Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
V3S&BE8 £SZftK-MÄ<5VÄ??ORSZÄG 2 1971. május 16., vasárnap Ei tfű ísz¥élleS temették el Eriéi Ferencet Találkozások, beszélgetések Gondoskodás az ötös ikrekről V égak ara í á na k meg felelően szombaton szülővárosában. Makón, a református temetőben nagy részvéttel búcsúztatták Erdei Ferenc Kossulh-díjas akadémikust, országgyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségéneg tagját, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökét, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt veitek és a koporsó mellett díszőrséget álltak a Magyar Szocialista' Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének, az Országos Szövetkezeti Tanácsnak a képviselői, tudományos és társadalmi életünk számos vezetője. Eljöttek a végső tiszteletadásra az elhunyt munkatársai, barátai, ismerősei, Csongrád megye és Makó város számos vezetője. A gyászszertartáson elsőnek Fehér Lajos a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott gyászbeszédet. Fehér Lajos méltatta az (Folytatás az !1. oldalról) tartottak az elnök támogatására. Az A1 Ahram, 'az A1 Gum- hurija és az A1 Akhbar szombati vezércikkében úgy értelmezi Szadat intézkedéseit, hogy azok a nemzeti egység védelmét, helyreállítását szolgálják. Mindhárom napilap kiemeli Szadatnak azt a kijelentését, hogy az Arab Szocialista Unió a legalkal-’ masabb forma a népi erők tömörítésére és a demokrácia elhunyt életútját. Megemlékezett közéleti tevékenységének legfontosabb állomásairól; arról, hogy a kommunistákkal együttműködve milyen áldozatkész munkát fejtett ki életében a nép jólétének emeléséért, a szocialista mezőgazdaság megteremtéséért. — Mint családfő is példamutatóan élt. Szüleit, testvéreit, feleségét és két gyermekét rajongásig szerette. Mélységes szeretettel nevelte gyermekeit, építészmérnök fiát és biológus lányát a szocialista haza becsületes polgáraivá. Ezután dr. Erdey-Grúz Tibor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke- az MTA nevében mondott búcsúztató beszédet. Ezt követően dr. Bartha Tibor református püspök mondott búcsúztatót. A ravatalozónál tartott gyászszertartás után a gyászolók menete a sírhoz vonult, ahol Szűcs Ferenc vezérőrnagy a család, a barátok, ismerősök, tisztelők nevében vett végső búcsút. A koporsót a gyászinduló hangjai mellett bocsátották a sírba, majd koszorúkkal, a keg'-let és a gyász virágaival borították el a sírhantot. megvalósítására. A lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak annak az elnöki elhatározásnak, hogy az alapszervezetektől a csúcsig újjáválasztják az ASZÚ vezető szerveit. Anvar Szadat egyiptomi elnök szombaton Mohamed Fathallah El Khatibot nevezte ki a szociális ügyek miniszterévé, a pénteken e posztra kinevezett Hafez Ba- davi helyére. Hafez Badavi a nemzetgyűlés elnöke lett. (Tudósítónktól) A Béke-világtanács budapesti közgyűlésének a világ minden részéből érkezett részvevői az első napi plenáris ülés után hat különböző bizottságban folytatták munkájukat. A békeharc különböző formáit vivő emberek cserélik ki tapasztalataikat. Közös célról beszélget közös nyelven, vagy tolmács segítségével Sigueiros, a világhírű mexikói festő és a fiatal, nyugatnémet diáklány, Marinelli, a forradalmár kubai professzor és Raymond Goor, a belga kanonok. Nagyon sok az érdekes, a békeharc szempontjából fontos találkozás. A meggyilkolt Martin Luther King helyére lépett Abernathy lelkészt az egyik szünetben vagy húsz afrikai ország, zömmel különböző tarka népviseletekbe öltözött küldöttei vették körül. Kérdeztek, tanácsokat adtak egymásnak, s amikor végétért a szünet, Abernathy így búcsúzott tőlük: „Ha összefogunk, akkor elöbb-utóbb mindannyian eljutunk a szabadsághoz, az igazsághoz, a békéhez." Nagyon megható, s rpégis erőt adó, lelkesítő találkozások is voltak. Jócskán akadnak olyanok, akik utoljára 1953-ban, éppen itt Budapesten, a Béke-világtanács akkori ülésén szorítottak utoljára kezet. Az egykori fiatal néger diákból azóta szabaddá vált, hazája őszülő diplomatája lett, s a délamerikai ország forradalmára, aki időközben éveket töltött börtönben, s most is illegális úton érkezett a tanácskozásra, ott folytatják a beszélgetést, ahol 1953-ban abbahagyták. S akadtak lyan régi ismerősök, akik legutóbbi találkozásuk óta megrokkantak, de továbbra is harcosai maradtak a békeharcnak. Egyikük a portugál gyarmatosítók elleni harcban veszítette el lábát, a másik valahol Indokínában, az amerikai agresszo- rok elleni harcban szenvedett súlyos, látható sebesülést. És ahány ilyen találkozás, összeölelkezés, mind megannyi, egymás népének küldött jó tanács, biztató üzenet. És nemcsak a beszélgető partnerek jegyzik meg, viszik magukkal ezeket, hanem a világ minden részéből érkezett tudósítók is állandóan figyelnek, jegyzetelnek, hogy milliók és százmilliók számára továbbítsák a budapesti üzeneteket. Nagyon sokan jegyezték fel például Romes Csandrának, a Béke-világtanács főtitkárának nyit atkozatából a következő mondatokat: ,.Ez a közgyűlés új tavaszt hoz a békemozgalomba .. . Üj, maA Központi .Sajtószolgálat megbízásából Weither Dániel, a Petőfi Ncpe főszerkesztője utazást tett Lengyelországban. Élményeiről, tapasztalatairól számol be úti sorozatában. magiak Újságíró mindig szívesen utazott Lengyelországba. Nemcsak azért, mert a két nép közötti barátság a régmúltban gyökerezik, de azért is, mert ily módon évről évre figyelemmel kísérhettük egy nagy, testvéri, 33 milliós szocialista ország fejlődését. Legutóbb azonban nem az eddig megszokott volt az érkezés, mert a decemberi és januári események után az ember óhatatlanul magával vitt néhány olyan kérdést, amelyre választ akart kapni. A télforduló alig lezajlott eseményei színhelyének kellős közepébe érkeztem, és anélkül, hogy az ország bármely részén valakitől is előzetesen informálódtam volna, máris a gdanski újságokat olvastam és ottani emberekkel, és természetesen újságírókkal is beszélgettem. A kérdéseim még éppen hogy fogalmazódtak, amikor az egyik újsághírből máris eléggé meggyőző vágasabb színvonalú tömegakcióinkban, úgy gondolom, a népek fokozott aktivitására támaszkodhatunk. Mert elmúltak azok az idők, amikor az emberek azt mondták: igen, vannak borzalmas dolgok, szegénység, éhség, kizsákmányolás, fegyverkezési verseny és hidrogénbomba, de ezek elkerülhetetlen rosszak. Ez a közgyűlés már a népek új válaszát visszhangozza: nem törődünk bele a borzalmas dolgok létébe.” laszt kaptam. A Glos Wybr- zeza közölte, hogy a lengyel hajóipar nagy sikert ért el: a felszabadulás óta 5 millió tonna hajóteret épített. Ennek megközelítően fele Gdanskban, a másik fele pedig Szczecinben készült;. Miért tekintettem válasznak ezt az újsághírt a még ki sem mondott kérdésemre? Elsősorban azért, mert a decemberi és januári események középpontja Gdansk, és ott is a hajógyár volt. Az újság jelentése eleve azt a biztonságot keltette bennem, hogy abban a városban, ahol a párt hatodik plénuma után a legnehezebb helyzet alakult ki, rend van, az élet nemhogy csak normális medrébe terelődött, hanem az embereket bizakodás fűti és mindenekelőtt munkájuk foglalkoztatja őket. S hadd mondjam meg mindjárt az írás elején, hogy lengyelországi tartózkodásom idején mindvégig ezt tapasztaltam, és ez a meggyőződésemmé erősödött. Persze, tévedés volna • azt hinni, hogy az emberek emlékezetében már elültek a korábbi hónapok eseményei, és ne foglalkoztatná még most is őket: miért történt az, ami történt? A magyarázat érdekében hivatkozhatnék a decemberPiotr Jaroszewicz miniszterelnök levelei, küldött a gdanski Rychert családnak, az ötös Ikrek szüleinek. „Kérem, fogadják saját magam és a lengyel kormány gratulációit, szívélyes jókívánságait — hangzik a levél. —■ Biztosítom önöket, hogy a lengyel kormány és a helyi állami szervek megkülönböztetett gondoskodással fogják övezni családjukat. A kormány havi állandó pénzsegélyt szavazott meg önöknek az ikrek nevelésére.” A szombat reggeli orvosi jelentés szerint az ötös ikrek egészségi állapota kielégítő. ben lezajlott VII., majd a februárban megtartott VIII. plénum értékelésére, ezek azonban közismertek. Inkább egy Gdanskban havonként megjelenő folyóirat (Litery) márciusi cikkének gondolatait hozom ide válaszul. Lengyelország felszabadulása óta hatalmas iramban épült. Létrejött a nagy teljesítőképességű lengyel ipar (pl. Nova Ruta), mondhatni, viharosan fejlődött a lakásépítés, az emberek sorsa gyökeresén megváltozott. Bátran leírható: minden téren történelmi eredmények születtek. Ezt a lengyel közvélemény szinte hiánytalanul vallja. De ennek az országnak munkásai azt is észrevették, hogy bár vállalták negyedszázad sokfajta nehézségé];, az életszínvonal növekedése nem tartott lépést az elért eredményekkel. A szocialista országok sorában a reálbér növekedésének üteme a legalacsonyabb volt, 1960-hoz képest mindössze 17 százalék. S egyre inkább felmerült a kérdés: miért van ez így? Válaszul az igényekre, a vezetés valahogy így fogalmazott: mindent csinálunk, de majd később! Az emberek viszont azt mondták: amit lehet, most, vagy minél hamarabb. S közben azt látták, hogy újabb és újabb politikai jelszavak születnek elvont módon, a körülményektől függetlenül. Az élelmiszerek árát emelő decemberi határozat volt az az utolsó csepp, amitől már egyébként is telített pohár kicsordult. Az új pártvezetés őszinte, és sok-sok kérdésre választ adó hangja rendezte a megbolygatott sorokat. A februári VIII. plénum határozottan leszögezte: az eseményeket nem lehet ellenforradalmi jellegűnek megítélni. A munkások a hibák és torzulások ellen léptek fel, amelyek nem a szocializmus lényegéből fakadnak. A megmozdulás rugói alapvetően gazdasági jellegűek voltak, a szocializmus továbbépítésének megingathatatlan szándékával. AMIKOR GIEREK, a párt első titkára január végén — Szczecinből érkezve — Gdanskban járt, még mindig nagyon nehéz volt a helyzet. A vajdasági tanácson egybegyűltek a helyi és környékbeli városok, üzemeií küldöttei, a legégetőbb gondok megbeszélésére. Gierelc azt mondta: az önök ügye a mi ügyünk, s megkérdezte a jelenlevőktől, hogy segítenek-e. A kórusban elhangzott egyakaratú felelet ez volt: „Segítünk!” Megszületett a jelszó, amely azóta már bejárta egész Lengyel - országot és politikai hitvallásnak számít. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Gdanskban és egész Lengyelországban mégnyilvánuló munkafeiajánlások sora, amelynek az eddigi summája több milliárd zlotyi kitevő terméktöbblet (Következik: Búcsú egy óceánjárótól) litÉrir-fifiiiijasÉ között A hét végén ünnepelte megalakulásának 26. évfordulóját a magyar demokratikus határőrség. Ennek tiszteletére hívta össze tegnapra a miskolci határőrség magasabb egységének parancsnoksága és pártbizottsága azokat, akik az eltelt 25 év alatt nyugdíjba vonultak. Újvári László ezredes, a magasabb egység parancsnoka üdvözölte a Táncsics laktanyában megjelent nyugdíjasokat, és a két generáció találkozásáról beszélt. A parancsnok megnyitó szavai után egy Balassi-köl- temény hangzott el, majd Piatkó Lajos alezredes, a magasabb egység parancsnokhelyettese tájékoztatta a nyugdíjban levőket a határőrség mai életéről, a kerület fejlődéséről, az elért eredményekről. Mit tudsz a határőrségről? címmel kezdődött ezután a sorállományú határőrök vetélkedője, amelyben nemcsak a határ őrzésével kapcsolatos tudnivalókról adtak számol; a fiatalok, hanem történelmi kérdésekről is, és a tizenhat határőr számára a tét sem volt megvetendő, hiszen az első négy helyen végzett versenyző. 5, 4, 3 és 2 nap szabadságot kapott, s valamennyien nézői lehetnek — akárcsak a nyugdíjasok — a száztagú szovjet ének- és táncegyüttes produkciójának május 24-én,' a miskolci városi sportcsarnokban. A nyugdíjasok tegnap délelőtt körbejárták a laktanyát, régi munkahelyüket, megnézték a technikai és szociális fejlődés kézzelfogható jeleit, s megtekintették a csapatmúzeumot is. A ^kötött” programot ebéd követte, s bensőséges beszélgetéssel ért véget a nyugdíjasok találkozója, amelyet ezentúl évente megismételnek majd. VILAGHIRADO A héten kitört valutaháború azt mutatja, hogy mélyreható ellentétek vannak egyrészt az Egyesült Államok, s a nyugat-európai országok, másrészt a Közös Piacon belül is. Ezt az amúgy sem egyszerű képet tovább árnyalja, hogy éppen most próbálkozik London a döntő rohammal, amelynek célja „betörni” a hatok féltve őrzött erődítményrendszerébe. Bizonyos lényeges kérdésekben az erjedés azonban — úgy tűnik — még nem indult meg. Legalábbis, amikor a napirenden levő európai biztonsági konferencia ügyéről esett szó. A Közös Piac miniszteri értekezletén, az állásfoglalások negatívak» voltak. A jelek szerint a nyugati hatalmak változatlanul a „nyugat-berlini tű fokán” szeretnék először átvinni kontinensünk biztonságának ügyét — viszont elzárkóznak minden ésszerű kompromisszumtól a nyugatberlini megoldást illetően. Aminthogy hazánk fővárosában is sok szó esett Európáról. A Béke-világtanács közgyűlése, amelynek alkalmából hazánk fővárosába seA Béke-világtanács közgyűlésén hazánkban tartózkodó küldöttek között érdekes találkozások jönnek létre. A képen: Nguyen Thi Binh, a dél-vietnami forradalmi kormány külügyminisztere és Card Kitchens, az amerikai békedcicgáció tagja találkozott reglett a nemzetközi békemozgalom vezérkara és számos kimagasló reprezentánsa, a világproblémákkal egyetemben nagy súlyt fordított földrészünk problémáinak megtárgyalására is. Az érdeklődés természetesen, az eseményekből következően is szerteágazó volt. Nem kevesebbszer esett szó az indokínai válságról, amelyről az egyik legilletékesebbtől kaphattunk információt: Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, a szabad Dél-Viet- nam diplomáciájának kiemelkedő személyisége is Budapestre érkezett. Vagyis: igazán nem panaszkodhattunk külpolitikai eseményte- lenségre itthon sem, megint házhoz jött a világpolitika. A hét végére — érthetően — a Közel-Kelet került előtérbe. Egyelőre túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy megalapozott kommentárt fűzhessünk a személyi változásoknak szinte lavinaszerű folyamatához. Szadat elnök nyilatkozatából az tűnt ki, hogy belső harcra került sor a legfelsőbb egyiptomi vezetésben, amelynek során számos olyan vezetőt félreállitottak, letartóztattak, akiknek nevét jól ismerte a világ. A perdöntő természetesen az, hogy miként alakul Kairó tettekben kifejeződő politikája. A nemzetközi politikának olyan ideggócában, mint a Közel-Kelet, ahol nagy hevességgel folyik az imperialista és antiimperia- lista erők harca, elsősorban ennek a küzdelemnek alakulásán mérhetjük le minden változás, személycsere kihatásait, őszintén reméljük, hogy a Kairóban bekövetkezett személyi változások nem fogják kedvezőtlenül befolyásolni az EAK részvételét az imperializmus elleni küzdelemben. iiioiiszeoMiüietések Kairóban (P. S.) A lengyel tengerparton 9 G cl.se m $k : Segg tü a® k!
