Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-15 / 243. szám
1971. október 15., péntek ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Mir \ Általános az oáelényl A ZSÍJl'OLT. 1* ARANYI iroda tele van , feszültséggel. Négyen hajolnak a kopott íróasztalon szétterített kimutatások lóié. A szövetkezet elnöke, Boros István, az MNB általános vizsgálatot tartó képviselőjének, no meg a váratlanul befutó újságírónak ad tájékoztatást. — Ebben az évben termelési értékben 12—13 millió forintra számítunk. A nyereségünk nagyobb lesz a múlt évitől. Tavaly nagy erőt fordítottunk a 24 OTP- lakásra, és ez kevés hasznot hozott. A bank képviselője, egy talpraesett fiatal nő, kissé korholóan pillant az Edelé- nyi Építőipari Szövetkezet vezetőire. I — Tavaly 1 millió forint értékű volt a befejezetlen termelésük értéke. Egymillió! Ez a szövetkezet ezt nem engedheti meg magának! — Nem. Tanultunk belőle. Most kevesebb lesz. A bank embere a főkönyvelőnővel számolásba mélyed, de láthatólag figyeli azért az elnök szavait is. — Lakást? Tizenkét lakást adtunk át eddig. Még 18 van hátra erre az évre. A kislakás épi tésnéi megvonták a dotációt, s ezért sajnos, csökken a kereslet. Nagyobb az igény a társasházaknál. Tavaly hat négylakásos épüle- ' tét készítettünk itt, Ede- lénvben. Szendrőben három négylakásost és Alberttele- pen ugyanennyi házat építünk. Alberttelepen jövőre is lesz munkánk, hiszen ott még 12 társasházait akarnak építtetni. A szövetkezet sok szakmáiban ügyködik. Villanyszerelést végeznek Miskolcon, a Volán központjában. Kuri- tyánban a Habselyem Kötöttárugyár megbízásából üzemcsarnokot építettek, olt már termelnek. Most építik a garázst, a raktárakat, a javítóműhelyeket. Lakon kél- (antermes új iskolát, Színben büfét építettek, Edelény peremrészén másfél milliós értékben új élelmiszer- és húsboltot. Miskolcon, a Lé- vay utcában új orvosi rendelő építéséhez kezdenek hozzá... Mindez arra utal, hogy a szövetkezet sok irányban igyekszik kielégíteni az igényeket. Gyakran befolyásolA MTESZ elnökségi iiSéseÚzdost Tegnap, 14-én, csütörtökön délután a MTESZ Borsod megyei szervezetének elnöksége Özdon tartotta ülését. A részvevőiket Csépámyi Sándor, az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója fogadta. A vendégek megtekintették a gyár történeti bemutatót, az Ózdi Kohászati Üzemekről készült kisfilmet, majd gyárlátogatáson, vettek reszt. Az ülés, a MTESZ megyei elnökségének ülése délután Küldöttértekezlet 3 BVK-ban A Borsodi Vegyikombinát 33 KISZ -a 1 a pszervezető ne k, valamint a három kivitelező vállalat alapazervezeteinek 82 küldötte tegnap, csütörtökön tartotta egész napos értekezletét. Jelen voltak az üzem vezetői, Kazincbarcika politikai szerveinek képviselői, a KISZ KB, valamint a megyei KISZ-bizottság munkatársai. A KISZ-bizottság titkárának beszámolóját számos hozzászólás követte, majd megválasztották a 27 tagból álló nagyüzemi KlSZ-bizott- ságot és a városi küldöttértekezlet részvevőit. Szlovák vendégek érkeznek Miskolera A Hazafias Népfront Borsod megyei és Miskolc városi Bizottsága ma délelőtt 1) órakor a népfront tanácskozó- termében fogadja a Ke- lct-Szlovákiából érkező. 35 tagú békecsoportoi. A déléül! tapasztalaleserévei teJiic el. délután ellátogatnak a vendégek az Egyetemvárosba, este pedig a Kazincbarcika Miskolcon rendezvénysorozat díszelőadását tekintik meg. A szlovák békecsopoi t holnap, szombaton Sárospatakra az ottani tanítóképzőbe látogat. Előadást hallgatnak Comeniusról, majd megköszöni zzál, a nagy pedagógus szobrát 4 órakor kezdődött a Pártoktatók Házában. Az ülésen részt vett dr. Pásztor Pál, a MTESZ Borsod megyei elnöke, dr. Szaladnya Sándor, a MTESZ Borsod megyei titkára, dr. Terpján Zénó egyetemi professzor és a MTESZ ózdi képviselői. Dr. Benyó Tibor, a MTESZ ózdi intéző bizottságának elnöke számolt be az Özdon folyó tudományos munkáról, a MTESZ megalakulásától eltelt időszak eredményeiről. A beszámoló megvitatása után ünnepélyes külsőségek között megnyitották az Ózdi Kohászati Üzemek MTESZ-klub- ját, melyet a Pártoktatók Házának földszinti részében alakítottak ki. ja azonban a munkát az anyaghiány. Hosszú ideig hiányzott a parlcéttaléc. Most sikerült szerezni 800 köbmétert — felárral. A szövetkezetben vannak jó szakemberek. Szilva Béni ácsbrigádjáról úgy beszól az elnök, mint amelynek tagjai igen fogékonyak az új módszerek iránt. Gyöngyösi István ácstársaival jó munkát végzett a laki iskola építésénél és Kurityánban. Nagy Pál kőműves a kislakások építésében jeleskedik, és sok jót mondanak Szin- tai László rakodóbrigádjáról. Sajnos, nem mindenkiről lehet ezt elmondani. Nagy a jövés-menés.’ Ez- évben eddig a 140 fős kollektívának egynegyede már kicserélődött. Olyan is elment, aki már évtizede van itt. — Idén már 6 százalékkal növeltük a bérszínvonalat — mondja az elnök —, de így is kevés, alig 22 000 forint áz egy dolgozóra jutó évi bér. Másutt többet is tudnak fizetni. És van más gondunk is. Ez a telephely kicsi. Itt útban is vagyunk. A tanácstól kaptunk telket, s jövőre már szeretnénk! megkezdeni az új telep építését. Új gépekre is szükségünk van. A bank képviselője felpillant a'számok közül. A vezetők nyugtalankodnak, vajon a 6 százalékos bérfejlesztés nem íit-e vissza. — Mennyi nyereségre számítanak? — Egymillió 300 ezerre. — Ha ezt elérik, akkor még 2 százalékkal növelhetik a bérszínvonalat. A műszála vezető örömében felugrik. — Lehet? Hiszen akkor... — Bizonyára arra gondol, hogy ezzel bérfeszültségeket oldhatnak meg. — Persze. Önöktől függ, s attól, hogy minél kisebb értékű legyen az áthúzódó munka. AZ ELNÖK és a műszaki vezető szinte izzásba jön. Félmondatokból megértik egymást, hol, s hogyan lehet biztosítani a munka gyorsabb befejezését. (Csorba) A NAPOKBAN tartotta küldöttértekezletét a Tiszai Vegyikombinát nagyüzemi KISZ-bízol tsága. A Derko- vitis Gyula Művelődési Központban megrendezett tanácskozáson mintegy 800 KISZ-lag képviseletében 73 küldött vett részt. Az elnökségben helyet foglalt Kovács Miklós, a Leninvárosi Párt- bizottság első titkára, Mo- ravesik Attila, a KISZ KB munkatársa, Tóth I'erencné, a megyei KISZ-bizottság titkára, Szűcs Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa, Csősz Cábor, a TVK üzemi pártbizottságának titkára, Huszár Andor, a TVK igazgatója, Gulyás István, a Leninvárosi Tanács elnökhelyettese, s a tömegszervezetek több vezetője. A kétéves munkát tartalmazó írásos beszámolót és a szóbeli kiegészítőt Tolnai Lajos, a TVK nagyüzemi KlSZ-bizottságának titkára terjesztette a küldöttértekezlet elé. Mindkét anyag jelentős sikerekről adott számot. Íme. néhány ezek közül. A TVK-ban az ifjúmunkások 90 százaléka részt vesz a szocialista munkiaver- senyben. A vállalat 110 művezetője közül negyven harminc éven aluli. Nagy részük nem is olyan régen még szakmunkásként dolgozott. Szorgalmuk, rátermettségük alapján kerültek az évek során magasabb munkakörbe. A vállalatnál meghonosodott helyes káder- politika eredménye, hogy egyre több fiatalt bíznak meg felelős posztok ellátásával. Igen sok KISZ-korú fiatal került a társadalmi és politikai ótot különböző területeire is. A TVK-ban a vezetők és a termelésirányító munkakörben dolgozók több mint 20 százalékának életkora 30 évnél fiatalabb. Mindez azt bizonyítja, hogy a kombinát gazdasági és politikai vezetői bátran támaszkodnak a munkában élen járó, fiatal szakemberekre. Mint azt a beszámoló, és a vitában elhangzottak is alátámasztották, nagy fejlődés tapasztalható a tömegpropagandában és a KlSZ-oktatás- ban egyaránt. Az elmúlt évben 220, az idén pedig 250 Tudós, oktató, közéleti ember A 70 éves Sályi István pvoíessior köszöntése SZINTE NEHÉZ elhinni, hogy Dr. Sályi István egyetemi tanár, a műszaki tudó, manyok doktora, Kossuth-di- jas tudós, akit Miskolcon a Nehézipari Műszála Egyetemen jóformán mindenki csak Pista bácsiként emleget, már 70 éves. Ebből több, mint húszat Miskolcon töltött a műegyetemen. Tizenegy évig volt rektora az egyetemnek, az egyetem megalakulásától az elmúlt tanév végéig a mechanikai lanszék vezetője. — Miskolcra szegődtem életfogytiglan, — mondotta tegnap délután az egyetem tanácstermében, amikor a bensőséges kis ünnepségen megköszönte az üdvözléseket. Dr. Sályi István 70. születésnapját; köszönteni eljött dr. Polinszky Károly, a művelődésügyi miniszter ^helyettese, Nagy Miklós, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Deine László, a megyei pártbizottság, Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára, es természetesen ott voltak az egyetemiek: dr. Zavibó János rektor, dr. Sulcz Ferenc rektorhelyettes, dr. Romvári Pál egyetemi tanár, az egyetemi pártbizottság titkára, és az egyetem több más vezetője. Elsőként dr. Zarnbó Janos rektor köszöntötte a'z egyetem tanácsa, a maga. valamint az egyetemi oktatói kar nevében dr. Sályi profeszszort, majd dr. Polinszky Károly, a Művelődésügyi Minisztérium, Ilku Pál művelődésügyi miniszter és a maga nevében, Nagy Miklós — egykori tanítványa — az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztálya nevében, Demo László a megyei és városi pártbizottság, a tanácsok és társadalmi szervek nevében, Mörk János a gépész-mérnöki kar dékánhelyettese a kar oktatói nevében, végül. dr. Nagy Aladár, az egyetemi KISZ-bizottság titkára a tanuló ifjúság nevében mondta el jókívánságait. Sályi professzort 70. születésnapján levélben köszöntötte Ácséi György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, s köszöntésében méltatta az egyetem létrehozásában kifejtett tevékenységét, a mérnökképzésben végzett munkáját és sokrétű társadalmi tevékenységét. Ugyancsak levélben köszöntötte Ilku Pál művelődésügyi miniszter, aki többek között arról írt: Sályi professzor életútja bizonyítja, hogy a társadalmi haladásért folytatott munkálkodás mindenkor értékesen gyümölcsözik. Tudós, oktató, közéleti ember Sályi professzor, akinek életútja, munkássága példakép. Dr. Sályi István sokrétű oktatói és kutatói munkássága mellett országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának elnöke. Munkásságát a már említett Kossuth-díjon kívül korábban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, két esetben a korábbi Munkaérdemrenddel, majd a Munkaérdemrend arany fokozatával, a Magyar Nép- köztársaság Érdemrendjének V. fokozatával, valamint az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetéssel honorálták. Meghatottan köszönte meg az üdvözléseket és a kedves ajándéktárgyakat, s mintegy hitvallásként mondta köszönetképpen: „Minden erőmet cs tudásomat ennek az egyetemnek szenteltem, s ezt altarom tenni a jövőben is.” EHHEZ KÍVÁNUNK mi is sok erőt és további sok sikert dr. Sályi István professzornak. (bm) fiatal jelentkezeti, a politikai és a marxista vitakörökre. Ezek eredményességét bizonyítja. hogy az utóbbi két esztendőben hat-hat KISZ- alapszervezet nyerte el a kiváló oktatási kör címet. Szép sikereket eredményezett a már hagyományossá vált ifjú mérnök, technikus és közgazdász mozgalom is. Bebizonyosodott, hogy a pályázatok hagy mértékben segítették a fiatalok szakmai fejlődését, és szinte korlátlan lehetőség nyílt aktivitásuk, alkotókészségük kibontakoztatására. A szóbeli kiegészítőt követő vitában 25-en kértek szót. A tanácskozáson felszólalt Moravcsik Attila, a KISZ KB munkatársa is. A KÜLDÖTTÉRTEKEZLET egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a KlSZ-bi- zottság vállaljon védnökséget a Tiszai Vegyikombinátban megvalósuló nagy ole- íinprogram felett. A KISZ KB vitaanyaga és a módosított szervezeti szabályzattervezet előterjesztése, valamint a vita után a küldöttek megválasztották a 27 tagú nagyüzemi KISZ- bizottságot és az október 26- án tartandó városi KISZÍV üldöt tér tekezlet küldötteit. A KISZ-bizottság ezután megtartottja első ülését, amelyen megválasztották a 7 tagú végrehajtó bizottságot. A nagyüzemi KISZ-bizottság titkára ismét Tolnai Lajos lett. %<V <'■' v 1. Ätv'.Vetik az őszi búzát Tolna megyében. A Hőgyészi Állami Gazdaságban az idén 3479 kai. holdon juttatják a talajba a jövő évi kenyér magját. Képünkön: Vetés előtt gyűrfis&enqerrel járatják meg a talajt Az &szs mismi€ék kuksscmSterei mezogazdasag őszi munkacsúcsa idején, ezekben, a hetekben kétségtelenül a gépek munkájáról, s a traktorosokról esik a legtöbb szó a gazdaságokban. A traktorosokról, akik — szám szerint kereken 55 ezren — az őszi munkák kulcsemberei; s nagyobb részt rajtuk múlik a betakarítás, a vetés, a mélyszántás időbeni elvégzése. Kandia víih, amit végezniük kell ebben az időszakban. A nappal és az éjszaka minden órájában zúgnak a traktorok a földeken. Az 55 ezer traktorost mintegy 11 ezer mezőgazdasági gépszerelő szolgálja ló, nélkülük bajosan képzelhető el a zökkenőmentes munka. Ott vannak mindenütt, ahol a gépek dolgoznak, s nagyobb karbantartásra, javításra van szükség. Hogy ez 1 mennyi fáradságos motorozással, idegeskedéssel kényszerű ügyeskedéssel jár, azt jól tudja mindenki, aki csak egyszer is megfordul a határban. A traktorosóknak, a gépszerelőknek ráadásul az időjárás viszontagságaival js meg kell küzdeniük. Ember legyen, a talpán, aki egészséggel győzi a hideg, ködös hajnalokat, az esőt, a szelet, az őszi éjszakáit magányosságát, amikor elég egy rossz mozdulat és borul a gép, ott a baj. RE védi a traktorost ezekben a hónapokat kitevő, rendkívüli időkben? Védi mindenekelőtt szakmai hozzáértése, s a józansága. Ez utóbbival néha nincs minden rendben. Sok az italozás, s az ebből eredő üzemi baleset. Odakinn a határban nem szondáz a rendőrség, ki-ki a saját lelkiismeretének köteles elszámolni. M ostanában mind többet hallunk, olvasunk arról, hogy az egyes szakmákban beható vizsgálat alá veszik az ott _ dolgozók élet- és munkakörülményeit. Sok figyelemre méltó tanulsággal járhatna az ilyen felmérés a traktorosoknál is. Minden bizonnyal kiderülne például, hogy a munka jellege _ következtében a traktorosok más hasonló szakmákhoz mérten helyzeti hátrányban vannak, s ezt nem ellensúlyozza az őszi hónapokban rendszerint vastagabb fizetési boríték, amely honorálni igyekszik a többletmunkát, de nem csökkenti az esetenként aggasztó méreteket öltő fizikai túlterheléstől. Erről a túlterhelésről különben, megoszlanak a vélemények. Egyesek azt tartják, majd kipiheni magát a traktoros télen. Igen ám, de az őszi mélyszántás elvégzése rendszerint belenyúlik a télbe, s nagyjából hasonló a helyzet a szállítási feladatokkal is. A mezőgazdasági üzemék vezetőinek tehát mindent meg kell tenniük, hogy könnyítsék a traktorosok élet- és munkakörülményeit, főként mast, egy egymásra torlódó feladatok idején. Sokféle tennivalót ad ez. Állandóan visszatérő, sokszor szóvá tett ügy például a traktorosok meleg étellel, védőitallal történő folyamatos ellátása. Mégis, viszonylag kertes üzemben tartják szívügyüknek az arra illetékesek. Nem ritka az elhanyagolt brigádszállás, ahol csaknem lehetetlen a zavartalan pihenés. • Amikor a traktorosak érdekeinek védelmében szót emelünk, mindenekelőtt azt kell szem előtt tartanunk, hogy a mezőgazdasági üzemek helyenként krónikus munkaerőhiánya csakis a komplex gépesítéssel ellensúlyozható. Gépesítés pedig nem képzelhető el megbecsült, kedvvel és örömmel dolgozo traktorosok nélkül, akik kellő felelősségtudattal rendelkeznek, s hivatásérzetüket nem kezdi M mások közönye, nemtörődömsége. A napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint összességében több mint négymillió holdon kell időben minőségileg kifogástalanul elvégezni az őszi munkát. Ha azt akarjuk, hogy a traktorosok és gépszerelők maradéktalanul ellássák e hatalmas feladatot, gondoljunk rájuk a legnagyobb tisztelettel, s ennek szellemében törődjünk velük. KISZ-kiiMöttéríekszSet a M-ban