Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-01 / 230. szám

Csütörtök, 1970. ©kt. 1. .ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Naptár, 1970. október 1., csütörtök A nap kelte 5.42, nyugta 17.24 órakor. A hoki kelte 6.34, nyugta 17.22 órakor. Névnap: Malvin. Évforduló. ■* ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ t ♦ : t i ♦ ♦ I ♦ ♦ <► ♦ Tíz évvel ezelőtt, 1000. október 1-én nyitották meg Moszkvában a Népek Barátságának Egyetemét, amely­nek első évfolyama — egy hosszabb előkészítő tanfo­lyam után — november közepén indult. As egyévtizedes múltra visszatekintő oktatási in­tézmény azóta világszerte ismertté. népszerűvé vált, különösen a gyarmati, vagy félgyarmati sorban élő, illetve az ilyen sorból frissen felszabadult országok közvéleményében. Ezeknek az országoknak legjobb fiaiból verbuváló­dik évről évre a moszkvai Népek Barátsága Egyete­mének tanulógárdája. Az ezernyi gonddal küszködő fiatal államoknak, amelyeknek gyakran. az elemi fo­kú oktatás megszervezésével kell kezdeniük, óriási se­gítséget jeleni az említett egyelem létezése; innen kapják első képzett szakembereiket, nemzeti értelmi­ségük színe-javát. Különösen az afrikai országokból mennek szívesen a fiatalok a moszkvai egyetemre, amely eddig több ezer új értelmiségit adott ezeknek az országoknak, Rádió. Kossuth rádió. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Euklédeszi-e a tér? 9.25: Lortzing operáiból. 10.05: Dr. Fux találmánya. 10.45: Mozart: D-dúr vonósötös. 11.10: Zenepalota. 11.25: Beethoven: G-dür zongoraverseny. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Vita a korszerű mezőgaz­daságról. 14.00: Zenekari muzsi­ka. 14.45: Marica grófnő. 15.15: Vémász. 17.15: Kosa Anna bal­ladája. 17.35: Asszonysorsok. 18.00: Suppé: Pique Dame. 18.08: Bevezető Babits Mihály: Máso­dik ének című mesedrámájához. 18.23: Az elmúlt hónap slágerei. 19.50: Hoffmann meséi. 23.05: Pa­letta. 23.20: Szimfonikus könnyű­zene. Petőfi rádió. 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpolitikai figye­lő. 9.00: Szabadság, szerelem. 9.29: Kínai népdalok. 9.39: Ének­lő világ. ío.oo: A zene hullám­hosszán. 11.50: Magánvélemény, közügyekben. 12.00: Könnyűze­nei híradó. 12.30: Francia mu­zsika. 13.03: Nyíregyházi stúdi­ónk jelentkezik. 13.20: Dolmá­ny!: csz-moll zongoraötös. 14.00: Berki Géza táncdalaiból. 14.10: Csák Gyula jegyzete. 14.20: Cherbourgi esernyők. 14.35: Ma­gyar fúvószene. 14.55: Néhány perc tudomány. 15.00: Nóták. 15.20: Mai témák, mai dalok. 15.33: Csak fiataloknak. 16.18: Ifjúsági krónika. 16.33: Pagani- ni-müvek. 16.48: Musicalekből. 17.10: Kisfaludy Károly verse. 17.15: Puccini: Bohémélet. 17.35: Könnyű hangszerszólók. 17.46: Dvorzsák: III. szláv rapszódia. 18.10: Rádióhangversenyekről. 18.40: Derűs irodalmi műsor Mó­ra Ferenc müveiből, 19.09: Bee­thoven: Hegedűverseny. 20.25: lij könyvek. 20.28: Könnyűzene. 20,50: Vallomás. 21.38: Zalatnay Sarolta és Koós János énekel. 22.05: Hangversenynaptár. 22.20: Filozófiai írások. 22.30: Népi ze­ne. 23.15: Kamarazene. Teilev z ó Színház. 1., csütörtök, Csárdáskirálynő (7 óra) Bérletszünet. 2., péntek, Csárdáskirálynő (7 óra) Bérletszünet. 3., szombat, A tanítónő (3 óra) Petőfi ifjúsági bérlet — (7 óra) Csiky-bérlet. 4., vasárnap, Csárdáskirálynő, (3 óra) Bérletszünet — (7 óra) Bórletszünet. 5., hétfő, nincs előadás 6., kedd, A tanítónő (7 óra) Ibsen-bérlet. 7., szerda, Péntek Kézi (7 óra) Lehár-bérlet. 8., csütörtök. A tanítónő (R óra) Madách-bérlet. í»., péntek, Péntek Rézi (7 óra) Vörö sm arty-bérl et. Mozi Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 ó. Onibaba. Japán. 16 éven felüli­eknek! — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ó. Onibaba. Japán. 16 éven felülieknek! — Kossuth du.: K: f. 3 és f. 6 ó. A neretvat csata. 1—IT. Színes jugoszláv—ol. Dupla helyárral! — Filmklub (Kossuth moziban) : K: 5 ó. Ir­ma, te édes. I—II. Dupla hely­árral. Színes am. — 16 éven felülieknek! — Fáklya: K: 5 ó. Két film egy műsorban. Dupla helyárral! Betyárok és Betyárok bosszúja. Színes román. — Pe­tőfi: K: f. 5 és f. 7 ó. A nagy kék jelzés. Magyar. — Táncsics: K: csak f. 6 ó. Irma, te édes. I—n. Színes am. 16 éven felü­lieknek! — Szikra: K: 5 és 7 ó. Veled, Madridban. Mb. színes spanyol. — Ságvári: K: f. 5 és hn. 7 ő. Két úr. esernyő nélkül. Román. látogatóban a miskolci szervező irodán f ÖKÖLVÍVÓ EURÖ^ A feladatuk sűrűsödnek a f ővárosban és Miskoleon is Meg egy hónap és 7 nap választ cl bennünket a miskolci I. junior ökölvívó Euröpa-bajnokságtól. Most már minden apró részfeladatnak felelős gazdájának kell lennie — egyéb­ként erről tárgyal holnap a szervező bizottság elnöksége —. a feladatok sűrűsödnek a fővárosban és Miskolcon is. Ezt a szerteágazó munkát koordinálja a „hétköznapokon” a szer­vezőiroda. Köznyelven szólva a szer­vező bizottság irodája a tit­kárság. A szervezés idősza­kában nemcsak Miskolcon, hanegi a fővárosban is mű­ködik, hiszen a jelentkezé­sek, a nemzetközi kérdések, a nemzetközi bírói vizsgára jelentkezők ügye Budapes­ten bonyolódik le. A két iro­da azután novemberben, az EB ideje alatt összevontan dolgozik. A miskolci szerve­ző iroda vezetője Kecskemé­ti István, az MTS Borsod megyei Tanácsának előadó­ja. — Pillanatnyilag az albi­zottságok egyes feladatainak felelőseit kell megkeresni, kijelölni. E munka figyelése most a legaktuálisabb dolog — mondta, amikor felkeres­tük a megyei TS székhazá­ban és éppen Demeter Zol­tánnal, a technikai albizott­ság vezetőjével egyeztették a tennivalókat. Felelősök kijelölése Az említett felelős-kijelö­lés valóban nagyon aktuális, hiszen a legutóbbi szervező bizottsági ülésen még jó né­hány feladat felelőse nem szerepelt a szervező bizott­ság munkatervében. A szervezőiroda a határ­idős feladatokat is figyelem­mel kíséri, így önkéntelen a kérdés: milyen feladatoknál akad probléma? — Csak az elszállásolások­nál volt, azonban ezek apró- cseprő gondok. Az elszállá­solási és étkeztetési albizott­ság megoldja őket. A szervezőiroda vezetője nem említette, de tudjuk: ilyen probléma volt, hogy valószínűleg több EABA el­nökségi tag is ellátogat Mis­kolcra a saját költségén — ezeknek azonban szállást kell biztosítani. De mennyit? Ennek lei derítését a szerve­ző bizottság főtitkára, Pa- racsky Sándor vállalta. Jól példázza ez a főváros és Miskolc közötti együttműkö­dést — amely nélkül sok minden nem oldódhatna meg. A tudás és megnyitó Az Európa-bajnokság meg­nyitóünnepségének megszer­vezése éppúgy a szervező- iroda feladata, mint az ün­nepélyes eredményhirdetés. A megnyitó programjának tervezete mar elkészült, de még korai lenne erről szól­ni, hiszen nem dőlt el, mi­képpen fonódik össze a Mis­kolci Sportcsarnok átadása és az EB megnyitása. Való­színűleg 19 órakor kezdődik a megnyitóünnepség, s né­zői már tanúi lesznek a ringben az első összecsapá­soknak is. Már az eddig leírtakból is látható, milyen sokrétű munkát lót el, mennyi min­dent kísér figyelemmel a szervezőiroda. Az is felada­ta, hogy megtervezze és biz­tosítsa az EB részvevőinek belépését , mozgását a sport- csarnokban. A titkárság szí­nes műanyag emblémákkal — igazolvánnyal együtt — kívánja ellátni a versenyző­ket, vezetőket, orvosokat, új­ságírókat stfo. Ennek már el is készültek a tervei. Ter­mészetesen nem biztos, hogy végső megoldásként ezt fo­gadják el, mert a legutób­bi szervező bizottsági ülésen más javaslat is elhangzott. 1 isst elet díjak Ott jártunkkor végezetül az Európa-bajnokság tisztelet­díjairól érdeklődtünk a szer­vezőirodán, hiszen ennek be­szerzése is a titkárság fel­adata. Minden súlycsoport első három helyezettje — az Európa-bajnok, a második és a két harmadik helyezett — kap majd tiszteletdijat. Ezenkívül kiadják a leg­technikásabb ökölvívó cí­met és díjat, valamint a zsűri különdíját is. Javasol­juk, hogy a legeredménye­sebb edzőnek is adjanak kii- löndíjat Miskolcon, hiszen ez a, gyakran csak a verseny­zők „árnyékában” álló mes­terek megbecsülését jelen­tené. Ny. P. Göncön minden változatlan? A nyár Végén levelet kap­tunk Göncről, amelyben Bé­ni János sportköri vezetősé­gi tag ismét rovatunk segít­ségét kérte: „Községünk sportélete haldoklik. Egy-két ember, aki lelküsmeretc sze­rint segíteni szeretne — nem tud.” Azt írta, látogassunk el kedden, amikor láthatjuk a pályán, mennyi fiatal sze­retne sportolni. Nem volt szükség bizo­nyításra, hiszen már többször foglalkoztunk a gönci álla­potokkal. Tavaly november­ijén számoltunk be arról, hogy majdnem elárverezték az egyesület felszereléseit, mert a klub nem tudott fi­zetni a takarításért. Ottjár- tunkkal — szerencsére — el­maradt a példátlan árverés. Másodszor idén márciusban írtunk Göncről. Akkor már úgy látszott:, rendeződnek a sorok ebben a nagy község­ben. .. Egyetlen spartakiáddal — Elmentünk a spartaki- ádra. Asztaliteniszben és BUDAPEST <•.10: lskola-tv. Földrajz. 9.0C«: tel övi Iá e. 9.55: Magyar nyelvtan. 13.10: Földrajz. 14.00: Élővilág. 14.55: Magyar nyelvtan. 15.20: Filmes-rrtíka. 17.48: Hírek. 17.55: Fabula. 18.55: Esti mese. 19.05- Aktuális riporlmüsor a Parla­mentből. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Magyarázom a jövőnket. 6. 20.35': A fekete nyíl. Olasz film­sorozat. !. 21.35: ..Kicsoda-mi­csoda?” 22.10: Kialvő lángok. Jugoszláv kisülni. 22.20: Tv-hir- adó — 2. kiadás. BRATISLAVA 16.30: Hírek. 16.35: Biológia. A élet atomja. 1. rósz. 17.10. Aranykamera. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 1H.3S: Hárman önök helyett. Publicisztikai mű­sor. 20.05: A pénztárnál állt. Cseh film. 21.43: Maratoni üt. Filmdokuinentum. 22.25: Tv-hii- adó. 22.40: A jévkorongozás hí­rei. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 rn-es hullámhosszon. 1 íl—19 óráig) Alogj'eí körkép. Tájak, üzemek, emberek. Igazgató a mikrofonnál. Mi van még hátra az éves tervből ? Rekonstrukció. A ..hitelképes” egyéniség. Fiatulok zenés találkozója. Kiállítás Miskolci Galéria: Gyóri Elek festőművész emlékkiállítása. Nyitva délelőtt ti órától este 7 óráig. Polgári védelmi kiállítás a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Központi Kohászati Múzeum. Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Mezőkövesdi Matyóméi/.eum: A matyó nép élete és díszítőművé­szete című kiállítás. Megtekint­hető délelőtt in órától este fi Ujmassai múzeum. Nyitva dél­elölt 10—12 és délután 2—4 óra közöli. Csoportoknak egész nap. Szikszói Grafikai Képtár. Nyit­va reggel 8—12 óráig. Gyáitastörtérieti emlékek cím­mel kiállítás az ózdi szakmun­kásképző Intézet udvarán. Meg­tekinthető égés? nap. Tokaji helytörténeti múzeum. Megtekinthető délelőtt 10 órától este fi óráig. Rudabányai éré- és ásványbá­nyászati múzeum. Nyílva déleién ') órától délután 4 óráig. Görögkeleti templom: Miskolei görögök művészeti emlékei. Nyit­va délelőtt in órától délután 5 óráig. l.J 11a füredi Emlékház: Herman Otto munkássága című kiállí­tás. Nyitva délelőtt 10 órától este fi óráig. Teke DVTK-MGM Debrecen ! 6:2 (2929—2148). KB II., férfi, Diósgyőr. Bár a diósgyőriek, Zambó kivételével, nem ér­ték el edzésformájukat, mégis legyőzték a bajnok­ságban vezető debreceni együttest, Zambó 519. Glast 476, Béta 487, Bényei 462. Borbély 499. Handzók fát ütött. A megyei 1. osztályú baj nokság XVI. fordulójának eredményei: M. Bányász— Szerencs 8:0. Borsodi B.— MÉMTE 2:6. Királd—Ózdi Spartacus 5:3, Özd II.—Or- mosbánya 2:6. Sajókaza— Edelény 2:6. A Kazincbarci­ka szabadnapos volt, A XVII. forduló eredmé­nyei: MÉMTE—Sajókaza 7:1, Ormosbánya—Szerencs 7:1, Edelény—Kazincbarcika 7:1. Ó/.d II.—Királd 6:2, Ózdi Spartacus—Borsodi B. 2:6. Az M. Bányász szabadnapos volt. A bajnokság élcsoportja nak állása: 1. Ormosbánya 91 pont, 2 MÉMTE 85. 3. M. Bányász 84, 1. Edelény 83 pont. «./.ui Kohász—Budapesti j Cserző 6:2 (5186—5116). NB | I., férfi, Özd. Négy forduló- j val a bajnokság befejezése előtt végre kijött az ózdiak lépése, és győztek. Az előző : napokban kicserélték a tő­kéket, újra a régi. megszo­kottat használták. Gyengébb ; szereplésük okát ugyanis a műanyag tőkében látták. Ezen a találkozón az ellen­fél is jó atlagfát ütött, sőt. í következő mérkőzésen a ; veretlen egriek 7:l-re győz­tek a Szombathelyi SE ellen ezen a pályán. Eredmények: Baji 947, Ács 885, Nagy L. 877.- Varga 863, Császár 823. Minya 791. sakkban. 26 érmet (!) hoztunk el — kezdte Báni János, a községi tanács pénzügyi cso­portjának vezetője, a labda­rúgócsapat intézője. — Aztán a másodikra és a harmadik­ra már nem tudtunk el­menni. .. A gyűjtött 104 ponttal így is a 4. lett Gönc a járásban. Közben betoppant Csata Géza, a sakkcsapat vezetője is a tanácsi irodába. — Valami elkezdődött, de.... — nem fejezte be a mondatot, csak sóhajtott. Elolvastam a kék indigóval irt tanácsi jegyzőkönyvet. Egy oldal a gönci sportélet­ről. Horváth Miklós, a tsz iőállattenyésztöje írásban mondott le sportköri elnöki tisztségéről szeptember ele­jén, a községi tanács végre­hajtó bizottsági ülésén. A sportköri elnök elfoglaltsá­gára hivatkozott. A vb nem fogadta el lemondását, kér­te, maradjon év végéig. Számba vettük: mi van Pedig lenne mit tenni Gön­cön. A futballszakosztály, ha nehézségekkel is, de dolgo­zik. A tekézők edzenek, ver­senyre nem tudnak járni. Asztaliteniszeznek és sak­koznak a községben. Atléti­ka, kézilabda és úszás lehet­ne. de nincs. A község 33 méteres úszómedencéjében csak fürdenek, még iskolai úszásoktatásra sem használ­ja k — tavalyelőtt lejött Mis­kolcról egy úszómester, és úszótanfolyamot tartott — mesélte Csata Géza —, még gyerekeket is hozott, hogy versenyezzenek a helybeliek­kel. Azután ez is elsorvadt. Pedig van sportolónk bőven — folytatta a sakkszakosz tály vezetője, aki örökös nosztalgiával gondol rá hogy 10—11 évvel ezelőtt or szágos versenyekre jutottak el a gönciek tekében és sakkban is. — Sakkban pél­dául húsz úttörővel is fog­lalkozunk a művelődési ház klubjában. A tekézők most készülnek balkezes—jobbke­zes háziversenyre. „Volt itt annyi elnök” — Gondoltak-e már rá, ki lenne jó sportköri elnöknek? — Volt itt már annyi el­nök, aztán amikor oda ke­rültek. .. — válaszolta Béni János, és sokatmandóan le­gyintett. És így folyt a saó, csöndesen, nem lázadva. Sé­relmekről. megnyert, de nem folytatott spartakiádokról, járási bajnokságról, amelyet megnyertek, de a közlekedés gondja, összege miatt nem indíthatták csapatukat a me­gyei bajnokságon. Aztán kis töprengés után megszólalt Bóni János. — Benne itt egy ember sportköri elnöknek, vállalná is. Dr. Balogh István, a ka­tolikus pap. De ... többen nem látják jónak. Minden idők legjobb öttu­sázójának, az ötszörös világ­bajnok Balczó Andrásnak és Móna Istvánnak jó volt dr. Balogh István. Mesterüket minden évben legalább egy­szer felkeresik Göncön. — Pedig a pap — tette hozzá Csata Géza — télen síelni tanítja a gyerekeket a hegyen Uj vezetőség — ú* remények Másutt a pedagógusok ve­szik kezükbe a sportot, gon­doltam. Itt. Göncön, legalább 20 pedagógus van egy sem foglalkozik a sporttal. Azt pedig már itt hallottam, hogy a tornára használt terembe az iskola be sem engedi a sportolókat. — Nincsenek igaz patroná­lok — mondta Bóni János — s nincsenek vezetők sem, 'kik vállalnák a sportot. Igen. Ez a legnagyobb baj Göncön. A termelőszövetke­zet vezetőségében most válto­zások történtek. Üj elnök került a tsz élére. Talán az új összetételű vezetőség a gönci sport jobb gazdájává ' ^zí a közös gazdaságot. Nvitray Péter Röplabda Özdvidéki Bányász—Sal­gótarjáni Z151 Vasas 3:0 <13, 10. 10). NB II., férfi, Farkaslyuk. Vezette: Zá­hony L. A minden tekintet­ben jobb Bányász-csapat ilyen arányban is megérde­melten nyert. Ezzel nagy lé­pest telt a bajnokság meg­nyeréséhez. Jók: Fürjes (a mezőny legjobbja), Marczis es Veres. HKkHlREH A Miskolci Spartacus sakk-szakosztályának mester­jelölt versenyén a harmadik forduló után Nagy Kálmán vezet 3 ponttal Tóth József ,2,5) cs Szurovszky Elek (2 pont) előtt. Versenynapok: kedd és péntek, 17 órától. I Labdarúgó eredmények Crvena Zvezda—e. Dózsa , 1:0 (3:0) Pécsi Dózsa—Craiova 3.0 ( : ) Bp. Honvéd—Aberdeen 3:1 <2:0, 3:1, 3:1) i

Next

/
Thumbnails
Contents