Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
Tanácskozás a tömegközlekedés járműveiről Fogynak a cipészek Minden évben kevesebb cipőt javíttatunk. Ezt bizonyítja a, statisztika és ez érthető is, így van minden gazda ságilag fejlett országban. Az emberek inkább . készen — és olcsóbban — vásárolnak cipőt, mintsem méret után készíttessenek és a javíttatással is kevesebbet törődnek. Miskolcon 1968-ban 2820 pár cipői készíttettek, tehát a lakosságnak mintegy másfél százaléka csináltatott, lábbelit. A cipészek, a csizmadiák száma is csökken- 1984-ben Miskolcon 177 cipész-csizmadia dolgozott, jelenleg pedig hatvannégy. Ezeknek nagy része is idősebb ember. A cipöjavitások száma az utóbbi öt évben körülbelül 18—20 százalékkal csökkent. Kazánjában a városi lakosság 1949 óta körűibetiil 30 százalékkal nőtt. Jelenleg az ország lakosságának 46 százaléka lakik városokban, de ez az arány két-három évti zed alatt előreláthatólag 6,5 —70 százalékra emelkedik. Ez a fejlődés magával h ózz; i a közlekedés iránti igények növekedését is. Számítások szerint a tömegközelekedés' eszközök teljesítő képességét országosan 20—25, ezen belül Budapesten 15—18, vidéken átlagosan 50, egyes városokban azonban 100 százalékkal is növelni kell. Ezek kel a gondolatokkal nyitotta ineg kedden reggel a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Szabadság téli szék- házában Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes azt a háromnapostudományos tanácskozást, amelyet a közlekedéstudományi egyesület szervezett a városi tömegközlekedés járműveivel kapcsolatos kérdésekben. Utána Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszter- helyettes tekintette át a közlekedéspolitikai koncepció alapján a városi közlekedésre háruló feladatokat és a fejlődési irányokat. Ezután megkezdődött a szakmai tanácskozás, amelyen 200 hazai és 25 külföldi —. bolgár, csehszlovák, finn, Lengyel, NDK-beli, NSZK- beli, osztrák és szovjet — szakember vesz reszt. A három nap alatt. 15 előadás hangzik el. 14 dioptri láthatatlan szemüveg Súlyos saemműtéten esett át néhány évvel ezelőtt egy szolnoki tisztviselő: mindkét szeméről szürkehályogot távolítottak el. A műtét sikerült, de Romhányi László látása annyira megromlott, hogy 14 dioptriás szemüveg hordására kényszerült. . Nem sokkal a műtét után olvasta egyik képeslapunkban, hogy egy csehszlovák szemorvos, mérnök < "sával olyan rugalmas optikai anyagot talált fel, amely közvetlenül a szemgolyóra helyezve, kitűnően helyettesíti a szemüveget, tökéletes látás biztosítható segítségével. Prágába utazott, s alapos orvosi kivizsgálás után megvásárolta a különleges „szemüveget”. Azóta három év telt el. A szabad szemmel alig látható gél-lencsék kitűnően pótolják a 14 dioptriás szemüveget. Segítségükkel Romhányi az újságok legapróbb betűit, is jól tadja olvasni. Két év gámtásérl ki őégyermekes családapa balesete ✓ Tegnapi számunkban hirt, adtunk egy sajnálatos tűzesetről. Szirmán, Veres József gyári munka« házában, a reggeli órákban tűz keletkezett. Veres két gyermekét, a 3 éves Józsefet és a 7 éves Ilonát Dusza Miklós- né mentette ki az égő házból. Tegnap felkerestük az életmentő asszonyt, . aki egyebek között: elmondta, hogy a szokásos bevásárlásból igyekezett hazafelé, amikor látta: Veresék háza nagyon füstöl. Ugyanakkor hallotta a 7 éves Hona sírását is. Eldobta a tejeskannát, s szaladt a bajbajutottakhoz. Mint mondja, az utolsó pillanatban érkezett: a kislányt kiemelte aA ablakból, s a kiabálására érkező B. Kovácsnéra bízta. Hallotta a kisebb csemete kiabálását is, de a füsttől mai- nem lehetett belátni a házba. Az ablakon mélyen behajolva sikerült Józsi vállát megfognia, és kiráncigálta az udvarra. A két gyermekre a szomszédok vigyáztak. A bátor asszonyról megtudtuk: most 25 éves, férjével 1963-ban költözött Szirmára. A környéken úgy ismerik: a kéményseprő lánya. Duszáné, Pintér Ilona két gyermek anyja, most várja a harmadik gyermekét. Szüleivel, s két lánytestvére családjával él együtt egy házban. Ám ők még ebben a hónapban új lakásba költöznek. Duszáné a Miskolci Köztisztasági Vállalatnál dolgozik, irodai takarítónő. Férje gépkocsivezető. Mindketten megbecsült dolgozók munkahelyükön, s most a ' szirmaiak is megkülönböztetett tisztelettel néznek a bátor asszonyra. f r» ■ re r m r C» Aovaja&i rakodógép Királdon .sikerrel vizsgázott az a házi tervezésű és kivitelezésű elővájási rakodógép, amelyet a közelmúltban üzembe állítottak. A tapasztalatok alapján újabb hasonló gépek előállítására i készülnek. Kétévi szabadságvesztésre ítélte foglalkozása, körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt a Miskolci Járásbíróság Molnár Imre nagy-harcai lakost. Molnár a helybeli tsz dömperével a kazincbarcikai: benzjnkűtnái üzemanyagot vett fel. Járműve előtt és» mellett tehergépkocsik álltak. Tankolás után dömperével hátrafelé tolatott. A jó látási viszonyok ellenére sem vette észre, hogy mögötte tartózkodott a 26 éves Tóth Sándor motorkerékpárjával. A súlyos dömper átgázolt a motoroson. Tóth Sándor a kórházban belehalt sérüléseibe. * Balesetihez hívtak tegnap délben a Miskolci Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti ügyeletesét. Az ötgyermekes családapa, Árvái Bertalan, a Miskolci Kertészeti Vállalat segédmunkása munkahelye előtt figyelmetlenül és szabálytalanul ment át az úttesten. Féktávolságon belül lépett a szabályosan haladó,’ Antal Gyula kazincbarcikai lakos által vezetett mikrobusz elé. A jármű a szerencsétlen gyalogost fején sértette meg. Árváit súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. (Fotó: Kóbor Pál) A múlt hét végén hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság Bánfi György 21 éves miskolci lakos templomrab- lási ügyében. Mint annak idején lapunkban megírtuk. Bánfi György rendezett anyagi körülmények között, kényelmes otthonban élt. Jó szakmájában havonta 1800 forintot keresett, s így nemcsak a legszükségesebbekre, de külföldi utazásokra, NDK. lengyel, csehszlovák és romániai kirándulásra is telt. Otthon minden szükségeset megkapott. Különszobájában zongora állt, régi 125-ös Da- nuvia motorkerékpárját ez év márciusában cserélte ki 350-es Jáwára. Bánfi György azonban elégedetlen volt sorsával, a sok helyett még többet akart, s bűnözésre adta magát. Első alkalommal a diósgyőri ' Bartók Béla Művelődési Központba kísérelt meg betörést, Egy mellékhelyiségben megbújva várta meg a zárórát, de pénzt nem sikerüli szereznie. Június köze oe táján Rakacára látogatott, ahol megnézte a község görögkatolikus templomát. Szívesen megmutattak neki mindent, s mielőtt eltávozott, még néhány akkordot is játszott a.harmóniu- mon, Persze közben alaposan körülnézett. Pár nap múlva hátizsákkal, feszítő- vassal, zseblámpával felszerelve ismét Rakacára ment. Éjszaka a sekrestye ajtaját felfeszítve bejutott a templomba, s onnan közel 20 eze: forint értékű, egyházi szertartásokhoz szükséges különböző kegytárgyat rabolt el. Bánfi a sikeresnek látszó templomrablás után még egy miskolci vendéglátóipari helyiségbe is betört, de innen csak kisebb értékű ital- és csokoládéfélévei távozott. Hogy a templomban szerzett zsákmányt értékesíteni tudja, rövidesen felkeresett egy használt holmikat árusító kiskereskedőt. akinek néhány kegytárgyat, eladásra ajánlott fel. A kereskedő azonban gyanúi fogott, feljelentette a rendőrségen, s Bánfit letartóztatták. A bíróság társadalmi tulajdont károsító lopásban, ezzel halmazaiban zárfeltö- réssel elkövetett lopásban és lopással elkövetett tulajdon elleni bűntettben mondta ki vétkesnek Bánfi Györgyöt, s ezért egyévi és hathónapi szabadságvesztésre ítélte, s a közügyek gyakorlásától három évre _eltiltotta. Télen-nyáron friss, zöld szobanövények hagyják el a Mis- «kolci Kertészeti Vállalat üvegházait. Naponta gondos kezek |vigyázzák, ápolják a virágokat. Fotó: Szabados György. ÚJ KÚT BÜKKSZÉKEN A Borsodi, Ózd vidéki, Mátravidéki és a Nógrádi Szénbányák híres nikkszeki gyógyüdülőjénél az gyógyvízforrás időnként elapad, ami zavarokat okoz az üdültetésben. Ennek elkerülésére az- üdülőt üzemeltető vállalatok kétmillió forintos költséggel új kutat furatnak. HÚS A TSZ-TÖL A sárospataki Kossuth Tsz bevételeinek több mint a fele az állattenyésztésből származik. A jószághizlal É)s folyamatos a szövetkezetben. A legutóbbi hónapban a tsz 68 hízómarhátt és 138 hízott sertést értékesített több mini 1 millió forint értékben. MATYÓ SUMMASOK A mezőkövesdi járási művelődési. központban érdekes előadásra kerül, sor október 9-én. a múzeumi hónap kapcsán. Dala József a matyó summái.s vándormunkásság kialakulásénak történetét. ismerteti az érdeklődőkkel, NYELVTANFOLYAM A Borsodi Szénbányák igazgatóságán idegen nyelvű nyelvtanfolyamokat indítottak. Az érdeklődők angol, orosz, német és francia nyel-, vet tanulhatnak. NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉS A Mezőkövesdi Matyó Múzeumnak 1968-ban 12 324 látogatója volt. A múzeumot tavalv 16 004-en tekintették meg. A látogatók között szép számmal akadt külföldi turista is. gyorstisztító SZALONOK A negyedik ötéves terv végére megyénkben több, gyorstisztító szalon építését tervezik. Az elképzelések szerint Leninvárosban, Kazincbarcikán és Mezőkövesden létesítenek ilyen szolgáltató egységekei. ÚJ ÚT A nagy ütemben fejlődő Tarcalon az idén tovább javították az utakat. Nemrégiben 800 méter hosszú, por talanított, jó minőségű utat adtak át a forgalomnak, és ugyancsak az idén ezer négyzetméter járdái Is cl kész! tel tek. ÚJ NÉMO KAPITÁNY Nento kapitány és « víz alatti város címmel ismét film készül Verne Gyula népszerű regényéből, James Hill színes alkotásánálc főszereplői.: Robert Ryan Chuck Connors. Hauet le Newman. ORVOSI HÍR Dr. Kopár! Csaba altalá nos és urológiai szakrendelését október 1 -töl Csabai kapu 20 sz. alatt megnyitói ta. Rendel: hétfő, szerda, péntek. 16—18 óráig. Tek fon: 35-313. SZÉNGYALU Az Ózdvidéki Szénbányák egeresehi bányaüzemében * szénmedencében egyedülálló kísérletre készülnek. A szén- gyalu külszíni próbaüzemei' tetése jól sikeriilf. Rövidesen tv cgkezdik a frontra, való beszerelését. Várható, hogy e hó végén már szén- gyalu jövesztheti itl a szenet. Utazás Egy isién hala mögötti kis városba, a. vonat naponta nagy késéssel érkezik. Egyik nap azonban néhány perccel korábban fut be. A helyi- gyógyszerész megszólítja a mozdonyvezetőt: — Ez igen! Ma. először futott, be ez az átkozott vonal idő előtt. Kérem, fogadjon el tőlem, egy jó szivart, Megérdemelte! — Uram, tegye csők cl a szivarosdobozát, A vonalom nem futott br korábban. Ez még — a tegnapi! TOKAJ HELYETT TARCAL A Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság október 9-én, pénteken délelőtt technikai akadályok miatt nem Tokajban, hanem Tar- calon. az. állami gazdaság központjának éttermében tartja meg ülését TÁRLAT AZ EGYETEMEN A Nehézipari Műszaki Egyetem idei kulturális rendezvényeinek sorában kiemelkedő az október 21 -én kaput nyitó kiállítás. Az érdeklődők Xantus Gyula festőművész alkotásait láthatják majd o képzőművészeti bemutatón. ESZAK-MAGYAHORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borson megyei Bizottságán ük lapja főszerkesztő: rODOK LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. i:>. Központ: 36-132. 1(5-672, 35-380» 3(5-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitika) rovat: 16-035» Párt rovat: 16-078. Belpolitikái rovat : 16-450. Kullúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. MunkásJevc- lezős. panaszügyek: .16-046 Kiadja a Borsod megy ej Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 13. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel • Miskolc. Széchenyi u. io—J z. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a ké/besítőkné» \? előfizetés díja egy hónapra 20 forint, index: 25655 Készült n Borsodi Nyomon» m Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN 1 «.1» ügyeletes riporterünk jelenti: IljlPÉözI ^ Előadás az egyetemen A tárgyalóteremből Börtönben a templnmfnsztngain