Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)

1971-07-27 / 175. szám

1971. július 27., kedd ESZAK-MAGYARORSZAG ő Hasznos tapasztalatcsere Harm i ne* féle elektrokémiai in «szer A miskolci I. kerületi hivatal látogatása a debreceni I. kerületi hivatalnál SZÖKŐKÚT MISKOLCON A modern technika vívmá­nyait ma már nem nélkülöz­heti egyetlen munkaterület sem. Egyre nagyobb szerepet kap a közigazgatásban is. A jelenlegi kísérletezések arra irányulnak, hogy a legnehe­zebb, a legmunkaigényesebb és a legnagyobb körültekin­tést; igénylő lakáselosztásban hogyan hasznosítsák a szá­mítógépek sokoldalú képes­ségét. Debrecenben bevált Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem közreműködésével már az 1971. évi lakáselosztás is a számítógép segítségével tör­tént. Miskolcon is áttérnek a gépi adatfeldolgozásra, ép­pen 'ezért tapasztalatcsere-lá­togatást tett Debrecenben Keimmel Lajosné, a városi tanács vb'I. kerületi hivata­lának vezetője, dr. Mezei Fe­renc, a városi tanács vb igazgatási osztályának cso­portvezetője, dr. Gyimesy Béla, a III. kerületi hivatal helyettes vezetője, a lakás­ügyi társadalmi bizottság el­nöke, dr. Sipos Géza, a la­kásügyi hivatal vezetője és a Lenin Kohászati Művek két számítástechnikai szakembe­re. Miskolcon ugyanis az LKM vállalta az adatfeldol­gozást. A szíves vendéglátóknak, Hőse Péternek, a debreceni kerületi hivatalvezetőnek és helyettesének, valamint az ottani lakáshivatal helyettes vezetőjének nagyon sóik kér­désre kellett válaszolniuk. A legfontosabb az volt: be- váll-e az új módszer? A deb­receniek elégedettek, nem­csak a hivataliak, hanem a lakásigénylök is. Ezt bizo­nyítja, hogy az ottani, hétr e/.ren felüli igényből csupán 220-an fellebbeztek a kifüg­gesztett névjegyzék alapján, míg a miskolci 9 ezer igény­lőből hatszázan tettek észre­vételt. Mindez egy másik adatla­pon megtalálható ugyanilyen részletezéssel idős házasok és nem házasok esetében. Természetesen megismételve szövetkezeti igénylésnél. hlbírálja, kinek mi jár Mint ismeretes, megvan a kritériuma, ki igényelhet ta­nácsi bérlakást, ki szövetke­zetit, vagy semmllyet, csak öröklakást vehet. Ha valaki nem tudta helyesen megítél­ni, hogy anyagi helyzete alapján milyen lalcásra jogo­sult. a gép helyreigazítja; önállóan kiemeli azok la­kásigénylesét, akik nem kap­hatnak például tanácsi la­kást. átteszi a szövetkezetiek közé. s már be is sorolja. Ilyen esetben külön jel ta­lálható a koodszám mellett. Ügy tűnik, tehát, hogy ilyen „lelkiismeretes” mun­ka után az embernek már nem is marad tennivalója, hiszen a gép mindent: elren­dez. A miskolciak leginkább az tudakolták, hol jut szerep az ember ítéletének, hogyan érvényesíthető ilyen munka- módszer mellett a lakásel­oszlás demokra tikussá ga. Jut-e szerep a lakásügyi tár­sadalma bizottságnak, s mi­lyen szerep ez? Mi történik akkor, ha va­laki valótlan adatokat közölt saját anyagi, vagy egyéb kö­rülményeiről? Ezt nem szűr­heti ki a gép. }agyóbb szerepel kap a névjegyzék A Debreceni városi Tanács VB I. kerületi hivatalának vezetői és munkatársai a leg­nagyobb készséggel válaszol­tak minden kérdésre. Beszél­tek gondjaikról is, hogy a miskolciak abból is okulhas­sanak az új, nagy vállalko­zás előtt. Hogyan érvényesül tehát a demokratizmus. Érdekes pél­Mií lúd a számítógép ? dáként említették, hogy a vá­rosi pártbizottság a tanács­csal közösen szintén készített névjegyzéket, míg a gép dol­gozott. Az emberek által nagy gondossággal összeál­lított névsor 99 százalékban egyezett a gép által közölt fontossági sorrenddel. A számítógép természete­sen nem pirul el, ha hazug­ságot táplálnak bele. Hisz, és aszerint, rangsorol. Igen ám, csakhogy a névjegyzéket ki­függesztik, s a lakásigény- lök felderítik a valótlansá­got, Ez még így is esetleges j lehetne, de most kezdődik a j társadalmi bizottság szerepe. ! A névjegyzékre került valn- j mennyi igényjogosultat jel- j keresik, megvizsgálják kö- \ rülményeiket, beszerzik a va- | gyoni bizonyítványt stb. A lakáselosztás demokratikus- j sága tehát nem fullad gépi j mechanizmusba. A RADELKIS Elektrokémiai Műszergyártó Szövetkezetben folyamatosan fejlesz­tik a gyártmányokat és a gyártástechnológiát, összesen harmincféle eleklrokc- miai műszer készül itt. Évi tervük 100 millió forint, termékeik SO százalékát kül­földön értékesítik. Képünkön: a biológiai mikroanalizálorok működését ellenőr­zik Miskölei viszonyok szerint Mint említettük, a látoga- ; tás tapasztalatcsere jellegű [ volt, s csupán tájékozódást I jeleni, semmiképpen sem azt. | hogy most Miskolcon lemá­solják a debreceni mintát. Más város, más körülmények, más igények, más lehetősé­gek az igények kielégítésére. Mint ahogyan a két városban nem ugyanazokra a kérdé­sekre kellett válaszolniuk a lakóknak az igénylőlapok ki­töltésénél. ugyanígy az LKM számítógépében is más. a mi igényeinknek megfelelő cso­portosításban kerülnek be a koodok. Valószínűleg kérdez­ni is mást fognák a géptől, de egyben megnyugodha­tunk: a számítógép pontos, nem részrehajló és igazságos. Ennek ellenére mégsem az dönt egyedül, hanem a min­den körülmény mérlegelésé­re alkalmas, lelkiismeretes ember. Mint a debreceni példa is igazolja, a demok­ratizmus továbbra is, s még hatékonyabban érvényesül­het, hiszen erők szabadulnak fel azáltal, hogy a gép szá­mol. A gép számol, s nem lakást oszt. Ez a feladat to- ; vábbra is a lakásügyi társa- j dalmi bizottságé és a városi I tanács végrehajtó bizottsá- j gáé. Adamovies Ilona , Közömbös környezetben FELNŐTTEK ÉS FIATALOK A debreceniek három pél­dányban kérték be az igény­lőlapokat. v A számítógép tizenöt va­riáció szerint ad választ, annyi adatot tápláltak be. Csoportosít aszerint, hogy fi- i atal házas, idősebb házas, fi­zikai dolgozó, hány gyerek van és így tovább. Nézzünk példának egy kimutatást: Kimutatták a tanácsi bér­lakást igénylő, nem fizikai dolgozó, fiatal házaspárok la­kásának állapotát: jó állapo­tú, azonnal életveszélyes, életveszélyes, egészségtelen, pince-szuterén, egyéb problé­ma, továbbá családtagok szá­ma, albérlő. Ezen belül gyer­mekek száma szerinti cso­portosítás is van feltüntetve, hogy első igénylő-e, mennyi az egy személyre jutó jöve­delem, s az igénylő mióta «tebreceni lakos. Egy KISZ-titkár naplójából szén a Borsodi Vegyi kombi­nát villamosüzemében még mindig eléggé közömbösen veszik az ifjúsági szervezet jelenlétét, nem figyelnek te­vékenységére, nem támasz­kodnak kellően a fiatalok aktivitására, tettrekészségé- re. Pedig számos alkalom­mal bebizonyították mór. hogy nem akármilyen embe­rek ők. Elismerést érdemel A társadalmi munkát ma­guk keresik. Még február­ban. csontfagyasztó hidegben, dacolva a széllel, a faggyal, olyan rendet teremtettek az üzem környékén, hogy ma­guk is alig hitték el. Har­mincöt targoncára való hul­ladékot gyűjtöttek Ö6sze. De bárhová hívják őket, men­nek. A Radnóti Művelődési Házban rendszeres vendégek. No, nem szórakozni, hanem — társadalmi munkában — dolgozni járnak ide. Most van alakulóban egy magnós klub, amelynek villamossági szerelési feladatait ők végzik. Naponta két-hórom fiatai. óramű pontossággal lát mun­kához. Ha bármiféle rendez­vény van, a technikai sze­mélyzetet ez az alapszervezet biztosítja. Ismerik őket Ka­zincbarcika általános isko­láiban is. ahol apróbb szere­lési munkákat végeznek. A 405-ös munkásszállón kiala­kítandó pinceklubnál is 600 órát írtak javukra társadal­mi munkáért. Néhány példa ez csupán, és csak elismerést érdemel. — Jól is esne néha az el­ismerő s/.ó. vagy egy kézfo­gás — mondja a titkár. — De erre, sajnos, egyelőre hiá­ba várunk. Csak a pártszer­vezet törődik velünk. Ha né­ha-néha elkedvetlenedünk, már jön a biztatás, ha kell. a segítség is. A segítség más ügyek okán is szükséges lenne. Jogos igény, megkerülhetetlen sza­bály, hogy a tuikilükat «ua­tő kérdésekben hallgassák meg a KISZ véleményét is. Ebben az üzemben mégis kerülöutakat vágnak. Leg­utóbb. amikor a bérelosztás- rol döntöttek, „elfelejtettek” a KISZ-szel is értekezni. Pe­dig önmagukról és egymás­ról még ilyen fontos dönté­seknél is (és elsősorban ilye­neknél) ők maguk tudnak véleményt alkotni, vagy ja­vaslatokat tenni. Kiderült: olyanok is kimaradtak a bér­rendezésből. akik igencsak megérdemelték volna a pénzt. Ugyanez a helyzet a jutalmazásnál is. Oda se kapnak meghívót, pedig ille­tékesek rá. nemcsak úgy. mint KISZ-szervezet, hanem úgy is. hogy az üzeni dolgo­zóinak túlnyomó többsége fiatal. Első lielvcn a példamutatás Mindezekről tőmondatok­ban és nagyon tárgyilagosan beszél Hrustinszki István, akiről mindenki tudja, hogy soha nem beszél a világba; Nyíltan megmondja vélemé­nyét, és mindig okosan ér­vel. S érvei között első he­lyen áll a példamutatás. Le­gyen bármiről is szó. Társa­dalmi munkában, tanulás­ban. s a munkaköréből ere­dő feladatokban is az elsők között található. ízig-ivérig olyan ember, aki becsület­tel eleget tesz vállalásának. így van ez KISZ-titkári megbízatásával is. Elvállalta, tehetségéhez, tudásához mér­ten dolgozik is. "Tapasztala­ta már van. hiszen az úttörő­szervezetnek is aktív munká­sa volt annak idején. Özdon „kóstolgatta” a mozgalmi életet, onnan került ót a BVK-ba, ahol csakhamar magára talált. Szeretné vi­szont, ha a munkahely, az üzem is rájuk találna, a vil- tamosuzem fiataljuk». Arról egy szóval sem be­szel: neki, Hrustinszki Ist­vánnak, a KISZ-titkárnak személy szerint mi az érde­me, szerepe abban, ahogy talpra állt a KISZ-szervezet és a legjobbak közé vereked- te fel magát. — Együtt csináltuk, amit csináltunk — mondja. Senki olyan nincs közöttünk, aki bármiből is kivonná magái. Mi, fiúk és lányok értjük egymást félszavakból is, bár így lenne ez... Az elharapott mondat mö­gött ugyan mi van? Még meg se fogalmazódik a kí­váncsi kérdés, a titkár már folytatja: — Bár a felnőttek es a fő­nökök is így értenének ben­nünket! Jogos ez a megjegyzés, hi­T»**; iij. Hollósy Endre, Hogyan segít a számítógép a lakáselosztásban

Next

/
Thumbnails
Contents