Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-06 / 105. szám

1971. május 6., csötörtSk ESZAK-MAGYARORSZÄG 5 SS Sí ijsia és 12 kiiaiéter 52 millióért népművészet A nehéz fizikai munkáról általában bányászok, kohá­szok, anyagmozgatók jut­nak eszünkbe. S nem is igazságtalan ez a „kataló­gus”, inkább csak hiányos. Hiányzanak például az ilyen felsorolásokból az újságkéz- besílők, az újságos nénik is. Az olyanok, mint Lüvci Andrásné, — Előre gondolkodtam, mit mondjak majd. Olyan szépen' meg is fogalmaztam... Várjon csak! Mindjárt meg­találom az elejét. Ja, igen. Hát először is azt tessék meg­írni, hogy nagyon szeretem a munkámat, a munkatársai­mat, és hogy nagyon hálás vagyok a vezetőimnek ... — Hat évvel ezelőtt, Igen nehéz helyzetbe kerültünk — kezd újra, lassan, halkan a beszédhez. — A férjem beteg tett, a házon ott volt a ren­geteg, kölcsön. Munkát kellett keresnem. Az egyes postán az alső szóra felvettek. És éle­tem első csokor hóvirágját is itt kaptam, nők napján. Én akkor megfogadtam, hogy ezt a jóságot meghálálom a mun­kámmal ... Hát a legfonto­sabbat, amit akartam, már így el is mondtam. S tényleg, mozdult ülté­ben, mint aki menni készül. Mosolyogva, kicsit felhúzott szemöldökkel, ahogy belépett. Ahogy naponta látják a Jó­zsef Attila, a Vásártér, a Be­senyői úton, és a Zsarnai-te- lepen. Tizenkét kilométer hosszú útján, ötven kiló új­sággal az út kezdetén. — Hány előfizetője van? — Körülbelül nyolcszáz. De jó, hogy kérdezte! Hiszen ró­luk is akarok beszélni. A 83 é as Tompa néniről, aki té­len mindig forró teával vár, uuramvölgyi és Mályus né­niről, akik örömüket, gond­jukat, bajukat megosztják ve­lem, akárcsak a többiek ... Nagyon szeretem őket. De nem lehel panaszom a vál­lalati előfizetőkre sem. Szí­vesén látnak, kedvesen fo­gadnak mindenütt. A drót­gyárban, a gépjavítónál, az AGROKEK-nél és az ÜVÉRT-nél is. S ez meg­könnyíti a munkámat. Mert különben nagyon nehéz, na­gyon fárasztó. Reggel fél hat­kor kezdek, s csak valamikor délután indulhatok haza. Ha­marabb is letudhatnám, de én azt tartom, hogy az 'új­ságot kézhez kell vinni. S egy-két kedves szót is adni kell hozzá. így aztán nem is mondják, hogy a következő hónapban, vagy negyedévben ne vigyek több lapot... Rövid időre ismét elhall­gat. Lábait rakosgatja a fotel előtt, kicsit előbbre, aztán megint vissza. Keresi, hogy j lenne a legkényelmesebb, mikor pihennek legjobban fe­szülő bokaizmai. Aztán észre­veszi, hogy rajtakapták. Hir- j télén visszahúzza dagadt iá- | bait. Otthon is ugyanígy eltit-1 kolja fáradtságát. Otthon is j ilyen hirtelen mozdulattal pattan fel ültéből, ha meg- | sajdulnak a bokái. Régen kialakult szokásnak engedel­meskedik, hiszen régebben sem engedhette el magát. .Hat gyermeket nevelt fel. — Megyek. Eljárt az idő. A férjem már biztosan hazaért, ő a martinnál dolgozik, inár huszonötödik éve.- Az ő munkája is nagyon nehéz ... Bíró Péter A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet az elő­ző évi 49 millióról az idén már 52 millió forint fölé nö­veli termelését. Termékeik zömét az előző évekhez hasonlóan exportál­ják. Érdekes, hogy a HUN- GAROCOOP útján exportált hazai népművészeti holmik, ajándéktárgyak mintegy 20 százaléka származott már az elmúlt évben a mezőköves­di szövetkezetből. A közelmúltban újabb kül­földi piacokat hódított meg a matyó holmi: készítmé­nyeik Olaszországba és Spa­nyolországba is eljutnak. Az elmúlt évben a szövetkezet vezetői közvetlenül is foly­tattak kereskedelmi tárgya­lásokat több külföldi meg­rendelővel. Jártak üzletköté­sek ügyében a Német Szö­vetségi Köztársaságban, Dá­niában es Svédországban. Az idén Finnországba, Svájcba és Ausztriába utaznak, hogy tárgyaljanak megrendelőik­kel, bemutassák , legújabb népművészeti készítményeik mintadarabjait, s megismer­kedjenek a külföldi piacok igényeivel. kétheti gyűjtés eredménye: TIa ■wagon textilhulladék A Borsod megyei MÉH Vállalat összesítette a rongy- gyűjtő hetek első „forduló­jának” eredményeit. A kam­pány első két hetében tíz yagon nagyon hasznos má­sodnyersanyag, különböző tninőségű textilhulladék ér­kezett be a MÉH-telepekre. Mint ismeretes, a rendes átvételi áron felül május 30- ig MÉH-sorsjegyeket is aján­dékoznak a textilhulladékok átadóinak. Megyénkben ed­dig több mint 15 ezer ilyen sorsjegy talált gazdára. A sorsjegyek főnyereménye is- toét egy Skoda személygép­kocsi. Az előző években ed­dig már három ilyen MÉH- autó került megyénkbe. Az első tíz vagon rongy- hulladékból hat és fél va­gont az úttörők gyűjtöttek dssze. Az úttörőcsapatok 'tersenyében, a nagy létszá­mú iskolák között jelenleg a szerencsiek vezetnek 32 mázsás gyűjtési eredmény- J'yel. A második kategóriá­kon Tolcsva vezet 24 má­jsás, a harmadik kategóriá­kon Szemére 9 mázsás, a ipgkisebb iskolák között pe­dig a négyesiek vezetnek 10 mázsás gyűjtéssel. A járások között Sátoraljaújhely az el­ső. Miskolc város iskolái egyelőre még igen gyenge gyűjtési eredményt értek el, Emeletes falusi baskbáz A megye legnagyobb falu- S1 bankjában, a Mezőkeresz­tes Takarékszövetkezetben a tagság betétállományának összege már meghaladja a -5 millió forintot. Az év első négy hónapjá­ban csaknem 2 millió forint­tal növekedett a betétállo­mány. a takarékszövetkezet öogy forgalmat bonyolít le, s már régen kinőtte kis hi- vatali helyiségeit. Ezért ha­marosan új bankházat épí­tenek. A kiviteli tervek már °i is készültek. Ez lesz az ország egyik legmodernebb ilyen létesítménye. A régi 8y égy szertár helyén felépü­lő, nagyon szép, kétszintes épület földszintjén lesznek a takarékszövetkezeti helyisé­gek, az emeleten pedig a nagyközségi könyvtár kap *4. korszerű otthont pedig a háztartásokban ta­lán éppen itt foglalja el a legtöbb helyet a textilhulla­dék. (O) Az ózdi 102-es számú Szakmunkásképző Intézet elsőéves tanulói üzemi gyakorlat után, az ÓKE bejárata előtt Foto: Laczó József. A Szemere-sarsk jövője V illamosok, autóbuszok, gépkocsik. Emberáradat. Csen­getés, csikorgás, zúgnak a motorok. A „villanyrendőr” zöldre vált. Síétől: és ácsorgók, újságért állók, telefo­nálók és vásárlók. Színes forgatag, percenként más ás más. Ez Miskolc legforgalmasabb csomópontja, a Szemere-sarok. Az ilyen nagy forgalmú kereszteződés mindig veszélyes. Még inkább az a „villanyrendőrnél”, ahol a szűk hely miatt alig férnek a járművel:. A legnagyobb gond a Kazinczy ut­ca felé tartó autóbuszok megállója miatt van. Még az a leg­kisebb baj. hogy úgyszólván éppen egy hídon van a meg­álló; az a hiba, hogy a jobb oldali út sávot: elfoglalják a vá­rosi autóbuszok, s azok a járművek, amelyek jobbra akar­nak kanyarodni, csak mögéjük állhatnak. Ugyanakkor indu­lás után az autóbuszok tulajdonképpen sávot változtatva, nem jobbra, hanem egyenesen előre folytatják útjukat. Mindez szabálytalan. A megoldás? Él kell vinni onnan az autóbuszmegállót. A Miskolci városi Tanács Építési és Közlekedési Osztályának tervei szerint a Kazinczy utcán állnának meg a Szentpéteri kapu felé igyekvő autóbuszok. Ehhez azonban a 2-es számú épület után le kellene bontani a 4-es, 8-as és 10-es számú házat. A szanálással helyet nyer­nének arra — az amúgy is foghíjas Kazinczy utcán —, liogy az autóbuszok megállója beljebb kerüljön, azaz ne változzon az úttest szélessége. Sajnos, arról még nem írhatunk, hogy mindez mikor va­lósul meg; egyelőre csak az elképzelés van meg. Tervek nemcsak erre vannak. A Szemere utcai autóbusz- megállókat (2-es, 12-as, 14-es) is át lehetne helyezni a Rudas László utcába — a Szamuely utcán folytatnák útjukat az au­tóbuszok Tapolca, Hejőcsaba felé. Igen ám, de ehhez is sza­nálni kellene. A Rudas László utca bal oldali házsorát, a Szmváig lebontva, olyan teret nyernének, amelyen nyugod­tan, zavartalanul lehetne várakozni. Mindenki jól járna, hi­szen a mostani megállóik a közút forgalmát éppenúgy zavar­ják. mint a gyalogosoikét... A „villanyrendőr” arculata mindenesetre hamarosan változik, hiszen a kettős villamosmegállók miatt a Széchenyi utcai autóbuszmegállókat is áthelyezik — mindegyiket a csomóponton túlra —, hiszen a meghosszab­bodó villamosmegálló, és az ugyanott levő autóbuszmegálló nagy torlódást okozna. ay. p. A sivatag és a piramisok birodalmában_ @ A piramisok titkai ARAB PARANCSSZA­VAK, fojtott szitkok A te­vehajcsárok ostoraikkal bök- dösik a hatalmas állatokat. Erős nyögések, csusszanások és a félszáz fel-felhörrenő leve engedelmesen térdel le a gizehi nagy piramis előtti tér kövére. — Miss, missis, mister... Udvariasan és harsány ri­koltozással kínálgatják a haj­csárok a színes szőnyegek­kel letakart tevéket a turis­táknak. A sivatag hajója — révült utasával — nagy him­bálózással még fel sem emel­kedik, a hajcsár már a mar­kát tartja, s a több száz méteres úton szinte megál­lás nélkül kunyerál. — Baksis, baksis. Hcngri? Cigarett, cigarett... A színes, tarka kép, teve- karavánnal a sivatagba uta- . zás — a hangulatkeltésért — beletartozik a piramisné­zésbe. Pár perce még a dús pálmafák, elegáns villasorok és a mulatónegyedeken át robogtunk autóbuszunkkal, s itt, a mai Kairó, valamint a homoksivatag és a pira­miscsoport találkozásánál úgy érezzük, mintha évezre­dek suhantak volna el mel­lettünk. A gizehi piramisokhoz évente félmillió külföldi jön el. Mindenkit lenyűgöznek félelmetes nagyságukkal az ősi építmények. Hosszú-hosz- szú perceken át tevegelünk Khufn nagy piramisa mel­lett. Bár az évezredek jó né­hány métert már lemorzsol­tak a csúcsáról, a mű ma is 137 méter magas, négyzetes alapjának egy-egy éle 234 méter. Karavánunk a valamivel kisebb, Khefren-piramis előtt, áll meg. Az egykori rablók véste szűk aknán jutunk le a királyné, és fel a király sírkamrájába. A roppant építkezéshez mérten kicsiny sírkamrában fojtott a leve­gő. Nyíregyházi útitársun­kat, Schotte Béla építész- mérnököt a nehéz levegő nem fojtja, hanem felpezsdí­ti. Nagy elmélyültséggel ta­va int. Aztán a végtelen só­várgás láttán — no, és a ka­pott baksis kedvéért — szer­számot kerít és maga segít lehasítani muzeológusunknak a piramisdarabkát. Emberünk ezután a siva­tagba indul. A csoport to­vább menne, de őt nem ta­— Miért ne? És este sok százan ülünk a gizehi szfinx előtt kikép­zett hatalmas nézőtér szék­sorain. Kezdődik az előadás. Távolról, s egyre erősödő hangon halljuk a sivatag hangját. Most kel fel a nap, bíborvörös fényében kibon­A Khefren-piramis nulmányozza a falra vésett hieroglifákat. — Szenvedélyes egyiptoló­gus vagyok — vallja be. Nyíregyházi útitársunk előbb a Louvre-ban, majd a Bri­tish Museumban kiállított egyiptomi értékeket nézte meg, s most látja, tanulmá­nyozza először a helyszínen az ősi Egyiptom építészetét. A csoportban van egy mu­zeológus. Roppant, méretű bőrönddel érkezik. Öt néni a hieroglifák, hanem a pira­mis és a cserépdarabkák ér­deklik. Az arab őr — ész­revéve szándékát — tiltalsoz­láljuk. Arab kísérőnk a ka­tonákhoz fordul, keressék meg elkeveredett honfitár­sunkat. A katonák ló- és teveháton vágtatva indulnak a sivatagba, s nevetve hoz­zák elő kézzel-lábbal tilta­kozó útitársunkat, aki neki­keseredve mondogatja: — Pont akkor húztak el, amikor egy értékes cserép­darabkát láttam meg. IBUSZ-kisérőnk, B. József- né sokat sejtető mosollyal kérdezi meg: — Meg akarják-e hallgat­ni a szfinx és a piramisok hangját? Nagy Gusztáv felvétele lakozik a piramiscsoport. Megszólal a szfinx, a mö­götte sötétlö, majd a fehé­res fénybe boruló Khufn- és a Khefren-piramis válaszol. A fény- és hangjáték előbb angol, majd német nyelven ismertet meg az ősi Egyip­tom életével, történetével. Az élő sivatag közbeszól. Homokvihar tombol, der­mesztő levegőt árasztva, s kajánul fütyörészve teleszór­ja szemünket a hideg, csi­korgó homokszemekkel. A hangjálékban a sakálokhoz hasonlóan veszedelmes, el­vadult, ■ kóborló sivatagi kutyák hátborzongató ugatá­sa. üvöltése keveredik. A múltat idéző játék, s -\ je­löl nyers valósága b飰:em az ősi Egyiptom másik faé­pét rajzolja ki A hangszórókból, a harci szekerek félelmetes dübörgé­se hallatszik. Én egy másik hangot hallok... Az egyiptomi városokra és falvakra a komor félelem feleszik rá. A házakban, s a nyomorúságos viskókban zo­kogás hallatszik. Erőszakkal hajszolják el a parasztok a kőművesek, a kőfaragók és ácsok ezreit. Immár harmin­cadik éve 100 ezer ember építi Khufu piramisát. Em­bertömegek kínlódnak a kő­bányákban. Kezdetleges bronzszerszámaikkal lyukat vésnék a sziklába, faéket vernek bele, s azt vízzel lo­csolják, így feszgetik le a kő- tömegeket. Tutajok úsznak a Níluson. A tutajokon hatalmas kő­tömbök. A Nílus felől a 10 éven át épített úton szélesen höm­pölyög a mezítelen rabszol­gák áradata. Kiáltoznak, át- kozódnak, sírnak a felügye­lők rúgásai, ostorcsapásai alatt. Vízzel folyton locsol­ják a szántalpakat, de a rop­pant kőtéher akadozva sik­lik előre. Az aléltan vánszor- gó emberek vállába mélyen, az élő húsig vágódik a kö­tél. A nagy piramis tövében kőfaragók, vízzel és homok­kal csiszolják szabályos koc­kává a kőtömböket Erre szükség van, hiszen kötő­anyag nélkül rakják egy­másra a 2 millió 300 ezer darab 25—40 mázsás tömbö­ket. Könny, vér, átok, ezrei: és tízezrek pusztulása, nyo­mora árán épül a piramis. Mindegyik építése felér egy elvesztett háborúval KELET MESÉS KINCSEI vonzzák a gyarmatosítókat Görögök és rómaiak, arabok és törökök, franciák és an­golok rohanják^ le Egyipto­mot, s a bitorlást vér, nyo­mor, rabszolgaság követi. Csorba Barnabás (Folytatjuk}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents