Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-18 / 194. szám
Gyógyszertár a tojássárgájában A fürjtojás igen • kicsi — úgy néz ki. mint egy füst- szürkés-barnás gyönyörű mozaik — de a sárgájában egy egész gyógyszertár van. Ezt hirdeti a lengyel cho.inici tejfeldolgozó üzem -— „Las” prospektusa. Az üzem hatalmas japánfürj -farmmal rendelkezik, és fürjtojással látja el a lengyel városok üzleteit. ' 5 fürj tojás — amelynek a súlya megfelel egy tyúkÍüffus/íusi hangversenyek Augusztusban több érdekes zenei programra kerül sor Miskolcon. Ezek közül is kiemelkedik két hangverseny, ; amelyet az avasi templom- j ban rendeznek meg. 27-én, I hétfőn este fél nyolc órai kéz- ! dettel a Miskolci Kamara- | zenekar hangversenyére ke- j rül sor. A műsoron Vivaldi és Händel művek szerepel- j nek, Virágh Endre játszik orgonán, hegedül Gál Károly. A műveket Jancsovics Antal dirigálja majd. Ugyanitt, de három nappal később, lép fel a Magyar Rádió Gyermekkara Gsányi László vezényletével. Ebben a műsorban Lehota Gábort találjuk az orgonánál. A program első felében Bach- művei, a másodikban pedig Liszt, Bartók, Kodály és C. Franck szerzeményei közül hangzik fel néhány. tojásénak -r- 15-ször több B2. 6-szor több B1 vitamint és vasat, valamint 7,5-ször több foszfort tartalmaz, mint egy tyúktojás. Ezenkívül a tojás metionin és fenyloanin tartalma alacsony és igen jótékony a hatása a magas vérnyomás, cukorbetegség, gyomorfekély, vérszegénység és az idegrendszeri zavarok gyógyításánál. Egyszóval ez a kis tojás az egészség fegyvertárát képezi. Állítólag nagyon finom és erősítő hatású a fürj kogel-mogel (ko- gel-mogel = tojássárgája cukorral kikeverve). (Ki tudja, a japán sportolók többek között nem a fürjtojásnak köszönhetik sikereiket?) Talán a legtöbbet adta... Nincs róla pontos kimutatásunk, de igen valószínű, hogy Kondás Imre miskolci kőművesmester adta eddig a legtöbb vért a világon, A 76. életévében levő Kondás bácsi ugyanis — aki a Miskolc városi Vöröskereszt legrégebbi tagja — 150 liter vért adott életében. Kondás Imre 1969. karácsonya előtt adott utoljára vért. „Ezzel befejeződött, a szívemmel van baj” — mondta. i — 1934 óta a Vöröskereszt tagja, évtizedek óta véradó, bizonnyal sok ember életét mentette meg... Kondás bácsi elgondolkodott. Ahogy emlékei között időzve ült velem szemben Móricz Zsigmondra emlékeztetett. — Igen. 1952. karácsonyán például úgy éjfél felé jöttek értem, hogy adjak vért egy szülő nőnek. Szerencsére idejében érkeztünk, s a már eszméletlen kismama életben maradt! Magyar orvosi készülékek és gyógyszerek sikere Kínáltán Hazaérkeztek a MEDIKOR Művek és a MEDIMPEX Gyógyszer Külkereskedelmi Vállalat vezetői, akik részt vettek a két vállalat közös, pekingi kiállításán. A két vállalat,’ továbbá néhány gyógyszergyárunk Pe- kingbcn járt vezetői elmondották: a kiállítás elősegítette, hogy Kínában is jobban megismerjék a magyar orvosi készülékeket és gyógyszeripari termékeket, s jól szolgálta a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. Kondás bácsi nemcsak véradóként híres Miskolc- szerte, hanem mint szervező is, Sok száz embert szervezett véradónak, vöröskeresztes tagnak. — Szerettem élni. Szerettem táncolni, énekelni — mondta Kondás Imre, aki nemrég kapta meg a Magyar Vöröskereszttől a „Kiváló véradó” kitüntetés arany fokozatát. ny. p. Meglepetés Ügyeletes riporterünk jelenti: Delel a gulya A tokaji halászati termelő- szövetkezet is rendszeresen gondoskodik a folyók halállományának utánpótlásáról, hiszen nemcsak kifogni kell a halat, hanem telepíteni is. A szövetkezet tavasszal 35 mázsa pontyot telepített a Bodrog holtágaiba, nemrégiben pedig újra megállapodtak a fehérgyarmati halgaz- dasággid újabb 35 mázsa hal vásárlásában. Ezt a mennyiséget a tiszaluci és a visi holtágakba telepítik majd be. Szükség is van a telepítésekre, ugyanis a Tiszán, vagy a Bodrogon időnként végig- • hullámzó szennyezés renge- j teg ivadékot pusztít el. A | szennyezés különösen a süllő- és a harcsaivadékokat ritkítja. Előfordult már, hogy a vizek tetejéről lapátolni lehetett volna az elpusztult kishalakat. Mindezek ellenére alkal- ’ makként a nagyobb halakból szép példányok kerülnek a hálókba, varsákba. Nemrégiben a zalkodi brigád körülbelül 30 darab. 15 kilónál nagyobb harcsát fogott ki. A legnagyobb harcsa 24 kilós volt. Ötven gyerek dolgozik mindennap Szerencsen a gimnáziummal szemközt levő új épület udvarán, környékén. A fiúk csákányoznak, lapátolnak, földet hordanak: rendezik a terepet. Saját, új iskolájuk elkészültének befejező munkáit segítik. Elkészült ugyanis a 113. , számú Ipari Iskola, mely I szeptember elsejétől korszeA Miskolc városi szodölis otthon „Ki mit tud?” győztesei a III. kerületi öregek napközi otthonában vendégszerepeitek tegnap délután. A közös uzsonnával és magyarnóta énekléssel véget ért szép délutánon részt vett nyolc, csereüdültetésből ide került, debreceni gondozott is. A szociális otthon és a napközi vezetősége ez alkalommal írta alá a szocialista együttműködési szerződést is, amely szerint ilyen találkozóra többször sor kerül még. * Tegnap reggel háromnegyed hatkor szabálytalanul kanyarodott balra községén ele belterületén a 64 éves Póbis Pál, hódoscsépányi kerékpáros, és összeütközött az őt előző Murányi László motor- kerékpárossal. A baleset következtében a kerékpáros súlyos, életveszélyes, a motoros pedig súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. * A 49 éves Fekete Lajos, prügyi tsz-tag olyan szerencsétlenül esett le a vontatóról tegnap délelőtt Taktahar- kányban, hogy a mentők koponyaalapi töréssel, súlyos és életveszélyes állapotban szállították be a miskolci baleseti sebészetre. * Baleset történt kedden 14.20 órakor Miskolcon. A Beloiannisz utcából a Szűcs rű berendezéssel, az eddigi iskolánál hasonlíthatatlanul jobb feltételekkel várja diákjait. A szertárakkal, előadókkal, könyvtárral felszerelt emeletes épület készen van, a mintegy húszezer forint értékű tereprendezési munkát pedig a diákok vállalták, akiknek az így meg- takarított pénzből kerékpár- megőrzőt építenek. ‘ Sámuel utcába fordult az ittasan vezető Veréb János 25 éves, miskolci lakos a köz- tisztasági vállalat tehergépkocsijával, s elütötte a vele szemben haladó kerékpárost. Az 51 éves, miskolci Urbán János kerékpárost súlyos sérülésekkel vitte a mentő a baleseti sebészetre. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte az ittas gépkocsivezetőt, s folytatja a vizsgálatot. * Tegnap délután Váradi Józsika 8 éves miskolci kisfiú után kutatott a tűzoltóság a zsolcai Sajó-híd közelében. A gyerek édesapja riasztotta a tűzrendészetet, hogy a kisfiú nem tért vissza a fürdésből. Bár a tűzoltók alapos munkát végeztek, nem sikerült Váradi Józsikát megtalálniuk. Előfordulhat, hogy a gyerek csak elcsavargott. * Sajóecsegről riasztották tegnap 16 óra 5 perckor a miskolci tűzoltókat. Körülbelül tíz mázsa árpaszalma égett az Állomás utca 28. szám alatti ház udvarán. Szerencsére hamar eloltották a gyermekjáték miatt keletkezett tüzet, így az anyagi kár jelentéktelen. KIS/-esküvő Patakon A Sárospataki városi KISZ- bizottság most rendezte az első ünnepi KISZ-esküvőt Bacsó Tibornak, a sárospataki ÁFÉSZ KISZ-titkárának és Bara Margitnak, a ruházati szövetkezet tagjának házasságkötése alkalmából. A városi tanács dísztermében rendezett hivatalos szertartás után a munkahelyi KISZ- szervezetek és a városi KISZ- bizottság ajándékokkal kedveskedtek a fiatal párnak. , # ' Uj iskola Szerencsen •> ÉPÜL A TÁBOR Úttörő váltótábort épít az edelényi járási KlSZ-bizott- ság a Rakacai tónál. A táborépítés munkáiban a járás több mint 50 KlSZ-szerveze- lének tagjai vesznek részt, s az építkezést a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére még az idén be akarják fejezni. TANÉVKEZDÉS ELŐTT Augusztus 22-től 24-ig továbbképzésen vesznek részt Aggteleken a miskolci oktatási intézmények igazgatói. A háromnapos továbbképzésen gazdasági témákról és az 1970—71-es tanév munkájának értékeléséről hallhatnak beszámolót a részvevők. SOROZATOS REKORD Az Ózdi Kohászati Üzemek alsóhányói szocialista brigádjai hónapok óta sorozatosan túlteljesítik tervüket. Az elmúlt héten az eddigieknél is jobb eredmények születtek. Szeperátorvasból 160, üstmedvéből 174 és aoélüsl- medvéből 172 százalékos teljesítményt értek el. FELÚJÍTOTTÁK AZ ISKOLÁT Korszerűbb körülmények között kezdődhet meg az új tanév szeptemberben a kazincbarcikai kisegítő iskolában. A városi tanács jelentős összeget biztosított az iskola épületének felújítására. FOTÓKIÁLLÍTÁS SZERENCSEN Tokaj-hegyaljai tájak, embereik címmel fotókiállítást rendez a szerencsi járási művelődési központ a Rákóczi- várban. A szeptember 4-ig megtekinthető tárlatot augusztus 19-éh délután négy órakor nyitja meg Kanda Imre, a szerencsi járási tanácsi hivatal csoportvezetője. DIFFERENCIÁLT PREMIZÁLÁS Az év első felében hárommillió forintot fordítottak a dolgozók premizálására az Északmagyarországi Vegyiművekben. A differenciáltan szétosztott összegből átlagosan 1150 forint jut egy-egy dolgozóra. VALAMENNYIEN TOVÁBBTANULNAK Az elmúlt év szeptemberében 53 nyolcadikos tanuló költözött be a mezőkövesdi „tehetséges gyerekek kollégiumába”. Az általános iskolát végzett fiúk közül 18-an szakközépiskolában, a többiek pedig gimnáziumban folytatják tanulmányaikat. ÜJ ÜT BOLDOGKOVÁRALJÁN Az Idegenforgalmi Hivatal beruházásaként az év elején új út építését kezdték meg Boldogkőváralján. A községbe vezető országút, s a vár közötti 1,2 kilométer hosszú út elkészült. Az idegeníor- galom szempontjából jelentős létesítményt augusztus 20-án adják át rendeltetésének. TÉRZENE ÉS IRODALOM Térzene és irodalmi est köszönti alkotmányunk ünnepét Perecesen, a bányász művelődési házban. Délután öt órakor a helyi bányászzene- kar ad térzenei koncertet a bányászklub udvarán, hat órakor pedig az ifjúsági klubban a művelődési ház irodalmi csoportja mutat be irodalmi összeállítást. TENGERTÁNC A moszkvai filmfesztiválon nagy sikerrel szerepelt Pa- lásthy György gyermekűim - je, a Hahó, öcsi! A rendező máris hozzákezdett újabb gyermekfilmjéhez, amelynek címe: Tengertánc. A forgatást a közelmúltban a Balatonon kezdték meg. TÁRSASKI RÁN DU LÁS A sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Központ augusztus 20- án, alkotmányunk ünnepén társaskirándulást szervez a bányatelep lakói részére, fi. részvevők Szilvásváradot keresik fel. 50 KILÓS ÉLŐ HARCSA 190 centiméter hosszú, s mintegy 50 kiló súlyú harcsát fogott horoggal a Tiszában Csikós János és Csikós Bertalan, a nyíregyházi Alkotmány Halászati Termelő- szövetkezet tiszalöki brigádjának két tagja. A kapitális ragadozót kedden tehergépkocsin, oxigénnel dúsított vízben Budapestre szállították, s élve mutatják be a vadászati világkiállításon. ÜDÜLÉS NYUGDÍJASOKNAK Kazincbarcikán a szak- szervezet és a BVK üdülést szervez a nyugdíjasoknak. Szeptemberben húsz nyugdíjas utazik el a balalonszéplaki üdülőbe. OLCSÓBB A mostani árcsökkentés szerint a gumiból és műanyagból készült gyermekjátékok termelői ára 20—25 százalékkal, a felfújható gumimatracok, ágybetétek és a strandsaruké 25. a fürdőcipőké 50, a pvc-gyermeknad- rágoké 20, a faliól-falig (.tűnemezeit) szőnyegé 13, a ra- dírgumi termelői ára pedig 20 százalékkal lesz alacsonyabb. FELAVATTÁK Üj létesítménnyel gazdagodott a felsőfokú kollégiumok hálózata a XI. kerületben a Daróci út és a Laufenauer utca sarkán, 30 millió forintos beruházással felépült a SZÖVOSZ új kollégiuma, amelyben október 1-től a kereskedelmi és vendéglátói pari főiskola 300 hallgatója leap korszerű, kényelmes otthont. ÖTVENEZRET NYERT Jói kezdődött a keddi nap Ritter Antal székesfehérvári lakosnak: a kora délelőtti órákban egy székesfehérvári árustól 5 forintos olimpiai sorsjegyet vásárolt, s ötvenezer forintot nyert vele. A szerencsés nyertes a helyi OTP-fiókban azonnal felvette nyereményét. ÉSZAK -MAt.VARORSZAG A Mbevttf S/ccialist* MunuasDőn Sorrsoo megyei Bizottságinál* .'aoi s Főszerkesztő- FODOR l.ASZIT Szerkesztőséé. Miskolc Bh.icsv-Zs u 15 Küzpom Sfr-132 16-672 35-3HD. íe-579 rn.Karsáe- in-nap duz- ■tasasDClitikai rovat 16-035. ^anrcvai BelocunkaJ ■•'öt 16-450 KuMurrovat ii-rfi íDonrovat; Munkásievelezés oanaszogvek• 16-04« Kiadta a 3orsod megyei GaokiadC vállalat Miskolc* Balcsv- /?!? u 15. H'eierís KiadC wir r h i a »n« • & er on i*>- idi HUra-t «isfeiveie- Miskolc <?echenv w i5—n. Telefon tn-ííí Teries zn ** via^var Posta Előfi/etnev* h Oíiy* j04»ntii\ m.ai: tend) ** * kézbesítőknél A2 előfizetés His *q\ nonaora ?c fonni index i368f Készüli 8 B^rerrl* Mvumdában Felelő;. »/«verd: 'ZEMES 1STV4*« Halat a folyóba BALESETEK