Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-15 / 293. szám

Kedd, 1970, dee. 15. t ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 nem is gondol­nak rá, mennyire köztéma a dolgozó, a törzs­gárda tag megbecsülése, er­kölcsi, anyagi elismerése. Beszélnek róla a villamoson, az autóbuszon, és sokat sze­repe) e téma a most zajló szakszervezeti választásokon. A dolgozók az erkölcsi és anyagi megbecsülés kiszéle­sítéséhez igen sok javaslatot tesznek; olyanokat, amelyek meg is valósíthatók. — Jólesik, hogy a több eves munkánkat törzsgárda- jelvénnyel jutalmazzák. De azt kérjük — mondták az Északmagyarországi Vegyi­művekben —, hogy ezt te­gyék ünnepélyesebbé. A Volán 3. számú vállala­ta erre jó megoldást talált. ■Ez évvel kezdődően, novem­ber 7-én nyújtják át a törzs- gárdajelvényeket a rendelke­zésre álló jutalommal együtt. A párt X. kongresszusá­nak határozata előírja; „Az elén járó dolgozók. a na­gyobb teljesítményt nyújtó szocialista brigádok, a törzs- gárdatagok fokozottabb er­kölcsi és anyagi megbecsü­lésben részesüljenek.” Erre sok jó megoldást találunk. Az ÉPFU-nál például a t örzsgárdatagok az ötös évek­hez érve 300—500—800, és a 20 éves munkaviszony ese­tén 1200 forintot kapnak. Más vonatkozásban a dolgo­zók nyereségrészesedése évenként 1 százalékkal emel­kedik, a második évvel kez­dődően pedig a törzsgarda- tagsággal évenként plusz 3 százalék jár. Így például van olyan dolgozó, aki 80 száza­lékkal több nyereségrészese­dést feap. Több vállalat ujszeru meg­oldást alkalmaz. A Volán 3. sz. vállalata az alapító tagok esetében a nyugdíjazás előtt öt évvel az adott kategóriá­ban a maximálisra emeli a bért. Tizenöt éves munkavi­szony esetén 80 százalékig emelik, es húszéves munka- viszony után, két évvel a nyugdíjazás előtt a maximu­mot fizetik ki. A Lenin Ko­hászati Müvekben ez évben adták át először igazán mél­tó ünnepségsorozaton az aranygyűrűt. Ezt minden dolgozó megkapja, aki 35 évet dolgozik az üzemben. Voltaképpen a ^ megbecsülését segíti elő az 1031 -es határozat, amely na­gyobb erkölcsi és anyagi el­ismerést biztosít a szocialis­ta brigádoknak. És itt megint egy új borsodi kezdeménye­zésről adhattunk hírt. Az or­szágban először az Ózdi -Ko­hászati Üzemben 9 kis kol­lektívának adták át a válla­lat. kiváló brigádja kitünte­tést. Ez igen nagy elismerés, amelyet jelleméz, hogy van brigádtag, aki 10 ezer forint jutalmat is kapott. Az érde­kesség az, hogy az ózdiak a kitüntetésben megelőzték a hivatalos formula, az okle­vél megjelenését. A vasas­szakszervezet a hatás láttán úgy véli, „nem ártana, ha több vállalat alkalmazná ezt. a jutalmazási formál”. ...... a törzsgárda növelésé­nek egyik fontos feltétele — mondotta Fock Jenő elvtárs a párt X. kongresszusán —, hogy az üzemekben olyan munka- és szociális körül­ményeket teremtsenek, ame­lyek megfelelnek a dolgozok igényeinek.” A vasasszakszervezet me­gyei szerve nagy elismerés­sel nyilatkozik ilyen vonat­kozásban az ÉMÁSZ-ról. A vidéken, illetve a szabadban dolgozó munkásoknak — a modern lakókocsik beszerzé­sével — igen jó munkafelté­teleket biztosítottak. Ennek kihatásaként csökkent a fluktuáció. Nagy erőfeszítéseket tesz a jo munkafeltételek megte­remtésében a Lenin Kohá­szati Művek, A régi, gyár leslén szinte új gyárat épít. Itt olyan korszerű munkakö­rülményeket teremtenek — például az új csiszolóniüben, a húzúmüben —, ahol a nők is kényelmes körülmények között dolgozhatnak. A régi üzemekben a nehéz munka­körülmények javítása érde­kében ezer szocialista bri­gád és a különféle szerveze­tek javaslata alapján kidol­gozták az ötéves szociális és munkásvédel mi i»tézkedési tervet, amely szerint igen sok gondon tudnak segíteni. Erre 750 millió forintot szán­nak. s ez az összeg a gyár eredményétől függően, növe­kedhet. V törzsfáidat aguk erkölcsi es anyagi megbecsü­lésének biztosításában még igen sok tennivaló van. Van, ahol a felsőbb szervek aktív közbelépése szükséges ehhez. Másutt az adott egység is megoldhat gondokat, a je­lenleginél több jószándékkal. A szakszervezeti választások azt mutatják, hogy van ten­nivaló a szemléletbeli vál­toztatásban is. El-elhangzik vélemény egyes vezetőkről, akik fölényesen beszélnek a de’ ókkal, van eset, ami­kor szakszervezeti szervek gazdasági vezető leváltását javasolták emiatt. Ilyen je­lenségre hívja fel a figyel­met szerkesztőségünkhöz küldött levelében O. Lajos. ..A gazdaságiványitási re­form téves értelmezéséből eredően — írja — számos kis és középvezető cczaro- tnániás lett. Túlbecsüli ön­magát; az alá- vagy mellé­rendelt emberekben nem. munkatársat, hanem szolgál, cselédet lát. Megköveteli a hajbókoló magatartást, ju- j tat,mázzá a. hízelgést, üldözi \ az őszinteséget, a. gerinces kiállási, | Más vezetők, bar mente­sek a cezaromániától, de j képtelenek emberséges cm- | bprek lenni. Ezek a tech­nokraták, akik mindenkit alkatrésznek, kisebb vagy nagyobb csavarnak, szer­számnak néznek. Kevésbe veszélyesek, mint az előbbi­ek, de jéghideg körülöttük minden. Sajnos, nem utolsó ok az sem. hogy az utóbbi 23(1 lány cs asszony gondjairól A szénbányászainak nagy jövője van í-iazdasági teendőinket, a I. konkret döntéseket mindig az adott hely­zet befolyásolja. Az adott helyzetből, mégpedig abból, hogy a korszerű energiahor­dozók arányának növelése mellett is több szénre van szükség, mint amennyit ter­veztünk — indult ki a Gaz­dasági Bizottság, amikor a jövő évi energiaellátásról, a széntermelés növeléséről és a bányáknak nyújtandó tá­mogatásról. hozot t hátú rova­tot. Az ipar, a mezőgazdaság a földgáz: és a kőolaj előre- törése mellett is egyre több szénre tart igényt; a növek­vő energiaszükségletet figye­lembe véve egy mondatban is megfogalmazható a fel­adat: meg több szén kell! Pártunk X. kongresszusán Kádár János is részletesen foglalkozott az energiastruk- lúra átalakításával, az oiaj és a gáz felhasználásának növelésével, ezzel egyidejű­leg a szénfelhasználás ara­nyának csökkentésével. Az elért eredmények értékelése mellett ugyanakkor arról is szólt, hogy az ország ener­giaigénye a korábban szá­mítottnál nagyobb mérték­ben növekszik, s a szénter­melésnek ezzel lépést kell tartania. A lehetőségekkel szemben nagyobbak az igények. Csak néhány példát: az ipari ter­melés egyes ágazataiban a tervezettnél több szenei használnak fel; jelentős mértékben megnövekedett a vidéki lakosság tüzelőanyag- igénye is: falun egymillió tiszta szobát fűtenek télen, és a szállítással foglalkozó M AV. az értékesítésit végző TÜZÉP-telepek a megmond­hatói, hogy a korszerű ener­giahordozók bevezetésének eddigi eredményei ellenére is nem csökkent, sót. növe­kedett a szén felhasználása a legtöbb területen. L apunkat, az Észak- Magyarországot az a megtiszteletés érte. hogy képviselője jelen lehe­tett, s véleményének hangol adhatott azon a sajtókonfe­rencián, amelyet a Nehézipari Minisztériumban rendeztek, s amelyet a rádió egyenes adásban közvetített. Itt is hogy a bányászol; munka­szüneti napokon is uotyv,.- nak. Az országos helyzetre vo­natkozó megállapításokat egy az egyben alkalmazhatjuk a Borsod megyei szénbánya szatra is. Arra a nagy múl­tú borsodi huny ászaira, timer meg ma is az ország tüzelőanyag-igényének a fe­lét termeli es biztosit ia. IM is gyakran vasárnapi műsza­kokkal. megfeszített mun!; val, hiszen az vek ÓU: túri., elvándorlás miatt Borsuuuan is kevesebb a bányász, mint amennyire ma is szükség lenne. A Gazdasági Bizott­ság említett határozata, egy eiaclmü: keli a szén. szü; ség vau a bányászát támoga­tására úgy is. hogy új mun­kaerőkéi, toboroznak, s úgy is. hogy a központi alapból is segítséget nyújtanak a bá­nyák teljesítőképessége fej­lesztéséhez. új, korszerű tor meló berendezésen beszer/r séhez. Hadd idézzük Monos Jánosi, a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat igazgatóját, áld az említett sajtókonfe­rencián így nyilatkozott; várják a fiatalokat a. borso­di bányákba, vér falc az új munkaerőket: igenis van jö­vője. meghoz :á nagy jövője van Borsodban is a szénbá­nyászatnak. A korszerű energiahordozók és a hagyo­mányos szén meg hosszú ideig nagyon jól megférnek egymás mellett. ■lói emlékszünk Fock Je­nőnél:. a kormány elnöké­nek Komárom megyei láto­gatására. Ügy érezzük, ez a látogatás az egyetemes ma­gyar szénbányászainak, tehát a borsodinak is szólt. Sós félreértést tisztázott, aggo­dalmat oszlatott el. amikor azt mondta; „a szénbányá­szat, ezen belül is a mélymű­velésű szénbányászat mai termelési szintjére még sp- káig. az atomenergia hasz­nosításánál: széles körű el­terjedéséig. legkevesebb 25— JO évig szükség lesz. . B ányászaink eddig is be­csülettel helytálltuk, nagyon sokat tettek a gondok enyhítéséért. Ezt a helytállást várva továbbra is. hozta meg nagy jelentő­ségű határozatát a kormány Gazdasági Bizottsága, amely' egyszer s mindenkor több, ed­digi kötöttséget, is felold, ka­put nyitva a fiataloknak, lelkesítő lehetőségeket adva egy nehéz, de nagyon szép. és- még sokáig igen fontos szakma megszerzéséhez. Ónod várt Miklós te in kél a világítási berendezésekről A megye mintegy harminc vállalatának, köztük az épí­tőipari tervező- és kivitelező vállalatoknak, valamint a nagy ipari üzemeknek a mű­szaki szakemberei találkoz­nak a jövő héten csütörtö­kön, december 17-én délelőtt a miskolci Avas-szállóban, a Villamos berendezések és Elektromos Készülékek Gyá­ra és a Borsod—Heves me­gyei Vas- és Műszaki Nagy ­kereskedelmi Vállalat közös ankétjén. A nagyszabású tanácskozá­son az épületek belső világí­tását. valamint a külső, sza­badtéri világítást szolgáló, különféle fénycsövek, lámpa­testek műszaki tulajdonsá­gairól cserélik ki nézeteiket a gyártó-, az értékesítő-, il­letve a felhasználó vállalatok képviselői. íij, nemesített szőlőfajták Tokaj-Hegyalján Á‘z MSZMP Központi Bi­zottsága februári, a dolgozó nők helyzetével kapcsolatos határozata szellemében tar­tottak tanácskozást tegnap, december 14-én, hétfőn dél­után a Borsodi Vegyikombi­nátban. A BVK szociális igazgatóságához tartozó te­rületek pártalapszervezete eredeti — nyugodtan mond­hatjuk —• úttörő módon igyekszik segíteni az azóta már a kongresszuson is megerősített határozat vég­rehajtását, a dolgozó leá­nyok, asszonyok helyzeté­nek, szakmai, politikai fel- készültségének javitását, egyenjogúságuk gyakorlati érvényesítését. A tanácskozáson az alap- szervezet vezetősége és a gazdasági vezetők képviselői — Back István titkár, Szép­laki Kálmánná nőfelclös, il­letve Sztancsik Károly, a BVK szociális igazgatója — a női brigádok vezetőivel vitatták meg a legsürgősebb tennivalókat. Több mint 230 leány és asszony dolgozik az említett területen. Van köz­lük takarítónő, van admi­nisztrátor, - van középszin­tű vezető is. A pártszervezet kérdőívek és személyes be­szélgetések útján alkotott képet e 23'> dolgozó nő hely­zetéről. a nőj< általános és egyéni prob Iérőái ró!. Sok minden szoba került ezen a tanácskozáson. S/.éj volt az epvenlő munkáén egyenlő béri élvének gyakor­lati emblémáiról, a nők is- ki.'ré végzettségéről, szakmai ci politikai továbbképzésé­nek helyzetéről, a közélet­ben, a társadalmi munkában való részvételükről. A fel­mérés nem festett rózsaszín képet e 230 nő életéről. El­lenkezőleg. Problémák, gon­dok özönét tárta fel. Ezek­ről beszéltek a tegnapi ta­nácskozáson. Azzal a szán­dékkal, hogy — e munkába magukat az érintetteket, a dolgozó nőket is bevonva — megfogalmazzák a leg­fontosabb tennivalókat, s cselekedjenek is a problé­mák megoldása érdekében. I Ózdi panoráma. egy-két évben kiújult, sőt terebélyesedett, a kispolgári gondolkodásmód divatja. A túlzott anyagiasság, a elm­és rangkórság, az önreklá­mozás, az alig álcázott pro­tekcionizmus, pletyka, intri­ka, hízelgés fel — taposás le.” Nem kétséges, súlyos sza­vak. de sajnos, igen sok bennük az igazság. És sok­szor, sok gond elkerülhető lenne több megértéssel, jó­akarattal, emberséggel. Csorba Barnabás elhangzott, hogy a kőolaj és a földgáz maximális terme­lése mellett is, a m agyai szénbányászatnak már az idén mintegy 1,2 millió ton­nával több szenet kelleti termelnie a növekvő igények kielégítésére. A szénbányá­szat termelőkapacitása azon­ban — számos régi bánya­üzem kimerülése, és egyes gazdaságtalan aknák leállítá­sa következtében — jelenté­kenyen csökkent, a munkás­létszám pedig az évek óta tartó eláramlás folyamata­ként erősen megfogyatkozott Ezért az idei jelentős több­letmennyiséget a bányák cssak úgy tudják biztosítani, Világhírű borvidékünk. To- kaj-Hcgyalja sokat köszön­het az Országos Szőlészeti cs Borászati Kutató Intézet tar- eali telepének. Az itt folyó tudományos kutatómunka, a különböző kísérletek, a ne­mesítések a jövőben is nagy segítségére lesznek a tokaj- hcg.valjai rekonstrukciónak. Foto: Mizerák ' Brezovcsik Lászlótól, a telep vezetőjétől kaptunk felvilá­gosítást a kutatómunka leg­újabb eredményeiről, a t.ar- cali újdonságokról. A további telepítések, a rekonstrukció szempontjából egyik legérdekesebb hír az. hogy sokat ígérő eredmény­nyel jártak a tarcali telepen 1959 óta folyó keresztezése» nemesítések. A taroali kuta­tók két új, nemesített szőlő­fajtája, a Tokaj 1. és a To­kaj II. már nagyobb terü­leten is bebizonyította, hogy jobb minőséget és nagyobb mennyiséget képes adni a hagyományos hegyaljai faj­táknál. Emellett mindkét ke­resztezéses nemesítésű új szőlőfajta korábban érik és igen jó fagytűrő. valamint aszúsodó hikt’dnn'riígal is rendelVevU­A Tokaj 1. muskotályos fajta, a Lunell helyettesítésé­re alkalmas. A Tokaj IT. a hagyományos furmint , és hárslevelű fajták Ígéretes 'e- iélytársa lesz. Most már le­hetőség van arra is, hogy a tsz-ek, vágj' szakszövetkeze­tek nagyobb területeken, nagyüzemi ültetvényeken is kipróbálják a két új szőlő­fajtát.. Hasonlóan jó eredménnyel jártak az úgynevezett klon- szelekció útján folytatott fajtanemesitési kísérletek is. Tanácskozás a BVK-ban

Next

/
Thumbnails
Contents