Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
Szerda, 1970. október X. ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Maotár 1970. október 7., szerda A nap kelte 5.51, nyugta 17.12 órakor A hold kelte 13.27,' nyugta 21.03 órakor Névnap: Amália r Évforduló ____ N yolcvanöt évvel ezelőtt, 1885. október 7-én született Niels Bohr, Nobel ‘díjas dán fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a modern atomelmélet egyik megalapítója. Űttörőként allcalmazta az atomelméletben Planck kvantumhipolézisét (1913). Elméletének lényege, hogy az i elektronok csak meghatározott körpályákon keringhetnek az atommag körül; minden pálya az elektron egy-cgy meghatározott energiaállapotának felel meg. Amíg az elektron ilyen, úgynevezett stacionerpályán kering, addig nem nyel el és nem sugároz energiát. Ha az atomot fény- vagy más elektromágneses sugárzás éri, előfordulhat, hogy valamelyik elektron kisebb energiájú állapotból nagyobb energiájú állapotba kerül, azaz szélesebb átmérőjű körpályán kering. Bohr 1920-ban elméleti magyarázatát adja áz elemek periódusos rendszerének, s ez — többek között — a hafnium nevű kémiai elem felfedezésére vezet. Tudományos eredményeit 1922-ben Nobel-díjjal jutalmazzák. Rádió _____ Színház. K ossuth rádió. 8.20: Nóták, o.ot): Szimfonikus zene. 10.05: Iskolaráclió. 10.40: Mozarl-művek. 11.:»: A Szabó család. 12.30: Tánczenei koktól. 13.15: Népdalok. 13.50: Válaszolunk. 14.05: Muzsika északi fényben. 14.30: Nőkről nőknek. 15.10: Filmzene. 15.20: Iskolarádió. 10.05: Az NDK nemzeti ünnepén. 17.20: G. Taci- dei énekel. 17.42: A műhelyben beszélik. 18.03: Lemezmúzeum. 19.25: Az NDK kultúrájának hete. 19.52: A Norvégia—Magyarország EB labdarúgó-mérkőzés II. üMidejc. 20.53: Népi zene. 21.30: Visszhang. 22.20: Magnósok, figyelem! 23.05: Népi zene. 23.35: Szimfonikus zene. 0.10: Operett- részletek. Petőfi rádió. 8.05 r Beethoven és Bartók. IX. <1.37: Operanyitány. 8.45: Az ázsiai munkásmozgalom. XXV. 9.00: Szüreti népdalcsokor. 9.10: Kíváncsiak klubja. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Kamarazene. 12.40: Házunk tója. 13.03: Operai-őszietek. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kaleidoszkóp kettőtől hatig. 17.00: ötórai tea. 13.10: Ni« magyar néprajz. IP.15: Ope- lettrészlétek. 18.33: Melyik érdeket szolgáljam? 18.55: A Nor- végía—Magyarország EB labdarúgó-mérkőzés 1. félideje. 19.45: Vj könyvek. 20.25: Prokofjev: A bárom narancs szerelmese. Opera, közben 21.02: Az oktatás ter- Vozése 21.17: Az opera folyt. 22.48: Népdalok. 23.15: Körmikro- ton. 23.45: Könnyűzene. Televízió _ ____ B UDAPEST 9.05: .iskola-lv. Földrajz. 9.30; Magyarázom a jövőnket. 9.4ü; Tizennégy vértanú. Tv-film. 11.05: Delta. 14.05: Iskola-tv. földrajz. Ki.40: Trány az egyetem. 17.43: I-lirek. 17.55: Napilapok, hetilapok. Miről ír a világsajtó? 18.10. Írók, könyvek, kritikusok. 18.20: Radar. 18.50: A Norvégia—Magyarország labdarúgó F.urópa-ba.inolci mérkőzés közvetítése Oslóból. Szünetben, *9.45: Esi! mise. 20.50: Tv-hir- ádó. 21.10: .lülia és Juliska. ;'-55; Budapesti művészen he 'dk. Bartók Béla: A csodálatos mandarin. 22.05: Tv-níradó — 2. «ladás. BRATISLAVA 16.111: Hírek. 16.15: Kö/.épisku- msok műsora. 17.00: Francia "Volvlanfolyam. 17.30: Napjaink Romszögéből. 17.55: Csehszlovákia—Finnország labdarúgó-mér- l'Tiis, 19,45: Tv-híradó. 20.15: Időszerű terelések. 20.30: Orfeusz .száll. .Színházi közvetítés. “2.20: Tv-híradó. A Magyar Rádió miskolci stúdiójanah műsora 7., szerda, Péntek Rézi <7 óra) Lchár-bérlet. 8., csütörtök, A tanítónő (7 óra) Madách-bértot. 9., péntek, Péntek Kézi (7 óra) Vörösm arty-bérlet. 10., szombat, Péntek Rézi (S óra) József A. ifj. bérlet — (7 óra) Bérletszünet. li„ vasárnap, A tanítónő <5 óra) Bérlctszímet — (7 <ina) Dé- r.vno-beriet. Mozi ________ B óke (f4, hx>6, 8): Onábaba (japan). 16 éven felülieknek! — Kossuth de. (10) : A nerefcvai csata I—II. (színes jugoszláv—olasz). Du pia helyár! — Kossuth du. (13, í6): A neretvai csata I—H. (színes jugoszláv—olasz). Dupla helyár! — Filmklub (a Kossuth moziban — 5): Irma, te odes I— IT. (színes amerikai). Dupla helyári >6 éren feKittetoiekl — Kiállítás Miskolci Képtár: Képek a Hennán Ottó Múzeum gyűjteményéből. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6-ig. Libresezó: Mihalecz Lajos fotókiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. 25 év legszebb sajtótermékei címmel kiállítás a tokaji művelődési házban. Megtekinthető délután 2 órától este 6 óráig. Lengyel müszerkiállítás a Rónai Sándor Művelődési Központ előcsarnokában. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Gyermekraj z-kiállitás a lenin- városi művelődési központban Nyitva délelőtt 10 órától este 8 óráig. Harkáesi József fotókiállítása a kazincbarcikai művelődési házban'. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Központi kohászati Múzeum, Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Rudabányai érc- és ásványbányászati múzeum. Nyitva délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Görögkeleti templom: Miskolci görögök művészeti emlékei. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Lillafüredi Emlékház* Herman Ottó élete és munkássága c. kiállítás. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. te 188 m-es hullámhosszon, 18—19 óráig) JJcgyei körkép. Hégi mozi — régi látogatók. , ó./. alsőzsolcai épületelcmgyár- Oün. Gondok, problémák a toinclc- ‘ ^öyetkezetben. Népi h angs/.erszólók. ..Nagyobb figyelemmel . . — V; .nők Borsód megye társadalmában: a X. kongresszusért. ^•>Nála rendesebb nem volt...” *"’AJegyzet. •j) megye sportéletéből *'löadó: a szerző! P — H • * r sGo«aras__._____ . ^Írható HLi.iűrás ma estig: ’'‘ű'biént kissé megnövekvő ["i'ní'íet. valószínűleg eső nél- j1í'Süaka gyenge. nipköz- déli, dél- j' i szél. A'reggeli órák- v'n ” )'• vi áv,, iunyenként köd. , ',vHő 'yiv iHü nappali ’rscklet: l(i--ül folt kö- *ou. Rendezvény Hónai Sándor Művelődési Központ: Ország-világjárók baráti köre: Bulgária szép tájain — este 6 órakor. Leninvárosi művelődési központ: A tanítónő — a Miskolci Nemzeti Színház előadása este 1 órakor. Uránia csillagvizsgáló: Ember a Holdon címmel előadás este 6 ó--knr. Mercedes D. 180. Combi típusú személygépkocsi sürgősen eladó. Megtekinthető: Mezőgazdasági Kis/ Debrecen, Hatvan u. 58. fi II. Tokaj rallye szombaton indul Sporthírek Miskolc város serdülő uHétA Magyar Újságíróik Országos .Szövetségének keretében működő Interpress Autóklub tavaly írta ki először a Tokaj rallye-t. A külföldi és hazai újságírók körében — csakúgy mint a közönségnél — nagy sikert aratott az első autóverseny. Tavaly 25 gépkocsi vett részt a küzdelemben, az idén többen indulnak majd, hiszen nemcsak a verseny izgalma, a díjak, hanem <a szép táj — éppen az Eger—Miskolc—Tokaj szakasz — is vonzza az autós-újságírókat. Az idén nemcsak túra osztályban lehetett nevezni, hanem sportosztályban is. A B udapest.—Hatvan—Eger— Miskolc—Tokaj—Miskolc útvonal sok szépséget és izgalmat tartogat. A fővárosban a Népliget lesz a szintére az első ügyességi versenynek, a Ma este EB-mérkőzés N orvégia—Magyarorszú g labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzésre kerül sor ma este 19 órakor Oslóban. A vendéglátók titokban bizakodnak, az új magyar válogatott első tétre menő találkozóját vívja holnap. Bár az előjelek nem a legkedvezőbbek, mégis magyar sikerben bízunk. Válogatottunk UäO— - állítása: Rothermel — Nősítő, Mészöly, Vidáts, Páncsics — Müller, Halmosi — Fazekas, Kocsis, Bene, Naígy L. Tartalék: Bicskei, Kon rád, Karsai, Megyesd. Botrányos finis JAVÁBAN TARTANAK a kézilabda-bajnokságok hajrái. Egyik csapat a kiesés ellen, a másik a feljutásért küzd. Fokozódik az iram, nagyobb a küzdelem — ez nem baj. De az már igen, hogy a finisben sok a botrány. Hét végén Győrben szerepelt az Ózdi Kohász NB I. B-s férfiegyüttese. Nem titok, hogy Marosiék NB I-ben akarnak játszani. A Győri Magasépítők pedig győzni szerettek volna. A Kohász 7:3-ra vezetett, amikor a győriek tisztátalan eszközökhöz folyamodtak — hiszen a vendégegyüttes egyre jobban játszott, ők pedig egyre görcsösebben. Előbb Závodszkit ütötték le, majd nem sokkal később Feliért Egyikük sem térhetett vissza a pályára, sőt Feliért kórházba kellett szállítani. (Ötvös nem volt a pályán!) A többi ózdi játékos is viseli a méricőoés nyomait. „ így győzött a Győr. Nemcsak a játékosokkal van baj, hanem a nézőkkel is. Fokozódik a szurkolók fegyelmezetlensége a finisben. Az MVSC férfi kézilabda-együttese a Budapesti Ruhagyárral mérkőzött vasárnap. A játékvezetők többször félbeszakították a találkozót — ilyenkor izgága nézőket vezettek ki. Az NB I. B-s és NB Il-es pélfia után egy megyei L osztályú. A Hejőcsaba—Borsodnádasd férfimérkőzés 12:25-ös állásnál, nyolc perccel a befejezés előtt, félbeszakadt a szurkolók botrányos1 viselkedése miatt. Mindez arra figyelmeztet, hogy az edzőknek, vehetőknek alaposan fel kell készíteni a játékosokat, hogy ne verekedés, hanem játék legyen a pályán. A játékvezetőknek pedig szigorúan kell vezetni minden mérkőzést, a rendező sportköröknek pedig megfelelő számú rendezőgárdáról kell gondoskodniuk, hogy megakadályozzák a »endbontásoOcat a közönség soraiban. IDEJE VEGET VETNI a botrányoknak, amíg nem késő. Semmi szükség nincs rá, hogy játékosokat tiltsanak el, csapatokat, egyesületeket sújtsanak. Rendet kell teremteni a játéktéren és a lelátón! Ny. P. 13 pont A legutóbbi fordulóban 13 pontot szereztek csapataink — 15 mérkőzésen. 50 százalék alatt van tehát az összteljesítmény. Különösen NB H-es csapataink szerepeltek várakozás alatt. NB I. B 1 1 — — 4: 1 2 NB. II. 5 1 1 3 .5:11 3 NB III. 9 3 2 4 11:12 8 15 5 3 7 20:24 13 Az összteljesítmény 43,3 százalékos. Bravúros győzelem 4:l-re győzött az Ózdi Kohász — imponáló, jó játékkal. Négy gól — és nem is akármilyen csapatnak! Ebben a bajnokságban még nem rúgott 4 gólt egy mérkőzésen a Kohász! Persze a 2 pont is jókor jött, hiszen a csapat egy hónappal ezelőtt, szeptember 6-án győzött utoljára (Eger ellen). 3 év után Megszakadt a Leninváros 3 éve tartó veretlenségi sorozata! 1967 októbere óta ugyanis nem szenvedett vereséget hazai pályán az LMTK (korábban TMTK). 1968-ban még megyei I. osztályban játszott, a csapat és a vendégcsapatoknak nem termett babér Szederkényben. Döntetlent csak a MÉMTE tudott elérni (0:0), a többiek mind vereséggel távoztak. 1969-ben (NB III.) egyetlen pontot sem vesztett otthon az LMTK. Ilyen győzelmeket aratott: 9:1, 8:1, 8:2 stb. És most: Leninvárosi MTK —Vasas Izzó 0:3! Kár... Lefelé' Jól kezdett a Miskolci Bányász. Három szép győzelmet aratott és ll:l-es kiváló gólaránnyal a tabella élén állt. Azután megtorpanás következett — eredménye: négy döntetlen. Most aztán bekövetkezett a kellemetlen meglepetés, a vereség is — méghozzá hazai pályán (0:4)! Hullámvölgy, vagy valami más?... 6 után semmi... Szeptember 13-án Ormosbánya 6 góllal terhelte meg ellenfele hálóját. (Ormosbánya—H. Kinizsi 6:0.) Azóta viszont — három mérkőzésen — egyetlen gólt sem sikerült szerezniük az ormosbányaiaknak. „Egyöntetű” eredmények ..Tiszta”, ,,egyöntetű” eredményeket ért el a két döntetlenen kívül a Trencsényi SE. Vagy „simán” kikap és akkor még gólt sem rúg (0:7. 0:4, 0:1. 0:4), vagy „simán" győz, ékkor pedig az ellenfél nem ér el gólt ellene (3:0, 2:0). B. K. másodikra Miskolcon kerül sor a Kilián-déli lakótelepen. A verseny legnehezebb szakaszának most is a felsőtár- kány—répáshutai elágazás közötti spéci útszakasz ígérkezik, hiszen a 22 kilométernyi utat 20 perc alatt kell teljesítenie a gépkocsiknak. Az október 10-i IL Tokaj rallye-n indul szerkesztőségünk is. A túra osztály III. géposztályában versenyzik a Kovács—Nyitnay pár. Munkatársunk riportban számol be a versenyről vasárnapi számunkban. Egyébként még egy miskolci résztvevője lesz a versenynek, hiszen az I. géposztályban rajthoz áll a Déli Hírlap is, amelyet a Gyika—Horváth páros képvisel. tikai egyéni bajnokságát akt 7—8-án, szerdán és csütörtökön rendezik a DVTK-stadionban. A versenyek mindkét napon 14.30 árakor kezdődnek. * A Miskolci Vörös Meteor kézilabda szakosztálya október 13—14-én, kedden és szerdán 15 órától toborzót tart a népkerti kézilabdapályán 14—16 éves korú fiatalok számúra. * Ma délután 15 órakor Kuba labdarúgó-csapata játszik Lenin városban. jfc A DVTK vívótanfolyamot indít. 10—14 éves fiúk és lányok jelentkezhetnek minden kedden, szerdán és csütörtökön 18—19 óra között a Miklós utcai Általános Iskola tornatermében. Kézilabda Csornai MEDOSZ—Borsodi Bányász 10:7 (7:5). NB I. B, női. Az elfogódottan kezdő bányász lányokkal szemben percek alatt 5:l-es vezetésre tettek szert a hazaiak. Ezt az előnyt gyors indításokkal 7 tőre sikerült csökkenteni. Szünet után az egyébként igen kemény mérkőzésen 7 büntetőt ítéltek a Bányász ellen, s így nem sikerült a pontszerzés. Ld.: Halász, Jakkel, Sikur (2—2). A kézilabdázók megyei bajnokságában kettős fordulóval indult meg a hajrá. Meglepetés, a Papp József HSE kettős veresége, és a IVTÉMTE kazincbarcikai kudarca. Férfi L o. eredményei: Papp J. HSE—MÉMTE 20218. Alsózsolca—KFSC 16:15. Borsodi Bányász—Edelényi Bányász 31:18. Borsodnádasd— KVSE 16:21. Alberttelep— Hejőcsaba 32:11. Putnok— MEAFC 17224. KVSE—KFSG 21314. Felsőzsolca—MEAFG 11:34. Hejőcsaba—Borsodnádasd 12:25 (félbeszakadt). Fét- sőzsolca—Alberttelep 13:33. KVSE—Borsodi Bányász 35:20. Edelényi Bányász—Alsózsolca 16:19. KVSC—MÉMTE 20:16. Papp J. HSE— MEAFG 25:35. Putnok—O- mosbánya 8:22. Az Ormosbá- n.va—Felsőzsolca mérkőzés utóbbi távolmaradása miatt elmaradt. Férfi II. o.: Szeod- iő—Arló 21:17. Mezőkövesd —Mezőcsát 26:21. Arló— ÖVBSE 26:21. Az ÖVBSE —Tokaj, az Edelényi Spartacus—Szendrő és a Sa- jóbábony—Tokaj mérkőzések utóbbiak hibájából elmaradtak. Női bajnokság: Borsodnádasd—KVSE 3:12. Nowaj- idrány—Hejőcsaba 5c*8. SÜMSE—Mezőcsát I5É6. LMTK—Forró 22:3. Hejőcsaba—Borsodnádasd 20:2. Forró—SÜMSE 4:15. KVSE— —ÖVBSE 27:3. Tibolddaróc— MÉMTE 3:8. A Sajóbábony— Tibolddaróc, ÖVBSE—Tokaj, Mezőcsát—Novajidrány és a Sajóbábony—Tokaj mérkőzések utóbbiak távolmaradása miatt elmaradtak. Tájékozódáséi futás A sátoraljaújhelyi begyekben a járási szakszövetség egyéni csapatversenyt bonyolított le. Eredmények, úttörők: 1. Sátoraljaújhelyi Üt- törőház (Főnyedi, Székely), 2. Sátoraljaújhelyi Spartacus (Kohut, Berta). Ifjúsági női: 1. Sátoraljaújhelyi Kertészeti Szakközépiskola (Fornyák, Tarpai), 2. Sátoraljaújhelyi Spartacus (Kovács, Lévay). Ifjúsági férfi: 1. Sátoraljaújhelyi Kertészet (Dudás, Bárczai), 2. Sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnázium (Madák, Tempei). Felnőtt férfi: 1. Sátoraljaújhelyi Spartacus (Fekete, Kiss). Felnőtt női: 1. Sátoraljaújhelyi \ Spartacus (Rója, Tóth). Vasárnap rendezték meg a tájékozódási futók megyei váltó bajnokságát. Valamennyi kategóriában népes mezőny gyűlt össze és nagy küzdelemben dőlt el a helyezések sorrendje. Eredmények, férfi felnőtt II. o.: 1. Ózdi Kohász (Bölcsházi, Hegedűs, Mazura). Ifjúsági fiúk, II. o.: 1. Ózdi Kohász (Kérdő I., Szarka, Kérdő H.), 2. DVTK (Hegedűs, Bokros I-, Bokros II.), 3. Irinyi János Vegyipari Technikum (Simon, Epeli, Miskolci). Ifjúsági leányok: 1 DVTK (Kalló I., Kalló II., Szillai). 2. Irinyi János Vegyipari Technikum (Untener, Szabó, Kiss). 3. Kun Béla Szakközépiskola (Tóth I., Tóth II., Károly). Nemzetközi mérkőzések medvénkben A MEAFC meghívására a harkovi műszál:i főiskola férfi kosárlabda együttese látogat Miskolcra. Ma 15 órakor a MEAFC-cal mérkőzik a szovjet csapat az Egyetem- város szabadtéri pályáján, csütörtökön pedig a DVTK- val. Ez utóbbi találkozó 19 - órakor kezdődik a Kilián Gimnázium tornatermében. Szombaton a Megdeburg iőiskolás kosárlabda-csapata érkezik Miskolcra a DVTK vendégeként. Programja a következő: vasárnap délután Leninvárosban az LMTK-val. hétfőn az Egyetemvárosban a MEAFC-cal, kedden pedig a DVTK-val mérkőzik, 17.30, illetve 19 órai kezdettel. Vízilabda KVSE—BSE 7:2 (1:1, i;i, 3:0, 2:0). Komjúdi-kupa mérkőzés. Az I. osztállyal magasabb szinten szereplő fővárosi együttes a két utolsó negyedben alárendelt szerepet játszott. A KVSE eddig csupán az OB I-es Bp. Honvédtől és az Újpesti Dózsától szenvedett vereséget, s mint harmadik helyezett, jogot szerzett a 21 csapat között a 9—16. helyért való küzdelemre. Motorsport Befejeződött a négy nemzet kupája Wiener—Neu- stadtban. A magyar salakmotorosok (Gyepes, Radácsi, Percnyi, Bernáth) a negyedik fordulóban is jól szerepeltek, s biztosan győztek Ausztriában is. A IV. forduló eredménye: 1. Magyarország 45 ponttal, 2. Ausztria 40. 3. Jugoszlávia 20, 4. Olaszország 14 ponttal. A kupát tehát a magyar válogatott nyerte el, miután valameny- nvi fordulóban győzött.