Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

68338SS5 - HEFEI - EMLÉKEK MtSZKOX - KÉFEK m jT §?•* 8k mm *•$.* -r sm *U p ist P ^ $$ cC A d 8 .4 cl 1311H d 1 , A szoros már csak kel- száz ölnyj széles, s esése ül a legmeredekebb. Olyan a fo­lyam, mint egy zuhogó pa­tak, csakhogy a Duna vau benne. Számos szírt luk la­pul a víz tykre alatt, me­lyeken föl lehet akad­ni, délnek pedig rejtő­zik a nagy örvény, melyet a kőszigeten alul ismét ősz szeomló .két fdlyamág képez, •s ha az magához ragadja a hajót, nincs emberi hatalom, amely megszabadítsa. Az őri ási örvénytölcsér körül úgy habzik a vízár, mintha tüz- katlan forralná, a rétesala­kú körforgó öln.yi mélyedés­sel tűnik ki a hullám kö­zül. Az örvény százhúsz láb- nyi mélységet vájt ki a szik­lába, s amit a mély sírba leragad magával, azt. ember nem szedi össze többel > ha ember voll, dolga lesz vele a feltámadásnak!-’ Vaskapu... Luhet-e élol- hübben, szebben leírni az Al-Duna látván.vát. mint ahogy a nagy magyar me­semondó Jókai Mór 1R72- ben megénekellc Az arany- ember Tímár Mihályának világát. A- természet sok évezredes mim kával olyan csodát műveli itt. amilyenhez fogható sehol nincs a világon. Ha az ember végighajózik a/. Al-Dunán, Buziás és Turin Severin között, mindvégig a fedélzeten maradva, olyan félelmetes élményben lesz ré­sze, amelyet nem felejt el so­ha. Ez a 130 kilométeres zu­hatagos szakasz a Déli-Kár­pátok es a Szerb Érchegyáég közé szorulva szinte minden pillanatban csodálkozó, ál- mélkodó felkiáltásra ragadja az, utast — a hajós ember: erősen próbára téve. A- me­rész szurdokban sziklázátu- tíyok, feneketlen mély kat­lanok, igazi kanyonok vált­ják egymást. Első a Szien- ka-szuros, Drenkova után kö­vetkezik a Közi a- és a Doj- ka-szoros, jobbra, a sziklá­ba törve a római út, balra a XIX. század Széchenyi út­in. A zúgó örvények baljós muzsikáját ámulva és’ meg- illetödve hallgatja az, aki először hajózik ál a Taehtá­lján. Ha elmaradnak a ro­mos Tri-Kula őrtornyai és balra Eibenthal, a bányász- telep, a hajó végre beér a '■ad regé nyes Kazán-szorosba. Ezen a kilenc kilométeren az. ltliir teljes szélességben elzérli ban á(bocsátásra váró hajók t jk a Dunát. A 7.silipes3iot-n.i ■ á rakoznak. imbér egyszerre kerül köze le.bb a „mennyországhoz" es az alvilághoz. A felhők mintha súrolnák a sziklák párkányát: a nemrég kilome­ter széles Duna itt alig 117 méterre szorul össze, s mély* sége helyenként a tíO métert is meghaladja. Tagadjam V felszabadultan nagyot sóhaj­tottam. amikor kiértünk a Kazánból és feltűnt előttünk Turnu-Severin. Az Al-Duna teljes hosszában államhatár két. testvérország, Románia és Jugoszlávia közölt, A két parti ország nemzetgazdasá­gának éppúgy, mint a nem­zetközi hajózásnak érdeke fűződik az Al-Duna vízi­energiájának felhasználásá­hoz és a zavartalan hajózás biztosításához. Hat eszte.n- dővel ezelőtt tehát hozzáfog­tak egy gigászi, történelmi vállalkozáshoz: a két ország összefogásával erőművel épí­tenék a Dunán, emberi mun­kával. emberi beavatkozás­sal alaposan megváltoztatva a természetnek ezt a félelme­tes látványát, A munka a be­fejező szakaszához közeledik: román oldalon már forognak a turbinák és zsilipen közle­kednél: a Fekete-tenger fe­lől jövő. vagy arra haladó, hajók. A félelmetes-romantikus Vaskapu megszelídül a ter­mészetet legyőző ember munkája nyomán. O. M. harapás paradicsom Keservesek voltunk, mert , elfáradtunk és nagyon-na- gyön fáztunk. Száraz, perzselő ííielcg bú ; esúztatotf; minket július 1- ' én az Ulánbátort repülőté­ren! Ragyogó 1 kék egét ha­sított; az IL—18-as, s ben­nünk ragyogtak mongol ba­rátaink emlékei is. Aztán ‘ teltek az, órák, s a repülő egyre „göröngyösebb” utak­ra jutott. Rázott;, hullámzott, s mire négyezer .kilométer ilyen repülés utón elértük az omszki repülőteret, ugyan­csak savanyúan néztünk a szürke, esőverte betonra. Nyári ruhára vett könnyű ballonomba vadul belek; i ­pott. a hasítóan hideg szél, s arcomba verte az esőt;. Alig vártam, hogy eljussunk a szállodai szoba melegébe, de itt további kínos meglepetés fogadott. Julius lévén nyil­ván nem fűtöttek. Ez Szibéria — gondoltam vacogva, s vágyakozva vet­tem számba a repülőgépen hagyott csomagokban heve­rő melegebb ruhadarabokai Jó meleg kabátba öltö­zött. kedvesen mosolygó szovjet újságíró kollégák ké­szítettek programul. Szíve­sen mentünk, mert az Irtisz szele a szálló minden zegét- zugát bejárta. Akikor jobb menni. Jobb gyalogolni az csőben. De nein! Egy nagy autó­busz várt ránk. azzal indul­tunk városnézésre. Szürke­ség, esőverte házak, széltép- le parkok, ködbe burkolódzó szobrok, így maradt meg emlékezetemben a város. Aztán átjutottunk egy hatal­mas kapun, s egy férfi szállt fel hozzánk. — Az elvtárs az olajkuta­tó főmérnöke — mutatták be a fiatalembert, aki kis jelvényeket adott, s hatal­mas számokat mondott a szibériai olajvezetékről. Egyenes utakon suhant a busz, kétoldalt két-három méter magasan olajvezeté­kek futottak. — Szánjainak ki elv,társak, mutatunk valami nagyon’ér­dekeset. Megmutatjuk Omsak egyik büszkeségéi. Dideregve, hatalmas viztó- esáikat kerülgetve, szakadó esőben igyekeztünk egy kis házhoz, s aztán .. . szinte egyszerre szakadt fel min­denkiből a meglepetés hang­ja. Meleg. Kellemes, illatos, iz­maink görcsét oldó meleg. — Ez az. olajtelep kerté­szete. A melegház. Erre jöj­jenek előbb. Finom, gyenge uborka. Vékony, harmatos a héja .. . kóstolják csak, nyu­godtan . .. tessék, lessék .. . Szovjet kolléganőm jóizút harapott bátorításként az üdén sercegő uborkába. Na­gyon csodálkoztak, talán kj- esit le is hangolódtak, hogy közülünk senki sem kóstolt bele. osak dicsérte. Alig ha­ladtunk azonban tovább, újabb csarnokba értünk, ahol viszont, magasra futtatott pa- radScsomerdö fogadott. Ezek kellemes illata már érződött messziről. Most. már felderítitek ven­déglátóink, mert mindeniki örömmel nyúlt a piros, érett gyümölcsöket kínáló indák közé. Ajkunk szögletén lefolyt az édes-savanyú paradi­csomlé, s azt hiszem, soha olyan gyönyörűséggel nem haraptunk még érett para­dicsomba, mint ott, a nyáron is hideg Szibéria üvegházá­ban. Ez a (kiéhezett mohóság ak­kor érezhető, ha elmondom, hogy előtte tíz napig éltünk birkahúson, kumiszon és vaj­darabokkal ízesített sós teán. Adamovics Ilona Párizs — a szív alakú hatalmas metropolis évszá - zadok óta megigézi, rabul ejti az embert. Azt mond­ják, szeretni lehet, de- megismerni nem. Hogy mit szeretnek benne oly na­gyon — nehéz megmonda ­ni. hiszen a. Párizs-imádat szinte végighúzódik az egész francia irodalmon. Villontól Aragonig. Akad ember, akit a sokarcú vá­ros fénylő homloka igéz meg, másokat a Notre- Dame, a Champs-Élysées ragyogó forgataga, az Ope­ra téren hömpölygő sok- medrű autóáradat, vagy az. Yves Montand megénckel- te nagy bulvár, esetleg a jelképpé vált hétmillió ki­lós vas-zsiráf, az. Eiffel-lo- rony. S az idegen éppoly kíváncsian keresi a vásár- csarnokot. ezt a véres, bű­zös hodályt. thint; a Szaj­na-parti aniik vari uniókat,, vagy a mont-martre-i ka­barékat. Áh Hatos szemek csodálják a Louvre-ban a milói Ven üst és Mona Li­sa rejtelmes mosolyál. s egész, másfajta csodálattal nézik az utcasarkokon, kapualjakban, éjszakai mu­latókban szánalmas szere­lemre „felkínált” idomo kát; és tekinteteket. Mert ez is Párizs. Sőt. .. Ügy mondják, itt vetkő­zött meztelenre először tán cosnő a rivaldafényben. De néhány év múlva már ez sem csábította a kaland­ra, a bizarr szenzációra éhes idegeneket. S miután az üzletnek menni kelleti, újabb „ötletre” volt szük­ség.-- Most a világon egye­dülálló sztriptízt fogunk megnézni — mondta kint élő barátom, amint a Rue des Martyrs-on haladtunk. Kérdezősködésre nem volt idő, mert a szűkös aj­tón belépve a portás levet­te kabátunkat, s egy ér­dekes. öltözetű férfi (vagy nő) üres páholyba kísért i félhomályos helyiségben. — Ez a Madame Arthur bár — szólt ismerősöm. — Madame Arthur? ... Nem Monsieur? ... — , Nem, Chez Madame Arthur a mulátó- neve. A műsor kezdetét jelző gongra táblás ház volt a nem éppen olcsó helyiség­ben. Csinos nő énekelt mély, kissé férfias hangon, majd letette a mikrofont, és vet­kőzni kezdett. Rutinosan, a szokásos sztriptízprogram szerint, halk zenére. A programnak nem volt. egy­értelmű sikere a nézőié­iért. Ügy tűnt, sokan tud­lak, mi következik. Igaz, akadtak, akik izgatottan figyeltek, de voltak, akik­nek arcáról inkább szánal­mat vagy közömbösséget lehetett leolvasni, mint „jó mulatóst”. A zene egyre egzotiku­sabb lett, s a pamlag újabb ruhadarabokkal gazdago­dott, az énekesnő öltözéke pedig csökkent. Amikor a bikini felső része is leke­rüli. és a nőies testalkat jól láthatóvá vált megje­gyeztem: ez nő. De mi­előtt tovább folytattam volna, a hátat fordító „hölgy” az utolsó ruhada­rabot is ledobta — és szembefordult. Ez több volt, mint a mo­dern kozmetika csodája. Szerencsétlen emberek megalázó produkciója. A vetkőző hölgy ugyanis — férfi volt. Paulovits Ágoston «un /)., árvíz ’idején latiam a Tiszát Magyarországon és Csehszlovákiában, láttam a megáradt Bodrogot, Takln: Hervadó t, láttam a géu. szakító Szamost ás Kraszm, Romániában cs Magyaror szagon, A közös veszély me,,, közelebb hozta a haló rokka: elválasztott emberek mar ko­rábban kialakult barátságát Magyar vízügyi szakembere segítettek az ár elleni véde­kezésben a Tisza csehsziov.il, szál,-ászán, magyar vízügyi szakemberek építők dolgoz­tak Romániában a Szamos és a Kraszna gát szakad ásói­nak- helyreállításán, ugyanis ez a szomszédos országok közös érdeké volt. Akármerre jártam a Víz­ügyi szakemberekkel Ma­gyarországon . Cseh sz lova kló bau es Romániában, a ío- lyók mentén a leggyakoribb kérdés ez volt: .,Nálatok milyen a viz. elvtárs?" Ez volt az első kérdésük azok­nak. nkikh'': eljutottunk-, és ez roll a mi első kérdésit’!!-! iS. Es a válasz mindig így kezdődött: „Nagy. Nagy a Víz nálunk is..." haltam ezeket a folyókat helikopterről a levegőből, gyalogosan, gépkocsiban a gátak tetejéről, lmjókn>l. asz á I yo kiöl, k étéltüekről, kompokról, ráesőkről, ladi­kokból, Milyen is volt az a. víz? Nagy. A két, gát között az óriási teknöben ritkán hömpölygőn ennyi. viz. Mely kávébarna szinti volt, ami­kor áradt, de amikor apadni kezdeti, csendesedett, kija- kult, világosabb lett a szí­ne. Sok farönköt, gallyat, állattetemet, törmelékei: hor­dott a hátán Félelmetes cs csodálatos volt. a nz. De a legcsodálatosabb az em­ber voll. Ahogy megküzdőn; oinüen idők legnagyobb ar- ,rn! . í bogii védte --a iát hé- zát. kenyéré, a szomszéd házéi. kenyerét. Ahogy ve !- te a m. ga életét és szó a. é í- iának eiá-tét. Ahogy útra kell a nagy nz idején a határo­kon túlra is. hogy segítséget nyújtson a közös baj idején, .'.hogy nem kímélte sem ere­jét. sem idejét, hogy a ba­rátságot megpecsételje, hogy a testvériséget megszentelje. Lattain őket a közös munká­ban. Láttam a magyar és csehszlovák mérnököt, amint a térkép fölé hajolva álmai* lanságtól : áradt szemükkel végigtapogatták a Ves'clycz- letett gátszak'is-t azt ág egy­más nyomába Irnvc. elindul­lak a gáton. Láttam egymás méltat dolgozni a magyar kubikost és ti román kiska- t-onát. amint egymás kesébe csúszta1’ ’k a- csőin1 terhes homokzsákot, hog-iv cl 'ár iak-, a Szamos gátszakar'ásrt. Ke­vés idő jutott brsndgacsrc. Kevés szó hangzott el ak­kor, a nagy viz és a nagy munka ideién. De hát nem is igen volt erre szükség. Tudta, erezte mindenki e dol­gát. És ha mégis jutott nerc egy-cgy cigarettára., rendsze­rint ez volt: az első kérdés: ..Nálatok milyen a víz. élt- társ?’' Aggódtunk egymásért, tet­tünk, cselekedtünk egymá­sért, segítettünk egymásnak, mint igazi, barátok között szo­kás baj. veszély eseten. Oravcc János Sorban állás Krakkóban A külföldet járó hazánk­fia rácsodálkozik a műem­lékekre és az ú,i épületek­re, a hegyekre és a síksá­gokra, a kirakatokra és a holtok polcaira, mindenre. És rácsodálkozik az embe­rekre. Krakkóban járva például rácsodálkozik a hosszú so­rokban álló es türelmesen várakozó férfiakra, nőkre, gyerekekre. Nem mintha ná­lunk nem lehetne olykor sorban állókat látni, hanem mert nálunk olyan helyek előtt, mint a krakkóiak, már vagy egy évtizede igen rit­kán sorakoznak. A sorok ugyanis a mozik pénztárai előtt kígyóztak. Pedig nem lebecsülendők a belépődíjak a lengyel mozikban, mégis nap mint nap kígyóznak a hosszú sorok a pénztárak előtt. Lehet, hogy a műsor­kínálat más, lehet, hogy ke­vesebb a televízió, minden­esetre mi úgy néztük ezt a sorállást, mini valami haj­dani múltunkból felbukkanó emléket. Persze, nemcsak a mozik7 »ál van sorállás. Akad más­hol is. Például a dominiká­nusok templománál. ahol vasárnaponként beat-mi sót tartanak. Érdekes szertartás. Az orgonát gitármuzsika he­lyettesíti. természetesen nem üvöltő beat-dalokkal, hanem liturgikus dallamokkal. Szo­katlannak tűni számunkra a mintegy két és fél ezres tö­megben mozgó fehér csuh.is szerzetesek szertartása, or elektromos gitár és a litur­gia kapcsolata, s nem utol­sósorban az, hogy mindenki a magasba nézett. Ugyanis a templomkupolában vetítő­vászon feszült, s egy szerze­tes diavetítővel ((kisugároz­ta a következő zsoitárszöve­geket. Ez a hely is látoga­tott Krakkóban, és ebben a látogatottságban nagy vonz­erőt jelent a beüt-mise még újszerűnek ható érdekessége is. Volt azonban még egy hely, ami az előbbi kettő­nél is látogalottabbnak tűnt. Az amatöríotósok szövetsé­gének területi szervezete Vé­nusz ’70 címmel kiállítást rendezett. Belépés kizárólag 16 éven felülieknek. Kétszáz darab művészi aki fotó sora­kozott a falakon, paraváno­kon. Jó és kevésbé ,ió, mű­vészi értékű és csak bioló­giai érdeklődést kielégítő képek egyaránt. A terem ál­landóan zsúfolt volt. S ez a zsúfoltság tette lehetővé, hogy este záráskor '2—3 kép­pel mindig kevesebb volt, mint nyitáskor. Azt szokták mondani, virágot lopni nem bűn. Nem tudom, az akt- lötókra azonosítható-e ez az állítás. Annyi tény. hogy a mozipénztárak előtti sorbán- állás kismiska ahhoz képest, ahogy e ty-egy érdekesebb felvétel előtt tömörültek a tárlat látogatói És az sem érdektelen, hogv ex érdek­lődök között á nők szinte többen voltak, mim a fér­fiak, A véletlen úgj hozta, hogy négy hónap múlva újra Krakkóban jártam A Vé­nusz ’7(1 kiállítás előtt még akkor is sorba álltak. Brni'dek Mikin-­fi hölgy — férfi volt... „Nálatok milyen ;i víz, elvtárs?”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents