Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-04 / 233. szám
Vasárnap reggel Ssiireti háívk, ! elvonulúsok Regi kedves hagyomány Borsod - A ba ú j - Ze mplcn sző- Iötennő vidékein is a szüreti felvonulás és az azt követei táncmulatság. Az idén a hagyományos falusi mulatságokon kívül ti vendéglátóipar is kitelt magáért. A Vendégül lát Borsod zárórendezvényeinek sorát tegnap, szombaton este két szüreti bál is gazdagította. Miskolcon a diósgyőr- vasgyári Hámor étteremben. Gzdon a Kékacél étteremben szórakoztak, táncoltuk, nó- táztak a jó hangulatú vendégek. Ma Tokajban, ,,uz aszú fővárosában” lesz szüreti mulatság. Délelőtt lü órától éjfélig tart az ünnepség. Akik belefáradnak a gazdag kulturális és sportműsor nyújtotta látnivalókba, azokat hegyaljai ételekkel, tüzes borokkal várja az ÁFÉSZ halászcsárdája. Miskolcon Az idén kezdtek meg Borsod megye tőközlekedési útvonalainak korszerűsítését. Az utakat kiszélesítik, kél oldalukat fehérszínű optikai vezérlővel látják el. A munkára jövőre 287 millió forintot költenek, A tetemes ösz- 'szeg felhasználásával a Budapest—Kassa 3-as számú főútvonal Mezőkövesd és Miskolc közötti szakaszát újJapáu zeneművészek IWiskoIeon jáépitik és az iparváros Gö móri pályaudvaránál — ahol eddig vasúti sorompó las.sí- lotta a közlekedést — megkezdik a közúti felüljáró ki alakítását. A felüljáró 1972 re készül el és addigra befejezik a Miskolcot Sátorai iaújhellyel összekötő íőútvo nal teljes felújítását. A Sajó völgyi ipartelepeket érintő 20-os számú bánrévei főútvonalat Miskolc tói Sajószentpé- terig 'négynyomtávúra építik át és rendbehozzák a Nyékié dháza és Lenin város közötti nagy forgalmú útszakaszt is. Érdekesnek ígérkező hangverseny színhelye lesz egy hét múlva, október 12-én es- 1e a Miskolci Nemzeti Színház, ahol „a felkelő nap országának” zeneművészetéből kaphatnak ízelítőt a megye- székhely zenekedvelői. A távolt Japán Toho Gaku- en String Orchestra elnevezésű zenekarának műsorában a Mozart-. Bartók-és Schön- berg-művek mellett helyet kap egy eredeti japán zenemű is. Az évadnyitó bérleti hangversenyt két japán dirigens vezényli. i. Idomai változás A Magyar Autóklub Borsod megyei Szervezetének küldöttválasztó gyűlése 1970. október 12-én 14 órai kezdettel lesz Miskolcon, a Szemere u. 16. sz. Autóklub helyiségében. Nyári zivatar Az öngyilkos asszony Életveszélyes sérülés Lakatos Károly gépkocsi vezető Vatta, és Ernőd kö zott a KPM Közúti Építő Vállalat tulajdonát képező AC 70-71 forgalmi rendszámú személygépkocsit ittasán vezette. Szabálytalanul előzött, és összeütközött a vele szemben közlekedő Sz. I. állal vezetett SB 49-20 forgalmi rendszámú dömperrel. A személygépkocsi a kaL apjainkban gyakran olvashatunk. korunk nagy problémáiról, hogy tudniillik: mini legyen, avagy maxi? Már mint a. női szoknya. Meg a kabát. Ügy tűnik, hogy ez a kérdés már lezártnak tekinthető, hiszen a legutóbbi őszi-téli divatbemutatón a manekenek földet súroló kabátokban sü- rögtek-forogtak. Tehát lezártnak tekinthetjük azt a korszakot, amikor kevés pénzért mindent láthatott a vevő. ... A rövid, szoknyák nemcsak az idomokat mutatták előnyösen, hanem az árak is igen előnyös, olcsó volt. Bezzeg a. maxi! Dupla költség lesz, a férfiak számára pedig ' le látványosság. Hiszen arról, hog’ll a női télikabátok ára emelkedik majd, a leg-, utóbbi divatbemutatón hivatalosan is tud.omást szerezhettünk, Mivel nőtt a szokSzávay István felv. nya, meg a. kabát hossza, nőtt az ára is. Az illetékesek jóelöre figyelmeztették a. divathoz ragaszkodó asszonyo- kat, leányokat, hogy bukszájuk tartalma csökkenni fog. Az egyik nagykereskedelmi vállalat már konkréten is Minit— maxiért nyilatkozott: körülbelül 25 százalékkal lesznek drágábbak a maxi ruhák, és kabátok. Csüggedten vettem tudomásul, hogy az anyagtöbblet, ilyen vészi hoz reánk, férfiakra. Már-már belenyugodtam a változtathatatlanban, amikor véletlenül egyik áruházunkba tévedtem. Mivel a Lopott a táskából Mozdonyt ü tőkén I. dolgozik az Ózdi Kohászati Üzemeknél Kisbenedek János dotna- házi lakos. A napokban a vállalat irodaházában járt, ahol Gulyás Józsefeié arlói lakos férje SZTK-ügyeit intézte. Észrevette, hogy Gulyáimé a folyosón hagyta kézitáskáját. Gyorsan átkutatta, s kivett belőle 1800 forintot. Ezután eltávozott, és a pénzből két pár cipőt vásárolt, majd italozni kezdett. Az irodából kijött Gulyás- né, aki táskáját megnézve nyomban észrevette, hogy meglopták. Feljelentése alapján a rendőrség elfogta a tettest. Az Ózdi Járásbíróság gyorsított eljárással tárgyalta az ügyet, és Kisbenedek Jánost lopás miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. női dívni ismerteteti változásaiból már elegem, volt, a férfiak divatosztályára vitt ■utam. Örömmel állapítottam meg, hogy a férfizakó és a nadrág normális méretű maradt. Tehát télen nem söpörjük majd kabátunkkal a havas utcát. Örvendeztem, és < elhatároztam, hogy vására- tok magamnak egy amolyan\ kis nadrágot... Olyat, ami- ; lyet mi férfiak a maxi nad-; rágunk alatt hordunk. Ám • meghökkenve néztem az ár- ! cédula javítását. Körülbelül J 35 százalékkal ugrott az ára. ' M egvásároltam, és meg- < állapítottam, hogg a kereskedelem jóvottá- ’ bál újból élvezhettem az, egyenjogúsítás előnyeit. Hí- • szén a fentnevezett kis nad- ; rág mérete nem változott. Maradt ugyan mini, de a vé- leiár alapjá n az is maxi J lett ... ' Abai Pál Méltó síremléke fesz Meriíiasi Ottónak Az utóbbi időben sokat foglalkoztatta a Miskolc város s tanácsi és tömegszervezeti vezetőit, s a város közvélemt- | nyél is Herman Ottó sírjának sorsa. A nagy természettu- dós egyetlen élő rokona, Sárospataki József né járt végig minden fórumot azzal a kéréssel, hogy legyen méltó síremléke Herman Oltónak. A Hazafias Népfront városi bizottsága a közelmúltban úgy döntött, hogy vállalja a síremlék elkészíttetését. Társadalmi munkában a Lenin Kohászati Művek tanműhelyének fiataljai maguk készítette beton- és vasrácskerítéssel veszik majd körül a sírt. A városi népfrontbizottság azl is tervbe volté, hogy még élőbbé teszik a Herman Oltó hagyomány ápolását, s hogy ehhez még több segítséget kérnek a város művelődésügyi intézményeitől. Így elsősorban a nagy tudós nevét viselő múzeumunktól és gimnáziumunktól, valamint a hámori általános iskola úttörőcsapatától. Ezt a segítséget a városi tanács végrehajtó bizottsága, legutóbbi ülésén meg is ígérte a felsorolt intézmények és a hámori úttörőcsapat nevében. rambol után továbbhaladt és még összeütközött az R. M. által vezetett IB 47-43 forgalmi rendszámú személy gépkocsival is. A balesel következtében egy ember sérült meg; eki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi ikár mintegy 13 ezer forint. A rendőrségi vizsgálat folyamaiban van. * Szombaton a kora. délutáni órákban felhőszakadás zúdult Somogy megye északnyugati részére, a csurgói, marcali és nagyatádi járásra, Kaposvárott villámlás, mennydörgés kíséretében sűrű, babszem nagyságú jégeső verte a határt, sok kárt okozva a szőlőkben, gyümölcsösökben. A nyári zivatar mintegy húsz percig tartott. * J. lstvánnét gyogyszermér- gezéssel szállították a mentők a miskolci toxikológiára. Nagy mennyiségű Se- duxent és Hipnovát szedett be, öngyilkossági szándékkal. A mentők szerencsére időben érkeztek. A toxikológián az orvosok mindent megtettek az asszony életének megmentéséért, aki értesüléseink szerint túl van az életveszélyen. * Könnyen , végzetessé válhatott volna Kuborczik Sándor 14 éves ipari tanuló mátranováki lakos üzemi balesete. Az első éves tanuló a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat salgótarjáni 177. sz. húsboltjában dolgozik. Húsbontás, csontozás közben nem viselte az ilyenkor előírt lánckötényt, a kés megcsúszott és súlyos, életveszélyes sérülést ejtett a fiún. Kuborczik Sándort a Nógrád megyei Tanács kórházába szállították, ahol az azonnali műtétnek köszönhetően már tűi van az életveszélyen. A Salgótarjáni Rendőr-főkapitányság a baleset ügyében vizsgálatot indított. I üstbe ment rekord Nagyon furcsa okok késztették rá Antoniö Argenteri 34 éves szicíliai lakost, hogy táviíszö rekordkísérletet tegyen, s egyedül, kísérők nélkül vágjon neki a Szicília és Málta szigete közötti 125 kilométeres távnak. Nem dicsőségére, csupán egy kis nyugalomra szomjűhozott. Há zsártos felesége elől akart megszökni. És azért a tengeren át, mert az asszony jóvoltából so ha egy fillérje sem volt, egyetlen nyomot sem akart maga mögött hagyni. A feleség azonban megneszelte menekülni akaró férje szándékát, fellármázta a rendőrséget, s a szerencsétlen Antonió csak négy lométert úszhatott a boldogság felé: onnan egy rendőrségi mo torcsönak visszahozta nejéhez. ELŐADÁS SZOCIALISTA BRfGÁDVEZETÖKNEK Hétfőn, október 5-én délelőtt 11 órakor a Diósgyőri Gépgyár műszaki házában dr. Zádor Tibor, a Herman Ottó Múzeum igazgatója előadást tart a vállalat szocialista brigádvezetői részére. Előadásának címe: A di- ósgyörvasgyári és miskolci munkások kulturális törekvései az első világháborúig. FIATAL ÍRÓK A MQVÉSZKLUBBAN A Miskolci Művészklub író- és újságíró tagozatának rendezésében pályakezdő írók bemutatkozó estjére kerül sor október 5-én, este 6 órai kezdetlel. A vendégeket — Pál Ritát és Szentmihályi Szabó Pétert — dr. Kabdebo Löránd irodalomtörténész mutatja be a klub tagjainak, FRANCIA VACSORA-EST A világhírű francia konyha, etelkülönlegességeivel ismerkedhet meg Miskolc közönsége hétfőn, október 5-én, az Avas Szálló fehértermében 19 óraikor kezdődő francia vacsora -esten. V szöveg nélkül zeKI EGY ÉV ALATT HATMILLIÓ Az elmúlt évet hétmillió forint össztermelési értékkel zárta a Kisipari Termeltető Vállalat miskolci kirendeltsége. 1970 jelentős fejlődést hozott: már szeptember végén tízmilliónál tartottak, s decemberben elérik a 13 milliót. MADÁRVÉDELMI SZAKKÖR Miskolcon, a 6. sz. Fazekas utcai Általános Iskolában alakul meg a megye első ma- dárvédelmi-biológiai szakköre: tagjai a hasznos vadmadarak védelmével s kultúr- madár-tenyészléssel foglalkoznak majd. A 38 kisdiák hétfőn délután, tartja az első szakköri foglalkozást. ÜGYVÉDI HÍR Dr. Demeter János ügyvédi működését a Mezőkövesdi járási Ügyvédi Munkaközösségből 1970. október 1 - tőt a Miskolci 4. sz. Ügyvédi Munkaközösségben folytatja. (Miskolc, Szabó Lajos u. 6. sz. Telefon: 35-977.)' RUHABEMUTATÓ A MATYÓ RÓZSÁBAN Nagy sikerű műsoros ruha bemutató színhelye volt tegnap este Mezőkövesd. A JVta- tyóíöldi Aruház és a Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ ismertette meg a nagyközség közönségével a Matyó Rózsa Vendégfogadóban az őszi-téli di vatú j donságoka 1. FILM, CSERKASZOVRÓL Nikola) Cserkaszov- ról készített dokumentum-filmet a Lenfilm Stúdió. A filmet Ábra mov rendezte, s abban megszólalnak a nagy filmművész kortársai. . bamtai, többek között Borisz Csirkov, Joszif Hejfic, Pavel Kadocs- nyikov, valamint felesége, Nyina Cserkaszo- va is. LENGYEL ARUK KIÁLLÍTÁSA Hétfőn, október ő-én nyílik meg Miskolcon a Rónai Sándor megyei Művelődési Központban a lengyel Universal cég kiállítása. A lengyel ipar által gyártott korszerű fogyasztási cikkeket, október 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők. ZENÉS IRODALMI SÉTA A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ irodalmi klubja október 15- én, csütörtökön este a, központ színháztermében Zenés irodalmi séta címmel műsort rendez, amelyen Sinkovits Imre Kossuth-dijas színművész, Gombos Kati színművész, valamint Antal, Imre zongoraművész működik köz - re. PREMIER, EGERBEN Telt ház előtt mutattak be Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban pénteken esle Szakonyi Károly: Adáshiba című darabját a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Az előadáson, amelyen, részt vett a szerző is, a miskolci évadnyitáshoz hasonlóan, egy-egy szál vörös szegfüvei köszöntötték a nézőket. Az előadás után a. színház fogadást adott a város vezetői, a szerző és a művészek tiszteletére. ESZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borson megyei Bizottságának lapja Beszerkesztő: l ODOB LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. lj. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-570. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikái rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés. panaszügyek: 16-040. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15 felelős kiadó: 'VIRTH LAJOS telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postaídvataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25653 Készüli a Borsodi Nyomdában telelő'; vezető: SZEMES ISTVÁN Itass karanM Ügyeletes riporterünk jelenti: Fehér nyírfa