Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
T971, jamiár 22., pántéit ÉSZAK-WACYARORSZÁG 3 ::: tervezeti választások tapasztalatai Beszélgetés Tóth József tel, az S/M1 vezető titkárával A megyei pártbizottság egy évvel ezelőtt értékelte Borsod gazdasági helyzetét, és határozatban rögzítette legfőbb gazdaságpolitikai feladatainkat. Hogyan teljesítettük e feladatokat, melyek 1970. gazdasági fejlődésének tapasztalatai, és mik az idei, gazdasági munkát segítő feladatok? — erről tárgyalt, majd hozott határozatot legutóbbi, kibővített ülésén a megyei pártbizottság. A SZOT elnökségének 1970 márciusi határozata alapján az elmúl! év novemberében — alapos politikai előkészítés után — megyénkben is megkezdődött a különféle szintű szakszervezeti vezető szervek újjáválasztá- sa. A választások során a szervezett dolgozók mindenütt mérlegre tették az elmúlt évek szakszervezeti munkáját, a kollektívák megfogalmazták a jövő legfontosabb tennivalóit is. A •szakszervezeti választások eddigi, legfontosabb tapasztalatairól Tóth József, az SZMT vezető titkára adott interjút az Észak - Magyar- országnak. — Hogyan ítélhetjük meg a választások tükrében az elmúlt évek szakszervezeti munkáját? — A taggyűléseken elhangzott beszámolok es a hozzászólások, azt tükrözik, hogy a legutóbbi választások óta sokat javult a szakszervezetek munkája. A javulás elsősorban a különféle szak- szervezeti hatáskörök es jogkörök gyakorlásában mutatkozik meg. A szakszervezeti bizottságok általában megfelelően gyakorolják döntési jogkörüket, amely a szociális-munkásvédelmi körülmények és a magasabb színvonalú művelődési lehetőségek biztosításához szükséges anyagi eszközök felhasználására vonatkozik. Az egyetértési .jogkör sikeres alkalmazása a kollektív szerződések megkötésénél tapasztalható volt. A fejlődés ellenére is többet keli tenni azonban a szakszervezetek véleményezési jogkörének érvényesítéséért: itt főleg a tervezésben, az. irányításban váló részvételre és a gazdasági vezetők megítélésére gondolok. dések. Élesen vetettek fél a felszólalók a dolgozók ölelés munkakörülményeivel kapcsolatos gondokat. Sok szó esett a bérpolitikáról, s többen kifogásolták például, hogy kevés szakszervezeti beutalót, kapnak, különösen családos beutalókhoz nehéz hozzájutni. — Hogyan tükrözik az eddigi eredmények, tapasztalatok a X. pártkongresszuson megfogalmazott. a szakszervezeti munkával kapcsolatos követelményeket? — A választások eddigi tapasztalatai alapján úgy érzem, nyugodtan . elmondhatom, hogy a választások politikai előkészítése megfelelő volt. Ennek is igen nagy' része van abban, hogy a beszámolók es a hozzászólások nagy többsége is a X. partkongresszuson elfogadott i rányelvek, a szocializmus építésének magasabb színvonalon való folytatásából adódó szakszervezeti feladatok szellemében fogalmazódtak meg. Szorosan ide tartozik az is, hogy mindenütt foglalkoztak a negyedik ötéves terv megvalósításává) kapcsolatos szakszervézet.i feladatokkal. A taggyűléseken es küldöttértekezleteken nagy hangsúlyt; 'kapott a ten' megvalósításának segítése. — Hogyan realizálódtak a választások során a vezető szervek megerősítésével és egészségesebb összetételével kapcsolatos irányelvek? — A választások kezdete óta figyelemmel kísértük az új vezető testületek összetételének alakulását. Azt tapasztaltuk, hogy . mindenütt, törekedtek az irányelvek betartására, ügyeltek arra, hogy a dolgozók egyes rétegei valóságos súlyuknak megfelelő arányban legyenek képviselve a vezető testületekben. Az új vezetőségekben általában növekedett a fizikád dolgozók, a nők és a liatalok aránya. A legmagasabb szintű, nagyüzemi vezető testületekben, a szakszervezeti bizottságokban azonban még mindig növelni lehetne a fizikai dolgozók - és a fiatalok arányát. — Melyek a választások hátralevő időszakának legfontosabb feladatai? — Igen fontos, hogy mindenütt összegyűjtsék és elemezzék a felvetett problémákat. Kívánatos lenne, hogy amire csak lehet, már a hátralevő nagyüzemi választások, a szakmák megyei bizottságainak újjáválasztása alkalmával, illetve a szak- szervezetek megyei küldöttértekezletén választ kapjanak a dolgozók. A választások során az eddiginél is erősebb hangsúlyt kell kapnia a szakszervezetek kettős feladatának: a szakszervezeteknek egyidejűleg kell dolgozniuk a termelés segítéséért, valamint az élet- és munika- körülmények további javításáért. Pontos szerep j ut a szakszervezeti szerveknek a X. kongresszus határozatainak a mindennapok gyakorlatába váló átvitelében is. Szólnom kell. arról is, hogy a vállalatoknál ezekben a hetekben értékelik az 1970. évben végzett munkát, s most fogalmazzák meg végleges formában az idei feladatokat. Az idei feladatok teljesítése érdekében továbbra is számítunk a szocialista munkaversenyre, s kívánatos lenne, hogy a vállalati kollektívák minél élőbb fogalmazzék meg az 1971-re szóló verseny-célkitűzéseiket;. Flanelt Tibor Az egy évvel ezelőtti ülésén — a Központi Bizottság 1969 novemberi határozatával összhangban — a megyei pártbizottság elsősorban a gazdasági hatékonyság, a beruházások, a munkaerő-gazdálkodás, valamint a vállalati irányítás javítására hívta fel a figyelmet, ezzel össze- függésben a pártszervezetek gazdasági-szervező munkájának fejlesztésére. Megyénk kommunistái ezt a határozatot megismerték, feldolgozták. Eredményesen tevékenykedtek a IX. kongresszus, és a pártértekezlet határozatainak végrehajtásán. Alkotó egyetértés, lettek A témával foglalkozó, s előre írásban kiadott jelentés megállapítja, hogy a politikai munkát 1970-ben több esemény segítette. 1970-ben ünnepeltük hazánk felszabadulásának 15., és Lenin születésének 100. évfordulóját. Mindkét évforduló hozzájárult gazdasági feladataink teljesítéséhez. A harmadik ötéves terv befejezése, valamint ,a X. kongresszus munkája szintén nagyban mozgósított. alkotó egyetértésre, tettekre. A szocialista versenymozgalom eredményei megyénk dolgozóinak bizalmát és egyetértését bizonyítják pártunk politikája iránt. A megyei pártbizottság fontos feladatnak tekintette a határozat végrehajtásának tudatosítását, szervezései, segítését és ellenőrzését. A végrehajtó bizottság több I. ülésén is tárgyalt fontos, ezzel kapcsolatos kérdéseket (munkaerő-gazdálkodás, anyagi érdekeltség, javító- szolgáltató tevékenység, kereskedelempolitika stb. >. Mindezekkel összefüggésben a lájékoztaió munka is napirendre került. A megyei, illetve a járási pártbizottságok új szervezeti formája az apparátus tevékenysége hatásfokának javítását célozza. Fokozódó aktivitás A járási pártbizottságok a terület gazdasági életének legfontosabb jelenségeit elemezték (jövedelemelosztás, lakossági áruellátás, a szolgáltatások, az ezzel kapcsolatos politikai feladatok stb.). A határozatok feldolgozása, végrehajtása során a párttagság aktivitása fokozódott. Bátrabban és eredményesebben lépnek fel az előrehaladást fékező jelenségekkel szemben, bírálják a vezetés és a szervezési munka gyöngéit. Az alapszervezeti beszámoló taggyűléseken számos hibára, negatív jelenségre hívták fel a figyelmet. Sok pártalapszcrvezet munkája azonban tnég nem kielégítő. Nehezen találják meg a legjobb módszereket, főleg a kisebb üzemekben, szövetkezeteiméi, kereskedelmi egységeknél. A pártoktatásban tovább leptünk az igények differenciáltabb kielégítésében, A szakszervezetek — más tömegszervezetekkel együtt eredményesen dolgozlak gazdasági feladataink teljesítésén. Feladatuk A párthatározatok feldolgozásának módszerei kielégi- tőek, a végrehajtás és ellenőrzés azonban nem mindenütt megfelelő. Pedig a partellenőrzés a végrehajtás fontos része. A parlellenör- aés tokozására, az agitációs es propagandamunka javítására van szükség, hogy például az üzemekben, szövetkezetekben még jobban a népgazdasági tervekhez igazítsák az elképzeléseket; a fejlesztés intenzív módszerei és a takarékosság érvényesüljenek; keressék a belső tartalékokat stb. — Ezekről is beszélt szóbeli kiegészítőjében Dojcsák János elvtárs, a megyei pártbizottság titkára. — A párt- és állami vezetés minden szintjén fokozott figyelmet kell fordítani a gazdasági folyamatok vizsgálására, figyelemmel kisérésére ... és ha indokolt, nagyobb határozottsággal kell fellépni a káros, szocialista-ellenes jelenségekkel szemben — mondotta. A párt ellenőrző tevékenységéről beszélt felszólalásába n többek között Kovács Sándor, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője is. Nehézségeink voltak 1970- ben, nagy erőfeszítések árán sem tudtunk egy sor probte- inat teljesen megoldani. Színvonalas agitációs és propagandamunkánk, őszinte szavunk nem hallgathatja el ezt sem. A tennivalók áthúzódtak ez évre. Mindezeken kívül kell idei feladatainkat teljesítenünk. Ezek megoldásához valamennyiünk kemény, fegyelmezett, politikai felelősségérzettől áthatott munkájára van szükség. Beczc Karoly (Folytatjuk) Talajvizsgálat a mii csőin i réten 151 vagon szén naponta — Megszűnik a III. sz. a>krta Gépesítési kísérletek — Kutatófúrások Az Edeiényi Bányaüzem idei feladatai Az oletinkémiai program előkészületei Az elkövetkező evekben anyag-alapanyag termc- a magyar vegyipar legna- kei készítenek. — Mennyire voltak aktívak a vezető szerveket újjáválasztó taggyűlések, illetve a küldöttgyűlések? — A választásokra általában jellemző volt a szervezett dolgozók fokozott aktivitása. A jegyzőkönyvekből, de személyes tapasztalatainkból is megállapítható, bőgj' a taggyűlések, a küldöttértekezletek részvevői igen nyíltan mondták el véleményüket, kritikai észrevett' leiket. Statisztikáink szert nt a taggyűléseken a részvevők mintegy 10—12 százaléka, a küldöttértekezleten Pedig a küldötteknek körülbelül '15—16 százaléka kért és kapott szól. — Milyen problémákat vetettek fel általában a. felszólalók, illetve milyen javaslatokkal segítették a megújított vezetőségek munkáját? — Igen sok hozzászóló beszélt elismeréssel a szakszervezeti mozgalomban és a gazdasági munkában elért eredményekről, valamint a tisztségviselők munkájáról. Ugyanakkor elhangzott számos bíráló megjegyzés is: a szervezett dolgozók a szak- szervezeti munka színvonalának további emelését, a gazdasági vezetőkkel kialakított Partneri kapcsolatok tartalmi gazdagítását, s a tervezésben. az irányításban való aktívabb részvételt sürgették. A szakszervezeti munka egérét érintő észrevételek mellett általános volt az a tapasztalai. hogy ismét felvetették a dolgozók azokat a Problémákat, amelyek már a P artvezet ősé gek vál asztásáPál is elhangzottak, de meg- i •ízűntetősükre még nem szil- | lettek megnyugtató intézke- I Mint általában minden bányaüzemnél, a Borsodi Szénbányák edeiényi aknáinál is, sok gondot okozott, és még mindig okoz a rossz időjárás. Mint Balogh Béla, az Edeiényi Bányaüzem főmérnöké elmondotta, nem a legjobban startoltak az év elején, és e hó közepéig különösen a szállítási nehézségek miatt nem tudták maradéktalanul teljesíteni tervüket. A vagonellátás rendkívül rossz volt, s ezért nagy mennyiségben kellett, és kell még mindig a főidőn tárolni a szenet. Az utóbbi napokban javult a helyset, azonban még mindig nagy mennyiségű szén van a földön. A személyszállítás zavarai miatt a bányászok nagy része késve kezdheti meg munkáját, és ugyanilyen késéssel tud munka után hazajutni. A mintegy 40 fős létszámhiány a széntermelésben ugyan nem látszik még. azonban akadályozza a fenntartási, illetve elővájási munkákat A bányaüzemnek ebben az esztendőben naponta 151 vagon szenet kell adnia a népgazdaságnak. Ez valamivel kevesebb, mint a múlt évi. azonban figyelembe kell venni, hogy egy Ib vagonos aknát — a 111-as számút. — az első negyedév végén bezárnak. Az így adódó termeléskiesést főleg az I—IV. számú aknán kell pótolni. Ennek érdekében nagy kö- rültekmtésaal megszervezik a III. számú aknából a bányászok áttelepítését. A munkaszervezési intézkedéseken kívül a műszaki fejlesztés keretében több gépesítési kísérletet is végeznex. Az egyik munkahelyen ma- róhenger helyett gyalus fejtéssel kísérleteznek. Ez azt jelenti, hogy az önjáró biztosító berendezést gyalu val házasítják össze. Ettől a kísérlettől sokat várnak, mivel a vékonytelepi fronton a gyalu jobban eltér a biztosító berendezések alatt, mint a maróhenger, munkája zavartalanabb lesz, s ugyanakkor a szén meddőtartalma is csökken. A 11. számú telep jő vesztése még nem megoldott. Jelenleg egyedi acéliámmal biztosítanak, és robbantással jÖvesztik a nagyon kemény üzenet. A tervezett kísérlet szerint első lépésként egy csehszlovák maróhengert állítanak ide be. ez azonban csak a rakodási munkát végezné el. Ezen túl azonban szó van róla, hogy olyan önjáró biztosító berendezést szereznek be, és telepítenek ide, amely bírja a robban iás Természetesen a jövőre s gondolnak. A banyaüzemnél folyik a borsodsztráki terület kutatása. A fúrási tapasztalatok alapján itt még jobb minőségű szén található, s nagyobb mennyiségben, mint a már művelés alatt álló területeken. Így, ha a jövőben szükséges, akkor ezen a területen is lehet új bányát telepíteni. o. .1. I gyobb beruházására Borsod meg}'ében kerül sor. Az új létesítmények első egységeiben előreláthatólag már a negyedik ötéves ten-' végén megkezdik a termelést. Az olefinkómiai program megvalósításával a szovjet kőolajból nyert benzinből a Tiszai Vegyikombinát új n íammu tüzemében — többek között. — évi 250 ezer tonna etilént és több másféle műA nagymennyiségű etilen jelentős részét a Szovjetunióba szállítják, más részét a Tiszai Vegyi kombinátban dolgozzák fel polietilén granulátummá és jelentős készletet biztosítanak a megye másik gyárának, a Borsodi Vegyikombinátnak is. A kazincbarcikai iparvidék re Leninvárosból csővezetéken jut majd el a cseppfolyós etilén. Felhasználására a Sajó bal partján, a mu- csonyi réten a negyedik és az ötödik ötéves terv időszakában mintegy 6 milliárd forintos költség felhasználásával új pvc-gyárat építenek. Az uj üzemben előreláthatólag évi 80 ezer tonna etilént használnak fel. amelyből több mint 120 ezer tonna pvc-granulatur: v es 110 ezer tonna klórt gyártanak. Az új létesítmény telepítésének előkészítő munkáit most kezdték meg. A mucsonyi réten íalaj- mechanikai vizsgálatokat végeznek és kidolgozzák a terület ár- cs belvízvédelmi rendszeréi. Ezzel egeidében már készülnek az új nagy gyár út- es vasúthálózatának, a Sajó-gát megerősítésének es készenléti lakótelepének tervei Az etilén alapanyagú pve-gyár építését, a tervidőszak második felében kezdik meg. következményeit. Hr ez megvalósul. akkor úgynevezett y ............... ............* ~'~" l azító robbantásos és gyalus Az edeiényi önjáró biztosító berendezéssel üzemeltetett .tévesztéssel termelik ki ezt. fronton Körtvélyesi István lépteti a biztosító egységeket a saénmezőt. (Laczo József felv.) Gazdasági te 1970. évi tapasztalatai és a feladatok