Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-18 / 168. szám
1971. július 18-, vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG 9 A fantázia világa fíeszéltfctés Jván Jc/rcmov fa Iliászt ikus-noénv ínnal, az Androméda-ltöd című mű szerzőjével — Hogyan leli Jefremov, a geológus es palentológus, a biológiai tudományok doktora fantasztikus-regény íróvá? — Őszintén szólva nein szeretem a „Fantasztikus” szót, én magamat ábrándo- zónak tartom. A fantaszta — számomra olyan embernek tűnik, aki ül magának és egy adott témakörben teljesen szabadjára engedi fantáziáját, Én meg gyermekkoromtól különféle találmányokon tőröm a fejem, a tudományban, a geológiában csakúgy, mint az őslénytanban az ismeretlen, legkevésbé kidolgozott témák foglalkoztatnak. — „A gyémánt-tölcsér” című elbeszélésében megjósolta a jakul földi gyémánt- kincs felfedezését. — Geológus vagyok, társaimmal együtt sok-sok éven át Szibériában dolgoztam, hogy e hatalmas országrész térképéről minél több fehér folt eltűnjön. Jóslásokkal persze nem foglalkozom, egyszerűen áthoztam a jelenbe anak idejen aat. ami még csak a jövő témájának tűnt, amit fel kellett tárni, de amiben biztos voltam, hogy nenn marad el. Azt vallottam ugyanis, hogy Szibéria geológiai struktúrája nagyon hasonlít Dél-Afri káéhoz. Nem túl sok az, amit megsejtettem. Fiatal kutatóként azt javasoltam, hogy feltétlenül foglalkozni kell az óceánok mélyének kutatásával. Cikket is írtam e témáról és elküldtem az akkori tekintélyes szakfolyóirathoz, a Geologische-Runds- chauhoz. Egy idő múlva Otto Frattier, neves szakértő válaszával visszakaptam: . Jefremov úr cikke teljesen fantasztikus. A tengerfenékről semmiféle ásványt nem bányászhatunk. A tengerek niedre teljesen sima, nincs domborzata, vastag üledékré- 1eg borítja”. így söpörte el elméletemet Prattier, s természetesen cikkemet sem közölték. Ma már tudjuk, hogy a tengermederben vannak hegyek és völgyek, szakadékok, s a meder felszínéig húzódnak ásványi rétegek. Csaknem ugyanez ismétlődött meg egy másik írásommal, amelynek a címe: „A múlt árnya”. A Lityeratur- na.ja Gazetában J. N. G.ve- niszjuk, a holográfia atyja maga is elismerte, hogy egy 1944-ben közölt írásom nyomán kezdett foglalkozni ezzel a témával. Abban a cikkemben. egyébként arról írtam. hogy a legfőbb problémát a rendkívül nagy erejű fényforrás hiánya okozza. A laserek és a maserek felfedezésével megvan a fényforrás 's. ..A hegyi szellemek lava” című novellában az Altáj- hegységben levő higanytóról írtam. Ma higanyt találtak ott. Lehet, hogy még más „jóslatom” is beválik? Mindezt persze nem az én j ós tehetségem m agy a rá zza. Inkább arról van szó. hogy a meglehetősen széles körű tudományos kérdésekkel foglalkozó kutató szinte mindent „magába szív”, ami a „levegőben van”. Aztán már csak egy kis képzelőerőre van szükség és máris előttem van minden, mint „realitás”. Ezért vallom, hogy a fantázia, a képzelőerő rendkívül értékes tulajdonság. Ezt persze megint csak nem én fedeztem fel. hiszen Lenin is arra hívta fel a figyelmet, hogy a fantázia drága kincs... Ezeket a szavakat gyakran ismételjük, de ritkán gondolkozunk el azon, mit is jelentenek. Való igaz, fantázia nélkül egy helyben topogna a tudomány. A képzelőerő, a fantázia szerintem olyan hullám, amelyre feljutva sokkal messzebb lát az ember, még akkor is. ha talán nem teljesen világosak a körvonalak. — önt, a geológust bizonyára nagyon foglalkoztatják azok a kőzetminták, amiket a Lutia—16 automatikus űrállomás magával hozott. Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből? Milyen titkokról lebbenthetik fel a fátylat a Marsról és más bolygókról származó kőzet- darabkák? — Amikor valaki egy teljesen ismeretlen tájon meglát maga előtt egy hegyvonulatot, arra gondol, hogy ha azt eléri, már az első kalapácsütéssel valami teljesen újat fedezhet fel. A valóság azonban sokkal prózaibb: fel kell tárni a hegy geológiai szerkezetét, különböző helyekről ketl kőzetmintákat gyűjteni, mag fokozatosan feltárul a kép. Ugyanez a helyzet a Holddal is. Talán sok száz kőzetmintát kell szereznünk földünk kísérőjéről, a vizsgálati eredmények bizonyára ellentmondanak majd egymásnak, eltérő adatokat kapunk, a tudósok szenvedélyes vitákat folytatnak majd, mert ahhoz, hogy teljes lóé pel kapjunk, alapos tanulmányokra van szükség. — Hogyan képzeli el a földi közlekedést 100—200 év múltán? — Ebben a kérdésben lényegesen eltér a véleményem külföldi regény-író ' kollégáimétól. Szerintem a földi közlekedésben a sebességet nem kell nagyon növelni hiszen a tömegközlekedésben erre nincs szükség. Rendkívüli esetekben persze, sürgős kérdések megoldása. például gyors orvosi segély esetén, természetesen I szükség van igen gyors jár- 1 művekre. Akkor ott vannak I a rakéták. A többi esetben a | gazdaságosság a fő. Azt hi- i szem. hogy teljesen elegendő az óránkénti 200 km-es se- j besség. az a lényeg, hogy | megfelelő mennyiségű árut ; szállítsunk. A fejlődés útját j tehát e téren nem annyira a sebesség, inkább a szállítan- j dó teher mennyiségének no- < vetésében, .a nyomtáv széle- j sítésében képzelem el. Nem i tartom kizártnak, hogy a sze- ; relvények 8—10 méteres nyomtávon járjanak, s egy- í egy vagon közepes hajó nagyságú legyen. A városi 1 közlekedés nagy részét — szerintem — a föld alá kell j vinni hiszen a technika a jö- ! vőben ellát majd bennünket { gyors alagútépítő gépekkel. ] — Amit ön mondott, eddig elsősorban a tehervona- tokra vonatkozott. Lesznek-e ön szerint személyvonatok, vagy valami egészen más közlekedési eszközre számíthatunk? — Biztosan lesznek 2—300 km óránkénti sebességgel közlekedő személyvonatok. Aki pedig siet. az repülőgéppel. vagy rakétával utazik. Ha utazásról van szó, mindig az jut eszembe, milyen nagyszerű érzés, amikor az ember egy hosszú expedíció után megmosakodva, a csomagokat szemelvpoggyász- ként feladva helyet foglal a párnás, meleg, jó megvilágított vonat fülkéjében ..; Akár tíz napig is szívesen elutazgatnék egyfolytában. Szóval én inkább a „lassú utazás” híve vagyok, amikor nemcsak eljutok egyik helyről a másikra, hanem útközben a tájban is gyönyörködhetek. — Végül a hagyományos kérdések: Mivel tölti saahad idejét? — Tulajdonképpen nincs is szabad időm. Ami mégis akad, abban kissé furcsa hobbynak hódolok, amit a család „szépségek gyűjtésének” nevezett. Amikor ugyanis az Androméda-köd című regényem illusztrációjáról volt szó, kiderült, hogy művészeink nem tudnak szép nőket rajzolni, leszoktak róla. .. Akkoriban minden képeslapból kivágtam a szép nők portréit, hogy segítsek nekik. Most aztán nyakamon maradt néhány dosszié ...szépség", csak tudnám, mit j csináljak velük ... — Min dolgozik most? — Lassan befejezem a Nagy Sándor koráról szóló történelmi regényemet. Egyelőre még nincs végleges címe, most úgy nevezném — „ Thaisz legendája. Átadásra váró Zsigulik Debrecenben Válasz légipostával Egy kissé idí*«cs vo” hangulat a Robbanómotoros Háztartási Gépek Gyárában. Soltész igazgató harminckilenc fokos lázban feküdt odahaza hófehér ágyában. Dühösen recsegte a kagylóba titkárnőjének : — Emmi'ke, ha már megérkezett a norvég vendég, a nevemben kérjen elnézést, amiért nem fogadhatom. Roppant kellemetlen, hogy a főmérnök és a helyettese is Győrbe utazott. Szóljon át Ducsinszkinónak a tervosztályra. Kalauzolja ő a vendégünket. Ducsinszkiné beszél norvégül, évekig élt Oslóban. — Pont a Ducsinszkiné? Igazgató kartárs ismeri . .. Emmike mindenesetre átszólt a tervosztályra, s két perc múlva már bekopogott Ducsinszkiné, »ki bár enyhén tiszántúli tájszólással, de norvégül köszöntötte az üzletembert. Aztán elindultak, hogy megtekintsék a gyárat. A nagy gépteremben megálltak a fénylő csiszológép mellett, s Ducsinszkiné meg- I kezdte a felvilágosítást, — E csiszoló mellett Kla- rovác Zoltán dolgozik. 1941- ben nősült, de elég viharos házaséletet élt. Az anyósa, aki egyébként áldott, jó asz- szony, nagyon haragszik Kla- rováera. Na, menjünk csak j tovább. Ott, a szalag mellett jobbról a harmadik Yando*r Dezső eJőrmtnkás. Tavaly húsvétkor voiR az eljegyzése egy bácsalmási tanítónővel, de a nő addig nem akar boa- zamermi. míg Vándori nem veez egy vajszínű Opelt, Na, i mit szól boezá? Nézzük meg twtán tfi. extra kivitelű kamun JWntontnő taet is. A vendég vette szemügyre a masirat. Dwsímeeskrné a gépezet elé lépett s rámutatott a szer- j keaeten utolsó simításokat végző nőre: — Ez Setmeezá Aranka, akit gyakran lehet látni a gyár éjjé?]őre fiának társaságában. Hogy mi tetszik ezen a nőn annak a fiatalembernek?! — és máris továbbI tuszkolta a vendéget a gyönyörűen berendezett üzemi ebédlőbe. — Hány személyre főznek ! itt? — kérdezte a norvég üz- j letember. í — Az most nem fontos. Hanem nézze meg a fősza- káosnét. Ott áll a mellett a tepsi sült karaj mellett. Ha; mincévesnek mondja magát, de már harmincegy múlt novemberben. Egy tűzoltó őrmester udvarol neki, de nagyon téved a nő. ha azt hiszi. hogy feleségül veszi. A szakácsnőnek csak a jó vacsorák miatt udvarol. Mire végigjárták a gyára!, a norvég vendég tisztában volt az egész gyár érzelmi életével. Már a kapuhoz értek. mikor hatalmas teherautó fordult ki az udvarról. A legújabb típusú ruhamángorló gépek voltak rajta. — Szabadna megnéznem? — kérdezte a norvég látogató. — Hagyja csak. Egyik mángorló olyan, mint a másik — mondja Ducsinszkiné, majd bizalmasan a vendéghez hajolt: — Ellenben annyit mondhatok, hogy a sofőr, nős ember létére kikezdett egy zalaegerszegi kenyereslány- nval. A felesége állítólag tud a dologról, de szívesen elválik. mert ő viszont belehabarodott eg.v hatvannyolc eves szájharmonika-művészbe. Egy hét múlva, mikor Soltész, a gyár igazgatója szerencsésen felépült influenzájából. levelet diktált Oslóba. A norvég üzletembertől érdeklődött, hogy látogatása nyomán milyen megrendelésre számíthat a gyár. Légi- pnsta fordultával megérkezett a válasz: Bizonyára Itilíínő háztartási gépeiket, budapesti látogatásom idején nem volt alkalmam megismerni, ezért egyelőre nem adhatok fel megrendelést. Ellenben azonnal írja meg, hogy a daru- kezelő Tolcsvainé azóta hoz- záment-e már a szigetmonostori pénzügyőrhöz, vagy to~ vábbra is hitegeti, és valóban csak Gézába, a kék szemű tilökalauzba szerelmes-e?” Galambos Szilveszter A megítélés mértéke Nemdohányzó Kamaszkorom óta szenvedélyes dohányos voltam, sem megrendült egészségi állapotom miatti örökös aggodalmam, sem az orvosi tanács, sőt még a feleségem folytonos perlekedése ‘ se volt elég ahhoz, hogy felhagyjak a cigarettával, vagy legalábbis csökkentsen! a napi 60 darabot. Már-már lemondtam magamról, amikor fordulat állt be az életemben. A vállalat, amelynél akkor alkalmazásban álltam, vidéki ellenőrzéssel bízott meg. Minden nap úton voltam. Egy reggel a nemdohányzóknak fenntartott kocsira szálltam fel, mert máshol nem volt hely a vonaton. Ott se bírtam ki sokáig cigaretta nélkül: rágyújtottam. Az utasok morogtak. különösen a férfiak, de rájuk se hederítettem. Akkor jött a kalauz és megbírságolt húsz forintra. Erre persze eldobtam a cigarettát, és újabb bírságolástól tartva rá se gyújtottam addig, amíg le nem szálltam a vonatról. Ez érthető: a bírságtól való félelmem elnyomta bennem a szenvedélyt. A pénzére jobban vigyáz az ember, mint az egészségére. Másnap a pályaudvaron megint a nemdohányzók kupéjában kerestem helyet magamnak, arra gondova, hátha meg tudom ismételni az előző napi kitartásom. Sikerült. Menetrendszerűen ment minden, mint általában a vasútnál. Rágyújtottam, jött. a kalauz és megbírságolt. Húsz forinttal megint szegényebb lettem, de csak egy fél cigarettát szívtam el az egész hosszú úton. így ment ez azután heteken, hónapokon keresztül. Egyre többe került nekem a szenvedélyem. De legalább a pénzbírság kifizetése után újabb cigarettára már nem gyújtottam. Tehát mégiscsak mérsékeltem a nikotinfogyiasztást. Egy szép este aztán számvetést csináltam. A Mátra, amit általában szívni szoktam, 17 fillérbe kerül darabonként; egy szál cigaretta — vagy amint a dobozon áll: szivarka — a bírsággal együtt 20,17 forintomba. Megér ennyit egy cigaretta? Nem!... Es attól a naptól még a leghosz- szabb utazás során se gyújtottam rá többé. Innen pedig már csak egy lépést kellett megtennem ahhoz, hogy vonaton kívül se dohányozzam. Ezt a lépést is megtettem. Azóta felőlem fermentálhatnak a dohányfermentálók ... A közérdekre — jobban mondva a magánérdekre — való tekintettel adom közre most ezt a történetet. A történetben foglaltak hitelességéért felelősséget vállalok, de azért már nem, hogy másnak is lesz-e ilyen szerencséje a vasúttal... Heves Ferenc