösen rossz nekem a délutános mű­szak. Másnap hajnali négy óra van, mire hazaérek. — Én minden műszak előtt sétálok egy jót — szól Kocsis Lajos. — Szalaszenden la­kom. Az állomás négy kilo­méterre van. Autóbuszt a reggeli műszakhoz nem biz­tosítanak. Most még jó, ki­bírható. De igen kegyetlen az utazás, ha zuhog az eső, s ha nagy a hófúvás. — Előfordul-e kimaradás? — Nálunk?! — csodálko­zik el a két ember, aki már tizenhárom éve jár dolgozni a kohászatba. Elmesélik, volt eset, amikor a délutános mű­szakból a vonattó hajnali 5 —6 órára értek a hófúvás miatt az állomásra. Volt, amikor csali két és fél órát töltöttek a családdal, s már indultak vissza a következő műszakra. /? fii fffpapi foglalko­zunk ve­le, tudományos szintű vizs­gálatokat végeznek, hogyan is leéli biztosítani elfoglaltsá­got a szabad szombatokra. Róluk, a bejárókról kevés szó esik. Legtöbbje pedig egy életre eljegyezte magát az üzemmel, a vállalattal, kivá­ló dolgozó címmel, szocialista brigádtagsággal dicsekedhet, amelyet a jó, szorgalmas munkával érdemelt ki. Pedig nekik — a közelben lakókkal ellentétben — min­den műszak hosszú utazással kezdődik és végződik... Csorba Barna November 7. tiszteletére Új Bakások, iétesstBO&niyek átadása Mint más években, az idén is sok helyen új léte­sítmények átadásával kö­szöntik és ünnepük a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelmének évfor­dulóját — a lakosság és az éoitő, vagy építtető vállala­tok egyaránt Dr. Bucskó Mihálytól, a Borsod megyei Beruházási Vállalat igazga­tójától kaptunk tájékozta-, fást: milyen építkezéseket ad át november 7. alkalmá­ból a vállalat. — Több létesítmény épí­tését fejeztük be hang­zott az igazgató válasza. — Elsőként a gazdag múltú mezőkövesdi Matyó Háziipa­ri Szövetkezetét említem, amely november 4-én ünne­pelte megalakulásának 20. évfordulóját. Ezen a napon adtuk át a Matyóház kor­szerű, új üzemépületet. Me­zőkövesden elkészült a 16 lakásos KISZ-lakohaz amelynek átadása megtör­tént. Az esztendő végéig ugyancsak Mezőkövesden még további 48 KlSZ-la- kást ad át a vállalat fiatal tulajdonosaiknak. Edelény­ben 24 lakás készült el. Sá­toraljaújhelyen 48 család ünnepli november 7-ét a vállalat által kiviteleztetett új lakásokban. A beköltözés megkezdődött. November 30- ig ugyancsak Sátoraljaújhe­lyen még további 32 új la­kást ad át a vállalat az idei építőmunka eredménye 't. Encsen 12 új szövetkezeti la­kás készült el. Leninvárosban 137 lakás építését fejezték be. Átadá­sukra azonban csak az ün­nep után kerül sor. Kazinc­barcikán a vállalat által ki­viteleztetett 114 új lakás ké­szült el. Az átadást meg is kezdték, de le kellett állí­tani. A gázrendelet miatt a beüzemelést nem lehet elvé­gezni. Egyelőre várni kell. Így az örömbe bizony üröm vegyül. 114 új lakás készült el Özdon is. Á műszaki át­adás folyamatban van, a lakók azonban csak néhány hét múltán költözhetnek. Borsod megye három nagy településén — Leninváros­ban, Kazincbarcikán és Öz­don — több járulékos beru­házást is befejezett novem­ber 7-re a vállalat. A felsoroltakon kívül több, más, jelentősebb be­ruházás megvalósulásával foglalkozik a Borsod megyei Beruházási Vállalat. Köztük az új megyei és városi könyvtár építésével, amely 300 000 kötetes lesz, és 25 millió forint költséggel ké­szül. Szendrő és Parasznya községekben „Hunnia” típu­sú, könnyű építőszerkezet- ből 60—60 férőhelyes óvoda épül, férőhelyenként 25 000 forint költséggel. Ez az ősz- szeg csak egyhannuda az óvodaépítés korábbi költsé­geinek. A szendrői és pa- raszmyai óvodák műszaki át­adására november 30-án ke­rül sor. Sátoraljaújhelyen elké­szült az új, korszerű tejüzem és a hűtőház is. Naponta 30 ezer liter tejet lehet fogadni, hűteni és feldolgozni ben­ne. Hamarosan befejezi a vállalat a sátoraljaújhelyi kenyérgyár építését is, ahol naponta 70 mázasa kenyeret lehet majd sütni. Az olaj majd a Volga mel­lékéről jön a Barátság II. távvezetéken,, az emberek, akik a szovjet—magyar ha­tárnál, Tiszaszentmártonnál átvezetik a távvezetéket; a Tisza alatt, a Don mellől jöttek. — Félszáz tagot számláló csoportunk annak a víz alatti csővezeték építésére speciali­zált vállalatnak része, amely­nek a központja Akszájban van — mondotta L. I. Naj- gyonov, a csoport vezetője. — Nekünk az a feladatunk, itt, Magyarországon, hogy a szovjet—magyar határt képe­ző Tisza-szakasz alatt átveJ zessük a távvezetéket, és el­jussunk a Barátság II. ma­gyarországi szakaszának O- pontjáig, ami magyar terüle­ten van, a folyótól mintegy 800 méterre. A csoport egyébként a Kő- olajvezeték Vállalat kiavár- dai építésvezetőségének te­lephelyén állomásozik, itt laknak a szovjet szakembe­rek, a modern, jól felszerelt és berendezett lakókocsik­ban. A csoport néhány tagjá­val azonban Fényaslitkén ta­lálkoztunk, ahol a Barátság II. kőolaj-távvezeték fogadó- állomása és szivattyúberen­dezései épülnek. — Akszáj, ahonnan jöttünk — mondotta Najgyonov mér­nök —, a rosztovi területen van, szinte Rosztov külváro­* sánalc számít. Nagyon mesz- szi vagyunk szülőföldünktől, mégis otthon érezzük ma­gunkat. És ennek az az oka, hogy nagyon kedvesen fo­gadtak bennünket, nagy gon­doskodással, ahogy a magyar elvtársak is mondták, fontos emberéknek kijáró tisztelet­tel. Ezt a fogadtatást, a ró­lunk való gondoskodást ez­úton, az önök lapján keresz­tül is szeretném csoportunk nevében megköszönni. A csoport tagjai nagyrészt fiatalok. Fiatalok, de nagy tapasztalattal rendelkeznek. G. E. Zdobnyikov, A. A. Scsi- ponyikov, N. I. Csernis gép­kezelők, A. V. Nyityaga gép­kocsivezető és A. I. Nyekra- szov búvár már sok nagy munkában vett részt. Leg­utóbb Kijev mellett, a Dnye­pernél, illetve a Dnyeper alatt dolgoztak, szintén táv­vezeték-építésnél. Most pe­dig itt vannak, Magyarorszá­gon. Speciális munkájuk ál­landó vándorlásra készteti őket. Ezért nem szokatlan, és nem meglepő, hogy — mint most is —, ha van egy kis idejük, szívesen beszélnek szülőföldjükről, családjukról. A Don melletti Rosztov, il- letye annak külvárosa Alt- száj — ahonnan jöttek — szinte mindennapos témájuk. Olyan kedvesen tudnak be­szélni a közel 800 000 lakosú területi székhelyről, ami fo­lyami és tengeri kikötő, egy­szersmind „a Kaukázus ka­puja” is, mint általában azok az emberek, akik ritkán lát­ják szülőhelyüket. E. V. Szorokin, a csoport 42 éves gépészmérnöke is szívesen beszél családjáról, otthonáról. — Ahhoz, hogy a nagy Szovjetunió bármelyik távoli területén, vagy itt, Magyar- országon nyugodtan dolgoz­hassunk, a nap minden órá­jában tudnunk kell. hogy otthon minden rendben van — mondotta a gépészmérnök. — Nekünk itt nem kis fel­adatunk van, tőlünk is függ. hogy a Szovjetunióból, a Ba­rátság II. távvezetéken idő­ben meginduljon az olaj szál­lítása a testvéri Magyaror­szágra. A Tisza keresztezésé­nek előkészületei már meg­kezdődtek. Háromszázhúsz méter hosszúságú, 600 milli­méter átmérőjű csővezetéket kell lefektetnünk a Tisza medrében, és meg kell épí­L. I. Najgyonov csoportveze­tő mérnök lenünk a magyar partsza­kasztól mintegy 800 méter hosszúságban is a távvezeté­ket. Itt, és így kapcsolódik a mi munkánk a magyar élv­társak munkájához. A terv és a szerződés szerint az egyik szál csövet még az idén, a tartalékcsövet pedig a jövő évben kívánjuk lefek­tetni. Egyébként a Tisza medrében elhelyezendő csö­vek hegesztését és különle­ges szigetelését a magyar partszakaszon végezzük el, mivel itt kedvezőbbek a vi­szonyok az áthúzáshoz is. Najgyonov csoportvezető mérnököt arról kérdeztem, mi volt eddig a legnagyobb, hasonló jellegű munka, ami­ben részt vett. A negyvenhá­rom esztendős gépészmérnök elgondolkozott, majd ezt mondta. — A csővezetékek víz alat­ti építése mindenütt nehéz. Sok folyót ismerünk már ilyen szempontból. A legne­hezebb, a legnagyobb munka, amiben részt vettem, azon­ban mégis 1969-ben zajlott le, amikor a Szovjetunió egyik legnagyobb folyóját, a Jenyiszejt kereszteztük, két nagy átmérőjű gázvezetékkel, két kilométer hosszúságban és 45 méter mélységben. A munkák nagyon próbára tet­ték embereinket. Nemcsak a munka volt nehéz, hanem az időjárás és a természeti vi­szonyok miatt a munkakö­rülményéit is. De végül még­is sikerült úrrá lenni a ne­hézségeken, végül mégis az ember győzött. Itt is az em­ber akarata fog győzni. Úgy tudom, hogy á Barátság IÍ. kőolaj-távvezetéken érkező olaj egy részét fiatal váro­suk, Lehinváros határában épülő olajfinomító fogja fel­dolgozni. Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk a munkának, amelynek követ­keztében Lenin hazájából Leninvárosba érkezik majd az olaj. Az univerzális szakembe­rekből álló, jól összeszokott csoport ma, november 7-én, itt, Magyarországon, velünk együtt ünnepli a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 54. évfordulóját. Kívánjuk, hogy a jól végzett munka örömével érezzék jól magu­kat körünkben, közös ünne­pünkön, hogy a Barátság II. kőolaj-távvezeték szovjet és magyar építői koccintsanak ezen a napon a — barát­ságra. Szöveg: Oravec János Kép: Szabados György A szovjet csoport néhány tagja: (balról jobbra) A. V. Nyt- (yaga, N. I. Csernis, A. 1. Nyekraszov, A. A. Scsiponyikov és G. E. Zdobnyikov.

Next

/
Thumbnails
Contents