Észak-Magyarország, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-17 / 40. szám

ÉSZAK-^AGYARORSZAG 6 OTP tobt 1971. február 17. szerda Uj jogszabályok ismertetés**, I lakásokról A február a-i Alagyar Közlőn’ hm egy törvény­ire.! ö, két kormány- és tíz miniszteri, illetve együttes miniszteri rendelet jelent meg. \ rendclctck ez év július 1-én lepnek hatályba. Olvasóink kérésének ele­get téve. több sorozatban ismertetjük a vonatkozó jogszabályok legfontosabb rendelkezéseit. I íakásigrn» mertek e és k ielégítése A lakásügyi hatóság olyan szobaszámú tanácsi bérlakást utalhat ki, amely nem ha­ladja meg a lakásigény mér­i ékel. A lakásigény mértéke oel­11au1 a következő: — kél személyig: egy-két lakószoba;. — három személynek: más­fél-két és fél lakószoba; — négy személynek: két tó­három lakószoba: — nyolc személynek: négy­öt lakószoba slb A lakásigény mértékénél a lakásügyi hatáság figyelem­be veszi az egészségi álla­potot, a munkakört, a ne­mekéit és korokat, mint in- eiokoltságokal a kül önszoba biztosítása céljából. A városokban a lakás­ügyi hatóság az erre a cél­ra alakított társadalmi bi­zottság közreműködésével, évenként összeállított lakás- kiutalási névjegyzék alapján elégíti ki a lakásigcnylése ket. A lakásigénylések társa­dalmi elbírálásánál a végre­zókat alkalmaznak A Cement- es Mészművek he* .lócsabai gyára felvételre keres vízvezeték-szerelőt és famíntaké- r>cíta asztalost. Jelentkezés a munkaügyi osztályon 7—13 óráig. Több éves gyakorlattal rendel­kező gyors- és gépirónő, vala­mint több éves gyakorlattal cr vizsgával rendelkező anyaggaz­dálkodó részére felvételt hirdet azonnali belépéssel a Cement- és Mészművek he jó csabai gyára, fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés it személyzeti osztá­lyon, 7—Iá óráig. Gépkönyveiéi felveszünk, 5 napos munkahéttel dolgozunk. Eszakm agy aror szag i Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi vailalat, Szentpétcri kapu 80. a Borsod-Ahauj-Zemplén me­gyei Gabona felvásárló és Feldol­gozó Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz forgalmi könyvelőt, utókalkulátort, gyors- és gén* írót. Jelentkezés a számviteli osztályvezetőnél. Miskolc, Zsol­nai kapu 34. Segédmunkást azonnali belé­péssel felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. KGM Tüzelés- technikai Kutatóintézet, Miskolc- egyetemváros. Építőanyag kezelésében jártás, szakképzett raktárost keres azonnali belépéssel a Beton- és Vasbetonipari Miivek miskolci gyára, Miskolc, József Attila u. 25. Jelentkezés a telepvezetőnél. A KPM miskolci Közúti Igaz­gatósága felvételre keres gya­korlott gyors- és gépírókat. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés: KPM Közúti Igazgatóság, Miskolc, Győri-kapu 23., 11. 39. Az EMÁSZ: miskolci üzemigaz­gatósága szikszói kirendeltségére gépírni tudó adminisztrátort ke­res felvételre. Gyorsírni tudók előnyben. Jelentkezni lehet: ÉMÁSZ miskolci üzemigazgató­ság üzemgazdasági osztályán, Miskolc, Baross Gábor u. 24. Férfi segédmunkásokat betaní­tott munkakörbe felvételre keres a Miskolci Patyolat Vállalat. Je­lentkezés: Győri kapu 48. szám alatt. Gyakorlattal rendelkező gépko­csivezetőket felveszünk. Szövet­kezeti Szállítási Vállalat, Mis­kolc, Kun Béla u. 11. Telefon: 13-224. Gyakorlattal rendelkező gyors- gépírót azonnali belépéssel fel­vesz a MEZÖBER B.-A.-Z. me­gyei kirendeltsége, Miskolc, Sze­mere u. 15. sz. alatt. A Hajdú megyei Állami Építő­ipari Vállalat felvételre keres kő­műves, ács, vasbetonszerelő, víz- gázszerelő, villanyszerelő, laka­tos, hegesztő, bádogos, szigetelő, festő, üveges, műanyag-parket­tás szakmunkásokat, valamint kubikosokat, továbbá a vállalat házgyára felvesz TMK-gcplaka- tóS; villanyszerelő, elektromű­szerész, elektrikus. fűtésszerelő, g áz k a zán - kezelő szakmunkáso­kat. Munkásszállás, főétkezés, utazási kedvezmény biztosítva. Jelentkezés a munkaerő-gazdál­kodáson, Debrecen, Kálvin tér IX., valamint a házgyárban. Bal­mazújvárosi Ül 10. A Miskolci Műanyag feldolgozó Vállalat, (Miskolc, Vágóhíd u- s. sz.) • fiatal gépésztechnikus! szerszám szerkesztői munkakör­be. valamint szerszám lakatost és maróst, azonnali hatállyal fel­vesz. A MÁV miskolci Járműjavító üzeme alkalmaz lakatos, he­gesztő, villanyszerelő munkakör­ben dolgozókat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Mis­kolc, Tiszai pályaudvar. (Bejá­rat az aluljáróból.) Közgazdasági egyetemet, to­vábbá pénzügyi és számviteli főiskolát (szakiskolát) végzett dolgozót keresünk felvetőire a megyei tanács vb pénzügyi osz­tályához. Fizetés megegyezés szerint. Miskolc, Tanácsház tér 1., III. cm. 307. Telefon: 13-051, 248. mell. 16 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmű' vek Jacquard Szövőgyára. A bér tanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 10o0 forint bruttó fi­zetést és napi 1 forintért ebé­det biztosítunk. Lakást minimá­lis térítés mellett, leányotthon- szerű elhelyezésben adunk. Je­lentkezés: írásban, a P. T, M. Jacquard Szövőgyár üzemgazda­sági osztályán, Budapest, XTIT.. Szekszárdi üt 10—25. A Borsod megyei Vízmüvek »elvesz központi műhelyébe gép­ipari technikumot végzett kezdő leehnikust, továbbá hegesztő-la­katos, kompresszorkezeld, aggre- gátorkezelő, árokásó-kezelő mun­kavállalókat, szállítási részlegé­hez / gépkocsivezetőket, gépkocsi- rakodókat, Frak. B—1l tip. for- górakodógép-kezelöL D útra-ve­zetőt. Jelentkezés személyesen a vállalat Miskolc, Tömösi u. 2, sz. alatti bér- és munkaügyi osz­tályán. A Miskolci Mélyépítő Vállalat, Miskolc, Partizán u. 2. sz. fel­vesz: VOLVO rakodógép-kezelő­ket, autóvillamossági szerelőt, könnyű- és nehézgépkezelőket, autó-motor szerelőket, hegesz­tő-lakatost, gépkocsi- és tiüni- ncrvezelőket. Üzemi ebéd, he­tenként szabad szombat. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. Tasnády Milialyné temeté­sén megjelentek, sírjára vi­rágot helyeztek, fájdal­munkban velünk éreztek. A gyászoló család hajtási rendeletben kiadott irányelvekéi, kell figyelembe venni. A/. I. fokú lakásügyi hatóság — az évenként vár­hatóan kiutalásra kerülő új és megü resedő régi la nác i bérlakásuk számának figye­lembevételével — a legjob­ban rászorult igénylőket te­kintetbe véve készítse el a lakáskiutalást névjegyzékei. Ebbe a legjobban rászorult igénylők közül annyit kell felvenni, ahánynak a terv­időszakban előreláthatóan kielégíthető lesz a lakásigé­nye. Legalább HU napra köz­szemlére kell kitenni a la­káskiutalási névjegyzék-ter- vezelct, amely észrcvételez- hetó. Az észrevételeket meg­vizsgálják. és a módosított ! rrvezetel a tanács végre­hajtó bizottsága hagyja jóvá. A végleges névjegyzéket újból kifüggesztik. Ha a névjegyzékbe felvet­tek igénye év végéig nem volt kielégíthető, a követke­ző évi névjegyzékben — an­nak elején — sorelsőként szerepelnek. A lakásigények kielégítése során elsőbbségben részesül­hetnek azok, akiknek laká­sában — a. megfelelő elkü­lönítési lehetőségnek hiányá­ban — több személy van kitéve a tartós betegség ve­szélyének; a sokgyermekes lakásigénylök; a zsúfoltabb körülmények között és a rosszabb műszaki állapotú lakásban lakók. Azonos kö­rülmények fennállása esetén a munkában kiváló dolgozó­kat előnyben kell részesíte­ni. A tanácsi bérlakás bérlő­je azt is kérheti a lakás­ügyi hatóságtól, hogy' a meg­lévő helyett kisebb, vagy nagyobb, alacsonyabb, vagy magasabb komfortfokozatú lakást kapjon. (Ebben az esetben a lakáshasználati díjkülönbözetet fizeti, vagy kapja.) Dr. Sass Tibor (Folytatjuk) Mely fájdalommal tudat- jak, hogy a felejthetetlen édesapa., nagyapa, após és ro&tm KISS ISTVÁN ölesének 8S. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 18-árt dél­után 8 órakor, a diósgyőri katolikus temetőben. <v gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett gyer­mekünk, testvérem, uno­kám, kereszlgyermelíünk és rokonunk CZAKO ZSOLTIK4 13 hónapos korában, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése február 177én du. 3 órakor, a diósgyőri refor­mátus temetőben. A gyászoló család Importált kerékpárok és motorkerékpárok éri :eztek! Fogy. ár 28-as női kerékpár 925— 1-5. 28-as férfikerékpár 830,-— Ft 24-es gyermekkerékpár komplett tartozékkal 820,— Ft 48 köbcentis Moped 5940— Ft 175 köbcentis sport motorkerékpár 12 700,— Ft Kaphatók minden szövetkezeti áruházban és szaküzletben. Forgalomba hozza a SZŐVAKU VÁLLALAT Budapest, IX., Soroksári út 16. Telefon: 336-379 Beteg térti mellé gondozol [elveszek. Személyes jelentkező s: Ka/inebirciUn. Kpjt'ik U. 7., II. emeld. Mérlegképes mg. l e­könyvelő elhelyezked­ne lökön:,1’velőnek, tö­kön y velő-hely éltes­nek. vagy belső el­lenőrnek. 12 évi mg. g akorlat után. Lakás sz üksé les. Cím: Biró Zoltán Négyes, Vörös Hadsereg u 12. Ki Sürgősen eladó ki­tűnő állapotban levő t'U méhcsalád, Közén- Boczonádi. rakociókup- t árban és .1 család kasban. Ugyani t't új vándorbódé és perge­tő. Lehetőleg izomba t délután és vasárnap egcsz nap. Lipesey L a i o s n é, Mezönagyrni- hály. Eladó egy kis mére­tű konyhaszekrény, asztal. Miskolc, I. kér., Mátyás kir. u. 33. sz. Eladó ! tárom ajtós tű k rosszuk rcn y, kon y- habútor, három szár­nyas tükör, mély gyermekkocsi. Thö­köly u. 3. Rózsáit a világ lég­ii j ab b faj iá.i ban. kizá- rólag nálunk szerez­heti be. Árjegyzék díjnuM ii. Halász, ) vzsu kertész. Buda­pest, II.. ] öigy ír 30. jugoszláv komi inált szekrény, kis méreiíi, riadó. Almos u. 1., . i ■ ín i • : il. Stabilizator! televí­zióhoz — üzemképte­lent is — átveszek. Boiia. Kazinczy u. <\. Épületbontásból i e- lőszt rke seiet, vasge rondái, faanyagot ve­szek. Bon a. Kazinczy U. I. Eladó varrógép, mp sógép. Kapós u. 31. Martin telep. 150 mázsa jó minő­ségű széna eladó. Czi- ha Béláné Saj ósenye., Külterület 2, Ágyneműtartós re- k&mié, dunna, párna eladó. Kőporos u. ». Kis méretű irodai pá n e éls ze k ré n y t, k é t - kulcsosat, esetleg hi- básat vásárolunk. Mis­kolc; Élelmiszer Kis- kc r, v., Széchenyi u. 30. l5-232-es telefon. Lukács szűcs bun­dák, gallérok készítő­je. Szemere u. 5. Te­lefon: 17-147. Színes, nagy árjegy­zékünket kérje, clí i- menl :sen megküldjük. Rózsák! Félezer faj rí újdonság. Ezüstfenyői.', orgona!:, gi a d i ól u s o k. díszcserjék. Szállítás postán. Szálkái kerté­szet, Budapest, Vl„ N épközlársas á g u. H. Divatos menyasszo­nyi ruhák kölcsönzé­se. Gyopár u. 3. (G.zű­ri kapu 40. mellen.) RÍ9IPWHP ira K ét s zob ás. két k o n y - h á s. s páj zos. tera sz us családi ház egy mel­léi ; é p (i 1 e ttel, kifog á ­tálán állapotban. 300 n égyszögö 1 es, bek« .ti ­telt gyümölcsös telek­kel, április i-i beköl­tözéssel. sürgősen . el­adó. Vasútállomás 5 Pe rei e. H ej ökeresztu i•, Kossuth Lajos u. 23. S z ölő, gyümölcsös, szántó bekerítve. fe­les m ü v c 1 és re kiadó. Kuzmik, Kazinczy u. 4. Balatonlellei parti telken, biztosított idei kezdéssel társas nya­raló épül. Érdeklődés: 22. sz. Ügyvédi Mun­kaközösség Budap e sí, XT., Bartók B. u. 34. Mely fajdalommal tudat- juk. hogy hosszú szenvedés után. 00 eves korában Ci­li tiny L SZÉP MIHÁLY ny. jegyző Temetése a diósgyőri Fax­ból, 1071. február 18-án du. ■I órakor. A gyászoló család Mély fajdalommal tudat­juk. hogy u legdrágább é d es anya, nagymama, anyós éti rokon ü/v. töth endkene Nagy Ilona életének 80. évében, csen­desen elhunyt. Temetése február 17-én, szerdán dél­után 4 órakor, a Mind- szén ti temető ravatalozóiú- bői. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy I ELEDV ISTVÁN a Bükkaljai Bányaüzem ny. műszaki előadója 1071. február 14-én, éleiének 50. évében elhunyt. Teme­tése 1071. február 18-an du. 8 órakor, a sajószentpétéri római katolikus lemplom­A gyászoló család Mely fájdalommal ludat­Fájdalomtól megtört szív­:iuk, hogy a felejthetetlen vei tudatjuk, hogy a leg­lérj, édesapa, nagyapa. jobb édesanya, testvér és ! após és rokon rokon irt. HERÉNYI JÓZSEF özv. E! REN( /I JOZSEFNE cipész Szepesi Róza eleiének 68. évében, hős/­türelemmel viselt rövid szú szenvedés után el­szenvedés után, életének 78. hunyt. Temetése február évébe i elhuny!. Temetése 25-en, csütörtökön délután csütörtökön, 18-án délután órakor, a Deszka-temető i órakor, n Szent. Anna le­ravatalozójából. meló ben. A gyászoló család A gyászoló család özv. 1KSA TIBORNÉ urnáját február 18-án déli 12 órakor helyezzük örök nyugalomra, az evangéli­kus temetőben. A gyászoló család KÖSZÖN ETNY1LV ANITAS Mindazoknak, akik felejt­hetetlen drága halottunk, id. Várhegyi Gézáné teme­tésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvé­tükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család Reklámár! Olasz műszőrme bunda fehér és raogyoréwrmben, 40u/0-os ciwengcd mén nyel n meíőkövesdi Matyóföld Aruház konfekcióosztályán Ajánlatunk: Lányka műszőrme bunda 6-os, 7-es , 8-as méretben 950 Ft-r ól 510 Ft-ra 9-es, 10-es méretben-1050 Ft-ról 630 Ft-ro 11-es, 12-es méretben 1100 Ft- ró I 680 Ft-ra Bakfis műszőrme bunda 13-as, 14-es méretben 1250 Ft-ról 770 Ft-ra 15-ös, 16-os méretben r5ü Ft-ról 810 Ft- ra Áruházunk ruházati osztályain 30—40%-os árengedménnyel várjuk vásárlóinkat ruházati cikkekből Műszaki osztályunkon nagy választék van autóalkatrészekből, MEZŐKÖVESD /I R melyeket utánvéttel is feladunk vásárlóink címére. felefon: Mezőkövesd 53. Nemzetközi férfi késilakd íb~ mér közén a sportcsarnok ban 1971. február libái* 8 7,3(1 őrá (ól VÖRÖS METEOR — BECSEJ (Jugoszlávia) Szünetben fellep; fehér Tibor, .laszai-dijas szinmüvefeié­Az ETEX Vállalat sorsolással egybekötött ruhabeniutatof 3s tart, Mit mond a paragrafus ?

Next

/
Thumbnails
Contents