Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-19 / 15. szám

VU AG PROI ET ARJAI. EGYESÜLJETEK! [»HÚ A MAGVAR SZOCIALISTA M UNKÄSPÄRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁN AH LAPJA XXVII. évfolyam, 15. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1971. .január 19. Fock Jenő- Helsinkiben Fock Jenő, a magyar for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke és felesége a finn kormány meghívására hétfőn délelőtt hivatalos, ba­ráti látogatásra Finnországba utazott. A kormány elnökét finnor­szági útjára elkísérte Péter János külügyminiszter, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes. Nagy Számos kiemelkedő ren­dezvényre kerül sor a he­ten; A tanácsüléseken a me­gye és Miskolc fejlesztési terveiről tárgyalnak többek között. A kulturális program is színesnek ígérkezik. A program Január 20-án, szerdán dél­előtt tartja az idei első el­nökségi ülései a Hazafias Népfront Borsod megyei Bi­zottsága. A termelőszövet­kezeti demokrácia fejleszté- séröl és a háztáji termelés­ből adódó népfrontmozgalmi feladatokról lesz szó, majd megbeszélik az első félévi munkatervet. Az elnökségi ülésen részt vesz Bencsiíc István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­ra. Tájékoztató előadást ren­dez 20-án, szerdán a MTESZ miskolci székhelyén a nép front megyei bizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szerveze­te. A bolgár mezőgazdaság fejlődésének új szakaszáról tart előadást Lengyel Károly. a Bolgár Kulturális Közponi titkára. Tanácsülések A Borsod megyei Tanács január , 21-én, csütörtökön ülést tart. A megye negye­dik ötéves pénzügyi és fej­lesztési tervét Bérezi Béla vb-elnökhelyettes ismerteti. Szűcs István, a NEB elnöke a megyei és a városi Népi Ellenőrzési Bizottság 1970 évi munkájáról, valamint az idei első félévi munkatér' rói számol be. Miskolc város Tanácsa 22- én, pénteken ülésezik. A ne­gyedik ötéves tért' közép távú pénzügyi, fejlesztési Miklós, a Kulturális Kap­csolatok Intézetéinek elnök helyettese. Esztergályos Ferenc nagykövei, főosztály- vezető, dr. Nagy Lajos nagy­követ, a Külügyminisztéri­um protoköll osztályának vezetője, dr. Bányász Re­zső, a- Külügyminiszté­rium főosztályvezetője, Ko­vács Sándor, a ■Minisz­tertanács elnöké titkár­tervét és az 1971 évi koll ségvetési és fejlesztési tervei hagyják jóvá. A végrehajtó bizottság tevékenységéről dr. Fekete László vb-elnök szá­mol be. Szó esik a keres­kedelmi állandó bizottság munkájáról, a tanács és a vb félévi munka tér véről, va- lamint a NEB munkájáról és munkatervéről. Ősbemutató, premier Szerdán, 20-án este Mis­kolcon a Rónai Sándor Mű­velődési Központban mutal - jak be az országban először ságának vezetője, Lakatos Ernő, a kormány Tájékozta- j lási Hivatalának főosztály- vezetője, Ágoston Béla, a Külügyminisztérium finn-re- ! ferense. Rónai Rudolf, a Magyar | Népköztársaság helsinki i nagykövete a finn főváros- j ban csatlakozott a küldött- l séghez. A magyar miniszterelnök és i felesége, valamint kíséreté- !■ nek tagjai hétfőn kora dél­után repülőgépen érkeztek meg a finn fővárosba. A re- ! pülőtéren a vendéglátó finn kormány képviselői ünnepé­lyesen fogadták a magyar küldöttséget. Ahti Karjalai- nen miniszterelnök felesé­gének. valamint Vainö Les- kinen finn külügyminiszter­nek a társaságában elsőnek üdvözölte Fock .Jenőt, vala­mint feleségét és Péter Já­nos külügyminisztert, -s ha­sonló szívélyességgel logad- lák vendégeiket a finn kor­mány más megjelent tagjai: Hétfőn az esti órákban | Ahti Karjalairten finn mi- | niszterelnök a kormány disz- j termében vacsoráit adott a magyar vendegek tiszteleté­re. A ,t<:> hangulatban, baráti légkörben elköltött díszvacso­rán Ahti "Karjalainen és Fock Jenő pohárköszöntót mondott. György István filmrendező Egy darab élet című, mun- kástémájú kisfilmjót, ame­lyet Miskolcon forgattak. Szombaton Jancsó Miklóst látja vendégül a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház. A kitűnő filmrendező nemrég érkezett haza olasz- országi forgatásáról. Vasárnap, 24-én este lesz a Miskolci Nemzeti Színház­ban Gyárfás Miklós Dinasz- tia című történelmi vígjáté­kénak premierje. A vasárna­pi előadás lesz az új magyar vígjáték ősbemutatója és a miskolci vígjátékciklus első darabja. A sajohidvegi Rákóczi Tsz-ben a vastag hotakaro miatt még nem tudták meg­kezdeni a fejtrágyázást, vi­szont annál gyorsabb ütem­ben végzik a téli gépjavítá­sokat. Még gyorsabban is haladnának, ha nem okozna lépten-nyomon gondot az al­katrészhiány. A tsz köröm; hajtatóházában — hála a hasznosított termálvíznek — már tavaszi, sőt nyárias a hangulat, szemet üdítők a színek. Még az ősszel, kísér­letként 2500 tő szegfűt ültet­tek. Most gyönyörűen vi­rágzanak a szegfűsorok, s a várható tízezerből eddig öt­ezer szál szegfűt küldtek a miskolci üzletekbe. A téli fe­jessaláta utolját szedik, s ugyanakkor ültetik a sok tíz. ezernyi, márciusra fejesedé palántát. Az üveg alatt ne­velt korai karalábé is „In •zik"’ már, s a kellemes me­legben dolgozo .isszunyok és lányok hozzákezdtek a pap­rika- es paradicsompalánták t feddéséhez is. 0 A továbbtanulásnak. a szakmai oktatásnak is must van az ideje a mezőgazda- sagban. A Dél-borsodi Tsz Szövetség például tegnap in­dította be harmadik téli tan­folyamai. A főkönyvelők es a főkönyvelő-helyettesek után most a tsz-ek vezetősé­gi tagjai tanulnak egy hét­ig a mezőkövesdi höfürdö szomszédságában levő „Bú- zakalász-szállóban”. Még ki- tavaszodás előtt a raktáro­sok, magtárosok, a tsz-elnö- kök és a főagronömusok ré­szére is rendeznek tovább­képző tanfolyamok 0 A bocsi Haladas Terme­lőszövetkezetben, amely a sajoiadiak csatlakozasaval a közelmúltban növekedett több mint haíezerholdas gaz riasa&aa. ugyancsak nag; gondot fordítanak a tanulás­ra. A különböző üzem agak dolgozol, összesen mintegy 120-an vesznek részt a hét ■1 órás, minden mezőgazda sági ágazat dolgozóinak sok ismeretet .nyújtó, szakkör foglalkozásokon. Jó tempo ban, a beütemezés szeri n i halad a téli gépjavítás is. Az alkatrészellátásra sajnos, iti is sok a panasz. A tsz építő- brigádja sem ment íagysza- badságra. A 2000 férőhelyes hizlalda téliesített munka­helyein dolgoznak: a belső betonozásokat végzik es a taposórácsokai készítik. 0 — A legnagyobb hó, a leg- /jmahkősabb tel sem akadá­lyozhatja meg, hogy előké­szítsük a szölöoltvány készí­téshez szükséges sima vesz szót — mondják a Ültet­vény tervező és Szaporítő- anyagforgalmi Vállalat tálv- lyai telepén. A Miskolchoz tartózó bor­sodi és hevesi telepeken ősz. szesen 13 millió szál sima. azaz alanyvesszőt szedni . ezekben a napokban. Az ol­tásnak ebből a nélkülözhe­tetlen alapanyagából mini- egy hárommilliót kapnak más szőlőtermelő gazdasn goktól is. A szentistváni VII. Part­kongresszus Tsz-ben is ta­lálkoztunk simavesszö-sze- dőkkel. Nagy. kora tavaszi vásárt is előkészítenek az oltványtelep dolgozói. A kis­kertek tulajdonosai részére ez év tavaszán mintegy 100 ezer szőlöoltványt hoznak forgalomba Miskolcon Nagyüzem van a tsz gép­javító műhelyeiben is. Min­den erő- és munkagépet ma­guk készítenek elő a tava­szi hajrára. Az épitöbrigád most másokon segít, állami lakások felújításán dolgozik Két lánctalpas erőgépük a bogácsi tsz-liek .sietett a se­gítségére. A kemény tél. a vastag hótakaró sem akarta lyozza meg ezeket az erő«. gépeket és példamutató traktorosaikat abban, hogy pótolják az őszről elmaradt mélyszántásokat Nyersvasöntés az LKM-ben Főié: Szabados György. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Péter János Kül­ügyminiszter hetiön délután megérkeztek finnországi hiva­talos látogatásukra. Képünk Helsinki repülőterén készült. Kar.falainen finn miniszterelnök (középen) fogadja a ma­gyar államférfiakat. U Thant bejelentése U Thant ENSZ-íöbtkar tegnapi sajtóértekezletén be­jelentette, hogy jelenlegi megbízatásának lejáriával, vagyis 1971. december 31 után semmiképpen sincs szándékában újból vállalni az ENSZ-íötitkári tisztségé­re szóló megbízatást. A főtitkár, aki a napok­ban lesz...62 ..éves, tizedik,éve tölti be ezt a tisztséget. VÜK tiltakozás Január végén a ra !» csú.cseriek ez! e í Kuwaithau Napirenden ti panartibixálávi >m Hét arab- ország részvéte­lével e hónap végén csúcs­értekezletet tartanak Ku- vvaitban. A líbiai .fővárosból keltezett jelentés szerint Ku wait- értesítette Líbiát, a • csúcs • szervezőjét. hogy haj­landó vállalni a házigazda szerepét. Az alábbi országok részvéte li szándékáról tudnak: EAK. Líbia, Szudán, Szíria, Ku­wait. Marokkó. Algéria. Az illető országok elfogadták a korábban kidolgozott napi­rendi indítványt. A csúcsér­tekezlet teendőiről Moha­med Nadzsm őrnagy. K áll­ttal i líbiai elnök személyes megbízottja ny i 1 a tkozot szombaton egy kuvvaiti lap­nak, Eszerint a részvevők megvitatják majd az izrael- ellenes harc pánarabizálásd- nak líbiai tervét és a Jordá­niái helyzetet Kadhafi pán- arabizálási terve — mint Is­meretes — arányos pénzügyi és katonai terheket ró az arab országokra. A VÜK külügyminiszté­riuma vasárnap nyilatkozat­ban ítélte el az amerikai lé­gierők által a VDK területe ellen a közelmúltban végre, hajtott támadásokat és köve­telte azok haladéktalan ab­bahagyását. A nyilatkozat vzerinl ja­nuár 6-án. „9-én. és 15-én amerikai repülőgépek mérge­ző vegyszereket dobtak le Quang Rinh tartomány la­kott területeke, és ennek j következtében a lakosságnak j anyagi veszteségei voltak Január 16-án amerikai re­pülőgépek rakétákkal lőtték j Vinh Linh körzetét. Az OTP raioaMtóia IBéoii Szirmai Jenő, ez Országos Takarékpénztár vezér!gazga- lója Miskolcra látogatóit tegnap, hogy a megyei es vá­rosi pari bizottság, valamint tanács és a megyei OTP- fiók vezetőjével a III., illet­ve a IV. ötéves tervi helyi vonatkozásairól tárgyaljon. A megbeszéléseken részt vett Dojcsák János, a me­gyei pártbizottság titkára. dr. Havasi Béla, a Miskolc v árosi Pártbizottság első tit­kára. dr. Ladányi József, a megyei tanács vb-elnöke, dr. Fekete László, a Miskolc vá­rosi Tanács vb-elnöke, vala mint Endrééi József, az OTP megyei fiók iának igaz gató.ia A IV. ötéves tervről szóló megbeszélések tárgyát a tanácsok, illetve az Orszá­gos Takarékpénztár megyei fiókja közötti időszerű gaz­dasági feladatok alkották. A hét borsodi eseményeiből /á \dS'/ji Íí ío(J{*s a t(hIben Szegfű a körömi hajtatéból — Tanulnak a dél-borsodiak — Szedik a sima vesszőt — Szántanak a lánctalpasok A lel kellős közepén járunk, a mezőgazdaságban meg- sincs sehol téli szünel. Áz allattenycszetekben például, ahol minden jószág fedél alá szorult, ilyenkor a legtöbb a ten­nivaló: s készülni kel) már a tavaszra is. Rövid látogatást tettünk néhány mezőgazdasági üzemünkben, s a „holt sze­zonban" mindenütt szorgos munkával, tavaszvaro készülő­déssel, sót itt-ott már tavaezias színfoltokkal is találkoz­tunk. (P- sj

Next

/
Thumbnails
Contents