Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-15 / 113. szám
ÍSZAK MAmORSZÁB A termelékenyséi növelésére üríteni Hámorok A Miskolci Asztalos Szövetkezet igen nagy fejlődést ért el a III. ötéves tervidőszak alatt: termelése 64 százalékkal növekedett, s ezt nagyobb részben a termelékenységgel biztosította. A ksz háromszor vett részt a miskolci helyiipari kiállításon, mindhárom alkalommal díjazták termékeiket. A legutóbbin a Hámor I. és a Hámor II. szekrénysor váltott ki igen nagy elismerést. A kislakásokba nagyon jól megfelelő szekrénysorokból ez évben 1000 darabot gyártanak, de ha kétezer lenne, az is elkelne. Szakszervezeti kirándulás A mezőkövesdi járási pedagógus-szakszervezet május 23-án kirándulást szervez a Zempléni-hegyvidékre: Sárospatakra, Széphalomra. Az érdeklődésre jellemző, hogy a korábbi évek 60—70 fős csoportjával szemben, most 250 fő jelentkezett a kirándulásra. Társadalmi összefogás A mezőkövesdi 120. sz. Szakmunkásképző Iskola tanulói mostoha körülmények között sajátítják él a különböző szakmákat. Az érdekelt helyi vállalatok, üzemek vezetői elhatározták, hogy kö- \zös összefogással korszerűsítik és bővítik a tantermeket, javítják a technikai felszereltséget, otthonosabbá teszik az iskolákat. A május 15-én kezdődő társadalmi munkaakcióba bekapcsolódik az ipari intézet KISZ-szervezete is. A felmérések szerint az elvégzendő társadalmi munka értéke körülbelül 200 ezer fo- rtntot tesz ki. Nagy kohászati üzemeink szakszervezeti és KISZ- vezetőinek pénteki dunaújvárosi tanácskozásán a szakszervezet és a KISZ együttműködéséről tárgyaltak. Eszerint az idén a kohá- f szatban a termelékenység nő- j velésére, a beruházások ha- I tékonyságának fokozására, a j belső tartalékok fokozott fel- j tárására és hasznosítására, ezen belül egyebek közt a szociális és munkakörülmények javítására, az országos Fehér arany: a kavics Nyékládháza „fehér aranyának” nevezik a község határában bányászott kavicsot. Naponta több száz teherautó, vontató közlekedik a Jászság és Nyékládháza között: a Jász-Kiskun vidéken, ahol még mutatóban sincs kavics, minden építkezéshez Nyékládháza adja j ezt a nélkülözhetetlen alap- j anyagot. Népművészeti kiállítás Borsod-Abaűj-Zemplén megye népművészeti anyagából nyílik kiállítás Sárospatakon, a Rákóczi Múzeum Erdélyi János termében május 16-án, vasárnap 11 órakor. A kiállítást Varga Gá- borné, a megyei tanács elnökhelyettese nyitja meg. lakásépítési program és a közúti' járműprogram megvalósításához szükséges anyagok határidőre és jó minőségben való gyártására törekszenek. Készülődés a megnyitóra Nagy a sürgés-forgás a diósgyőri strandon, készülnek a megnyitásra. Ha a jó idő tartós marad, még e hónap közepén, de legkésőbb június elsejétől ismét birtokba vehetik a fürödni vágyók a strandot. A medence kijavításával rövidesen elkészülnek, a 180 kabint újra festik, a gyepet rendbehozzák A javítási munkák befejezése után a sokak által kedvelt, hideg vizű strand megújhod- va várja majd a látogatókat. Matematikusok tábora A járási általános iskolai matematikai versenyek legjobb 7. osztályos tanulói a Csanyikban. augusztus közepén táboroznak. A műszaki egyetem hallgatói és több tanársegéd felügyeletével készítik elő a kisdiákoikat matematikai tanulmányaikra, melyhez számukra az egyetem ad külön anyagot. Betörök ellen Csatorna Nyékládházíin vízvezeték-hálózatot építenek. A vizet az Ernőd és Nyékládháza közötti törpe vízműből nyerik majd. A beruházás 13 millió forintba kerül, és az elkészülés után a község lakói egészséges, jó ivóvízhez jutnak. Foto: Szabados Gy. Talált leijegy Üjább becsületes megtaláló kereste fel szerkesztőségünket tegnap. Ezúttal tejjegy a talált tárgy. A három gyermek egész évi kedvezményes tejadagját biztosító blokktömböket az anyuka titkárságunkon átveheti. 16 helyett 26 millió A Sajó menti Vegyesipari Szövetkezet az elmúlt években szép eredményeket ért el. Tavaly, az előző évihez viszonyítva 20 százalékkal növelte a lakosság számára végzett munkát. Célkitűzései'szerint a negyedik ötéves tervidőszak végén az elmúlt évinél 10 millióval több, 26 millió forint értékű munkát végzett. Ügyeletes Minden kell riporterünk - r . lelenti: 8fi|i \Sfttl Baleseti krónika Megnövekedett a héten a miskolci kölcsönző bolt forgalma. Minden holmi, ami nyári, gazdára lel Legtöbben gumimatracot, sátrat, kerékpárt;, sporttáskát, campingbútort kölcsönöznek, A Miskolc környékén üdülő vendégek táskarádióért keresik fel a kölcsönzőt. Kiszolgálásuk azonban nehézkes, mert a szabályzat szerint csak borsodi lakosoknak kölcsönözhet a miskolci bolt. Az üdülők csak az üdülő vezetőjének igazolásával kaphatnak rádiót. Ezt azonban kevesen tudják. Jó lenne, ha minden üdülőben ismertetnék ezt a szabályt, hogy ne kelljen kétszer is sorba állni, utazni az üdülőknek. * Több súlyos baleset történt tegnap a déli órákban a megye területén. Kevéssel 12 óra előtt a 37-es úton Sz. Kálmán 72 éves, mádi foga- tos szabálytalan kanyarodása okozott bajt. összeütközött Sz. Zoltán 20 éves, berkeszi motorossal. A baleset következtében Sz. Kálmánné, a lovas kocsi utasa súlyos sérülést szenvedett, Sz. Kálmán, Sz. Zoltán és a motorkerékpár pótutasa, M Gyula is megsérült. . Húsz perccel később a Miskolci Fűtőház előtt történt baleset. J. László 25 éves, újtikos! (Szabolcs megye) motorkerékpárvezető nem adta meg az elsőbbséget a 3. sz. ÉPFU tehergépkocsijának, és összeütköztek. J. László és utasa, J. Pál súlyosan megsérült. A kár 6 ezer forint Fél 2-kor Miskolcon az Erdőalja telep 26. számú ház előtt O. László 34 éves, miskolci lakos egy kölcsön kért motorkerékpárral elütötte az út jobb oldalán haladó B. János 3 éves kisfiút. Szerencsére a gyereknek csak köny- nyű sérülése van. O. Lászlóról kiderült, hogy ittasan motorozott. Háromnegyed 2-kor a Miskolc—Mályi közötti útszakaszról jeleztek balesetet. L. József 37 éves gépkocsivezető, az ÉPFU dolgozója 'figyelmetlenül vezette munkaadója tehergépkocsiját- és nekiütközött az előtte forgalmi akadály miatt megálló motorkerékpárnak, amelyet J. István 23 éves raktáros vezetett. A motorbicikli az előtte álló személygépkocsinak ütközött, s a gépkocsi egy másik járműnek. A motorost, J. Istvánt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A járművekben 22 ezer forint értékű kár keletkezett. A balesetek ügyében a rendőrség vizsgálatot folytat. A kirakatok kirablására specializálódott tolvajokkal szemben az Egyesült Államokban egyre gyakrabban alkalmazzák a német robotkészülékeket, amelyeket a kirakatüveg mögött elrejtett fémdobozban helyeznek el Amikor a kirakatüveget betörik, a robot automatikusan exponál és 36, vagy 72 felvételt készít a betörésről és a tettesekről. Csak New Yorkban e készülék segítségével 48 óra alatt 26 betörői fogtak el. Zenei élmény A Magyar Rádió világhírű gyermekkórusa május végén országos hangverseny-kőrútra indul. A mintegy 100 főnyi együttes előbb Szatmárija látogat, majd a kőröshegy! műemlék templomban és Tihanyban, végül Miskolcon mutatja be legújabb műsorát. Filmfesztivál '71 Megjelentek Miskolc utcáin a XII. miskolci filmfesztivál transzparensei. Szabados György felvétele A LOTTÓ E HETI NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szolnokon megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 35. 49. 56, 65. 75. 28 EPÍTÖBRIGAD A Mezőkövesdi járási Építőipari Szövetkezetben tavaly 24 brigád 250 taggal versenyzett a szocialista címért. A munkájuk eredményes volt, hiszen a szövetkezet a megye kiváló kisipari címet, a KISZ KB dicsérő oklevelét és a járási pártbizottság dicsérő oklevelét érdemelte ki. Ebben az évben 28 brigád vesz részt a szocialista munkaversenyben. FOGADÁS Nemrég történt, hogy számos gyalogos és egy hosszú kocsisor kísért egy fiatalembert, aki Marseille belvárosán keresztül ádámkosztüm- ben sétált. Csak egy órával elindulása után tartóztatták le a meztelen fiatalembert. A rendőrőrszobán elmondotta: fogadást kötött, miszerint minden egyes megtett kilométer után 100 frankot kap. NÉGY ÉS FÉL MILLIÓ ÉPÍTKEZÉSRE Miskolcon újabb müvészla- kások építését tervezik. Az elkövetkező három év építkezéseihez a város kétmillió, a Képzőművészeti Alap pedig két és fél mii)lő forintot ajánlott fel. MEGYEI BORVERSENY Június első napjaiban rendezik Borsodban a megyei borversenyt A versenyzők között van a Tokaj-hegyaljai Borkomfoinát, ahonnan mintegy 50 fajta tokaji bort neveztek a versenyre. KÉT KAMARAKONCERT Két bérleti kamarakoncer- tét tart a Filharmónia a közeli napokban Miskolcon. Május 19-én Gál Károly és Kincses Margit szonáta-estjét rendezik meg a Bartók- t er emberi, 27-én pedig László Margit és Nagy Sá.ndor ária- és dalestje szerepel ugyanott a programban. JUBILÁL A CSOKIGYÁR Két év múlva ünnepli fennállásának 50. évét a Szerencsi Csokoládégyár. Ez alkalomból díszes kivitelű könyvet adnak ki, amelyben feldolgozzák a gyár fejlődésének, történelmének jelentősebb szakaszait. A gyűjtést már meg is kezdték. TÚLHALADTA A 3 EZRET Tiszakeszi azon kevés községek közé tartozik, amelynek lakossága nem csökken évről évre, inkább gyarapodik, s így 1970. végére túlhaladta a 3 ezret. Az elmúlt öt évben 60 új ház épült, s ez érthető is, hiszen ugyanezen idő alatt a tsz közös vagyona több, mint 40 millióról, több mint 70 millió forintra nőtt, s természetesen évről évre több a tagok részesedése is. OKISZ-ÜDÜLÖ MEZŐKÖVESDEN A Zsori-iürdő mellett; üdülőtelep újabb impozáns épülettel gazdagodott. A Mezőkövesdi járási Építőipari Szövetkezet kivitelezésében 26 szobás, 52 ágyas OKISZ üdülő épült, amely május első napjaiban kezdte meg üzemelését. ÉPÍTŐIPAR SS ÉPÍTÉSZET Május 20-án, az MSZMP Miskolc városi székházában tudományos ülést tartanak a* építőiparról és az építészetről, valamint a IV. ötéves terv célkitűzéseiről. Az ülés előadója dr. Szabó János, a műszaki tudományok doktora, az építésügyi és város- fejlesztési miniszter első helyettese. VIRÁG ENDRE ORGONAKONCERTJE A zenepedagógusok Borsod megyei szakszervezeti bizottsága május 17-én hétfőn este rendezi meg a miskolci Bartók-teremben Virág Endre orgonaművész hangversenyét. A koncert műsorán Bach, Reger, C. Franck és Kolos István művei szerepelnek. NÖVENDÉKHANGVERSENY A miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola május 16-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel tartja a 40. sz. Általános Iskola (Herman Ottó u. 2.) dísztermében idei III. növendékhangversenyét, amelyet a Beethoven és Bartók- évfordulók jegyében rendeznek meg. MEZŐGAZDASÁGI ÉPÜLETELEMEK A nyékládházi MEZÖPA- NEL gyárban, ahol olasz technológiával folyik a termelés, az idén mintegy 250 ezer hízott sertés kibocsátására alkalmas, korszerű telephely felépítéséhez elegendő épületelemet gyártanak. HUSZONHAT KILOMÉTERES CSATORNARENDSZER Nagy munkát jelent az LKM-ben az új nemesacélhengermű építése. Több tízezer tonna földet kell megmozgatni, betonacélt beépíteni. A különféle vastagságú csövekből 26 kilométer íiosz- szú csatornarendszert, kell megépíteni. UJ ABC-ARUHAZ A Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. ABC áruházat épített Sátoraljaújhelyen a Kazinczy u. 73—75. szám alatt. Az áruház ünnepélyes megnyitására május 17-én délelőtt 11 órakor kerül sor. KISZERA MÉRA Kézdy György Karinthy- összeállítását láthatja, május 16-án, vasárnap délután 11 órától a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház közönsége. A műsor címe: Kiszera mára bávatag .. . ELVESZETT Elveszett egy szürke mű- anyagtárca. A megtaláló a benne lévő Máté Iván névre szóló személyi-, valamint vasúti igazolványt szíveskedjen eljuttatni a Déli Hírlap szerkesztőségébe, Miskolc, I., Bajcsy-Zs. u. 15. ESZAK-MAGVARORSZAG A Magyar Szociallsts Munkáspárt Borsoű megyei Bizottságán»* lopta * Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: / Miskolc. Bajcsy-Zs. u. tfc. Központ: 36-132. 10-672. 85-380. H6-579. 'lit kársáé: I6-B06 GazdosúgpoLitikai rovat: IG-03& Púrtrcvot* 16-070. Belpolitikai rovat: 16-450 KuJtúrrovat: 16-087. Sportrovat- 15-049 Munkásleve- lezés. oanászúévá • ir-046 Kiadja a Borsod megy ej Lapkiadó Vállalat Miskolc. Balesy-Zs o 16 Felelős kiadó: WIRTH LA.»Ob Telefon: w-131 Hl rdetésfeJ vétel ; MjskoJc Széchenyi o 17 Telefon- »b-vis i rerieszti ü Moeyot Powíjp Előfizethető o helyt oostahivwiajokipá) és a kézbesítőknél 4.* előfizetés 'jfi» nőnam1® 26 formt index: 2563! Készüli (j Borsodi Nyomdában FeíeHH. vezető? NZEMUES ISTVÁN