Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-27 / 175. szám
1971. július 27., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG Naptár. 1971. július 27., kedd iiiinmmmmrm rn’ .iiiiiiiiiin A nap keile 4.14, nyugta J9.2« órakor. A hold kelte 9.33, nyugta 21.13 órakor. Névnap: Olga. Évforduló Százharminc évvet ezelőtt, 1841. július 27-én halt meg — 27 éves korában — Mihail Jurjevics Lermontov, a kiváló orosz költő és író. Elszegényedett nemesi családból származott. Mint Halai katonatiszt merész hangú költeményt írt Puskin halálára, emiatt egy évre száműzték a Kaukázusba. Olt ismerkedett meg a hegyi népek életével, költészetével, és kapcsolatba került a dekabristákkal, haladó értelmiségiekkel. Romantikus színezetű, borús hangulatú, sokszor szimbolikus lírai költeményei haladó eszméket tükröznek; a korabeli társadalmi viszonyok, a kegyetlen jobbágyrendszer, a cári önkény, az ostoba, de mindenható hivatalnokuralom miatti elkeseredése, s egy jobb, teljesebb élet utáni szenvedélyes vágy fűti őket. Korunk hőse című regényében az 1830-as évek orosz ifjúságának szellemi és erkölcsi világát ábrázolta xnűvészien. Fiatalon, párbajban vesztette életét. Rádió Kossuth rádió. 8.20: Mezők, falvak éneke. 8.36: Gyermekrádió. 9.11: Puccini: Tosca. Opera. 10.45: Édes anyanyelvűnk. 10.55: Az operaközvetítés folytatása. n.24: Kamarazene. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.45: 11.1 Georgikon. 14.00: Riport. 14.22: Te leszel a nagyapám! Rádiójáték. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.10: Fúvószene. 15.20: -Antal István Tiszt-felvételeiből 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kóruspódium. 16.15: Két országgyűlés között. 16.35: Cigánydalok. 16.58: Hallgatóink figyelmébe 1 17.05: Tallózás. 17.20: Simándy József énekel. 17.45: Riport. 18.00: Köny- nyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 19.25: Haydn: Az évszakok — oratórium. 20.41: Goethe verőéiből. 22.20: Népdalok. 22.50: Vitaműsor. 23.10: Verdi operáiból. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió. 8.05: Mozart: B- dúr zongoraverseny. 8.35: Külpolitikai figyelő. 8.50: Sláger volt. 9.,45.: Az idei aratás. 3 0.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.31: Magyar írzerzők kórusmű veiből. 12.45: Törvénykönyv. 33.OS: Kell ennél jobb társaság? 13.41: Hanglemez MK. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: A megnevezett kegyetlenség. 18.40: Éneklő világ. 19.05: Brahms: d-moll szonáta. 19.28: Riport. 19.43: A1 Martino énekel. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek. 20.28: A Musza Dag negyven napja. Rádiójáték. 21.23: Népi zene. 22.05: Hangverseny. 23.15: Musicalekből. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 138 m hu!lámlu)66Zon, 18—19 óráig) Megyei körkép. Hogyan dolgozik.' a megyei tanács egyik járási hivatala? A Kossuth Művelődési Ház (*pitési munkáiról. 7, e n e k a r i mu zsi k a. A lehetőségek és a módszerek tükrében — a megye munkaerő- gazdálkodása. A szellemi kincsek jobb megbecsülése és felhasználása. ..Akkor minden másképp volt . . Emlékezések. Operettmelódiák. Televízió Kiállítás Libresszó: Zsignár István festőművész kiállítása. Nyitva 1< órától este 8 óráig. Diósgyőri vármúzeum. Megte- > hinthető délelőtt. 8 órától este ^ 7 óráig. Népművészeti kiállítás a sáros-' pataki Erdélyi János teremben. 5 Megtekinthető délelőtt 10 órától * este 6 óráig. Telkibanyai Ipartörténeti Mú-c zeum. Nyitva délelőtt 9 órától^ délután 4 óráig. Forrás mésztufabarlang Lilla- l'üreden. Nyitva délelőtt 10 orá-J tói délután 5 óráig. Bútorkiállítás a miskolci Fa-c /okas utcai Általános Iskolában.J Megtekinthető egész nap. Gyórtástörténeti emlékek címmel kiállítás az ózdi szakmun-J kásképző intézetben. Megtekint-c hető egész nap. Szikszói Grafikai Képtár. Nyit-^ va délelőtt 8—12 és délután 2< órától este 8 óráig. Központi Kohászati Múfceum* Hámorban. Nyitva délelőtt 10 < órától délután 5 óráig. Mozi Béke. K.: f. 4, hn 6 és 8 óra. Eper és vér. Színes amerikai^ 34 éven felülieknek! — Kossuth! de. K.: n. 10 én n. 12 óra. A ^ kétéltű ember. Színes szovjet: film. — Kossuth du.. K.: f. 3. f.’ 5. f. 7 órakor. A kétéltű ember. ^ Színes szovjet film. — Filmklub* (Kossuth mozi). K.: 6 órakor. Égi bárány. Színes magyar. 16! éven felülieknek! —■ Fáklya. K.:^ 5 es 7, órakor. Folytassa, doktor. Mb. színes angol film. — J Petőfi. K.: f. 7 órakor. A ke?-( tíet. Mb. szovjet film. — Szikra.< K.: 5 és 7 órakor. Horizont.. Magyar film. — Ságvári. K.: 51 és 7 ólakor. Bűntény a Via Ve-S neton. Mb. színes olasz film. 16 c éven felülieknek! — Táncsics. K.:y f. fi, f. 7 órakor. Matrózszere- ? lem. NDK színes film. — Tapol-s {■a, Ady, kert. K.: f. 0 órakor. > Vizsgálat egy minden gyanú fe-í lett álló polgár ügyében. Mb. |á színes .angol film. c 17.43: Hírek. 17.50: Állatóvoda. Helyszíni adás az Allatkertből. 111.nil: Beszélgetés az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács munkájáról. 18.50: Tárlatról tárlatra. 19.10: Relclámmúsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Németh László: Cseresnyés. Színmű két részben. A kecskeméti Katona József Színház eló'adása felvételről. 21.45: Sanzonról sanzonra. 22.05: Tv-híradó — 2. BRATISLAVA 17.40: Hírek. 17.45: Néprajzi műsor. 18.05: Ismerd meg hazádat 1 Tábor és Pisek vidéke. 18.45: Esti mese. ÍSI.OO: Tv-híradó. 10.30: Kivánsághangverseny a Magyar Tv zenés műsora. 20.00: Egy levél nyomában. Publicisztikai műsor. 20.25: Fehér-kélc-pi- ros. Vetélkedő-sorozat. 21.45: Tv- híradó fi ■ l'f m * r Időjárás Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, t gyenge, napkökben kissé! megélénkülő déli szél. Szá-, ráz, meleg idő. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet 27—32 fok között. Miskolci Képtár: A város képzőművészeti gyűjteménye. Megtekinthető délelőtt 10 órától este I óráig. ELADÓ jó állapotban levő, használt, M 221. típusú VOLGA SZEMÉLYGÉPKOCSI. Érdeklődni a Nagymiskolci Állami Gazdaság száltításveZető- jénél, Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. PERCEK, GÓLOK, MÉTEREK iiiiiiiiiiiiiiitiiiimimiimiiiiiiiiiiiitmiiiHiiiiimiiiminimiimiii Ózdi siker atlétikában Szőke második lett Debrecenbee Kajak verseny — több helyen Atlétika Vasárnap fejeződött be a DVTK-stadionban a megyei egyéni összetett bajnokság. A csak öt- és tízpróbóból álló viadalon kevés versenyző indult. A legbiztosabb győzelmet az Ózdi Kohász versenyzője. Kakas aratta, aki csaknem 1000 pont előnnyel végzett az első helyen. Eredmények. Nők. ötpróba, felnőttek: 1. Galambosi (ÓKSE) 3698 pont, 2. Veréb (DVTK) 3398, 3. Jeges (DVTK) 3237. ötpróba, ifjúságiak, 1954-ben születettek: 1. Paulin (DVTK) 3684, 2. Fankas (DVTK) 2963. ötpróba, ifjúsági, 1953-ban szüle- lettek: 1. Gőz (DVTK) 3012. Férfiak. Tizpróba, felnőttek: 1. Farkas (DVTK) 6072, 2. Fór is (DVTK) 5940, 3. Tamás (DVTK) 5686 pont. Tíz- próba, ifjúságiak, 1953-ban születettek: 1. Kakas (ÓKSE) 5066, 2. Makkai (DVTK) 4115, 3. Balogh (KVSE) 4061. Tizpróba, ifjúságiak, 1954-ben születettek: 1. Kocsis 4479, 2. Keszá 4450, 3. Nagy 3459 (valamennyien a DVTK versenyzői). Vízilabda KVSE — Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 5:4 (2:0, 2:1, 1:2, 0:1). Kazincbarcika, 1200 néző. Vezette: Samu. A kiesés rémétől fenyegetett Vegyész rohamaival kezdődött a mérkőzés. Sikerült is előnyre szert tenniük, melyet azonban a rutinos, a bajnokságban 3. helyen álló vendégcsapat majdnem kiegyenlített. Góldobók: Jenes (4) és Banka. Jók: Jenes, Bogdóndi és Hohl. Ökölvívás Cegléden 10 sportkör 100 versenyzője szerepelt a Kos- subh-emlékversenyen, amelyen az ózdiak 7 serdülője is indult. Közülök Mostus L., Nagy, Makó első, Kiss, Csep- csányi második, míg Orbán és Smidt negyedik helyen végzett. Csapatversenyben első Ózd 21 ponttal, második Cegléd 20. harmadik a Csepel Autó 18 ponttal. Teke Kajak’kciut Vasárnap az Újpesti öbölben folytatódott a válogatottak hazai válogató versenye. Az első döntő a férfikajako- zók 500 méteres versenyszáma volt, amelyben végül, izgalmas küzdelemben Hesz győzött Svidró (MVSC) előtt, mindössze 1 tized másodpere különbséggel. * Az elmúlt hét végén az MTS Miskolci városi Tanácsa minősítő kajak-kenuver- senyt rendezett a Csorba-telepi tavon. Hat egyesület csaknem 200 versenyzője állt rajthoz a különféle futamokban, s a részvevők különösen az ifjúsági és serdülő számokban vívtak nagy küzdelmet a győzelemért és a helyezésekért. Hosszútáv. K—1, 10 000 ni: Varga (MVSC): Pk—1, 2000 m: Tóth (DVTK). Pc—2, 2000 m: Vas—Tóth (DVTK). C—1, 5000 m: Nagy (DVTK). K—2, 5000 m: Borsos—Lovas (MVSC). Pc—1. 2000 m: Deák (DVTK). Pk—2, 2000 m: Dojcsák — Molnár (DVTK). Pc—1, 5000 m: Presburger (KSI). K—1, 5000 m: Kunfalvi (DVTK). Pk—1, 5000 m: Nagy (LMTK Sí). Nők K—1, 2000 m: Drótos (DVTK). Pk —1, 2000 m: Vas (DVTK). Pk—1, 2000 m: Siskó (LMTK Sí). Rövid táv. Pk—1, 500 m: Csató (MVSC). Pc—2, 500 m: Vas—Tóth (DVTK). Pc —1, 500 m: Presburger (KSI). K—1. 500 m: Varga (MVSC). Pk—2, 500 m: Dojcsák—Molnár (DVTK). K—1, 500 m: Borsos (MVSC). C—I. 500 m: Nagy (DVTK): K—2. 500 m: Murai — Spillinger (MVSC). Pc—1, 500 m: Szőke (MVSC). K—1, 1000 m: Cseh (DVTK). Pk—2, 500 m: Bodnár—Kovács (B. Bányász). K—2, 500 m: Borsos —Lovas (MVSC). C—2. 500 m: Pataki—Ceerven (DVTK). K—1, 500 m: Spillinger (MVSC). Pk—1, 500 m: Tóth(DVTK). Nők. K—1, 500 m: Drótos (DVTK). Pk—1. 500 m: Szvo- boda (DVTK). Pk—1, 500 m: Hajducsek (DVTK). Modellezés BORSODI SIKER DUNAKESZIN Az MHSZ központ július 23-án Dunakeszin tartotta az országos repülőmodellező bajnokságot, amelyen megyénket az ózdi nagyüzemi MHSZ versenyzői képviselték. A csapatban Budapestet megelőzve, az ózdiak végeztek az első helyen. Egyéniben az első, a második és a hatodik helyet szerezték meg. Farkas István Európa- bajnok ezúttal az utolsó re- pitésnél peches volt, így a 6. helyre szorult. A csapatverseny során az ózdiak még így is 2479 másodperecéi győztek. Asztalitenisz A férfi asztalitenisz NB II, tavaszi végeredménye Gárdos-csoport 1. Csőszerelő 9 9 — 169-5« 13 2. MÉMTE 9 8 1 159-66 16 :i. Cegléd 9 7 2 132-93 14 4. Szolnoki MÁV 9 5 4 125-100 10 5. Nagy kálié 9 4 5 113-112 8 «. DVSC 9 4 5 98-127 8 7. Bp. Művész 9 3 « 89-136 6 8. SZEOL • 8 2 6 71-129 4 9. Ózdi Kohász 9 2 7 80-143 4 10. DVTK • 8 — 8 64-136 — * A DVTK—SZEOL mérkőzés lejátszását a versenyhiróság őszre halasztotta. Súlyemelés Külföldön es hazai versenyeken egyaránt jól szere- 1 peltek az LMTK súlyemelői. A Bécsben megrendezett | nemzetközi ifjúsági Duna Kupa csapatverseny 4. fordulójában Kovács István, az ifjúsági válogatott tagja, az LMTK kitűnő versenyzője nagyszerű eredménnyel ünnepelte 18. születésnapját. Pehelysúlyban, az erős mezőny ellenére az előkelő 3. helyen végzett. 312,5 kg-os (100, 90, 122,5) teljesítménye új egyéni csúcs. Kovács Istvánnak ez volt a harmadik nemzetközi szereplése. Debrecenben is helytálltak a leninvárosi súlyemelők. A július 24-én megrendezel'. Hajdú Bajnokságon hat versenyző képviselte az LMTK színeit. Eredmények. Légsúly: 3. Vavró 182,5 kg (55, 57,5, 70). Pehelysúly: 2. ör- dögh 280 kg (90, 80. 110). Könnyűsúly: 2. Gulyás 280 kg (100, 75. 105). Váltósúly: 3. Radics 267,5 kg (87,5 80. 100), 4. Hatvani 260 kg (85, 75, 100). Félnehézsúly: 3. Ma- j gos 267,5 kg (95, 72,5, 100). Női labdarúgó villámtorna A Miskolci járási TS női labdarúgó villámtornát rendezett Nyékládházán, az MTS III. kongresszusa tiszteletére. A nyéki lányok már két kupa birtokosai. így érthető, hogy fűtötte őket a vágy a harmadik kupa megnyeréséért. A siker nem maradt el, mert a Miskolc Kupa és a Hejő Kupa mellett a Kongresszusi Kupa is a vitrinjükbe került. Eredmények: Nyéki ÁFÉSZ II. — Malyi 1:0. Az 5. percben Juhász lefutotta a védőket és a kapuba talált. A mályi csapat kapusa, Dajka remek védései következtek. Az AFÉSZ- lanyok lendületesebben játszottak, a győzelmet megérdemelték. Nyéki ÁFÉSZ I. — Ónod 5:0. A 4. percben Bodnár 8 méterről lőtt gólt, 1:0. A második félidő 3. és 5. percében ismét Bodnár volt eredményes, 3:0. Szabó lövésévei 4:0-ra alakult az eredmény; Az utolsó percben ismét Bodnár lőtt a kapuba, 5 3). Mályi — Ónod 13). A malyiak lövéseit Egri nagyszerűen hárította. Az egyetlen gólt Hankó szerezte. Nyéki ÁFÉSZ I. — Nyéki ÁFÉSZ II. 3:1. A két helyi csapat játszotta a döntőt. A nagyobb technikával és rutinnal játszó I. csapat már az első percben, Bodnár révén, vezetésre tett szert, 1:0. Borsó közeli lövéssel egyelített, 1:1. Kolozsi labdáját Bodná" értékesítette, 2:1. Kohányi távoli lövésével beállította a végeredményt, 3:1. A Kongresszusi Kupa végeredménye: 1. Nyéki ÁFÉSZ I.. 2. Nyéki ÁFÉSZ II., 3. Malyi, 4. Ónod. A győztes csapat tagjai: Vitai — Kohányi, Kolozsi, Paksi. Bodnár, Szabó. Edző: Lakatos Sándor. A legeredményesebb játékos Bodnár volt, egymaga 6 gólt szerzett. Kerékgyártó Imre Július 24-én és 25-én 8 csapat részvételével a DVSC és a Debreceni GÖCS rendezésében tartották meg a Hajdú Kupa küzdelmeit. Az első napon a GÖCS 101 fás előnyt szerzett az ózdiak előtt, de a második napon a rendkívül jól hajrázó ózdiak győztek a hazaiak pályáján. Csapatversenyben: 1. ózd 5324 fa, 2. D. GÖCS 5311 fa. Egyéni bén: 1. Nagy (Ózd) 926 fa, 2, Zelei (Ózd) 910 fa... 7. Varga (Ózd) 876 fa. A csapat tagjainak eredményei: Révai 868 fa, Lipták 865 fa, Baji 857 fa. Motorsport Debrecenben bonyolították le az országos salakmotor- bajnokság IV. fordulóját. A versenyen -a borsodiak közül Szőke János, a Papp J. HSE versenyzője szerepeli legjobban, a győztes Hadácsi mögött a 2. helyen végzett. A bajnokságon egyébként 16-an vetlek részt. Az MTK elnökségének közleménye Az utóbbi időben több egyesületnél játékosuralmi törekvések mutatkoztak, amelyeknek hatására néhány edzöl leváltottak. Az MTK-ban is felütötte ilyen a fejét: kilenc labdarúgó — Becsei, Dunai, Hajdú, Koritár, Kiss T„ Obrozil, Sárközi, Strasszer és Török — jogtalan követelésekkel lépett fel egyesületével szemben. Mivel vezetősége ezeket nem teljesítette, a játé- ! kosok távol maradtak az edzésektől. Az MTK elnöksége hétfőn az MTS képviselőinek jelen- i létében rendkívüli elnökségi ülést tartott. Az elnökség megtárgyalta az MTK labdarugó-csapata kilenc játékosának magatartását, egyhangú döntéssel elítélte azt és vlsz- szautasítotla azt a sportemberhez nem méltó módszert, amelyet a kilenc labdarúgójátékos követett. A kilenc labdarúgó-játékos panaszbeadvánnyal fordult az MTK szakosztályvezetőségéhez és még mielőtt sor kerülhetett volna a panasz megvizsgálására, önkényesen megtagadta az edzéseken való részvételt, az edzések látogatását, és különböző, meg nem alapozott követeléseket es feltételeiket támasztott a klubbal szemben. Az MTK elnöksége annak érdekében is, hogy az egész magyar labdarúgó sport fejlődése ilyen disszonáns játe- kosuralmi törekvése^ ne akadályozzák, elhatározta, hogy a kilenc, önkényesen távol maradt játékos ellen fegyelmi eljárást folytat le. Az MTK elnöksége felkéri az MTK szurkoló táborát, az egész magyar sportközvéleményt, hogy a magyar labdarúgó sport fellendítésének érdekében támogassa a sporterkölcs megszilárdítását célzó elnökségi döuf&t.