Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-21 / 170. szám
1971, július 21, szerda ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Debrecenben es Nyíregyházán lassan éppen olyan megszokottak a miskolci 3. számú ÉPFU házgyári elemeket szállító hatalmas traillerei. mint ahogy hozzánöttek Miskolc, ózd, Kazincbarcika és Deninváros életéhez. Sokfajta igényeket elégít ki az egység, a miskolci kavicsbányából havonta 35—40 ezer köbméter anyagot visznek az építkezésekhez, Bélapátfalváról cementet Kiskörére, a Tisza II. vízlépcsőhöz. Lenin- yárosban az új erőmű alapjainak feltöltéséhez ez évben eddig 120 ezer köbméter földet szállítottak. Tucatnyi jármű dolgozik a Hejőcsabai Cementmű építésén és más helyeken. A özei cg) negyeddel több Az országos vállalat miskolci egysege — mint ahogy •-énárt József igazgató elmondta —, következetesen felkészült a IV. ötéves terv feladatainak elvégzéséhez. Ez mindenekelőtt a műszaki fejlesztésre vonatkozik. 1968- óan 523 gép- és pótkocsijuk volt, tavaly 663-nál tartottak, * ez év első felében már 794 rendszámmal ellátott jármű állt a rendelkezésükre. A fejlődés megmutatkozik az eredményekben is Ez év első feleben — a mull év azonos időszakához viszonyúvá — 24,7 százalékkal több építési anyagot szállítottak, s a tavalyi 30 millióval szemben 36 millió áru-tonna kilométert könyvelhettek el. Jelentősen — 23,6 százalékkal nőtt az árbevétel. Ezek az adatok minden vonatkozásban gyors fejlődésről tanúskodnak. Ebben rengeteg munka, szervezés, rengeteg erőfeszítés van. S benne van a 61 szocialista brigád 831 tagjának, a szocialista címért versenyző teleli helyek, kirendeltségek soksok dolgozójának fáradozása. Az építkezés fellendülése megmutatkozik az egység dolgozóinak életében is. 1968- ban például egész évben 170 dolgozó vette igénybe a C- •'Pusú menetleveleket. Az év első felében ennél mindössze •ízzel kevesebb, 160 dolgozo építkezett. A C-menetlevél >gen jelentős, mert egy két- szobás lakás építésénél 15—30 ezer forint megtakarítást, eredményez. Érdemes azt is •eljegyezni, hogy a jelen pillanatban 45 dolgozó ilyen keresőt. intézik. Csökkeni az elvándorlás Az uj gépek, új gépkocsi- vezetők munkábaállitását ki vánják meg. A munkaerő-viszonyokat figyelembe véve, ■azt gondolnánk, hogy ebben ■gén nagy gondjaik vannak. Dppen ezért szinte meglepőnek hat Szolyka Mihály osztályvezető-helyettes k i j elen- lése: — Hosszú évek óta most •ártunk otl, hogy nincs gépkocsivezetőben hiányunk. Az egység az utánpótlás biztosításában új úton halad. Segédmunkásokból és jelentkező fiatalokból a vállalat sorozatosan nevel u.i gépkocsivezetőkéi. gondoskodik a •‘•hittatásukról, s a tanulási idő alatt munkabért, is fizet a jelentkezőknek. — Ez évben eddig — mondja Drahos László munkaügyi vezető — két gépkocsivezető tanfolyamot tartottunk, amelyeken 10!) ember vett reszt. Igaz, az egységnek ez több százezer forintjába került, s kerül, de — főleg népgazdasági szinten — ez később megtérül majd. Az egység gyors fejlődését mutatja, hogy a tavalyi 230- tal szemben ez év első felében 533 ú.i dolgozót vettek fel. Tavaly a felvetteknél tízzel többen mentek el, most viszont a jelentkezettekhez viszonyítva 248-cal csökken! a kilépők száma. A fluktuáció jelentős csökkenésében nagy szerepe van annak, hogy a vállalatnál megbecsülik a törzsgárda- tagokat. Ez a bérbesoroláson túlmenően megmutatkozik a nyereségrészesedésnél is. A törzsgárda-tagok részesedése évenként 4 százalékkal emelkedik. s így előfordul; van dolgozó, aki 80—100 százalékkal több nyereséget kap a jól végzett munka, a vállalathoz való hűség eredményeképpen . irr s jura tok Az ev első ieleben, a múlt ősihez viszonyítva, 8 oraval csökkeni a gepkocsivezetök hasi munkaideje. Az új kollektív szerződés szerint ez tovább csökken. Ennek nagyon örülnek a gépkocsivezetők. Annak viszont nem, hogy elö-előíordul az üresjárat, a kényszerpihenő. Nem egyszer ezzel küldik haza a munkára jelentkező pilótát: „Nincs fuvar! Menjen haza!” Miből ered ez? Közismert, hogy a tervek, valamint a mélyépítő munkák „csúszása” miatt meg-megakad az építkezés. A házgyár termeli az elemeket, de miután nincs elég terület az építéshez, a BAÉV a trail! ereknek csak 30—60 százalékát tudja igénybe \Tenm. Ez befolyásolja az építő és a szállító vállalat munkáját, s kihat a dolgozók keresetére, jövedelmük alakulására is. — Sajnos — mondjak —, nemcsak Miskolcon van így, hanem Debrecenben is. A gépkocsivezetők örülnek, ha 8 forduló helyett naponta hármat megtehetnek. Ügy látszik, hogy nemcsak borsodi sajátosság az építés hullámzása, másutt is vannak a miénkhez hasonló gondok. A járművek igénybevételében más vonatkozásban is tapasztalható ellentmondás. Általános az, hogy a különféle építkezéseken — mind az öt megyeben — csak hétfőn délelőtt 10 órától pénteken délután 2 óráig veszik igénybe a gépkocsikat. Más vonatkozásban tavaly naponta 8,4 órán keresztül vették igénybe az ÉPFU járműveit, s most a kihasználási idő 7,7 órára csökkent. Ez azt mutatja talán, hogy sok a jármű ? Tévedés! A vállalatok, amilyen jól megszervezték a GB határozata alapján a vagonok fogadását, kirakását, néhány kivételtől eltekintve, annyira nem törődnek a közúti jármüveken szállított termékek átvételével. És amíg a hét egyes napjaiban, a nap egyes óráiban kihasználatlanul Szén tárolás léim alatt Szénbányáknál ,a 7 meter széles es 15 meter hosszú prizmákba rakott szenet fehér színű, fél milliméter vastag fóliával légmentesen lezártaié, s mikor tavaly novemberben — a szállítások idején — a prizmákat felbontották, károsodás nélküli, jó minőségű szenet tudtak továbbítani a vásárlóknak. ácsorognak a járművek, másutt roppant terhek várnak elszállításra. Szinte érthetetlen, hogy a különböző vállalatok miért nem használják ki a nyár előnyeit. Mi a végkövetkeztetés? Az egység mintegy a negyedével több építési anyagot — kavicsol, betont, cementet — szállított, mint a múlt év azonos időszakában. Jól alakult a tevékenység valamennyi mutatója. A lehetőséghez mérten azonban — különféle okok miatt — ko- j ránt sincsenek a jármüvek teljes 'mértékben kihasznál- I va, s' ennek kihatásai nép- gazdasági vonatkozásban is j jelentkeznek. I Jó lenne ezzel egy kicsit I behatóbban foglalkozni! Csorba Barna A párthatározat szellemében Intézkedések a postás il jó sáli érdekében ti0(1 Untul éleíköhiluirnycil vizsgálták A Miskolci Postaigazgatósághoz tartozó hivatalokban, műhelyekben csaknem ötszáz KISZ-korosstályú fiatal dolgozik. Közülük kétszáznál többen tagjai az ifjúság: mozgalomnak. Az MSZMP ifjúságpolitikai határozata szellemében nemrég számvetést végzett a pos ta i gazgatóság. pártbizottsága. Summázták: a határozat megjelenésétől elteli egy esztendő óta történtek-e valUj üzem épül az EMV-bcn Az Északmagyarországi Vegyiművek sajóbábonyi telepen 1966-ban kezdtek meg az üj gyógyszer-alapanyag és nő- j vényvédőszert gyárló üzem építései. Az építkezésre 150 ! millió forintot irányozták elő. A terveknek megfelelően, a ! már elkészült üzemrészekben a termelés részlegesen már megindult. Az új üzem 1972 második felében készül el Ismét jó lesz a gönci tehénállomány számottevő eredményeket elemi. hanem tenyészanyagot is adnak majd él más gazdaságoknak. A tenyészüszők és tenyészbikák eladása a tsz biztos bevételi forrásának ígérkezik. Nagy öröm érte a minap a gönci Kossuth Termelőszövetkezet tagjait, elsősorban azokat, akik szeretik a jó- saágállotmányt, s jövőt látnak a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésében. Ilyenek pedig sokan vannak a tsz-ben, hiszen Gönc valamikor híres volt tehenészetéről, messzi környékről jártak ide tapasztalatcserére az állattenyésztők. Sajnos, a „régi dicsőség” sokat halványult, most azonban ismét remény van rá, hogy a szarvasmarha-tenyésztés ismét jövedelmező ágazata lesz a gazdaságnak. A gönci Kossuth Tsz ugyanis a napokban 111 darab, nagyon szép vemhes üszőt vásárolt három’ Vas megyei állattenyésztő gazdaságban. A szép üszők természetesen tbc- és brucellózismentesek, s valamennyien 3600—4200 liter tejet adó anyáktól származnak. A tsz igen. becses, új szerzeményei tehergépkocsikon már meg is érkeztek Göncre. Az elmúlt év őszén kezdték meg a Kossuth Tsz-ben a szarvasmarha-állomány tbc- mentesítését. Már akkor is vásároltak 98 üszőt. Most újabb nagy istállót népesítenek be. Ugyanakkor a régi, leromlott tehénállományból nyolcvan darabot kiselejteznek. Az elmúlt ősszel és a most vásárolt állományt, korszerű körülmények között helyezik el. Az új istállókból a vízvezeték, a fejőgép sem hiányzik. Ez a több mint kétszázas tehenészet lesz hivatott rá, hogy Göncön ismét megkezdődjék a tenyésztői munka, s idővel kitenyésszék a gönci tájfajtát. A tsz ten'ei szerint 2—3 év múlva nemcsak a tejtermelésben kívánnak lozasok, hogyan élnék, munkálkodnak ma a postás fiatalok. Több intézkedés látott napvilágot az elmúlt időszakban a fiatalok munka- körülményeinek javításáról, a munka megkönnyítéséről. Modern munkagépeket szereztek be a műhelyekben dolgozók számára. Jobb munkatelte teleket igyekeztek teremteni a postahivatalokban dolgozóknak is. Végrehajtottak bérkorrekciókat, s engedményeket tettek a korábbi bérkötöttségekből — melyek elsősorban a kezdőkre. a fiatalokra hatottak sokáig nyomasztólag. A bérezési aránytalanságok egyre inkább eltűnőben vannak a postaigazgatóság területén. Szakértelmük, képzettségük, rátermettségük alapján a fiatalok munkabére nem egy területen ma már meghaladja az idősebbekét is. Hamar megmutatkozott a fiatalok körében e kedvező intézkedések hatása. Érdekeltebbek a termelőmunkában, többet, jobbat produkálnák. Javult a munkamorál, s az ifjú szakembereket tettekre serkentette a jo légkör. Egyes munkafolyamatok korszerűsítéséhez a maguk módján igyekszenek hozzájárulni a fiatalok is. Egyetlen ervelő adatot, ennek illusztrálására hadd ragadjunk ki a pártbizottság jelentéséből: a Miskolci Postaigazgatóság területén az elmúlt évben benyújtott újítások egyötöde a legfiatalabb korosztály nevéhez fűződik. Bekapcsolódnak a vállalati munkaversenybe is. Amiről Oláh József, a postás KISZ-szervezet csűcstit- kára beszélt: a mozgalom közelgő, VIII kongresszusa tiszteletére a KISZ-esek bekapcsolódtak a városi KISZ- bizottság felhívására a munkaversenybe. Számos kongresszusi felajánlást tettek. Legtöbb ezek közül egy-egy konkrét, átfogó feladat megoldásához ígéri a fiatal postások segítségét. Vállalták például, hogy a csanyiki KISZ-tábor távbeszélő ellátásához elkészítik a kivitelezési terveket. Érdemes megemlíteni, hogy a KISZ- esek felajánlották: növelik a h írlap-előfizetések számát. Érdekes kulturális és sport- program is szerepel a kongresszusi felajánlások között. Az eszmei-politikai nevelés, a párt soraiba való felkészítés is eredményesnek mondható a postai alapszervezeteknél. Az elmúlt esztendőben tizenkét fiatalt ajánlott a Magyar Szocialista Munkáspárt soraiba az ifjúsági mozgalom. Idén már az első négy hónap alatt tizenhárom fiatal kérte felvételét a pártba. A KISZ ajánlására ők is valamennyien érdemesnek bizonyultak a párttagságra. A módosított szervezeti szabályzat értelmében négyöt, a tizennyolcadik életévét éppencsak betöltő postás fiatal is párttag lett a közelmúltban. örvendetes, hogy valamennyien megtartották KISZ-tagsagukat is. A párt- leladat számukra: aktív reszvetel az ifjúsági mozgalomban. példa mutatás a munkában. • A postaigazgatosag területen dolgozó ötszáz fiatal elet- és munkakörülményei javultak. Legtöbbjük megtalálta helyét, megfelelően dolgozik, bekapcsolódik a társadalmi megmozdulásokba. A fiatalokkal való rendszeres foglalkozás, problémáik meghallgatása, anyagi, szociális es kulturális igényeik kielégítésére a törekvés fokozott mértekben előtérbe került az igazgatóság területén. A további feladatosat magában foglalja az az intézkedési terv, amelyet erre az évre állított össze a szakvezetés a pártbizottsággal, a KISZ- és a szakszervezeti vezetéssel egyetértésben. (Gyárfás) A negyedik ötéves terv és a Tiszai Vegyikombinát Elkészült a Tiszai Vegyi- kombinát IV. ötéves terve. A műszaki és fizikai dolgozók nagy aktivitással vettek részt a vállalat középtávú tervének kidolgozásában. Párttaggyüléseken, műszaki konferencián, termelési tanácskozásokon és egyéb fórumokon nagy nyilvánosság előtt vitatták meg a következő öt év fejlesztési célkitűzéseit. A kombmát negyedik ötéves terve részletesen meghatározza a legfontosabb termelési, műszaki-fejlesztési, a munka- és a szociális helyzet. további javítását szolgáló vállalati elképzeléseket Mint ahogyan azt a terv is hangsúlyozza: a legfőbb figyelmet az olefinüzem beruházására kell fordítani Mint ismeretes, a negyedik ötéves terv’ egyik legnagyobb beruházása a. Tiszai Vegyikombinátban valósul meg, ugyanis itt épül fel az évi 250 ezer tonna etilénkapacitású olefin- üzem, amelyet a közelmúltban vásárolták meg a müncheni Linde-cégtől. A magyar—szovjet olefin- egyezmény értelmében — amely hosszabb távon meghatározza a vegyipar szerkezeti átalakulásának útját — a nagy mű elkészülte után évenként 130 ezer tonna etilént és 80 ezer tonna propilént szállít a TVK csővezetéken keresztül a Szovjetuniónak. Ellenértékként olyan mű- es alapanyagokat kap Magyarország, amelyekből nem olyan nagy a hazai szükséglet. hogy kifizetődő lenne ezek hazai gyártása. Az olefinprogram megvalósítása nagyszerű lehetőséget, teremt a KGST-országok integrációjának további kiszélesítésére. A IV. ötéves tervidőszakban jelentősen megváltozik a Tiszai Vegyikombinát termékstruktúrája. Annak ellenére, hogy a IX. savüzemi egység felépítésével bővítik az ammóniafel- dolgozó kapacitást, a műtrágya aránya — a termelési értéket tekintve — az elmúlt évi 60 százalékról 26 százalékra módosul. Ezzel szemben a polietilén- termékek értéke a tavalyihoz képest több mint húszszorosára növekszik 1975-ig. A lakkfeeték- és műgyan- tagyar 100 százalékos böwjéssc eredményeképpen — amely befejezéséhez közeledik — ugyancsak erőteljes fejlesztésre nyílik lehetőség. A gyár kapacitása a tervidőszak végére eléri az évi 50 ezer tonnái. Az 1970. évi teljesítést alapul véve, ez 208 százalékos gyártási szintnek felel meg. Nagy fejlődés előtt áll a műanyagfeldolgozó gyár is, amely a legkorszerűbb technológiák bevezetése révén a IV. ötéves terv utolsó esztendejére hatszorosára növeli a termelést. A TVK továbbra is jelentős összegeket fordit munka- és egészségvédelemre, a dolgozók szociális és kommunális ellátottságának fokozására. A terv erre a célra több mint ‘Otl millió forintot irányoz elő. A szociális beruházások közölt szerepel egy 100 lös óvoda megépítése is Lcninvá- rosban. A fejlesztési elképzelések, s a nyereségtervek teliesitese révén 16 száz. -kos bérfejlesztést irányoz elő a következő öt évre a Tiszai Vegyí- kambinát. L. U • m Ot megye szállítója Az özdvidéki Szénbányák .?• sikeresen próbálták ki a alatti nyári s/éntárolá- 1 eljárást. Á Borsodi bar- ^aszenek ugyanis magas •^tartalmúak, emiatt a sza- id"\?an történő tárolásnál az “járás hatására elporlad- tős különböző, nem kívána- kém iái vált ozásokon ®nhek át. Az Ózdvidéki