Észak-Magyarország, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-24 / 46. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1971. febr. 24., szerda Kádár János fogadta dr. Lubomsr Strongalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden délután hi­vatalában fogadta dr. Lubo- mir Strougalt, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának el­nökét. A szívélyes hangú, elvtársi eszmecserén jelen volt Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke. Vince Jó­zsef, hazánk prágai nagy­követe. továbbá Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia bu­dapesti nagykövete. Dr. Lubomir Strougel, » Csehszlovák Szoci" ' ta Köz­társaság szövetségi kormá­nyának elnöke kedden meg­koszorúzta a magyar hősi emlékművet a Hősök terén. Ezt követően a csehszlo­vák vendégek Budapest ne­vezetességeivel ismerkedtek. Felkeresték a lágymányosi és a kelenföldi új lakótelepet, a Halászbástyáról elgyönyör­ködtek a főváros panorámá­jában, megtekintették a Vá­ci utcai üzleti negyedet, majd ismerkedtek a metróval is. Délután Dunakeszire, a 43. számú Építőipari Válla­lat 3-as számú házgyárába látogattak. összeccapások Indiában Grecsko marsall napiparaitcsa Grecsko marsall, a Szov­jetunió honvédelmi minisz­tere napiparancsot adott ki a szovjet hadsereg és hadi­flotta napja alkalmából. A nemzetközi imperializ­mus élezi a feszültséget, vál­ságos helyzeteket teremt a világ különböző részem. Ilyen körülmények között az SZKP és a szovjet kor­mány megteszi a szükséges intézkedéseket a Szovjetunió védelmi képességének, az ország hadserege és hadiflot­tája ütőerejének fokozása érdekében — hangzik többek között a napiparancs. I chilei reakció mesterkedései A chilei reakció szét akar­ja darabolni a hatalmon le­vő népi egységfrontot. Mint Orlando Millas, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja közölte, tudomásukra jutott, hogy a kormányhoz nem tartozó jobboldali nacionalista párt, hívei körében terjesztett kü­lönleges útmutatóban, mód­szereket ajánl a népi egy­ségfront szétzúzására. Mint indítványozza, a főcsapást a kommunistákra kell mérni, el kell szigetelni a kommu­nista pártot a fronthoz tar­tozó más. pártoktól. Millas Santi agóban a párt regioná­lis szervezetének konferen­ciáján éberségre buzdított a reakció mesterkedéseivel szemben. Az Üj-Delhitől 500 kilo­méternyire délkeletre fekvő Allahabad városban kedden délelőtt újabb összecsapás zajlott le hindu és muzul­mán tömegek között. Indira Gandhi miniszter- elnök-asszonv, aki most akart a városba látogatni, kénytelen volt lemondani tervéről. Allahabadban — Indira Gandhi szülőhelyén '— ugyanis már második napja folynak összecsapá­sok. A zavargások első nap­ján a rendőrség tüzet nyi­tott és keddre egy 16 éves fiú belehalt sérüléseibe. Ez­zel 22-re nőtt a jövő hónap­ban esedékes választásokkal kapcsolatos hadjárat halot­tainak száma az országban. Amerika pozitívabb választ vár Izraeltől Hasszán el-Zajjat, az EAK ENSZ-küldottségének veze­tője félórás megbeszélést folytatott Gunnar Jarring- gal, a világszervezet közel- keleti megbízottjával. Zajjal Fegyver ba rátság u n k megbonthatatlan (Folytatás az 1. oldalról) el a háborúban elesett szovr jet hősök emlékművére. Délután 2 órakor, ugyan­csak Miskolcon, a Molnár Béla Ifjúsági Házban foga­dást rendezett a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága, a KISZ megyei és városi bizottsága, valamint Miskolc helyőrség katonai parancsnoksága. A fogadá­son jelen volt Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság tit­kára, Drótos László, a vá­rosi pártbizottság titkára, aki pohárköszöntőt is mondott, Tok Miklós, a óvárosi tanács vb-elnökhelyettese, dr. Ko- leszár István ezredes, me­gyei rendőr-főkapitány, Ga- lovicz János ezredes, hely­őrségparancsnok, Berki Lász­ló ezredes, karhatalmi egy­ségparancsnok, Újvári László ezredes, a borsodi határőr­körzet parancsnoka, dr. Kállai László, a munkásőr­ség megyei parancsnoka, He­gyi Imre, a Hazafias Nép­front megyei titkára, Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront -Miskolc városi titkára, Nagy Tibor, a megyei KISZ-bi- zottság titkára, Németh Ti­bor, a Miskolc városi KISZ- bizottság titkára, valamint az ideiglenesen hazánk terü­letén állomásozó szovjet csa­patok képviselői, köztük M. F. Szitnyikov és Ny. B. Tol- csakov parancsnokok. A fogadás után ünnepi gyűlés kezdődött az ifjúsági ház színháztermében. A ma­gyar és a szovjet himnuszok elhangzása után Németh Ti­bor nyitotta meg az ünnepi gyűlést, majd Berki László mondott ünnepi beszédet. Kiállítás és szakmai ankét A Kozmetikai és Háztar­tásvegyipari Vállalat, a Bor­sod—Heves megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagy keres kedelmi Vállalat, valamint a Borsodi Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat közös ren­dezésében kiállítás nyílt Miskolcon a MTESZ székhá­zában. A kiállításon a KHV testápolási, kozmetikai és egyéb termékeit mutatják be A kiállítás megnyitása előtt a vállalatok vezetői sajtótájékoztatón ismertették a KHV tevékenységét, jövő­beni terveit. Szabó József, a nagykereskedelmi vállalat igazgatója köszöni ötté a meg­jelenteket. majd dr. Szabó Jenő a KHV igazgatója el­mondta, hogy igen sikere v:k az ilyen jellegű kiállítással egybekötött szakmai találko­zók. A bemutatóteremben módja nyílik a gyártó cég­nek. hogy találkozzon azok­kal az emberekkel, akik el­adják termékeiket, s a vá sárlókkal. Mindkettőjük vé­leménye nagyon fontos ahhoz, hogy a gyár az igé­nyeknek megfelelően alakít­hassa ki termékei sorát. Az igazgató ismertette azo­kat; az újdonságokat, ame­lyekkel bővíteni kívánják a választékot. Elmondotta, hogy a Camea-készitmények nagyon kedveltek, de ezek csomagolása elmaradt a kö­vetelményektől. A jövőben bővül a Camea „család”, a kiállításon is bemutatott Lady Camea luxuskészít- ményekkel. Újdonság lesz a rövidesen piacra kerülő azuiénos ajakír, amely szín­telen készítmény. Érdekességként említette dr. Szabó József, hogy a fo­lyékony sampon gyártásával be akarták szüntetni a por-, leveles sampon gyártását, de olyan nagy a kereslet irán­ta, hogy még ma is tízezres nagyságrendben kénytelenek gyártani. Beszüntették azon­ban — egészségügyi okok­ból — az epe- és a kátrá­nyos szaopan gyártását. Különösen kedvellek az aerosolös készítmények, a kényelmes és gazdaságos használhatóság miatt is. Ezt a „csomagolást” kiterjesztik a iövőben több termékükre, Felúiitják az Opera testápo­ló szerek választékát is. A gyár már felkészült a csil­logó ajakrúzsok gyártására, a gyöngyház mellett rövidesen forgalomba kerül a Nyuga­ton már elterjedten használt arany ajakrúzs is. A kiállításon, amelyet feb­ruár 27-ig tekinthetnek meg az érdeklődők, a gyár kü­lönleges készítményeit meg is lehet vásárolni. Méltatta a Vörös Hadsereg megalakulásának történelmi körülményeit, majd pedig is­mertette a szovjet hadsereg harcait, egész dicsőséges tör­ténetét. A szovjet hadsereg jelenlegi helyzetéről és fel­adatairól szólva hangsúlyoz­ta az ünnepi szónok, hogy az ma alkalmas és képes a nuk­leáris háború győztes meg­vívására is, mert az elkép­zelhető legkorszerűbb fegy­verekkel és harci eszközök­kel rendelkezik. Felszólalt a gyűlésen Szit­nyikov elvtárs, az egyik szovjet katonai egység pa­rancsnoka is. Köszönetét mondott az ünnepségért, majd elmondotta, hogy most az egész szovjet hadsereg, a szárazföldi csapatok, a légi­erő és a flotilla egységei az SZKP XXIV. kongresszusára készülnek. — Éljen a ma­gyar és a szovjet nép barát­sága, amely egyben a két nép hadseregeinek barátsága is! — fejezte be köszöntő­jét Szitnyikov elvtárs. A szovjet hadsereg meg­alakulásának 53. évforduló­jára rendezett gyűlés és ün­nepség Németh Tibor zár­szava után az Internacionálé hangjaival fejeződött be. > (szendrei) tájékoztatta a svéd diplo­matát kormányénak az izra­eli kabinet vasárnapi ülésé­ről kiadott közleményével kapcsolatos álláspontjáról, és felhívta Jarring figyelmét: Kairó véleménye szerint a Biztonsági Tanács tagjain a sor, hogy vállalják a közel- keleti helyzet rendezésével kapcsolatos felelősséget;. Az Egyesült Államok szí­vesen venné, ha a Jarring- féle javaslatokra adandó iz­raeli válasz részletesebb lenne a vasárnapi kormány- közleménynél, és pozitívabb módon foglalna állást a bé- ketárgyalások'kial kapcsolat­ban — jelentette ki hétfőn McOloskey, a külügyminisz­térium szóvivője. Paj llsyian<f-liuo Moszkvában Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter kedden Moszkvában találko­zott Paj Hsziang-Kuo kínai külkereskedelmi miniszter­rel, aki Bukarestből jövet, átutazóban van a szovjet fő­városban. Beváltott biankó csekk H a a toryzmus a birodalmi hagyományok folytatását jelenti, alighanem elmondhatjuk, hogy Nagy-Bri- tanniának már régen nem volt a szó legtöményebb értelmében ennyire konzervatív, tehát, sok tekintetben ennyire anakronisztikus kabinetje. Körülbelül így lehel­ne megfogalmazni a dél-afrikai brit fegyverszállítások hosszan húzódó ügyének tanulságait. Különösen a leg­újabb fejlemények fényében. A legfrissebb két fejlemény két, egymással ok-okozali viszonyban levő hír. Az egyik még hétfőn történt: Doug- las-Home külügyminiszter az alsóházban bejelentette, hogv kormánya „kész bizonyos fegyverfajtákat szállítani a Dél­afrikai Köztársaságnak”. A másik jelentés: a Common- wealthhez, a nemzetközösséghez tartozó három kelet­afrikai ország, Kenya, Uganda, Tanzánia fővárosaiban komoly tanácskozások folynak arról, milyen ellenlépése­ket tegyenek. Jósolni nehéz, de az ügy politikai horderejére jellem­ző, hogy még Amin tábornok, a nemrég hatalomra került ugandai államfő is kénytelen magas szinten és London­nak címzett nyilvánvaló figyelmeztetésként, megvitatni ezt a témát. Ha Julius Nyerere tanzániai elnök beváltja korábbi ígéretét, nem lehetetlen, hogy Dar Esz Szalam elmegy ,a végső következtetésig és otthogyja a nemzet­közösséget. Ennek beláthatatlan következményei lehetnének. A ke­let-afrikai, sőt más jelentések szerint többek között a ka­nadai reagálás részben máris igazolja azokat, akik sze­rint a tory-kormány „néhány helikopterért kockára teszi a Commonwealth jövőjét”. Ez a fogalmazás azonban feltétlenül pontatlan. Nem arról a néhány Westland-Wasp típusú helikopterről van szó, amelynek szállítására London engedélyt adott, ha­nem arról, amit ez politikailag jelent. A brit lépés egye­nes folytatása annak a vonalvezetésnek, ami a Heath - kormányra hivatalba lépése első percétől jellemző volt. Annak idején sokan nem akartak hinni a fülüknek, ami­kor kiderült, hogy az új kabinet legfőbb gondja ebben a külpolitikai problémákkal terhes világban az, hogy eleve szabad kezet biztosítson magának a dél-afrikai fegyverszállításokra. Most pedig London be is váltotta ezt az önmaga által akkor kiállított biiankócsekket, meg is indította a. fegyverszállítást, amelyet érvényes JJNSZ- határozat tilt meg és az emberiség erkölcsi érzéke elítél. A nemzetközösség legutóbbi Singapore-i konferenciájá­nak mar ez volt a fő témája. London akkor beleegye­zett abba, hogy a tagállamok egy nyolctagú csoportja ta­nulmányozza a kérdést és addig nem hoz érdemi döntést. A csoport még össze sem ült — ezek után valószínűleg nem is fog — és az egyértelműen negatív döntés már meg is született. Szép ünnepség Sátoraljaújhelyen szülők fogadalomtétele után a Szlovák Általános Iskola tanulói énekszámokkal ' és versekkel kedveskedtek ■ a részvevőknek. Szabó József- né, a ktsz párt- és szakszer­vezeti bizottsága ; nevében köszöntötte az ünnepeiteket. Lantos Miklós, a ktsz elnö­ke, szép gondolatokat tolmá­csolva nyújtotta át a szülők­nek. a szövetkezet dolgozói­nak értékes ajándékát. Takács Imre Bevált a mezőgazdaság áj szabályozórendszere Dr. Simka István előadása a tsz-clnökök továbbképzésén Tegnap. február 23-án, kedden folytatta munkáját a Dél-borsodi Termelőszövet­kezetek Területi Szövetségé­nek továbbképző tanfolya­mi z ország legnagyobb fö Idgázfog y asz tó ja A Lenin Kohászáti Művek földgázfogadó központjában a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgázkitermelő Vállalat ez év közepéig német automa­tikus gázmérő berendezést helyez üzembe. A megbízha­tó adatokat szolgáló mérő- berendezés az eddigieknél is pontosabbá teszi majd a föld­gáz elszámolását. Ez már csak azért sem közömbös, mivel a földgáz a gyár ösz- szes felhasznált energiájá­nak 32 százalékát teszi ki. 1959-ben a diósgyőri kohá­szatban még csak G3 millió köbmétert használtak fel eb­ből az energiából, erre az év­re az LKM már 230 millió köbméter gázfelhasználási'» kötött szerződést. A diósgyő­ri üzem ezzel az ország leg­nagyobb földgázíogyasztója lett. Ez is szükségessé teszi a hagyományos mérőműsze­reknek az olyan folyamato­san működő automatikus be­rendezésre való kicserélését, amely a mennyiség mellett a gáz fűtőértékéről és fajsúlyá­ról is pontos információt ad mind a fogyasztónak, mind az eladónak. Az elszámolás alapját ugyanis a gázjellemzők épp­úgy meghatározzák, mint a mennyiség. A felhasznált íöldgáz legkisebb minőségi eltérése is több millió fo­rintos nagyságban változtat­hatja meg a gyár energia- költségeit. amely a kohásza­ti termékek előállításában az egyik legnagyobb értéket képviseli. G, J. ma, amelyen a miskolci, mc- zőcsáti és mezőkövesdi járá­sok tsz-elnökei vesznek részt. Délelőtt dr. Simka István, a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának titkára tar­tott előadást. Előadása első részében dr. Simka István a várható pia­ci helyzet alakulásának problematikus kérdéseivel foglalkozott. Jelenleg — említette töb­bek között — igen jó a szarvasmarha világpiaci ára. A magyar mezőgazdaság és külkereskedelem Igyekszik is kihasználni az exportálási lehetőségei. Ez jó, hasznos, előnyös. Ugyancsak jó a ba­romfi és a juh exportálási lehetősége. Növénytermesz­tésben most sláger lett a cu­korrépa A termelők az ed­digieknél nagyobb kedvez­ményt kapnak. Fontos vi­szont a termelés gépesítése, a korszerű agrotechnika és gépi technika alkalmazása Minden mennyiségben kelle­nek a zöldségfélék. Borsof megyében különösen sok a panasz a zöldségellátás mi­att. Az illetékesek szállítás, nehézségekre hivatkoznak. A TOT megállapítása. hogy nem a zöldségtermesztéssel vannak bajok, hanem a zöld­ségkereskedelemmel. Ezzel kapcsolatban beszélt az elő­adó a MÉK átszervezéséről és az új szerkezetű MÉK-be való belépés körülményeiről. — A mezőgazdasági ter­melésben az új szabályozó- rendszer bevált — hangsú­lyozta. — A gazdálkodás ön­állósága fokozta a mezőgaz­dasági termelést. A magyar mezőgazdaság 1970-ben is teljesíteni tudta tervét, sőt teljesítette exportálási tervét is, anélkül, hogy itthon -za-1 var. vagy hiány keletkezett volna az ellátásba’-, Beszélt az előadó a mező­gazdasági üzemek versenyé­ről is. Ez a , verseny fokozó­dik, hiszen egész gazdasági életünkben szélesedik és erő­södik a versengés. A mind­végig érdekes, figyelmet le­kötő előadás végén dr. Sün- ka István hangsúlyozta, hogy szükség van a tsz-gaz- daságok belső mechanizmu­sának megváltoztatására is. Az előadást konzultációs kérdések, majd vita követte Ma, február 24-én dr. Szép György, az Igazságügyi Mi­nisztérium főosztályvezető- helyettese, tart előadást a tsz-elnökök továbbképző tan­folyamán. az in szövetkezeti törvényről. tsz. j.) í A sátoraljaújhelyi Hegyal- já Ruházati Ktsz kultúrter­mében a napokban tartották» meg 14 gyermek névadóün­nepségét. A gyermekek szü­lei valamennyien a ruháza­ti ktsz dolgozói. Begalla Andrásáé, a vá­rosi tanács anyakönyvveze- lője szeretettel üdvözölte a kis ünnepeiteket, a szülőket és a névadó szülőket. A

Next

/
Thumbnails
Contents