Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-29 / 203. szám
ESZAK-MÄGYARORSZÄG 6 1971. aug. 29., vasárnap (Lenkey Zoltán munkája) __________________________ K étoldalt ballag az élet Bartos György, 62 esztendős tokaji juhásznak pontosan 103 állata van. Száz juh —, amelynek íeie bárány, fele juh — és három pulija, két fekete (Mackó és Bogár) és egy vörös; Pi- kének hívja. Tokajtól nem messze, a Bodrog partján legeltet, ott, ahol a magasfeszültség magas oszlopon halad át a folyó felett. — A bárány nagyon szereti a vizet — mondja, anélkül, hogy a pipáját kivenné szájából. — Itt együtt van a víz és a fű. Itt érzik jól magukat a bárányok, a juhok, és miután nekem az a kötelességem, hogy vigyázzam őket, én is jól érzem magam. Nézze, csak — mutat kétoldalra — az élet itt ballag, kétoldalt. A víz csendesen, az úton pedig a gépkocsik nagy robajjal. Ez a rész, ahol én ülök és ahol bárányaimat legeltetem, olyan, mint egy sziget. Itt egyedül vagyok, gond és zokni és gondolatok nélkül, mint általában a hétköznapokon. A bárányok és a juhok fehérek, a két puli. Bogár és Mackó feketék, Pike azonban vörös. Pike vörös, mint a pász- íorbotom vörösréz díszes kampója, mint a galagonyanyél, melyet én faragtam, belé, és a nap, amely sárga, de h a megmártózik a Bodrog vizében, vörös lesz az is. Még nincs vége a nyárnak, de a fűszál vége éppen úgy megsárgult, mint a bajusz, vagy a haj, amely őszülni készül. Az ember vigyázza a juhokat, az állatokat és más állatokat, kutyákat kér segítségül. Mert hiszen a kutya rendbeszedi a fáikat, és akkor Bartus György, 62 esztendős juhász gond nélkül és zokni nélkül ül a folyó partján. ahol tőle jobbra és balra, kétoldalt ballag az élet. Jobbra folyik a víz csendesen, a maga módján, baloldalt pedig az úton nagy robajjal szaladgálnak a gépkocsik. És ezen a csendes szigeten, ahol fűzfák és szamártövisek a társai, szépen és csendesen lehet pihenni. Van valami csodálatos abban, ami a munkát pihenéssé és a pihenést munkává varázsolja. O. .1. Szabados György fclv. Hajósok pihenőben Békésen, szinte egyhelyben topogva ballag tova medrében a Tisza. Az olykor szinte megfékezhetek len, minden útjába, kerülő ^ tárgyat elsöprő folyam a kora reggeli napfényben párába burkoltan, mélyen lenn a mederben kanyarogva elbújik a sűrű parti fűzek, bokrok között... Elnyújtott hajókürt bugása töri meg a csendet... —Valamiféle edény van benne — mondja az eddig szótlan révész, a liszapal- konyai révnél, miközben kopott, zsíros kalapját hátrább tolva fejebúbján hunyorogva néz a napfénytől csillogó víz felé, majd egyet biccentve jelzi, hogy nincs több mondanivalója, s ennek mintegy nyomatéket adva elindul ladikjához. Néhány perc múlva már ott lapátol a folyó másik partjánál, időnként meg-megáll.. s csillogó testű halakat emel ki a varsákból... Üjabb elnyújtott búgás hallik, s a kanyarban feltűnik az „edény” ahogyan a tiszai emberek a hajókat nevezik. Hallani a motor dübörgő hengereinek zúgását. Vontatóhajó. Csak úgy jön, üresen, semmi nincs utána akasztva. Orra szelíden túrja a vizet, mögötte a csillogó hullámok ékként futnak a part felé... Bejön a kanyarba, a magas part alá ... Ott mélyebb a víz. Lassan eltávolodik, halkul a motorzúgás is. A pal- konyai erőmű alatt a part mellé húzódik, majd kötelek repülnek. Kikötnek ... Mire felérek a füstölgő kéményekhez, már ott áll a hajó kikötve, kitámasztva, lehorgonyozva, és a kikötő palló vége is a parton feleszik. Kötélen alumínium veder ereszkedik a vízbe. Takarítanak a fiúk. Négyen vannak, a legidősebb sincs 25 éves. Barnára égette őket a nap. Fürdőruhában hajladoznak a fedélzeten. Tisztára söprik. lemossák a hajót. Nem azért, mert piszkos. Ez a szokás ... Az önrészben, a taton és a fedélzeten piros és fehér muskátlik virítanak ládákban! Miután végeztek a takarítással, eltűnnek a kabinban. A nap már jócskán fenn van, egyre jobban perzsel. Mégis, feszülő egyenruhába bújva jönnek elő. Kötélre fűzött, nemzetközi kódzászlókat hoznak és kihúzzák a hajón ... Ünnep van, s ez ilyenkor így szokás. Kis idő múlva a strandon látni őket. Érezhetően unatkoznak. Nézelődnek. Ilyenkor talán hazagondolnak. Ók nem mehetnek, a hajót nem lehet otthagyni. Egyébként is két nap múlva tovább kell menniük, nem érdemes hazautazni. Visszamennék a hajóra. . Kenyér és • szalonna az ebéd, hozzá hideg vizet isznak az alumínium tejeskannákból. Rádióznak, ’ közben szemük a partot figyeli. A strandra igyekvő lányokat, asszonyokat. Mozdulatlanok, szótla- nok. Szűk szavú emberek... Előkerül a kártya, csak a lapok csaltanását hallani. Hárman játszanak, a negyedik a kibíc. Időnként csavar egyet a tranzisztoros rádió gombján, tánczenét keres ... Lassan besötétedik. A fürdőruhákat ismét felcserélik egyenruhára. Felmennek a fedélzetre, oda, ahol a kis árbocon a magyar zászlót lengeti az esti szellő. Ketten vigyázzba állnak, leveszik sapkájukat, a harmadik pedig lassan leereszti a zászlót. Ilyenkor, este ez a szokás, a tiszteletadás .., Negyedik társuk a kormányállásból figyelve felgyújtja a helyzetjelző lámpákat... A halászcsárdában vacsoráznak. Halászlé, túróscsusza és egy üveg bor... Amikor az üveg kiürül, a legidősebb — bizonyára a parancsnok — felnéz, tekintetük. összeér, s szinte egyszerre állnak fel az asztaltól. Minek beszéljenek? Félszavakból, a tekintetekből is megértik egymást. Visszatérnek a hajóra, a kis kabinokban egymás után kialszanak a fények. Csak az őr ül a ponyvával fedett orrban, cigarettájának parazsa időnként megvilágítja arcát. A felkelő nap már a fedélzeten találja valameny- nyiüket. Az estihez hasonló 1 iszteletadással felhúzzák az árbocra a zászlót, majd hozzáfognak a takarításhoz. A kis rezsón elkészül a reggeli is. Elkötik az otromba faladikot, áteveznek a Tisza másik partjára, s kifek- szenek a lapos, homokos partra. Azt mondják, a délelőtti nap barnít a legjobban . .. Délben ismét a halászban ebédelnek, de csak hárman. Egyikük vár valakit, ő a hajón maradt. Mire társai visszatérnek, a parton egy kerékpáros lány alakja tűnik fel. Valamennyien odanéznek. Aki nem ebédelt, elindul a palló felé, a többiek pedig beülnek a kor- mányállásba. Ilyenkor nem illik zavarni... Néhány perc múlva ott ü-1 a lány és a fiú a ponyva alatt! A fonott kosárból piros lábasok kerülnek elő. Húsleves, rántott csirke, kovászosuborka .., Mohón kanalaz a fiú, majd az edényeket fel. viszi a többieknek. Testvériesen elosztja a hazait, mindenkinek jut egy falat. A kártyózők nevetnek, egyikük leszalad a korláthoz és egy hálót húz fel a vízből, benne sörösüvegek. Meglepetésnek szánták, az ebédért. Ismét • magára hagyják a párt. A fiú is beszédesebb, bőven van mit megtárgyalni, hiszen ki tudja, mikor kötnek itt ki megint. A nap lassan lebukik a fűzfák mögött. A lány az edényeket pakolja vissza a kosárba, a hajósok pedig szótlanul lehúzzák a színes kódzászlókat, meglazítják a köteleket. Induláshoz készülődnek. Reggelre Tokajban kell lenniük, közben Tiszalöknél még zsilipéinek is. Társuk elbúcsúzik, kikíséri a lányt. Három kürtszó töri meg az esti Tisza-part csendjét. Bevonják a pallót, a köteleket, s a íeldü- bürgő motorzúgáson is át- hallik a horgonylánc csikorgása. Óvatosan megremeg az acél hajótest, s lassan elindul. Mielőtt eltűnne a szem elől, még látni, hogy kígyóinak a helyzetjelző lámpák. . . Felföldi György Parkok a városban Nem mindenütt tilos... A parkok gondozottsága vagy gondozatlansága, soíío-t elárul egy városról. Elárulja mindenekelőtt mennyire szeretik, becsülik lakói azt a helyet, amely otthont ad, amely a szülőföldet, a hazát jelenti számukra. Leninváros. Ha magasból nézné az ember, olyan lenne, mint egy gyerek játéka. Házai, szép rendben szőnyegre rakott kockáknak tűnnének. De jobb földközelből látni a valóságot, s talán szebb is ... Dél van. Az utolsó kánikulai napok egyikének dele. A napfény visszaverődik a központi park körbe futó, fehér terméskő sétányáról, a léctestű padok kék-fehér bordáiról, az alacsony termetű fűzek sörényéről, a zöld fenyőlevelekről és a virágágy füvéről, a törpe- dáliák, százszorszépek és petúniák fehér, sárga és piros szirmairól. S a látványt még megkapóbbá teszi, hogy éppen most locsolnak. Az íves, hosszú vízsugár millió csepp szivárvány. * A város „zöld arcáról” Gulyás István tanácselnökhelyettessel beszélgettünk. — Nálunk különösen szükséges a parkosítás. Éppen azért, mert a város vegyi üzem mellett • települt. Tehát a növényzetnek alapvető, városegészségügyi funkciója van. Így nem véletlen, hogy a parkosítás, azaz az erdőtelepítés itt hamarabb kezdődött, mint a házak építése. — Az említett, alapvető funkció betöltésére talán elég is lenne a városszéli erdősáv, illetve liget, az Ifjúsági park — vetjük közbe —. De itt, a városon belül is szinte minden szabad terület füvesített, fával beültetett ... — Valóban, így igaz. De ez is természetes, hiszen modernsége ellenére is zsúfoltan épült a település, az egymáshoz eléggé közel került lakóházak monotóniáját is fel kell oldani. * A beszélgetésben eddig elmondottak, tehát a zöld terület levegőtisztító és esztétikai funkciójának érvényesítése, mint koncepció, mindegyik városunkban megállja a helyét. De ezen belül van azért néhány dolog, ami csak Leninváros- ra jellemző — legalábbis tudomásunk szerint. Elsődleges és mindenkor elsődleges a városegészségügyi szempont. S csak ezután jön a szépség, s a szépségen kívül még valami. Az, hogy a szépség ne korlát legyen. Illetve ne legyen mindenütt az. Ezért kényesebb növényeket csak a -jelenlegi központi parkba ültetnek ki. Tehát tavasszal és őszszel például tulipánokat csak a művelődési központ, az üzletsor, a lakóházak és főút által körbe fogott parkba. Erre vigyázni kell nagyon és vigyáznak is a le- ninvárosiak. Itt „fűre lépni” valóban tilos. De másutt, a házak között — nem. Pedig ezek is szépek. Több tízezer rózsatövei. ültettek már ki ezekre a részekre, abból, az évenkénti több mint 1 millió forintból, amelyet a tanács a parkokra költ. Szépek tehát ezek is, de nemcsak gondo- zottságuk miatt, hanem azért is, mert a földlabdával és csemeteként ide ültetett fák között természetes az élet. Mert itt még látni fűszállal ismerkedő, lepke után szaladó kisgyermeket. Mert itt valóban a természettel találkozhat — minden tiltás, korlát nélkül! — a városlakó ember. Felnőtt és gyermek egyaránt. S ez az ami jó. Ez az, amit követhetnének többi városainkban is!... Bíró Péter ) BARANYI FERENC: Angyalföld A Váci út mögött; a Duna,-part Iránt imbolygó népbüfé sejlik a sárga ködből, ide gyűlnek be mind as Elzett és a Láng legbarnább gondjai, fakulni szőke fröccstöl. Szemben, vadonatúj panelház ablakából idilli is lehet ma már a lenti kép: rizling fakó köde — akár egy sárga sátor — takarja fröccsözök vitáit, ponyvaként. Még hullámzó nagyon a piUtoknál-időzés: felhő kerekedik most épp a homlokokról, aztán a nap kisüt, a csapos újra tölt és a lángos zsírja is nyugtatgatón dorombol. A sárga sátorok alatt hol vacogó, hol tüzelő tömeg hullámzó képe nékem kényelmetlen nagyon. Mert szégyellni való panel-falak között kihízlalt megvetésem.
