Észak-Magyarország, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-21 / 222. szám

Ötszáz edény, „kelj let” poharak Gyarapodik a hollóházi gyármúzeum anyaga A borsodi úttörők dicsérete Megyénk úttörői már esz­tendők óta élen járnak a hasznos hulladékok, másod- nyersanyagok gyűjtésében. Az úttörőszövetség és a MÉH Tröszt legutóbb meghirde­tett országos versenyében is a borsodi úttörők voltak a legeredményesebbek. A leg­jobb úttörőcsapatok számára négy kategóriában kiírt 3—3, összesen 12 díjból ötöt nyer­tek el megyénk szorgalmas gyűjtői. A legnagyobb lét­számú iskolák versenyében a szerencsiek érdemelték ki a 17 ezer forintos pénzjutalom­mal járó második helyezést. A második kategóriában az zsófalvi úttörőcsapat lett a második, s ez tízezer forintot jelent számukra. A harmadik kategóriában a cserépfalui 'törők kapták a 7000 forin­tos első, a tiszadorogmaiak pedig a 2000 forintos megosz­tott harmadik díjat. A leg­kisebb iskolák versenyében a tiszakarád-nagyhomoki úttö­rőcsapat 5000 forintos első dí­jat érdemelt ki. A versenyben győztes út­törőcsapatok jutalmait e hó­nap 27-én és 28-án, valamint október 1-én nyújtják át ün­nepélyes külsőségek között. | Borsod megye egyik legré­gibb ipari üzeme a hollóházi üveghutákból lett kőedény- gyár, amelyet 1831-ben ^ környező erdőkből kitermelt fa és a környéken talált kao­lin gazdaságos felhasználásá­ra az ottani birtokok ura, Ká­rolyi gróf alapított. A 140 esztendős kis üze­met az elmúlt években újjáépítették és a korszerű gyárban jelen­leg finom porcelánárut: ét­készleteket és különböző dísz­tárgyakat készítenek. Az üzem környékén települt hegyi falvakban azonban még ma is őrzik a kis műhelyek­ben gyártott kőedénytálakat, imakönyvre emlékeztető pá- linkásbutykosokat, kulacso­kat és kancsókat, amelyeket a hajdani uradalmi cselédek­ből lett ügyes kezű ipari munkások kézi festéssel, élénk színű virágokkal, sző­lőkkel és ptrezselyemlevelek- lcel díszítették. Ezeket a régi, hollóházi cégjelzéssel ellátott edényeket most összegyűjtik és elhelyezésükre a hajdani massa-malom helyén a ne­gyedik ötéves terv időszaká­ban kis ipartörténeti múzeu­mot alakítanak ki. A gyűjtőmunkát már megkezdték, s mintegy 500 hegyközi motívumok­kal díszített kőedény van a gyár birtokában. Közülük a legrégebbiek 1850- ben készültek, és az edények alján még a „hollót” ábrázoló cégjegy is látható. A gyűjtés során számos olyan érdekes üvegtermék is előkerült, ame­lyeket a zempléni, vagy a hollóházi hutákban gyártot­tak. ISDK-fíímesek az LKM-ben Modem, korszerű munka­hely a Lenin Kohászati Mű­vek új csiszolóműve. Az i automatikus gépeket a mag- deburgi Emst Thälmann Mű- I vek kollektívája készítette. Az { említett gyár megbízásából j az NDK filmgyára felvéte- I leket készít a csiszológépek munkájáról, s arról, hogy az automatikus berendezések mennyire megkönnyítik a nődolgoziók életét amellett, hogy igen termelékenyen működnek. A filmesek több I napon át tartózkodnak majd ! az üzemben. Mert már csak ez hiányzott Azt olvastam egy pesti újság­ban, hogy horrorfilmekre, azaz rémtörténetekre specializált mozi nyílt meg Párizsban, Styx né­ven. A mozi alkalmazottai kísér­teteknek és szellemeknek öltözve kísérik megfelelő borravalóért a villamosszékekre emlékeztető zsöllyékbe a sajátos érdeklődésű látogatókat, a büfében meg „mé­reg” feliratú csomagolásban áru­sítják az üdítő italokat és cu­korkákat. A hír nem lep meg túlságo­san. Évekkel ezelőtt Párizsban járkálva találtam egy mozit a híres Place Pigalle közelében, ahol akkor éppen A vámpír bosz- szúja című filmet vetítették, az előcsarnok ravatalozónak volt berendezve, s a nézőtéri ajtó fe­lett fekete koporsó lógott, abból meg egy csontváz lépett ki. A filmet nem láttam. Ennyi elég volt. Azóta eltelt néhány év* s íme, itt a hú* a fejlődésről: már nem elég, hogy a film tár­jon elénk borzalmakat —, a jegyszedők is ránk ijesztenek. Mert a művészet élvezetéhez már csak ez hiányzott. <b) Ügyeletes Fűtési riporterünk W9 m w áriára! Porccíánparádé Az idei szeptember a tőle igazán, nem várt hűvös idő­vel köszöntött ránk. Miskol­con a távfűtéses házak lakói voltak a legszenvedöbb ala­nyai a hideg napoknak. A fagyponttól plusz 10 Celsius fokig ingadozó hőmérsékle­tet a Győri kapui lakótelep sok száz családja a legléie- ményesebb módon, igyekezett átvészelni. Villanymelegítőt kölcsönöztek, sokan a konyha gáztűzhelyét, s a sütőt tekin­tették hőforrásnak. Aki még így is fázott, igyekezett egészséges testmozgással, rendszeres napi tomagyakor- lattal felmelegedni ... A meteorológiai időjelzés szerint tegnap már jóval magasabb volt a hőmérsék­let, mint az előző héten. Ne kiabáljuk el, de a szakértők szerint a vénasszonyok nyara ez már! S melegebb idővel együtt nem1 hidegek már a fűtőtestek sem a Győri kapu­ban! Bár a hivatalos közlés szerint most még nem inten­zív fűtésről, hánem csak tem- perálásról beszélhetünk — s ezt is a fűtési díj mellé fel­számolt pótdíj ellenében kap­ják a kedves lakók! Hétfőn reggel őrjáratra in­dultunk, bekopogtunk néhány lakásba a Győri kapuban. Magunk is tapasztalhattuk: még valóban nem intenzív fűtés ez... Íme, néhány észrevétel, vélemény, bírálat az őrjára­ton feljegyzettek közül: Győri kapu 43., Patai Im­rémé házfelügyelő: „Szombat óta élvezzük a meleget, már persze ott, ahová éljut a fű­tés... Többen panaszkodtak, hogy nem .végezték el a fűtő­testek légtelenítését, s így a berendezés hideg. A 45. szám alól, a III. emelet 1. számú ajtó mögötti lakás kul­csát itthagyták nálam, ha netán jönnek szerelők. Jó né­hány lakás fürdőszobájában nem működik a fűtőtest... A panaszokat ma reggel to­vábbítottam személyesen a hőközponthoz. Tavaly télen a magasházak közepe táján — a negyedik és az ötödik emeleten többen emlegették, hogy az északi fekvésű szobában soha nem megy fel húsz fokig a hő­mérséklet, kicsi a fűtőtest. Találomra bementünk az egyik ilyen lakásba — s a ta­pasztalat? Odakünn tegnap délben melegebb volt... A délutáni órákban fel­tárcsáztuk a Győri kapui hő­központot, s kérésünkre az ügyeletes elmondotta, hogy nem kevesebb, mint ötven bejelentés érkezett. Az infor­máció szerint valamennyi helyet meglátogatták a sze­relők, s harminc esetben már a kívánt javítást is el­végezték. * Kedvez az időjárás Tokaj- Hegyalján a szőlőnek. Az idén már mintegy 10 ezer holdon termett bornak való. Megkezdődött az aszúsodás is a szőlőskertekben. Idén kü­lönösen a tarcali, a tolcsvai és a mádi, valamint a bod- rogkeresztúri szőlőskertékben várnak jó aszútermést. * Valóságos porcelánparádé vonult fel tegnap délelőtt az SZMT székházának előcsar­nokában. A hazai porcelán- és üvegipar, valamint né­hány külföldi gyártó cég ter­mékeit láthatja szeptember 26-ig az érdeklődő a hétfőn megnyílt kiállításon. A ren­dező szervek — az AMFORA és a Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat — célja e bemutatóval, hogy ötlete­ket, tájékoztatást adjon a háziasszonyoknak, hogyan le­het az üzletekben kapható étkészletekkel korszerűen és esztétikusán teríteni az asz­talt. A Hollóházi Porcelán- j gyár, a városlődi kerámia ! üzem és az Alföldi Porcelán- | gyár készletei között sok j olyan termék is van, amelyet' jövőre hoz forgalomba a ke- I reskedelem. A bemutató te- J hát piackutatás is. Aránylag szerencsésen vég­ződött tegnap délben egy közlekedési baleset Miskol­con. Ittas állapotban ült se­gédmotorkerékpárjára a bal­eset áldozata, s egyben oko­zója: Oláh Péter miskolci lakos. A Győri kapuban el­ütötte a vele azonos irány­ban haladó kerékpárost — áld éppen egy álló gépko­csit igyekezett kikerülni. Ki tud többet az egri bo­rokról? Ez volt a nagy kér­dés három napon át a mis­kolci Aranycsillag kávéház­ban, illetve szombat este a Polónia étteremben. A Rádió Ki nyer ma? című műsorá­hoz hasonlóan a magnetofon­ról felcsendülő zenét, borda­lokat kellett felismerniük a versenyzőknek az elődöntők során. Ezenkívül a miskol­ciak borászati tájékozottsá­gára is kíváncsi volt az Eger— Gyöngyösvidéki Pincegazda­ság, illetve a „Panoráma” Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat. A döntőbe három ver­senyző jutott: Zelenka Ist­Mindketten felborultak, s Oláh Péter 8 napon túl gyó­gyuló, súlyos, de nem élet- veszélyes sérülést szenvedett Amint azt a közlekedé&rendé- szet helyszínelői a szondával megállapították, nemcsak a segédmotoros, hanem a ke­rékpáron ülő Popovics Jó­zsef is ittas vplt. Az ügyben a vizsgálat még tart. vánné, Dovák Bertalan és Mérkői Tibor. Nekik az Egri bor és ínyesmesterség című hangulatos vacsoraesten kel­lett versenyre kelniük. Rá­kóczi püspökének, Telekessy Istvánnak, az 1700-as évek­ből származó receptkönyve alapján Herczeg József, az Unicornis mesterszakácsa sü- tött-főzött az egri vacsora­esten. Dervisbájoló, szőlős­rétes és egyéb ínyesség, azaz Ínyencség került az asztalok­ra. A finom falatokat kizá­rólag egri borokkal illett fo­gyasztani. Volt bikavér, tra­mini, medoc, leányka ... Apropó: leányka. Ennek az aranyérmes borfajtának egyik változata az a Pano­ráma bor, amelyet csak Eger­ben és Miskolcon hoz forga­lomba a pincegazdaság. A miskolci eszpresszók, étter­mek legújabb borfélesége a vendéglátó napok befejezése után is kapható lesz 28 fo­rintos alapáron, az osztály­nak megfelelő felárral. A vacsoraest gazdag bor­választékának talán csak a három versenyző nem örült túlzottan. Nyolcfajta egri borféleségből ötöt megnevez­ni. Nem kis feladat. Ezért is aratott osztatlan sikert Ze­lenka Istvánná, az első he­lyezett. Győzelmét természe­tesen egri borral, matyó hímzéssel díszített kulacsba töltött bikavérre] honorál­ták. Az Egri Vendéglátóipari Vállalat sikeres miskolci be­mutatkozása szoros munka- kapcsolat kialakítását jelzi a Miskolci Vendéglátóipari Vállalattal. Bemutató és piackutatás Egri bor és szakácsmesterség Leleményesség CUKRÁVÁ- te. őribe. FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÉKLÁDHÁZÁN Szombaton, szeptember 25- én délután nyitják meg Nyékládházán Mózer Zoltán fotóművész kiállítását a párt­helyiség nagytermében. A délután négykor tartandó nyitáskor a művész beszél munkásságáról. E tárlat egy­ben a helyi, most alakuló fotószakkör munkájának kez­detét is jelenti. A BÁNYAMUNKA GÉPESÍTÉSE A Borsodi Szénbányáknál az idén is viszonylag nagy összegeket fordítanak a bá­nyamunka gépesítésére. Ti­zenkét páncélkaparót, egy MK-97 típusú önjáró beren­dezést, egy széngyalut szerez­tek be mór az idén és mint­egy 3 millió forintot fordí­tottak szállító gumiszalagok­ra. TV-LOTTÓ SZÁMOK 1971. szeptember hó 3-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Magyar Tele­vízióval közösen tv-lottószel- vény elnevezéssel rendkívüli lottószelvényt bocsátott ki. A rendkívüli szelvények számsorsolására szeptember 19-én, vasárnap este került sor a televízió nyilvános adá­sában. A tv-lottószelvény nyerőszámait a televízió köz­kedvelt bemondói húzták ki: 3, 32, .36, 48, 78. ÚTJAVÍTÁS KOHÓSALAKKAL Alsószuhán kohósalakkal borították be a gödrös, rossz utak egy részét. Az elképze­lések szerint ez a salak az eső után megköt, keménnyé- válik, így hosszú ideig ió közlekedési lehetőséget biz­tosít. ŐRSÉG A Vas megyei Őrség föld­rajzi adottsága századok óta meghatározó volt az ott elöli mindennapi életére. A vál­tozások ebben a sajátos éleformában csak az utób­bi években jelentkeztek. Egy most készülő kisfilm az Őrség hagyományainak to­vább élését, változásait kí­vánja bemutatni. ÖREGEK NAPJA SZENDRŐN Szendrőn vasárnap, 19-én rendezték meg a már ha­gyományossá vált öregek nap­ját. A műsoros délutánra 260 idős, 70 éven felülit hív­tak meg. Az ünnepi beszé­det Lukács János tanácsel­nök mondta, majd óvodá­sok és iskolások szórakoztat­ták az idős embereket. 117 HELYETT 257 Kazincbarcikán az idei év­re eredetileg tervezett 117 házgyári lakás helyett előre­láthatóan 257-et ad ót a BÁÉV, a Borsod megyei Ál­lami Építőipari Vállalat. Mindez természetesen kedve­zően befolyásolja a követke­ző évek feladatainak teljesí­tését, a város IV. ótéves ter­vi lakásépítési tervének va­lóra váltását. TOTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 33. fogadási héten 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatot 11 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 80 358 forint, 11 találatot 174 fogadó ért el, nyereményük egyenként 2 032 forint. A 10 találatos szelvé­nyekre egyenként 267 forin­tot fizetnek. A nyereményösz- szegek a nyereményilleték le­vonása után értendők. A kö­zölt adatok tájékoztató jel­legűek. HETVEN SZÁZALÉKBAN Kelemér község lakói nem­régiben az új MÁVAUT vá­róval gazdagodtak. A kis házra joggal büszkék a kele­mének, hiszen hetven száza­lékban társadalmi munká­ban építették. ÜT ÉS HlD Megépítik jövőre Jósvaíon a jelenleg nagyon rossz ál­lapotban levő Táncsics utat. Az útépítéssel egyidőben a régi hidat is kicserélik. BŐVÍTIK A RENDELŐT A TVK az elmúlt évben 6 millió forintot fordított üzemegészségügyi beruházá­sokra. Most az üzemorvosi rendelőt bővítik, hogy to­vább javuljon az orvosok munkafeltétele, kényelme­sebb legyen a betegeknek a várakozás. LENGYEL TÁJAK A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház Akropolisz ifjúsági klubjának mai, keddi klubestjén Lengyelországról lesz szó. A lengyel tájakat, j lengyel emberek életét dia­filmeken mutatják be a fia­taloknak. VÁSÁROK Országos állat- és kirako­dó vásárt tartottak tegnap Dédestapolcsányban. Hason­ló vásár lesz ma, szeptember 21-én kedden Bódvaszilason és Felsőnyárádon. Vasárnap, szeptember 26-án Miskolcon megtartják a szokásos autó- vásárt. ÉSZAK-MAGVAKORSZÁG A Maey«' Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának la pia . öszerkes2tö: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőséé: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. «Központ 36-: 32 16-672 35-380. 16-579 Titkarsae 16-886 Ga?- lasúepolití kai rovat: 16-035 Part.rovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrcvat • 10-049 Munkásleve- lezés oanaszhevek* 16-046. Kiaa.ia a Borsod megy ej Lapkiadó Vállalat Felelős kiadd: BIRTH LAJOS Telefon *6-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchényi u 15—17. Telefon 16-213 Teri es 71.1 h Maevar Fosta előfizethető a hely’ postahivataloknál és a kézbesítőknél A? előfizető*- dHa ‘■ev hónapra $jf> fonm index 75K5Í- Készük s- Rr-r«r-G Mvomdában Felelős x/ezerő- S7FMF6 ISTVÁN „Szerencsés” véqű baleset

Next

/
Thumbnails
Contents