Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
ViLAG PROLETÁRJAI', EGYESÜLJETEK? A HU ACS'AK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁG AM AK LAPJA XXVJ1 évfolyam, 94. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 1971. április 22. Folytatta munkáját a bolgár pártkongresszus Leoiiyid Brezsnyev és Kádár János mondott beszédei; Szerdán reggel folytatta munkáját Szófiában a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa. A délelőtti ülésen elsőként Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szólalt fel. Beszédét számtalanszor szakította meg a küldöttek tapsvihara, az. SZKP és a bolgár—szovjet barátság éltetése. Szerdán szólalt fel Kádár János, a. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki szerdán reggel érkezett meg Szófiába. A küldöttek hosz- szan tartó tapssal, „örök barátság” kiáltással fogadták az MSZMP első titkárát. Egységünket Sülig Süli nem üoriihatja meg Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára beszédében kijelentette: a szocialista állattok ma olyan erővé váltak, amely hatalmas befolyási, gyakorol a világ egész fejlődésére. A szocialista rendszer befolyása érvényesül üla a nemzetközi élet mindem területén, bolygónk minden szögletében. Országunknak a szocializmus és ;i kommunizmus építésében ólért eredményei az új élet építésére lelkesítik az embereik millióit. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a to- yábbiakban a nemzetközi élet kérdéseivel foglalkozott, a vietnami, laoszi és kambodzsai hazafiak eredményes harcával, amelyet az amerikai agresszorok ellen vívnak Leonyid Brezsnyev nagy elismeréssel szólt Bulgária Eredményeiről, a bolgár kommunistáknak a szocialista közösség erősítésében szerzett érdemeiről. Megjegyezte, hogy a Szovjetunió és Bulgária egységesek abban az eltökéltségükben, hogy aktívan és következetesen folytatják a béke és a népek szabadsága védelmének lenini politikáját. Egységünket soha senki nem bonthatja meg — mondotta. Brezsnyev beszéde további részében foglalkozott az SZKP XXIV. kongresszusának határozataival, amely a kommunista építés széles távlatait tárják fel. Majd kiemelte, hogy az eszmék harcában állásaink erősebbek, mint eddig bármikor. A legerősebb fegyverrel rendelkezünk: a marxista-leninista tanításokkal, amelyek segítenek bennünket abban, hogy megtaláljuk a helyes választ az élet által felvetett új kérdésekre. Befejezésül az SZKP KB főtitkára biztosította a bolgár kommunistákat, hogy az SZKP a jövőben is minden eszközzel erősíteni és fejleszteni fogja a barátságot a bolgár kommunistákkal, a szocialista országok kommunistáival. I béke le fogja győzni a háborút Kádár János, az MSZMP Központi ■ Bizottságának első titkára üdvözlő beszédében kijelentette, hogy a magyar kommunisták, dolgozó népünk nagy figyelemmel kíséri a testvéri bolgár nép Életét, és büszkék vagyunk azokra a sikerekre, eredményekre, amelyeket a Bolgár Népköztársaság alig több mint negyedszázad alatt elért. A továbbiakban hazánk felszabadulásáról szólva aláhúzta, hogy Magyarországot a Hitler-fasiszta megszállás alól a Szovjetunió szabadította fel, de soha nem feledjük, hogy a magyar nép felszabadításában a szovjet harcosok oldalán részt vettek a bolgár nép legjobb fiai is. Kádár János a későbbiek során hazánk belpolitikai kérdéseivel, elért eredményeinkkel, a közelgő választással foglalkozott. Pártunk — mondotta — a közelmúltFinn szakszervezeti vezető Miskolcon A Szakszervezetek Országos Tanácsának vendégeként két hétig pihent Borsod megyében Sulo Pentti- ' • í finn fémipari dolgozol szakszervezetének elnöke. a finn szakszervezetek szövetsége elnöki tanácsának tagja. A legnagyobb ~~ 110 ezer dolgozót tömörítő — finn szakszervezet vezetője találkozott a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsának vezetőivel, s ellátogatott a Lenin Kohászati Művekbe, valamint Mezőkövesdre, ahol a matyó népművészet alkotásait tekintette meg. ban tartotta meg esedékes X. kongresszusát, amelyen felmérte a megtett utat. Kongresszusunk az eddigi politika folytatását határozta el, és a szocialista társadalom felépítésének további útját világosan kijelölte. A magyar kommunisták, a magyar nép munkájához nagy erőt ad, hogy pártunk a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján a kommunista es munkáspártokkal szoros összefogásra törekedve dolgozik. Különöséül nagy jelentőségű számunkra a Szovjetunióval és kommunista pártjával való szoros szövetségünk és megbonthatatlan barátságunk. Az MSZMP KB első titkára a továbbiakban az SZKP XXIV. kongresszusának jelentőségét méltatta. Majd az összefogás és az egység fontosságát húzta alá. E témánál kijelentette, hogy a leghatározottabban és egyformán elutasítjuk a jobb- és a „baloldali” opportunizmust, a nacionalizmust, a szovjetellenességet, a kínai vezetők szakadár tevékenységét. A békeharcról szólva elmondotta, hogy az imperialista agresszorok ma még sok szenvedést okoznak a hősiesen harcoló vietnami, indokínai, arab népeknek. Jogos aggodalmat keltenek a békét kívánó emberekben az egész világon. De semmiféle imperialista manőver és az erőpolitika sem tud változtatni a világ fejlődésének fő irányán: az emberiség a kapitalizmusból a szocializmus irányába halad, a népek, a nemzetek szabadok lesznek és a béke le fogja győzni a háborút. Kádár János beszéde végén éltette a Bolgár Kommunista Pártot, a magyar és bolgár nép testvéri barátságát, a szocializmust és a békét. Mai »számunkból * Huszonöt évvel a kézfogás után (2. oldal) * A jelen és jövő Borsodban Í3. oldat) O A tém Lenin (5. oldal) « Napi postánkból (6. ofdai) Modern formák Miskolcon Foto: Fojtán László. A KGM és a megye vezetőinek tanácskozása A megyeben immár hagyomány. hogy a minisztériumok vezetői Borsod szívében beszélik meg a közös tennivalókat. A KGM vezetőinek régóta van kapcsolatuk a megyei pártbizottsággal. Tegnap nagyobb találkozóra került sor a megyei tanács épületében. Az eseményen ott volt dr. Horgos Gyula, a párt Központi Bizottságának tagja, kohó- és gépipari miniszter, dr. Kocsis József, valamint Kiss Ernő miniszterhelyettes. Bor- sodot dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Dojcsák János, a megyei pártbizottság titkára, dr. Havasi Béla, a Miskolci városi Pártbizottság első titkára, dr. Ladányi József; a megyei tanács vb-elnöke, Rózsa Kálmán, a Miskolci városi Tanács vb-elnökhe- lyettese képviselte. A barátságos eszmecserén tájékoztatást kaptunk róla, hogy az elkövetkező öt óv alatt jelentősen fejlődik az LKM termelése és exportja. A gyár létszámnövelés nélkül oldja meg az intenzív fejlesztést. A termelésben kisebb mértékű fejlődéssel lehet számolni a DIGÉP-ben, az ÖKÜ-ben. Az Ongai Csavarüzem a jelenlegi 170 helyet 210 millióra növeli termelését. A Borsodnádasdi Lemezgyárban várhatóan változik a termelés összetétele: acélöntődét létesítenek. Itt egyébként megoldást keresnek a női munkaerők alkalmazására. Egy korábbi elképzelés és döntés alapján a KAV megszűnik. Az első variáció szerint az alapanyag-ellátást a továbbiakban az egyes: üzemeknek kellett volna biztosítaniuk. A KGM álláspontja szerint előnyösebb, ha ezt közös vállalatként oldja meg az LKM, az ÓKÜ és a Dunai földekről jeleatjük Április eleje éta minden nap alkalmas volt a mező- gazdasági munkákra, ezt ki is használták termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink. A mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezetben — mint annak idején lapunkban is beszámoltunk róla — az idén új szervezési formát vezettek be, s ettől elsősorban a belső üzemi, termelési tartalékok feltárását, a jobb eszközkihasználást, a munkateljesítmény növekedését remélik. A 11 ezer holdon gazdálkodó szövetkezet földjéből 8 ezer hold a szántóterület, ennyit kell minden évben, ősszel és tavasszal megművelni. Ismét szükség van a gépi munkáknál a nyújtott, illetve kettős műszak bevezetésére. A legutóbbi határszemle tapasztalatai kedvezőek: minden munkával jól haladnak. Egyre jobban beválik az új szervezési forma is, mely szerint a gazdaságot — igazodva Mezőkeresztes és Mezőnagymihály településszerkezetéhez és a talajadottságokhoz — három önálló üzemegységre osztották. A beruházási és a gazdálkodási kérdésekben, valamint az üzemszerkezet kialakításában a döntés joga a termelőszövetkezeti vezetőké, de a napi teendőkben, az operatív kérdésekben átkerült az üzemegység-, illetve a kerületvezetőkhöz. A termelő- szövetkezet központilag garantálja a jövedelem 80 százalékát, a nyolcvan százalék fölötti jövedelmet pedig minden kerület maga biztosítja. Minden üzemegység minden dolgozója személy szerint és anyagilag érdekelt tehát a tavaszi és a későbbi munkák jó elvégzésében. * A Hejőmenti Állami Gazdaságban az idén a kukorica- termesztés korszerűsítését és a termésátlagok növelését tűzték ki célul. A nyolcezer hold szántóból tehát a kukorica vetése jelenti a hátralevő legnagyobb tennivaló):, mivel kétezer hold kukorica elvetéséről kell gondoskodni. Ebben a gazdaságban a növények fejtrágyázásához, a vegyszeres gyomirtás elvégzéséhez már évek óta eredményesen alkalmazzák a repülőgépeket. Idén a talajfertőtlenítést is repülőgépekkel végzik el a kukorica alá. A kukorica termésátlagát döntő mértékben meghatározza az optimális tőszám. A vető traktorosokat, brigádvezetőket anyagilag is érdekeltté tették. Vasmű. Ugyanilyen előnyt jelent, ha a BEM terheit az eddigi kettő helyett, három kohászati üzem viseli, s így gazdaságosabbá is tudják tenni működtetését, A BEM. nél — a leendő 4 szalag működéséhez — mintegy 4Ö0— 500-zal kell növelni a létszámot, s ez lakásgondokat is jelent. A tanácskozáson sokat foglalkoztak a garanciális és a készpénzfizetéses javításokkal. Sajnálatosan elég sok a hibás készülék. Előfordul, hogy az új tv berendezéseknél 10 közül 4—5 hibásan érkezik. Gondok vannak az alkatrészellátásban is. Az igények kielégítése végett a IV. ötéves ' tervidőszakban több ezer négyzet- méternyi területtel szándékoznak növelni a GELKA javítórészlegeit. Szó eseti arról, hogy sok új szakemberre van szükség, sok-sok érettségizett fiatalt kell ív-szerelőnek nevelni a GELKA, a tanácsi és a szövetkezeti javítórészlegek részére. Elhangzott: bár a rendeletek előírják, de a GEL- KA-ban nem biztosítanak elegendő csere 'tv- es rádió- készülékeket, a lakosság sok- esetben nem ismeri a jogait és ez igen hátrányos számára, Üdvös lenne a tanácsi szerveltnek olyan hatókört, biztosítani, amely az eddiginél hatékonyabban befolyásolhatja a szervizek működését, nagyobb felelősségre- vonást biztosítana. Szó esett róla, hogy a szövetkezeti ho~ ' zom-viszem szolgálat sok járás területén működik, de i. GELKA nem bizlosítja számára a garanciális javítást aminek a lakosság látja kárát. A tanácskozáson felszólal), dr. Bodnár Ferenc elvtárs. Szakmai segítséget kért a miskolci hűtőházi rekonstrukcióhoz. a sörgyári, s fi. majdani húsüzem hűtőberendezéseinek elkészítéséhez. Szólott róla, hogv a kapcsolat. eddig is nagyon jc volt a KGM vezetőivel, s ez. az első nagyobb találkozó — amelyet rendszeresen k*v«í a többi — mind a minisztérium. mind a megye számára gyümölcsöző lesz. <■