Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
1971. július 25., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Gyermek könyvtári előkészületek A nyár az ü.i iskolai évre történő felkészülés időszaka a gyermekkönyvtárosok részére. A gyermekei? változatos és érdekes szünidei Programjának biztosításán kívül felkészülnek arra is, hogy az ifjakat mindinkább a könyvhöz ragaszkodó, felnőtt olvasóvá neveljék. A nyári táborokban a megyei gyermekkönyvtár sokféle segítséget nyújt az úttörők vállalkozásaihoz. Munkatársai megismertetik és előkészítik az új ajánlott akciókat. Ezekhez az akcióprogramokhoz már megkezdték az adatgyűjtést azzal a céllal, hogy elsősorban Borsod megyét, a helyi vonatkozásokat, helytörténeti dokumentumokat ismertessék meg A Nekünk épül, mi, építjük elnevezésű akcióhoz a IV. ötéves tervben épülő létesítményeket, Az emberi haladás magyar úttörői akcióban a megye haladó nagyjait, a Csillagok világa és a Figyelő szemmel a természetben akcióban a szülőföld, a közvetlen környezet természeti szépségeit, a Változó Tiszatáj akcióhoz a Tisza történetének megyei vonatkozásait és irodalmát, végül a Földön, vízen, leve- gö bed akcióhoz a közlekedés sokoldalú és színes világát (kívánják a megyei gyermekkönyvtár munkatársai megismertetni. A témákkal kapcsolatos művek könnyebb elérhetésére a gyermekkönyvtár biliográ- fiát készít. Az átfogó összeállítás alapos és átgondolt munkát kíván, mert elsősorban úttörőknek, csapatvezetőknek és gyermekkönyvtárosoknak készül, s kíván segítséget adni az akcióprogramok tartalmas, eredményes végrehajtásához. Kiss Dénes: Régi nyarak Nyaraim porát szél viszi Letörölte lábnyomaimat iülőutak tábláiról Szél hordja más egek alá folyókon úszik lefele Nem fáj talpamon a. tarló Nem fáj talpamon a tarlók aranyparazsának sebe Szél szél viszi nyaraimat forog a napsugár-kereke Keresem mint az aranyat a gyerekkori nyarakat búzatáblák sárga lángját eke nyomán a barázdát De csak a szél fúj csak a szél az idők kék szele Piaci vázlatok Építkező egyetemisták között Munkahelyről munkahelyre... Külföldi és magyar diákok a város építkezésein Nagy munkában a német fiatalok. lendülnek a lapátok. (Mécs Ernő felvétele) A napokban két gépkocsival indult el a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem küldöttsége, hogy végiglátogassa az egyetemi építőtáborban dolgozó hallgatók munkahelyeit. Mielőtt útrakeltünk volna dr. Romvári Pál tanszékvezető egyetemi tanárral, az egyetemi pártbizottság titkárával.' dr. Szabó János tanszékvezető egyetemi tanárral, a rrfrtortielyettessel, és az egyetemi KTSE-btzott- ság titkárával, dr. Nagy Aladár adjoníktnssnl. meghallgattok Várad:i Károly egyetemi hallgató, építőtábor-pora nosn-ok eligazító szavait. Megtudtuk, hogy az előző turnusban 150. a mostaniban ISO diák dolgozik. A jelenleg is segítő hallgatók között már csak 28 a miskolci egyetem hallgatóba, a többiek Szegődről. Kázincbardkáról, Oonaújvárosból. Hnrkovból. Szófiából és Magdeburgból jöttek. A tájékoztató főleg a változásokra mutatott rá. Újdonság például, a tavalyi építőtáborral szentben. hogy minden este van kuHúrprog- ram, munka után a strandolás örömei, a kirándulások, vetélkedők. sportversenyek, szalonnasötések és filmvetítések teszik színesebbé a napokat. A miskolci ötfórőparkban egy építkezés kellős közepébe csöppenünk. Az egyetemisták az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat és a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat munkahelyein dolgoznak, egy csoport kivételével. Itt, Hejőcsabán például tíz hallgató segédkezik. Legtöbben a házak alapozásánál, a szállítószalagnél. Egy hete kezdtek a most utolsóként emelkedő panelházhoz, s már a IV. szintet állítják össze. — A keze hogy van? — Már jobban — mutatja az egyik diák. Közben a szalag viszi a betont, hárman lapátolják rá állandóan. Közben összeszámolom, négy négyszintes épület már tető alatt van. A következő áÖomás m Győrt kapu. A 120 személyes bölcsődéhez megyünk egyenesen. Itt 11 leány dolgozik. Mit csinálnak egy építkezésen a lányok?! Takarítanak, csempét mosnak, stb. Éppen a mosdóban leljük őket. valamennyiem a földön ülnek, guggolnak, kaparják a festéket az ablaküvegekről. — Járt már Miskolcon? — kérdezem Hasznos Máriától, amikor megtudjuk, hogy szegedi, III. éves joghallgató. — Lillafüreden. — Szokott-e máskor Is fizikai munkát végezni ? — Nem, csak az építőtáborban. Viszont már ötödször vesz részt építőtáborozáson. Jó dolog ez a cseretáboroztatás, száz miskolci egyetemista ismerkedik meg Szegeddel ezen a nyáron, és ugyanany- nyi szegedi Miskolccal. Elkísér bennünket a táborparancsnokság is. Négyen irányítják a tábor életét 8 hétig. A diósgyőri városközpontban találkozunk az első külföldiekkel, a németek és a bolgárok is árkot ásnak. Puffog a csákány, repül a föld a lapátról. — Hatforintos órabér helyett egyik helyen 6,50-et, a másikon pedig 6.80-at kapunk — meséli Váradi Károly táborparancsnok —, így megemelhettük a jutalmazási keretet is. — Pluszt hozott a KISZ- védnökség — mondja Nyeste Gábor, az ÉÁÉV KISZ-tit- kára. — A helyi munkavezetők véleménye szerint hasznos munkát végeztek a fia- tatok. jó a rrmnkaszefíem. Egyébként megtörtént az első értékelés és szemle á KISZ-védnökségről. Általános vélemény szerint is jól haladnak a munkák, teljesíteni fogják a védnökségben vállaltakul, A CsanySc hűs fiái között is egyetemisták doigoasstk, együtt magyarok és szovjetek. Raktárt építenek a KlSZ-vezetőképző táborának meglevő étterme mellé. — Mikor van cigarettaszünet? — Égy ára 20 percenként van öt perc szünet Addig nem bagóztmk . Persze, nemcsak munkából áll az építőtáborosok élete. A külföldiek 4 hetet dolgoznak, aztán négy napot Budapesten, ötöt a Balatonon és hármat Miskolcon pihennek. A magyarok jutalmazása? Az első három brigád minden turnusban pénz-, tárgy- és könyvjutalomban részesül, négyen Lengyelországba, húszán pedig a verőcei, illetve a földvári expressztáborba kapnak 10 napos beutalót. Ny. I*. ÉLNI ES BÍZNI Vannak emberek, akik úgy járják végig életük útját, hogy í nem marad nyom utánuk, mint madarak vándorlása után ! az égen. Évekkel ezelőtt az egyik májusi napon sovány, fáradt fiatalember álldogált az alföldi kis város pártbizottságának épülete előtt. Itt ismerkedtünk meg, itt fogtunk kezet. Gyalog jött egy Békés megyei kisközségből. Két és fél napja indult, és ezalatt nem evett. Több mint száz kilométer fáradtsága blzsergett lábában, sajgott a gyomra az éhségtől. Inget és munkásnadrágot viselt, összes holmija személyi igazolványa, munkakönyvé és bicskája volt. Tudta, hogy ebben a házban segítenek rajta, csak be kell mennie, és elmondania mindent. De ez a legnehezebb. Mert nem az éhség és a fáradtság fáj leginkább az embernek. Eszébe jutottak szülei, akik eldobták maguktól. Iskola- társai, akiktől az első osztály elvégzése után szakította cl a menhely. Aztán a gazdák ütéseit érezte testén, akiknél dolgozott. Életében először egy iparitanuló-intézetben érezte jól magát, később a honvédségnél, ahol az tetszett neki leginkább, hogy mindenkinek egyforma ruhában kellett járnia, ahol megtanították írni, olvasni, s ahol sohasem kellett egyedül lennie. Mert mindig ettől félt. Az egyedülléttől. Később megismert egy asszonyt, aki ugyan nem volt szép, de hajlandó volt vélte élni. És 6 úgy kapott utána, mint fuldokló a mentőöv után. De a gyerek megszületése után az asszony elhagyta. Máig sem tudja, miért. Már akkor érezte, hogy képtelen egyedül lenni. A második asszonyra már úgy vigyázott, mint a szeme- fényére. De ez kirabolta, kifosztotta, és elzavarta. Mikor a fehér kórházi ágyon magához tért, azt találgatta, miért? öngyilkossága nem sikerült, a borotvával metszett sebek begyógyultak. És ő akkor elindult. Elindult gyalog, valahová, ahol majd befogadják. S most ott állt a pártház előtt. Magában arra gondolt, hogy itt biztos olyan eníberek vannak, akik megértik, nem nézik B csavargónak és segítenek rajta. Még egy kicsit álldogált, nézte a lefüggönyözött ablakokat, aztán elindult.*Lassan ment fel a lépcsőn, óvatosan kopogtatott, és kinyitotta az ajtót. Az íróasztalnál egy asszony ült. A fiatalember meghökkent, egy pillanatra meg is állt, de aztán belépett a helyiségbe. Nem sokáig volt bent. Telefonok csörögtek, emberek .tanácskoztak érdekében. A szavak mellé kenyér és kávé is került. Nem tudott sokat enni... Mikor kilépett az ajtón, ismét megállt. Visszanézett az ablakokra, amelyek mögött azok az emberek ültek, akik segítettek. Izzadt tenyerében szorította a pénzt. Aztán elindult a vasútállomás felé, ahol jegyet váltott a vonatra. Jött és elment. Csak egy panaszkönyvi bejegyzés maradt utána a pártbizottságon, ami lényegében nem is panasz. * Egy hónap múlott el, amikor levél érkezett a pártbizottság címére. Jelentkezett a fiatalember. Levelében megköszönte a segítséget és jelezte, hogy a pénzt is küldi. Aztán magáról írt, életének, sorsának jobbrafordulásáról. ,.Egy szénbányában dolgozom, jól érzem magam, csak egy kicsit szomorú vagyok. De majd csak jóra fordul minden. Most, szeptembertől iskolába fogok járni. Mást nem írok...” Az írás alig olvasható, mintha gazdája sokszor zsákutcába, s egyszer már az ön- gyilkosságba is vezető zilált életútját tükrözte volna. Az írás alig olvasható. Nemcsak az írást—olvasást tanulta még egyszer és helyesen, hanem helyesen élni is akkor tanult, mert eddig senki sem tanította rá. Nem véletlen, hogy éppen iskolába járással kezdett új életet. Mert aki harmincéves fejjel ismét iskolapadba ül, az hosszú távra, egy életre tervez. A tanulni vágyás a legbiztosabb jele annak, ha valaki gyógyulófélben van, ha a halál helyett az életet kívánja és akarja. Mikor levelét betűztem, az volt az érzésem, hogy a levél megírása közben, a nagy' igyekezet mellett mosolygott is. Pedig eddigi életútján kevés ilyen pillanat lehetett. A csecsemő sír, mikor világra jön, s talán ez az első életmegnyilvánulása. Mégsem a sirás, a szomorúság, a bánat az ember természetes állapota. De mosolyogni tanulni kell! S nem mindegy, hogy néhány hónapos, vagy harminceszten- dós korunkban. Az élet sokszor kegyetlen körülmények közé taszítja az embert. El tudom képzelni — ha tudományosan nem is igaz —, hogy egyeseknél még harmincéves korukban j sem fejlettek azok az arcizmok, amelyek a nevetést, a kaca- i gást szolgálják. Élni, bízni. Ezeket próbálgatta újrakezdett élete első lépe- t seiként a levelet író fiatalember. Pedig bányában dolgozott, i állandó életveszedelemben. Mégsem ez határozta meg csele- j kedeteit, sőt, ellenkezőleg, ez befolyásolta céljai kitűzésében. , elérésében. Mert tudta, megtanulta, a többiektől tanulta meg. ' hogy a bányába, a föld alá csak dolgozni járnak az emberek : élni kint, a napon kell. Az élet nem szereti a sötétséget, a mesterséges világítást sem tűri sokáig. Előbb-utóbb kitör a napfényre. | Ezeket éreztem én a dülöngélő betűk, a kemény akarattal ' egyenesre szorított sorok mögött. Meg voltam és meg vagyok győződve róla, hogy az általa írt kis és nagy igazságok nem egyszerre pattantak ki fejéből, hanem lassan, igen lassan kristályosodtak ki benne. Talán reggelenként, amikor a munkásszálláson a kapcát tekerte lábára, vagy fejét térdére hajtva bakancsát fűzte, talán az egyhangú szénlapátolás közben. vagy esténként, amikor a bányászcimborákkal sörrel koccintottak, bár sörrel nem szokás, de a barátságra lehet Sok május múlott el első találkozásunk májusa óta. S most nemrégen, amikor lent jártam az egyik borsodi bánya leg » nagyobb teljesítményű frontján, a sötétből szénportól fekete arcával, de fehér szemével és fogaival rám mosolygott az a fiatalember, akit én már régen elfelejtettem. Néztük egymást, egymás szemében, agyában és szívében kutattunk Aztán úgy fogtunk kezet, mint régi ismerősök, mint akiket a sors valamilyen formában szorosan összekapcsolt. — Rendbe jöttem — mondta és mosolygott hozzá. — új életet kezdtem. Megtanultam írni—olvasni, megtanultam a szakmát és megtanultam munkásemberhez méltó módon dolgozni. Munkám soha nem volt nehezebb, de az életem soha nem volt könnyebb. Ezt mondta, aztán eltűnt a föld mélyének sötétségében. I osztályostársainak sokaságában. Utána akartam szólni, hogy I beszélgessünk, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges i Most már teljesen felesleges. ORAVEC JÁNOS
