Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
If MipiJIii n nUHll^m D íszm a dá rtsnyésztö > csoport Miskolcon Ötödször Vendégül Borsod Az idén szeptember 9-től szeptember 27-ig látja vendégül Borsod megye a magyar és a külföldi turistákat. Az idei rendezvény-sorozat sok újdonságot ígér. Eddig Borsod megye iparát, idegen- forgalmi nevezetességeit, műemlékeit tárták a vendégek elé, az idén a vendéglátóipari szakma fejlődését kívánják reprezentálni. A vendég- láíóípari vállalatokon kívül — most először — a megye kiskereskedelmi vállalatai is bekapcsolódnak a programba. A hagyományoknak megfelelően meghívták a szomszédos államok szakmai delegációit. Részt vesznek a rendezvényeken a kassai, a katowicei testvérvállalatok, valamint az NDK, a román, a jugoszláv és az osztrák vendéglátóipari szakemberek is. A „Vendégül lát Borsod” keretében sok olyan rendezvényre kerül sor, amely közérdekű. A dolgozó nők munkájának könnyítését szolgálják például az olyan új ötletekkel, mint a mirelit ételek elkészítésé n ek legegyszerűbb módozata a háztartásban. Az Országos Hűtőipari Vállalat; mesterszakácsai mutatják be a háziasszonyoknak, az érdeklődőknek, miként kell elkészíteni a mirelit ételeket. Ugyanezt a célt szolgálja a főzőtanfolyam is. A szakácsok versengése már folyamatban van: a legsikerültebb ételkészítmények kerülnek a közönség asztalára. Az Egri Borforgalmi Vállalat aranyérmes borát kizárólag a Mis- koltí Vendéglátóipari' Vállalat forgalmazza a „Vendégül lát Borsod” rendezvénysorozat ideje alatt. A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat Kazincbarcikán a Napfény eszpresszóban teflon eljárással készített ételeket mutat be a közönségnek. Aggteleken megrendezik a hagyományos , ökörsütést a szeptember 19-i barlanghangverseny alkalmával. Sátoraljaújhelyen „halfesztivál”, Bűkkszeníkereszten óbükki lakodalmas műsor lesz. Halmaion megrendezik az ifjú házasok találkozóját. Patakon ínyenc falatokból rendeznek kóstolót, Tokajban, a horgászok halászlét főznek, Kövesden bemutatják a vadászati világkiállítás remekbe sikerült ételkü- löniegességert. Ij. Gy. Miskolcon is nagy múltra tekint vissza a díszmadártenyésztés és -tartás. A tenyésztők és madárbarátok egy csoportba gyűltek, de a csoport vezetői nem tudták tartósan összefogni a tagokat, s közösségi életet szervezni. Ezért a titkár bejelentette a csoport feloszlását. A Magyar Díszmadártenyésztők és Madárbarátok Országos Egyesülete a kaTánc a ruhatárban Nemrég mutatkozott be a miskolci fiataloknak a Katowice étteremben a népszerű Pannónia-együttes. Zenéjükkel máris meghódították a tizenéveseket. Eddig az eszpresszó volt a fiatalok ked- | véne szórakozóhelye, most az j étteremben szórakoznak es- j tőnként: Hat-hét óra körül ! már a folyosón, sőt, a ruha- j tár előtt is táncolnak a beat- \ zene kedvelői. zincbarcikai csoport titkárát, Nagy György Tibort kérte meg, hogy. segítse a miskolciakat problémáik megoldásában. A segítség eredménnyel járt, mert a Molnár Béla Ifjúsági Házban az elmúlt napokban ismét megalakították a miskolci csoportot. Az újjáalakított csoport titkára Fehérpataki László lett. Legifjabbak és legidősebbek Május 13-án délután 4 órakor az Ormosbányai Művelődési Központban a legifjabb és a legidősebb nemzedék képviselői lesznek jelen. A bányász kulturális hetek egyik programjaként ugyanis itt szeretnék bemutatni, hogy -milyen a mintaszerű családi és társadalmi rendezvény. A művelődési központ meghívója szerint a névadó ünnepség és a nyugdíjba vonulók búcsúztatása után „szakmai vitát” tartanak. ¥ÄLÄK1 JON... p- " ..........................."w/í-'.'-rpp •b m ügyeletes riporterünk jelenti: Ballagási frizurák Foto: Halász László A tárgyalóteremből Másodfokon Közlekedési balesetek Tegnap, a kora reggeli órákban sok diáklány kereste fel a női fodrászatokat: a ballagáson a lányok mind modem, frissen fésült frizurával akartak megjelenni. Voltak olyanok, akik már előző este elkészíttették a frizurát, de az igazi roham tegnap reggel kezdődött. Mozdulni is alig lehetett hat és nyolc óra között a fodrászüzletekben, néha egy fél osztályra való lány jött egyszerre. A hozzátartozók — mamák, nőismerősök — is elkísérték a lányokat. A Széchenyi utca 46. szám alatti üzletben például mintegy 400 vendég volt a- délelőtt folyamán, de Miskolc szinte valamennyi női fodrászatán 80 százalékban diáklányok voltak a vendégek. ■ Tegnap reggel riasztották Kazincbarcikán a tűzoltókat. A Borsodi Vegyikombinát bonamid üzemében egy 2a0 literes keverőtartályban tárolt cseppfolyós műanyag gyulladt meg. A tüzet az okozta, hogy a keverőtartály töltésénél nem voltak elővigyázatosak, és a gyúlékony műanyag a súrlódás következtében magától meggyulladt. A tűz oltásában az üzemi tűzoltók is részt vettek, a kár így is 10 000 forintra tehető. * Sajóládról a délelőtti órákban egy idős bácsit szállítottak a mentők kórházba. L. András 84 éves ember az utcán elesett és az esés. következtében arcán zúzott, szemöldöke felett repedéses sérülések keletkeztek. A Szentpéteri kapu 4. szám előtt elesett az ott lakó, erősen ittas állapotban levő, 38 éves F. László és arcán, homlokán ugyancsak zúzott sérülések keletkeztek. Elsősegélynyújtás után a kijózanítóba szállították. Közlekedési baleset történt tegnap reggel 6 óra 20 perckon Ózdon az Akácka és Szabadság út kereszteződésében. Fodor Géza 38 éves ózdi lakos az általa vezetett CU 82—43-as rendszámú személygépkocsival az elsőbbségadás elmulasztása miatt nekiütközött a balkéz felől haladó Kriger Sándor 22 éves ózdi lakos, által vezetett motorkerékpárnak. Kriger 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat folyik. büntetésüket Holló Lajos 20 éves és Holló József 19 éves sajó- szentpéteri lakosok ez év januárjában a sajószentpéteri sörkertben italozott. A két testvér felfigyelt Sz. József bányászra, aki édesapjával, néhány pohár sört fogyasztott és aki azon a napon vette fel fizetését. A kapzsi emberek megfigyelték, hogy Sz. József hova teszi a pénzét... A vádlottak és a sértett nem ismerték egymást, soha sem találkoztak. Miután haTárlaton zafelé tartottak, a Sajő-hídon összetalálkoztak a kerékpárral szintén hazafelé haladó Sz. Józseffel. Holló Lajos szólította le a bányászt, és cigarettát kért tőle. Sz. József az egész doboz cigarettát odaadta a két Hollónak, de utána visszakérte: „Ne olyan hevesen, tartozol nekem 100 forinttal, add meg!” — mondta Holló Lajos. Sz. Józsefnek csupán annyi volt a válasza, hogy ő nem ismeri, soha nem találkoztak és éppen ezért nem is tartozhat pénzzel. Ezt követően Holló Lajos kijelentette; „ha nem adod meg a 100 forintomat, akkor a kerékpárodat a Sajóba dobjuk”. Majd megfogta Sz. József kerékpárját, és a híd korlátjához vágta. A két elvetemült testvér ezután lefogta a bányászt és a híd korlátjához nyomta. Ketten teljesen védekezésképtelenné tették Sz. Józsefet és elvettek; tőle 1400 forintot, ugyanis j a pénz egy része másik zse bében volt. Az ügy mindössze két perc j alatt játszódott le. A két Holló a rabolt pénzt italra költötte. Sz. József azonban másnap a rendőrségen feljelentést tett, és az elvetemült ^rablókat letartóztatták. A Miskolci Járásbíróság mind- f kettőjüket társtettesi minő- ‘ ség’oen elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Holló Lajos elsőrendű vádlottat 2 év szabadságvesztésre ítélte, Holló József másodrendű vádlottat pedig egy évre. Az ügyészi fellebbezés folytán a Megyei Bíróság mosttárgyalta másodfokon a két rabló bűntettét. Holló Lajos büntetését 3 évre, Holló József büntetését pedig két évre emelte fel. A szabadság- vesztést mindkettőjüknek szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letölteniük. Csengeri Ervin SZUPERÉIT ÉS PRIZMA PRESSZÓ Elkészült a Miskolc és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet új létesítménye Miskolcon, a Thököly utca 1. szám alatt épült Szuperett és Prizma presszó. Az új létesítményt május 10-én, 12 órakor nyitják meg. 14 LAKÁSNYI ÉPÜLETELEM Az alsózsolcai házgyárból naponta 14 lakásnak megfelelő mennyiségű épületelem kerül a diósgyőri, leninvá- rosi, ózdi és kazincbarcikai építkezésekhez. SZOLGÁLATI LAKÁS Üj védőnői szolgálati lakást létesített Pálháza községi közös Tanácsa. E célra mintegy 130 ezer forintot fordítottak, amelyhez a megyei tanács végrehajtó bizottsága is hozzájárult VIRÁGKIÁLLÍTÁS Nagyszabású virágkiállítás ■nyílik május közepén Zágrábban, s részt vesz azon a Miskolci Kertészeti Vállalat is. Tízféle szobanövény- nyel, köztük különleges kúszónövényekkel szerepelnek. BEFEJEZŐDTEK Május 7-én a mezőkövesdi járás mind a 18 önálló községében befejeződtek az alakuló tanácsülések. ÉDESSÉGBOLT CSABÁN Hamarosan megnyílik a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat új édességboltja Hejőcsabán, a Csaba- vezér u. 63. sz. alatt. Édesség mellett déli gyümölcsöt, ivávéféléket, presszókávét is kapnak az új boltban a környék lakói. EGÉSZSÉGÜGYI KOMBINÁT ENCSEN Encsen négy rendelőből álló egészségügyi kombinátot ' épít a Ilemád menti Építőipari Ktsz. A kombinátot és a vele egyidejűleg épülő négy lakásból álló emeletes házat ez évben átadják. 12 MILLIÓS KÁRTÉRÍTÉS 1971. első négy hónapjában az Állami Biztosító a termelőszövetkezetek részére 12 millió forint kártérítést fizetett ki. A legnagyobb károkat a szerencsi és az en- csi járás termelőszövetkezetei szenvedték; A NÖBIZOTTSÄGOK SZERVEZÉSÉBEN A mezőkövesdi járásban a nőbizottságok előadássorozatokat szerveztek az MSZMP X. kongresszusa anyagából. A megtartott előadásokon több mint 1500 dolgozó nő vett részt. TÖBB MUNKALEHETŐSÉG Sárospatak iparfejlesztésében igen jelentős részt vállalt a Csepeli Kerékpár- és Varrógépgyár. Az utóbbi évben 8 millió forintot ruháztak be, s úgy tervezték, hogy 420 munkást foglalkoztatnak majd. Ezzel szemben már elérték az 550-es létszámot. JELENTKEZÉS A DOLGOZÓK KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁBA Az 1971—72-es tanévben a következő tagozatokra lehet jelentkezni : Pénzügyi tagozat Az általános iskola nyolc osztályát végzettek és a középiskolában érettségizettek részére egyaránt levelező formában indul a tanítás. Az általános tagozatnál ismertetett feltételek a pénzügyi tagozaton is érvényesek. Az érettségin kívül jogosít pénzügyi munkakörök betöltésére (tanácsi, pénzintézeti, vállalati és szövetkezeti szerveknél), és képesítőit könyvelői feladatok ellátására is. Felvételi vizsga nincs, de munkahelyi javaslat szükséges. Jelentkezési lapot az iskolában naponta délután 2 és 4 óra közölt lehet kapni. Cím: Dolgozók Közgazdasági Szakközépiskolája. Miskolc, Palóczy u. ö. szám. HÁROM ÁRUHÁZ — ÖT ÉV ALATT Mezőkövesd kereskedelmi ellátásának javítására három új ÁBC-áruház építése szerepel a helyi áfész tervei között. Mindhárom új üzletház építése a negyedik ötéves terv időszakában valósul meg. ZÁRÓFOGLALKOZÁS ÉS LÖVÉSZVERSENY Az MHSZ járási szervezete Mezőkövesden megtartotta a tartalékos tisztek zárófoglalkozását. Ez alkalomból lövészversenyt is szerveztek, amelyen 150 tartalékos tiszt vett részt. NŐK KLUBJA Az encsi járási művelődési központ nők klubjának következő foglalkozását május 13-áy tartják. A gyermekorvos tanácsai címmel dr. Roam János tart előadást 19 órai kezdettel. vwww TRÉFÁK Egy New York-i ba«JsS igazgatója izgatottan in lefonál a rendőrségre: — Megszökött a pénz-] túrosunk! — És megnézték márj a páncélszekrényeket? — Megnéztük, de nincs 1 ott. * £ Hosszú hajú fiatal- s ember várakozik a bor- ? bélynál. Már régen rá- S került volna a sor, de} ő csak üldögél. 7 — Önön a sor — ^ mondja a borbély. < — De kérem, én *emS akartok hajat nyirádhi! f Apám elől szöktem el,» és ez az egyetlen hely,£ ahol nem fog keresni. 7-'V/VAA-'VV-OO.-'XA-'VŐ KISZ-ESEK SEGÍTSÉGE A Mezőkövesdi járási KISZ-bizottság által szervezett kommunista vasárnap«! 150 KlSZ-fiatal 1600 társadalmi munkaórával segítette a Bogácson épülő úttörőtábor megvalósítását. REKLÁMRA A Szerencsi Csoikoládégyár reklám-propaganda célokra tavaly 500 ezer forintot költött. Az idén ugyanerre 800 ezer forint áll a gyár szakembereinek a rendelkezéséÜTTÖRŐMUNKA A vattai Szemere Bertalan Úttörőcsapat remek munkáját dicséri a hulladékgyűjtő mozgalomban végzett aktív tevékenységük, s a járási úttörő-seregszemlén való részvételük. A tanév utolsó nagy űttörőeseményének számít a kisdobos-úttörőavatás, amelyre már most készülődnek a vattai pajtások. (Szabó Ilona leveléből.) ÉSZAK-MAGYARORSZAG a Magyar Szociálist© Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának loDla Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs u. lü. Központ: 30-132. 16-072. 35-380. 30-579. TltkársáD: 10-880 Gazdaságpolitikai rovat: 15-035. Pártrovat: 10-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrcvat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkásleve- lezés. oonaszüGvek: 16-046. Kiad ja: a Borsod megyei Lapkiadó vállala* . Miskolc. Bajcsy-Zs u lö Felelőt kiadó: WIRTH LAJOS Telefon ím-iaj Hl rdetésf elvétel: Miskolc Széchenyi u 16—H Telefon: 16-21* Terjeszti a Maevar Pnsi© előfizethető e neJyt oostahivatíuoUnáj éo « kézbesítőknél előfizetés alia ~e\ nőnapra 20 forint index: 25055 Készüli h Borsodi Nvomdában SZEMES ISTVÁN