Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-28 / 176. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1971. július 23., szerda A Szíriái kiilügvniiniszíer (DJ Fehér Lajosnál Az Uruguayi KP felhívása Az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága nyilatkozatot lelt közzé azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség megtámadta a diákokat. egy diákot megölt és több mint harmincat letartóztatott. Uruguay már több mini három éve „a rendkívüli biztonsági intézkedések” kő- zeoetle é). ami lehetővé teszi a reakció számára, hogy lokozza a megtorló hadjáratot a nép ellen. Az ^uruguayi munkásosztály, a lakosság széles rétegei erélyesen harcolnak a megtorlások ellen, a polgári szabadságjogokért — hangsúlyozza a nyilatkozat. Az Uruguayi Kommunista Part felhívta a népet, hogy erősítse az egységet és erélyesen verje vissza a reakció kilengéseit. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Abdái Halim Khaddamot, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert, aki Péter János meghívására hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. Tegnap szíriai vendégünk elutazóit hazánkból. Közös közleményt adtak ki Abdul Halim Khaddam látogatásáról. A Szíriái fél elismerően nyilatkozott a Magyarországon látottakról. A külügyminiszterek örömmel állapították meg. hogy a két ország és a két ncp közötti kapcsolatokat a barátság, a kölcsönös érdekeken alapuló szívélyes együttműködési készség jellemzi. Egyetértettek abban, hogy a politikai, gazdasági, műszaki és kulturális együttműködés területén kedvező feltételek kí- náikeznak a kapcsolatok továbbfejlesztésére és elmélyítésére. Mindkét fél arra törekszik, hogy a lehetőségeket a két ország és a két nép javára hatékonyan kihasználja, Abdul Halim Khaddam miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter szíriai látogatásra hívta meg Péter János külügyminisztert, aki a meghívást örömmel elfogadta. Megkezdődött az európai középiskolások szemináriuma Kennedy nem indul az elnökválasztáson Edward Kennedy ' szenátor interjút adott a Look Magazin munkatársának. Kijelentette, hogy amikor el kellett határoznia: indul-e jövőre az elnökválasztásokon, „a legdöntőbb megfontolás” az a körülmény volt, hogy esetleg meg fogják gyilkolni. Kennedy egyebek között elmondotta: tisztában vagyok azzal, milyen nyomás hárul rám, hogy folytassam a Kennedy család hagyományait. Érzem ezt a nyomást magamban, de mások részéről is. Másrészt viszont felülkerekednek a személyi megfontolások. Családom és jómagam komolyan veszem a felelősséget fivéreim gyermekei és a magam gyermekei iránt, és számba veszem ......................................ír iljuiMiii—ii a tragédiákat: fivéreim tragédiáját, a légiszerencsétlenséget, a chappadquid- dicki autóbalesetet. Bárki — fejtegette Kennedy — hatása alá kerülne az ilyen élményeknek. Jubileum Bukarestben B ukarest a színhelye a KGST 25. ülésszakának. Kedden kezdődött meg a jubiláns tanácskozás, amelyen a tagállamokat kormányfői szintű delegációk képviselik. A Koszigin, Fork Jenő, Todorov, Strougal. Jaroszewicz, Luvszan, Willi Stoph es Maurer vezette küldöttségek népesek: szakminiszterek, s egyéb szakértők serege is részt vesz az értekezleten, amelynek munkájában egyébként — noha a szervezetnek nem tagja — részt vesz a Grlicskov vezette jugoszláv küldöttség is. Már a delegációk szintje és létszáma is arra vall, hogy ezen a jubileumi konferencián nemcsak a KGST fennállása, az elmúlt 24 tanácskozás óta eltelt időszak eredményeit összegezik, hanem komoly távlatot nyitnak majd e szervezet jövőjére. Nyilvánvaló, hogy az idő haladásával, az ipar, a mezőgazdaság, a technológia fejlődésével fokozódik a szüksége az integrációnak, valamennyi részvevő tagállam számára egyaránt. Nem csupán gazdaságilag, de politikai és társadalmi tekintetben is tovább növeli a szocialista közösség erejét a tagállamok gazdasági integrációjának kibontakoztatása, azaz: a KGST szerepének növekedése. A nemzetközi munkamegosztás, az árucsere, a műszaki és tudományos tapasztalatcsere mind intenzívebbé válik a fejlett kapitalista országok között is. Ugyanez az együttműködés a szocialista közösségek között, áthatva a tervszerűség és a gazdasági stabilitás szellemétől cs gyakorlatától, valamint attól, hogy a szocialista társadalmi bázis talaján az érdekközösség sokkal szorosabb, mint a kapitalista államok gazdasági integrációiban, nyilvánvalóan — a nagy távlatokat tekintve — gyorsabb haladásra, nagyobb eredményekre képes. Bizonyos,- hogy a 25. ülésszakon kimunkálandó uj feladatok, a tudatos és tervszerű szocialista munkamegosztás, a tagállamok gazdasági éleiének az eddiginél magasabb szintű összehangolása jelentősen előbbre viszik majd mind az egész KGST, mind pedig annak minden egyes tagállama fejlődését, a KGST-országok népei életszínvonalának emelését. — amelynek részvevői között Európa számos országának fiataljai megtalálhatók — a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kezdeményezte a DÍVSZ budapesti, illetve a nemzetközi diák- szövetség pozsonyi kongresz- szusán. Tiltakozó gyűlés Moszkvában A moszkvai Sarló és Kalapács Fémkohászati Vállalat dolgozói kedden tiltakozó gyűlésen emelték fel szavukat a szudáni hazafiak üldözése ellen, s a letartóztatottak szabadon bocsátását követelték. A tiltakozó gyűlés résztvevői azon reményüknek adjak hangot, hogy Szudán vezetői tudatára ébrednek, hogy az. az út, melyre országukat taszítják, veszélyezteti a nemzeti demokratikus forradalom további sorsát. A gyár dolgozói által egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy Safi Ahmed El-Seikh meggyilkolása a törvénytelenség és önkény kirívó példája. Ez az akció — állapítja meg a határozat — csak a reakció és a neokolonializmus érdekeit szolgálja, amely eddig is minden alkalommal támadóan lépett fel a szervezett munkásosztállyal szemben. Nimeri tábornok kormánya bejelentette, hogy kedden a múlt heti államcsínykísérlet- ben való részvételért húszévi börtönbüntetésre ítélték Musztafa Khogali khartoumi egyetemi tanárt. Szudánban halálra ítélték és felakasztották Joseph Ga- rang volt minisztert, aki Nimeri kabinetjéhez a déli néger kisebbség ügyeivel foglalkozott. — közölte az om- ieurmam rádió. A szudáni fővárosban ked- j den megkezdődött a kommu- j nista pórt főtitkárának, Ab- j delkhalid Mahgubnak a pere. i A Georgina állambeli Fort McPhersonban hétfőn megkezdődött Ernest Medina százados hadbírósági pere. Medinát — a korábban már elítélt Calley hadnagy feljebbvalóját — a vietnami My Kaiban végrehajtott tömeg- mcszárlásban való bűnré- iggcl vádolják A hányavállalatok sokat teltek a dolgozók egészségügyi helyzetének ja vitásáért A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége keddi ülésén többek között megvizsgálta a szénbányászai dolgozóinak szociális és egészségügyi helyzetét, majd megvitatta az új kollektív szerződések megkötésének tapasztalatait. A szakszervezet megállapította, hogy az elmúlt tervidőszakban valamennyi bányavállalat sokat tett a dolgozók szociális és egészség- ügyi helyzetének javításáért. A szénbányászatban jelenleg 33 főfoglalkozású, 21 részfoglalkozású üzemorvos és 4P> bányaüzemi körzeti orvos gondoskodik *a dolgozók egészségének védelméről és gyógyításukról. A bányaüzemi körzeti orvosok üzem- egészségügyi tevékenysége azonban általában nem kielégítő. Különösen az orvosi megelőző-gondozó munka javul lassan, s akadályozza a jobb ellátást egyes területeken az orvoshiany is. Részben e témákat érintette az új, ötéves időtartamra megkötött kollektív szerződések is, amelyek tapasztalatait szintén napirendjére tűzte az elnökség. Megállapította, hogy a kol- 1 aktív szerződésekbe foglalt célok általában megfelelnek a törvényességnek, valamint a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT irányelveinek. Mivel a vállalatok gazdálkodásuk várható eredményeivel számolva viszonylag alacsony bérfejlesztést terveztek, a szakszervezet felhívta figyelmüket, hogy évente vizsgálják meg lehetőségeiket, és törekedjenek a lervezettnéL nagyobb arányú béremelésekre. löhh mini kel hónapig: Kloss kapitány A kcnitörlénct folytatása iapimkihuii Ismét találkozhatnak olvasóink a bátor hírszerzővel, Kiáss kapitánnyal. Lapunkban tavaly nyáron közöltük Andrzej Zbych A J—23-as jelentkezik című regényének első részét. A történet első része az Veszélybe kerüli a szudáni nép sok száz hős fiának élete AZ ALÁBBIAKBAN közöljük a TASZSZ-nak a szudáni eseményekkel kapcsolatban közzétett nyilatkozatát. Szudánból aggasztó közlemények érkeznek kommunisták és más szudáni hazafiak lömeges letartóztatásáról. Naponta rendezik a házkutatásokat. hogy felkutassák és letartóztassák a kommunistákat és más demokratákat, valamennyiüket a július 19-i mozgalomban való részvétel Vádjával. A hazafiakkal való leszámolásra katonai bíróságoka„ alakítottak, amelyek kegyetlen ítéleteket hoznak semmiben sem vétkes emberek százaival szemben. Sok kommunistát és más hazafit ítéltek halálra, néhány halálos ítéletet már végre is hajtottak. VESZÉLYBE KERÜLT a szudáni nép sok száz hős fiának élete, akik önfeláldozóan harcoltak az imperializmus és a reakció ellen Szudán szabadságáért és függetlenségéért. Köztük van a nemzetközi kommunista, munkás- és nemzeti felszabadító mozgalom kiemelkedő személyisége, Abdelkha- lik Halek Mahgub. a Szudáni Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Safie Ahmed El-Seikh-el. a Szudáni Szakszervezeti Szövetség főtitkárát, a Szak- szervezeti Világszövetség nemzetközi Lenin-békedíjas alelnökét -már kivégezték. A hazafiakkal való leszámolást a szudáni sajtó, rádió és televízió hisztérikus, kommunistaellenes kampánya lcísé ri. A Szudáni Kommunista Párt úgy vált ismeretessé, mint az imperialista uralom ellen, az ország nemzeti felszabadításáért vívott küzdelem következetes és engesztelhetetlen harcosa. Aktív részvevője volt a Szudáni Egyesült Felszabadítási Frontnak, amely fontos szerepet töltött be a függetlenség kivívásában, és Szudánnak köztársasággá való kikiáltásában. Az utóbbi években a szudáni kommunisták következetesen harcoltak a nemzeti függetlenség megszilárdításáért és az országnak a társadalmi haladás útján való fejlődéséért. Határozottan leleplezték azokat az erőket, amelyek visszájára akarták fordítani az ország pozitív fejlődését. A SZÉLES KÖRŰ megtorló hadjárat a kommunisták ellen, akik mindenkor mélységesen hazafias álláspontot foglaltak el. teljes ellentétben áll a demokrácia és a társadalmi fejlődés Szudánban meghirdetett elveivel. A véres terrort és a Szudánban szított antikommu- nizmust helyesléssel fogadták világszerte az imperialista és a reakciós körök. És ezen nincs mit csodálkozni, mert minden kommunistaei- lenes megmozdulás, bármilyen ürüggyel valósítsák is meg, csapás az ország valamennyi valóban demokratikus és hazafias erejére, a reakció ügyét szolgálja, gyengíti a nemzeti erők sorainak egységét az imperializmus és a reakció ellen vívott harcban. A SZOVJET EMBEREK — akik mélységesen rokonszenveznek a baráti szudáni »éppel — aggodalommal figyelik a szudáni események alakulását. A világ haladó közvéleményével együtt kifejezik azt a reményüket, hogy a szudáni vezetőség tudtára ébred, milyen veszélyes az út, amelyre taszítja az országot: felismeri, milyen veszélyt teremt a helyzet magára a szudáni demokratikus forradalom sorsára nézve és lesz ereje ahhoz, hogy visszatérjen minden nemzett, hazafias erő egysége megerősítésének útjára, amely biztosítja a sikert az imperializmus és a reakció ellen a függetlenség megszilárdításáért. a Szudáni Demokratikus Köztársaság társadalmi haladásáért vívott harcba«. F—SJ-es szerelvény felrobbantásáig, a munkásokat szállító vonat megmentéséig, illetve Brunner bosszújáig tartott. Edit halálakor Kloss és Brunner halálos ellehség- ként néztek egymásra. A történet innen folytatódik. A második rész címe: Kloss kapitány. Több mint két hónapig közöljük folytatásokban. A második rész közlését augusztus 1-én, vasárnap kezdjük meg! Kísérje figyelemmel lapunkban! Baleset nlőn A Mecseki Szénbánya Vállalat komlói Kossuth-bányá- jának 2-es szállító aknájában kedden 14 óra 31 perckor a dobos-kas népszállítás közben megszaladt, a kötél a dobból kiszakadt. Bizonyos esés után a kas- logó készülék a berendezést megfogta. Halálos bulése: ■ nem történt. A kasban tartózkodó személyek egy része napszintre érkezett, hármán — akik lábon töréses sérülést szenvedlek —, még a kasban vannak, értük hordagyat kell az aknába leszállítani és úgy hozzák fel őket. Az üzemi baleset körülményeinek vizsgálata, a kasban elhelyezkedett személyek sv.ómának megállapítása folyamatban van. ..A tanuláshoz való jogokért, jövőnkért, egy békés Európa jövendő társadalmáért. ..” — ezeknek a gondolatoknak jegyében kezdődött meg ma délelőtt a DÍVSZ budapesti székhazában az európai középiskolások sze- \ mináriuma. A tanácskozást