Észak-Magyarország, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-11 / 35. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 1971. febr. 11., csütörtök Új tanácstörvényt alkotott az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) Az országgyűlés a Népköztársaság Elnöki Tanácsának beszámolóját, valamint a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését jóváhagyólag tudomásul vette. , Az országgyűlés ezután áttért a tárgysorozat második pontjára, a tanácsokról szóló törvényjavaslat tárgyalására. A törvényjavaslatot, a kormány nevében, dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter terjesztette elő. Dr. Kor (piti Mihály beszéde Dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter felszólal Ezután terjesztette elő dr. Korom Mihály igazságügyminiszter a tanácsokról szóló törvényjavaslatot, amelynek feladata, mint mondotta, hogy új módon fogalmazza meg a tanácsok szerepét, jellegét és helyét. Ez a megfogalmazás, a lényegét tekintve, kimondja, hogy a tanácsok a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak részei; a demokratikus centralizmus alapján' működő népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szervek. Igen jellemző, hogy az eddigi tanácsi feladatkörök jó része hatáskörré válik a jövőben, egyszersmind a különböző szintű — tehát megyei és fővárosi, illetőleg városi. községi és kerületi, azaz helyi tanácsok eltérő hatásköre is világossá lesz. A jövőben nemcsak a végrehajtó bizottság, hanem az egész tanácsi szervezet a kormány igazgatása szerint egységesen működik, mint ahogy a Minisztertanács dönt a szak- miniszterek és a tanácsol? közötti esetleges vitákban; mindez a tanácsok törvényes működésének, egyben a demokratikus centralizmus megvalósulásának fontos feltétele. De a törvényben foglaltak megvalósításának, azaz a tanácsi szervezet korszerűsítésének és hatékony működésének egyéb feltételeire is rámutatott az igazságügyminiszter, amikor kijelentette. hogy az nagymértékben függ a tanácsi vezetői? és dolgozók szakmai és emberi rátermettségétől, nem kevésbé működésük erkölcsi és anyagi elismerésétől. Maid így folytatta: — Ha a jövőben a járásokban nem is működik maid választott tanácstestü'et, a hivatalok testületi és társadalmi ellenőrzésére szükség lesz., Ezt a megyei tanácsok, a bizottságok. valamint a járási társadalmi szervek végzik. A járási tanácsi hivatalokról elmondottal? értelemszerűén vonatkoznak a megyei, városok kerületi hivatalaira A tanácsi bizottságok és a tanácstagok szerepének növelése szintén fontos rendel kezése a törvényjavaslatnak, mert ezzel is erősíti tanács- rendszerünk demokratiku vonásait. A bizottságok sz<”' , m' ’r'*n ^z er' i °‘ i °1 h ez kér^s4 több 'réílto zr* lesz fgv tagjai lehetnek nem tanácstagok is Szocialista államapparátusunk eredményes munkája el sem képzelhető a dolgozó tömegek aktív közreműködése, segítsége és ellenőrzése nélkül. Az az elv, hogy a hivatal van a dolgozókért és nem fordítva, csak a szocializmus körülményei között valósulhat meg. Nálunk nem lehetséges a társadalom tói elkülönült, attól idegen államapparátus. A törvényjavaslat jó feltételeket teremt ahhoz, hogy a tanácsok és a lakosság kapcsolata tovább fejlődjön és' éhö3ödjöri.: A Ház'áfiás Népfront és a tömegszervezetek aktív közreműködése nélkül nem érvényesülhet igazán a tanácsok népképviseleti, önkormányzati jellege, de igazgatási funkciója sem. Kétoldalú együttműködésről van szó ugyanazon célból, az egészséges, jól összehangolt munkamegosztás keretében. A tanács természetesen nem veheti át a Hazafias Népfront, vagy a tömegszervezetek munkáját, mint ahogy azok sem dolgozhatnak a tanács helyett — hangsúlyozta Korom Mihály. Hozzáfűzte, hogy a szocialista demokrácia adta lehetőségek kiaknázása a közéleti tevékenység nem merülhet ki csupán a választásokon való részvételben. A törvényjavaslat számít az állampolgárok és szervezeteik alkotó közreműködésére és kezdeményezéseire. A tanácstörvény megalkotására előterjesztett javaslat részben érinti alkotmányunk egyes rendelkezéseit. A választójogi törvény módosításakor követett eljáráshoz hasonlóan az alkotmány átfogó módosításának közeli időpontjára tekintettel a kormány azt javasolja, hogy előzetes alkotmánymódosító törvényjavaslat előterjesztésétől az országgyűlés tekintsen el. A benyújtott törvényjavaslat 75. paragrafus (2) bekezdésében foglalt eljárási mód államjogi szempontból alkotmányos és törvényes. Mindazokból, amivel a törvényjavaslatot indokoljuk, következik az is, hogy ha az- országgyűlés a javaslatot legalább kétharmados szótöbbséggel törvényerőre emeli, azzal lényegében módosítja az alkotmány megfelelő rendelkezéseit is. A kormány megbízásából azzal a meggyőződéssel terjesztem elő a tanácsokra vonatkozó törvényjavaslatot, hogy az abban foglaltak elfogadása jól szolgálja társadalmi céljaink elérését és idötállóan szabályozza államunk fontos szektorának jövőbeni működését. A törvény jó eszköze lesz jövőnk még sikeresebb építésének és jól segíti elő azoknál? -.a- féUiiga- . toknak megoldását,- amelyeket az MSZMP X. kongresz- szusának határozatai állítottak mindannyiunk elé. Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot vitassa meg, fogadja el és iktassa az ország törvényei közé. Az ebédszünet után dr. Be- resztóczy Miklós elnökletével folytatta tanácskozását az országgyűlés. Elsőként Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese emelkedett szólásra. (Folytatás a 3. oldalon) Sándor József köszöntése Sándor József elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a KB irodájának vezetőjét 60. születésnapja alkalmából köszöntötte Kádár János és Biszku Béla, s átadta neki a Központi Bizottság üdvözlő levelét. Kitöltették Keldis akadémikust Február 10-én töltötte be 60. életévét Msztyiszlav Keldis, neves szovjet matematikus és mérnök, a tudományos kutatások kiemelkedő szervezője, a Szovjet Tudományos AÍcadémia elnöke. Msztyiszlav Keldist, 60. születésnapja alkalmából szerdán, harmadízben a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. Eddig kívüle mindössze heten kapták meg háromszor ezt a magas kitüntetést. Bokányi Dezső B A BT felhívása A Béke-világtanács kedden felhívással fordult a világ békevédelmi szervezeteihez, hogy ítéljék el Izraelt, amiért akadályokat gördít a közel-keleti konfliktus békés rendezése elé, és ítélje el az Egyesült Államokat, amiért Izraelt támogatja. okányi Dezső 1671. február 11-én született. Ma száz éve. Apja híres kőfaragó volt, ő is az lett. Még nem VjOlt húszéves, amikor már világos szavű szószólója lett szaktársainak. Az 1890-es hatalmas tömeg- tüntetésen, a kőfaragómunkások élén vitte a zászlót. Az 1893-as kőfaragósztrájk idején ő vezette a tárgyalásokat. Először állt szemtől szembe a kizsákmányolok - kal: a tekintélyes mesterekkel. A sztrájk győzött, de ő feketelistára került. Kicsavarták kezéből a vésőt. A párt hivatalos agitátora lett. Sorsa a továbbiakban a forradalmárok sorsa: búikéi, letartóztatják, majd ismét tartja gyűjtő beszédeit, nagyszerű, szuggesztív orgánumával. Az 1895. május elsejei nagy tüntetésen a munkások diaclallal lobogtatták az immár hetilapból ideiglenesen napilappá lett Népszavát, vörösbetűs homlokán Bokányi Dezső főszerkesztő nevével. De jött Bánffy Dezső és vele a munkásüldözés sötét korszaka. Az elkobzások, magas pénzbüntetések aláásták a lap helyzetét, újra hetilappá lett. Bokányi lemondott a szerkesztésről. Sajtó alá rendezte a Kommunista Kiáltványt. Mottójának markáns megfogalmazása: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”, az ő érdeme. Magyarra fordítja Engels művét: A szocializmus fejlődését az utópiától a tudományig. 1 z időben csendőrsortíiE zektől visszhangzanak a mezők, aratósztrájkok lángjai lobbannak mindenütt. Bokányi izzó hangulatú röpiratban szólaltatja meg Bocskai egykori haj - dóit, Rákóczi vitéz kurucail”. Egyévi államfogházra ítélik. Fogsága alatt meghal egyetlen fia. Csakhamar örökbe fogadja testvére kislányát, ' akit gyermekeként nevel. Az 1905-ben diadalmaskodó orosz forradalom első szószólója. 1914. május elsején Bokányi nagy beszéde már a világháború véres lángjait festi az égre, ami három hónap múlva ki is tör. A II. Internacionálé összeomlik. Bokányi csak titkos szemináriumokon hallathatja szavát. De 1917. november 25-én újra csak ő köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Megalakul a Kommunisták Magyarországi Pártja. Bokányi, féltve a munkásmozgalom egységét, nem áll közéjük. De 191.9. március 21-én már teljes szívvel, egész tehetségével a Magyar Tanácsköztársaság szolgálatába lép. Beszédeivel a Vörös Hadsereget toborozza. És mikor az egyesülési kongresszuson a párt nevét vitatják, ő dönti el a kérdést. A Vörös Hadsereg parancsnokaként részt vesz a dicsőséges északi hadjáratban. 1919. augusztus 22-én elfogják, lakását feldúlják. Halálra ítélik. A politikai fogolycsere segítségével Moszkvába kerül. A harmincas években újra a magyar munkássághoz beszél. Elsötétített szobákban, titkon hallgatják a lehalkított, rádió biztató szavát: Eljön még a második Magyar Tanácsköztársaság! Eljött! i e Bokányi Dezsőt a személyi kultusz tragikus körülményei megakadályozták benne, hogy visz- szatérjen felszabadult hazájába. A magyar munkásság nem felejti el nagy szószólóját. Kelen Jolán D' A Venezuelai Kommunista ..Párt . .Központi Bizottsága most folyó plénumán új tisztséget alapítottak — a párt elnöki tisztét. A kibővített ülés részvevői erre a posztra egyhangúlag Gustavo Machadót, a párt eddigi vezetőségi tagját és titkárát választották meg. Machado a Tribuna Popular című kommunista hetilap főszerkesztője, nemzetgyűlési képviselő. © A Pentagon bejelentette, hogy márciusban 17 ezer, személyt hívnak be az amerikai hadseregbe. Figyelemre méltó, hogy 1971 első negyedévében több fiatal újoncot soroznak be az Egyesüli Államok hadseregébe, mint a műit év hasonló időszakában. VILÁGHÍRADÓ Földrengés sújtotta az egyesült államokbeli Los Angeles várost és környékét. A természeti csapásnak sok halottja és sebesültje van. Képünkön: Los Angeles elővárosában, Sylmarban, mentőosztagok a romok között kutatnak a szerencsétlenséget túlélők és az áldozatok után. A Biztonsági Tanács idei első ülésén a tagországok egy része ismét kétségbe vonUi Tajvan jogát ahhoz, hogy helyet foglaljon a tanácsban, és amellett érvelt, hogy ez a hely a Kínai Népköztársaságot Illeti meg. Kigyulladt egy kikötői raktárépület Belfastban a szerdára virradó éjszaka, és a hatalmas lángoszlopok bevilágítottál? a zavargások dúlta észak-írországi központot A rendőrség köreiből, a tűzvésszel kapcsolatban ellentmondásos nyilatkozatot- ?e- rüitet? forsnlomb» — ' "e- Sül? azonban az nőm’ r ri- lóságok nem tartják lehet t- lennek a gyújtogatást >s „szélsőséges” elemekre Hárítják a felelősséget. a megyei tanács, illetve annak végrehajtó bizottsága. A városi tanács szakigazgatási szervei a megyei tanács szakigazgatási szerveinek irányítása alá kerülnek, elsősorban állami intézkedések és koordinációs tevékenység vonatkozásában. Továbbá a városi tanács vezetőinek fegyelmi függősége (a visszahívhatóság) a megyei tanács vb hatáskörébe kerül. Csak megjegyzem, hogy a pártbizottságok felépítésében a megye eddig is a városi bizottság felsőbb szerve volt. — Biztos tehát, hogy a változás nem jelenti a város lakossága érdekeinek csorbulását? — Biztos. Csupán a tanács és apparátusának felsőbb szervekhez való viszonyában jelent változást az új törvény. Ha .ezt a változást nem zavarják majd a két tanács vezetése és szak- igazgatási szervei között szubjektív súrlódások, ak.ke ettől az új helyzettől váró sunk lakossága csak pozit. következményeket várhat. A. I. ben, kiemelten szerepelnek majd. — Ez a körülmény nem hozza gazdaságilag kedvezőtlenebb helyzetbe Miskolcot? — Semmiképpen sem. Természetesen a megyei jogú- ság megszüntetése, és ezzel az új tanácstörvény intézkedései az eddigi értelemben vett városi „függetlenség” helyzetén jelentős mértékig változtat. — Melyek ezek a fontosabb változtatások? — A legfontosabbak: a tanács tervei részét képezik a megyei tanács terveinek. A városi tanács vb tevékenységét — a törvény által előírt területeken — felülbírálja vény célkitűzéseihez igazítva jelentős mértékben növekszik a tanácsok gazdasági önállósága, és ezen belül a helyi tanácsok önállósága is. — Változást tartalmaz a törvény a megyei jogú városok -helyzetével kapcsolatosan. Ez minket Miskolcon közvetlenül érint. Hogyan értékeli ezt a változást? — A megyei városok önállósága továbbra is megkülönböztetett. Ezt azáltal is biztosítja a törvény, hogy ezen városok gazdasági tervei (fejlesztési és költségvetési tervei) mind a megyei tanács terveiben, mind az országos költségvetési tervekAz országgyűlés régen volt ilyen népes, mint tegnap, amikor a ciklus utolsó ülésén a tanácstörvényről szóló javaslatot tárgyalta. Ezúttal meghívott vendégek is részt vettek a tanácskozáson. . Ott volt dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is. Az expozék után. a szünetben dr. Havasi Béla ország- gyűlési képviselőt, az MSZMP Miskolci városi Bizottságának első titkárát kértük meg, válaszoljon néhány, a törvényjavaslattal kapcsolatos. és nálunk is sokakat foglalkoztató kérdésre. — Bevezetőként arra kérjük, mondja el, miben látja ön az új törvényjavaslat lényegét? — A törvényjavaslat a párt Központi Bizottsága irányelveinek megfelelően, erősíteni kívánja a tanácsok népképviseleti, önkormányzati jellegét, valamint állami funkcióit. Az első két 'okidat elsősorban a helvi nácsol? révén teljesül, a;< /'ami funkció erősödése viszont a megyei tanácsok tevékenységének fejlesztésében valósul meg. A tanácstörMiskolc érdekei és az új tanácstörvény Országgyűlési interjú dr. Havasi Béla képviselővel